33. fejezet

Sziasztok!

Hát ezt sem mára terveztem :D :9
De ha már így alakult, hogy ez egy olyan fejezet lett, amilyen - majd meglátjátok - ezért úgy döntöttem, felrakom. Vagyis... Csak fél fejezet, esetleg harmad, mert extrarövid lett, de a tartalom MA a lényeg :) Ami szintén elég gáz :D Szinte nem történik semmi, de.. áh, inkább nem pofázok tovább, olvassátok, ha akarjátok :PP
Kellemes és boldog meg szerelmes, stbstb Valentin napot mindenkinek! ♥♥♥
Milliárd csók! 
D.

Furcsa volt, mert még sosem csináltam ilyesmit. Mandy annyira törékenynek és olyan aprónak tűnt, hogy szinte féltem megfogni, Lizzy mégis biztatott, hogy csak csináljam, én vagyok az anyja, ösztönből fog jönni. Engedelmeskedtem, vagyis próbáltam. Az egyetlen szerencse az volt, hogy elég pici volt a fürdető kád, így nem ejthettem bele a csöppséget, hisz magától feküdt benne, csak a fejecskéjét kellett kiemelni.

Fantasztikus élmény volt, de annál nem jobb, mikor mindezzel végezvén a tiszta kis apróságot egy törölközőbe csavarva magamhoz szoríthattam. Édesen elfintorodott, amikor az arcát törölgettem – csiklandozta a törölköző. Elmosolyodtam a látványától, mire a szemeit hatalmasra nyitva rám csodálkozott.

- Szia Mandy – suttogtam a saját tükörképembe nézve. Kísértetiesen önmagamat láttam még mindig a tekintetében, de tetszett. Örültem neki, hogy Rob nem maradt magára, amíg én távol voltam hónapokig, hanem legalább a gyermekünktől kapott valamit belőlem is.

Nem felelt a köszönésemre, bár már vártam, mikor szólal meg újra. Nem tette, Lizzy annál inkább. Először is meghökkentett azzal, amikor elárulta, hogy Tom megkérte a kezét.

- Tom? – néztem rá döbbenten. Mintha a lányom is értette volna, miről van szó, ő is éppoly meglepetten nézett a nagynénikéjére.

- Aha – pirult el a kérdezett. – De fogalmam sincs, mit mondjak neki – esett kétségbe is rögtön.

Utánaszámoltam. Az én valós életemet tekintve nem voltak együtt olyan régóta, viszont ha azt is hozzákalkulálom, hogy én egy évet távol voltam, nem láttam különösebb akadályát annak, hogy igent mondjon.

Ezt közöltem is vele, mire nekiállt bizonytalankodni, de közben segített, amikor megkértem, hogy működjön közre a pelenkázásban és öltöztetésben. Volt még mit tanulnom a gyermekemmel és az ellátásával kapcsolatban.

- Ne habozz, ragadd meg az alkalmat, imád téged! – győzködtem, mert valóban ezt láttam – mindketten imádták egymást, akárcsak mi Robbal, de mielőtt sikerült volna eloszlatnom a kétségeit, betoppant közénk Mandy apukája. Elég gondterheltnek látszott. – Mi történt? – kérdeztem tőle rögtön. Éreztem, hogy nem szimplán fáradt, itt valami más lehet a háttérben. Ki is derült, alighogy megszólalt.

- Mike halott. – Ahogy rám nézett, rögtön megértettem, miért néz úgy, ahogy. Lizzynek nem kezdtük el taglalni, hogy mi történt velünk ma délután, de reméltem, hogy később lesz alkalmunk megbeszélni. Addig is átadtam magam a megkönnyebbülésnek.

- Végre – léptem közelebb szerelmemhez, mire rögtön a karjaiba zárt. – Biztos? Nem lehet, hogy egy újabb trükk? – kérdeztem, mert ez így túl sima ügy lett volna. Mike nem hal meg csak úgy, egyszerűen.

- Biztos – simított végig a hajamon Rob, majd egy puszit lehelt a számra. – Vége van – tűzdelte meg egy mosollyal is. Ő is megkönnyebbült.

- Hogyan történt? – kérdezte mellettünk Liz. Az öccse ekkor felé fordult.

- Meg akart szökni, csak nem jött össze neki. Falat evett, mire rosszul lett, átszállították egy kórházba, aztán óvatlanul magára hagyták, amikor eszméletét vesztette. Csakhogy ő felébredt, és talált néhány injekciós tűt.

- Öngyilkos lett? – hökkentem meg.

- Nem, az érte jövő ápolókat támadta meg. Egy biztonsági őr lőtte le. Ezúttal nem élte túl. A bátyád épp most ment megnézni a hulláját, hogy biztosan ő-e az. De kilencvenkilenc százalék, hogy igen.

Boldogan bújtam a mellkasára, bele az ölelésébe, és egyetlen mély lélegzetvétellel megszabadultam a múltamtól, mely olyan sok éven át kísértett. Most vége. Végre vége!

Senki halálát nem kívántam soha, de Mike-kal kapcsolatban ez gyakran eszembe jutott, és most valóra vált a kívánságom. Akárcsak az, hogy Robbal együtt vagyunk, szeretjük egymást, és közösen nevelhetjük fel a gyermekünket. Soha ilyen boldog még nem voltam.

- Kész vagy, hercegnő – motyogta ekkor mögöttem Lizzy. Megfordultam, és átvettem tőle Mandyt, hogy örömömben őt is megpuszilgassam, míg Rob Lizzyvel váltott még pár szót Mike-ról.

A földszintre már nem ment vissza, Tom jelent meg az ajtóban. Az ő szerelme az ő karjaiba vetette magát ekkor, én pedig ismét az enyémhez húzódtam. Szeretetteljesen megsimogatta a karjaimban nézelődő csöppség hajacskáját, majd újabb puszikat kaptunk tőle.

Tomék kis idő múlva elbúcsúztak, és mi is elhelyezkedtünk az ágyon, hogy rejtvényt fejtsünk.

- Mi a fene történt délután? – kezdtem bele én, mert Rob inkább bennünket figyelt.

- Nem tudom – vont vállat. Mandy izgatottan figyelte a csörgőt, amelyet az arca fölé emelve lengettem a levegőben. Megpróbálta elkapni a korongokat, de a kismozgásai még nem voltak olyan fejlettek, hogy ez sikerüljön neki. Édesen próbálkozott mindenesetre.

- Én nem akarok még egyszer olyat álmodni – borzongtam meg a rémes emlékektől. Rob egyetértett velem ebben, majd egyfajta sajátos búcsúnak vélte a dolgot, és felvetette, hogy kíséreljük meg lezárni a múltunk Mike-hoz kapcsolódó részét. Boldogan rábólintottam.

A rejtélyt megoldani nem tudtuk – bár annyira nem is erőltettük –, helyette inkább egymásnak szenteltük a figyelmünket. Mandy még egy órát volt ébren, ezalatt etethettem is egy kicsit, utána hatalmas ásítások közepette elszenderedett az őt büfiztető apukája vállán. Óvatosan elvettem róla, és a kiságyba fektettem.

- Cameron fog még hívni, vagy nyugodtak lehetünk már teljesen? – kérdeztem, miközben visszakúsztam Rob mellé az ágyra, aztán – mivel ő már úgyis félig fekvő helyzetben volt, a csípőjére ültem lovagló ülésben. A kezei máris végigsimítottak a combjaimon, és a pillantásával végigperzselte a testemet.

- Azt mondta, akkor zavar, ha valami gond van – húzta elő aztán a zsebéből a mobilját, és az éjjeliszekrényre tette. – Addig is üssük el az időt valahogyan – ült fel aztán, és a nyakamra helyezett pár apróbb csókocskát.

- Nem is tudom, mit tehetnénk… – incselkedtem vele rögtön. Aludni most én sem vágytam. Valami – azaz valaki – másra annál inkább. – Van ötleted? – suttogtam, de az ujjaim már a pólója aljánál jártak, hogy feljebb rángassam, majd lehúzzam róla a segítségével, amint észrevette, min ügyködöm éppen.

- Nem is egy – súgta vissza, majd szédítő csókban részesített. És tényleg elszédültem. A nyaka köré font karjaimat kellett használnom, hogy ne omoljak össze rajta, de ezt észrevéve elengedett rögtön. – Jól vagy? – kérdezte aggódva.

- Jól, csak szédítően csókolsz – árultam el neki, miközben pír kúszott az arcomra. Éreztem lángolni.

- Imádom, amikor elpirulsz – fektetett le maga mellé az ágyra, és mellém könyökölve nézegette, ahogy még vörösebbé válok. Elmosolyodott. – Sosem hittem volna, hogy valaha ezt mondom, de… képtelen lennék már élni nélküled – vallotta be szégyenlősen. Vártam, hogy ő is elpiruljon, ám ez sajnos nem történt meg.

- Ezzel én is így vagyok. Most már ti vagytok a mindenem. – Éreztem, hogy Robnak lenne még némi hozzáfűznivalója, de nem szólalt meg. A keze viszont elindult a testemen, jobban mondva végigsimított rajta, és visszafelé haladtában leküzdötte a pólóm állította akadályt is; a keze besiklott alá.

Alig érintett, mégis magasra csapott bennem a vágy, és mivel ő már félig meztelen volt, kissé megemelkedve én is lerántottam magamról az egyik zavaró ruhadarabot. Szerelmem ajkai rögtön felfedezőútra indultak a bőrömön, mely elé tárult ezáltal. Lassan, és érzékien csókolgatta végig a nyakamat, a melleim felé haladva. A keze előrébb járt, így a mellbimbóim korábban élvezhették az ujjai érintését, mint a nyelvét, de ez cseppet sem csorbított az élvezeten.

Én is simogatni próbáltam, de megakadályozott benne, mert lefogta a csuklómat.

- Hadd kényeztesselek el – suttogta a bőrömbe érzékien, én pedig képtelen voltam ellenállni.

Hagytam, hogy csókjai bejárják a testem mostanáig felfedett minden porcikáját, és a nyögéseimet is csak azért fojtottam vissza, hogy a kiságyban alvó kislányunk ne ébredjen fel a belőlem kikívánkozó hangokra. Amik jöttek is volna csőstül, amint Rob a mellbimbóim után lentebb levő tájak felé igyekezett a nyelvével. A nadrágom állította meg először a továbbhaladásban.

A csípőmet megemelve segítettem neki, hogy lehúzza rólam, miután gombról gombra őrjítő lassan kioldozta, csókkal borítva azt a pár centit is, ami közben felszabadult, de alighogy félredobta visszatért a hasam fölé, és a bugyim derekánál húzta végig a nyelvét a bőrömön, melyet már rég lángolni éreztem mindenütt.

- Ne kínozz tovább – könyörögtem az életemért, de ő csak azért sem hagyta abba. Nemcsak az utolsó, rajtam levő, apró textildarab derekán játszott a nyelvével, hanem a combjaimat szétfeszítve arrafelé is végighúzta rajtam, amit még anyag fedett.

Félelmetes módon sokszorozódtak meg a kéjek áramütései legérzékenyebb testrészem környékén, de ő kitartóan intézte, hogy mindennél nedvesebbé váljon a tangám. Nemcsak az által, hogy éppen ott nyalogatott; belőlem is csordult a vágy. Már remegtem, és összefüggéstelenül nyöszörögtem, mikor valamelyest megkegyelmezett, és a fogaival húzta le rólam végre a fölösleget.

Utána sem volt viszont rest visszahelyezkedni a lábaim közé, és a fejét lehajtva először is végigpuszilgatott. Majdnem szénné égtem, de ő még a nyelve hegyét sem dugta ki eközben, hogy véletlenül egy cseppnyivel több élvezetben részesüljek. Vagyis épp emiatt éreztem még többnek a szinte semmit. Aztán megtette. Végre végignyalt! Egyszer… aztán még egyszer. Nem bírtam tovább. A kezeim szabadon tépdesték eddig a lepedőt, de most kénytelen voltam magamhoz nyúlni az egyikkel, mert belehaltam a vágyakozásba.

Persze, hogy észrevette, és rögtön az oldalamhoz szorította. Na de van ám még egy kezem! – gondoltam diadalittasan, ám ezt is meghiúsította. Ugyanarra a sorsra jutott, mint az előbb a másik. Ekkor emeltem csak fel a fejem a párnáról, melybe eddig belefúrtam testem minden porcikájának megfeszülése közepette, és egyértelműen kimondtam, mit tegyen velem, de azonnal.

- Várj még egy kicsit – mosolyodott el. Ez már a kegyetlenség teteje volt. Gondolatban nekiálltam tervezgetni, mit művelek majd vele ezért „cserébe”, de még addig sem jutottam, hogy mindenekelőtt megmarkolom, amikor az agyam elszállt, ugyanis olyan hihetetlen mélyre fúrta belém a nyelvét és annyira váratlanul, hogy az élvezet rögtön lecsapott rám.

Nemcsak a lélegzetem akadt el, hanem a szívem is megállt egy másodpercre, hogy aztán annak tört része alatt legalább százat dobbanva zakatoljon tovább. A vér zubogott az ereimben, a fülem zúgott, ő pedig folytatta.

Nemcsak a nyelve szerepelt engem kielégítő félként a történetben, hanem – a kezei ugyanolyan fogsága miatt, mint az enyémek – a fogait is bevetette. Elég volt hozzáérintenie a legvágyódóbb pontomhoz, hogy megint elélvezzek, aztán pedig… Nem volt ideje feltisztulnia a ködnek az agyamról. Az egyik kezemet elengedte, és végre az ujjait magamban érezhettem legalább. Fogalmam sem volt, mennyit dugott belém, ezernek éreztem, a kéjtől pedig szétrobbantam.

Ez már a soknál is több volt. Energiám viszont semennyi nem maradt. Pedig olyan sok ötletem lett volna még.

Rob, mintha csak kitalálta volna, mire gondolok, fölém kúszott – a lábaim azonnal a csípője köré tekeredtek –, de ahelyett, hogy megcsókolt volna, netán végre megadja, amire a kezdetektől vágyom az eddigieken kívül persze, a szemeimbe nézett.

- Életem végéig téged akarlak kényeztetni – suttogta. Képtelen voltam reagálni rá, a megszólalás ilyen távol még sosem állt tőlem, de ő elhatározta, hogy meg is gyilkol. – Gyere hozzám feleségül!

Azt hittem, rosszul hallok. Pislogtam párat, de nem jött ki hang a torkomon. Mi van? Mi történik? Álomnak véltem a jelen pillanatot, de ha álmodtam volna, akkor tudok beszélni. Mégsem sikerült, pedig próbáltam. Nem feleltem végül, hanem magamhoz húztam egy csókra. Reméltem, hogy majd veszi a lapot, és érteni fogja a válaszom, amit kimondhatatlanul is a tudomására kívántam hozni.

Visszacsókolt, de valamivel tartózkodóbban, mint ahogy korábban járatta a nyelvét bennem valahol máshol.

Aztán elveszítette a fejét – hála többek között annak, hogy nem haboztam becsúsztatni a kezem kettőnk közé, hogy forróan lüktető férfiasságát a testem bejáratához illesztettem, csípője köré kulcsolt lábaimmal pedig magamba húztam. Soha nem járt még bennem ilyen mélyen, sőt! Szinte egynek éreztem vele magam, és ezt még érezni akartam lehetőleg örökké. Nem engedtem, hogy kijjebb húzódjon, és nemcsak ott szorítottam magamba. A nyakát átkarolva a csókunk is fulladásközeli állapotig tartott.

A szavakat ezután már Rob is csak gondolkodás szinten használta, én már arra sem voltam képes. A mozgásával egy időben simogatni kezdett mindenütt, de már a csókjai is észveszejtően megbizsergették a testem. Édes kéjek közt vonaglottunk a végső mámor felé, mindent kitörölve az agyunkból, ami valahogyan a múlthoz kapcsolódik, hogy ne csak a gyönyörteli mennyország, hanem a boldog jövő kapuját is szenvedéllyel és szerelemmel karöltve léphessük át.

Reszketni kezdtem a vég közeledtével, pedig szerelmem tovább pikánsította az élvezeteket, ahogy ujjai szüntelen cirógatásokkal halmozták minden porcikámat, kivétel nélkül felkutatva azokat a helyeket, melyekről az eltelt egy év alatt sem felejtette el, mit vált ki belőlem az érintésük. Igyekeztem ezt viszonozni, nem pedig önzően a saját örömeimre koncentrálni csak. Rob egy ideig hagyta, hogy simogassam, aztán másodszor is elveszítette a fejét. Végre!

Belém záporozó lökései már nem voltak olyan gyengédek, mint reggel, inkább ösztönösek és vadak. Teljesen felemésztett a tűz, mely testünk egyesülésének pontjától gyulladt, a lángok kedvesem csókjainak és cirógatásainak ütemében nyaldostak, míg be nem borítottak mindent a csillagok.

Ennek sem lett vége rögtön. A maradék levegőm vésztartalékait is elfúló nyögésekre használtam, de Rob hangja is a szívemig hatolt, majd a csípőmbe markolva megdermedt, és miközben a szája az ajkaimra tapadt, nyelve újra gyengéden csábítva csókba a nyelvemet, éreztem, ahogy belülről is elönt a láva forrósága, mely eddig kívülről vont be minket az élvezetek finom, átszakíthatatlan hártyájával.

Sokáig csak zihálásunk törte meg a szoba csendjét, mialatt továbbra is egymásba simulva ereszkedtünk vissza a valóságba.

Rob kihúzódott belőlem, és mellém feküdt, bár a súlyát is élveztem érezni magam fölött, mellém fekve értem nyúlt eztán, de én addigra már az oldalához simultam. Fejem a vállára fektetve cirógattam a mellkasát addig, míg meg nem fogta a kezem és az ujjainkat összekulcsolva el nem suttogta, mit érez. Most én hajoltam fölé, hogy a tekintetét keresve és megtalálva visszasúgjam, majd csókkal is alátámasszuk az érzelmeinket.

Bár úgy éreztem, megmoccanni is képtelen volnék már a mai éjszakán, a kezem önként indult felfedezni a mellettem pihenő férfitest különböző pontjait, főleg az egyiket különleges figyelemben részesítve. Hallottam elakadni a lélegzetét, de sajnos nem maradt annyi energiám, hogy kellőképpen álljak rajta bosszút a korábban általa elkövetett kínzásokért – meg a vágy újra bennem is fellobbant –, ezért miután keményre simogattam, a lábamat a csípője fölött átlendítve ezúttal én helyezkedtem el rajta, miközben magamba vezettem.

A mellkasára támaszkodva, majd ugyanott végigcsókolgatva lassan mozogni kezdtem fölötte, ő pedig a csípőmet simogatva, időnként belemarkolva segített ebben. A melleimnek is kijutott a kényeztetésből, a szánk pedig csókba forrva vágyakozott velünk az újabb beteljesülésért. Remegtem már, de abbahagyni még nem akartam. Fogalmam sem volt róla, honnan merítettem erőt hozzá, hogy szerelem ajkaitól elszakadva újra elemelkedjek tőle, és gyors ütemben ringatva magam fölötte egyre közelebb hozzam a célt.

Rob arca ugyanazt a gyönyört tükrözte, amit én is éreztem, mikor elértük végre a mámor csúcsait, azt még hallottam is, ahogy a nevemet sóhajtja, majd kifulladva összeomlottam. Ő tartotta meg a testem, illetve hagyta, hogy elfeküdjek rajta. Még most is bennem volt, és én nem igyekeztem olyan gyorsan elválni tőle, mint korábban ő tőlem. Örökké az emlékeimbe akartam vésni a pillanatot.

Hosszasan feküdtünk csendben, én még mindit Robra csavarodva szinte, amikor megsimogatta a hajam, és elkezdett játszani az egyik tincsemmel. A szíve egyenletesen vert már a fejem alatt – őt használtam párnámul is –, ezért azt hittem, hogy elaludt, de mégsem.

- Visszavonom, amit kértem – jegyezte meg elgondolkodva.

- Mit? – pillantottam fel rá, majd puszilgatni kezdtem a mellkasát. Ha már úgyis ott volt. meg egyébként is…

- Nem emlékszel? – mosolyodott el. Emlékeztem, de újra hallani akartam. – Nem baj, úgysem volt megfelelő hozzá a pillanat.

- Dehogynem! – tiltakoztam rögtön.

- Mégis emlékszel? – nevette el magát, majd a tincsemmel megcsiklandozta az orrom. Elfintorodtam, de nem a beszélgetésünktől. Elkaptam a kezét, a számhoz húztam, és végigpuszilgattam az ujjait, aztán nézegetni kezdtem. Főleg a gyűrűst.

- Azt hiszem meg tudnám szokni a látványt – jegyeztem meg. Most ő nem tudta, miről beszélek.

- Milyen látványt?

- Egy gyűrűt az ujjadon – húzódtam rajta feljebb, és a nyakát kezdtem el puszilgatni.

- Rendesen akarom csinálni – felelte ő. – Apád már áldását adta. A bátyád még nem, de ő nem számít. Viszont szeretnélek elvinni valahova… Amandát is visszük. Szervezek egy romantikus vacsorát, aztán…

- Nincs szükség ilyesmire – pillantottam a szemeibe. – Tényleg úgy is megleptél volna, de az előbbi az spontán volt… úgy éreztem – bizonytalanodtam el, ő viszont bólintott. Könnyek szöktek a szemeimbe, mire megint elmosolyodott. – Ez sokkal jobban esett, mint az, ha direkt előre megtervezed a körülményeket, a pompát, a varázst. Ahogy az előbb csináltad, úgy akarom! – szabtam meg a feltételeket, majd el is szégyelltem magam rögtön, hisz kissé illúzióromboló lehetett neki ezt így megvitatni, de aztán…

- Kristen – suttogta. – Gyere hozzám feleségül – ismételte meg, amit korábban mondott.

Elszúrtam, mert erre most nem tudtam szimpla igennel felelni. Inkább incselkedni próbáltam vele kicsit. Ha ő szervezkedni akart…

- Miért tenném? – lestem rá a szempilláim mögül kissé csalókamód. Rosszul tettem. Rob rögtön elsápadt, és a szíve is gyorsabban dobogott a mellkasában. A sajátomon éreztem.

- Mert szeretlek. És tudom, hogy te is szeretsz. Van egy kislányunk, és még nagyon sok dolgunk van együtt! – sorolta kétségbeesetten. Megkönyörültem rajta.

- Szeretlek – feleltem egy puszi kíséretében. – Soha senkit nem szerettem még így… Mandyt most nem számítom ebbe bele. És boldogan lennék a feleséged – mosolyogtam rá, mire lassan eltűnt a gond a tekintetéből, és hitetlenkedéssel vegyes öröm költözött a helyére.

- Komolyan mondod? – lehelte, szinte alig hallottam. Bólintottam, mire gyorsan megcsókolt. Azt hitte, nem veszem észre, hogy neki is könnyek szöktek a szemeibe. Viszonoztam a csókját, amelyből még egy lett, majd még több…

Miután tulajdonképpen nem túl szokványos módon, de eljegyeztük egymást, és örök szerelmet is fogadtunk, nemcsak csókokkal, hanem cirógatásokkal is fokoztuk a hangulat gyönyörűségét, majd arra lettünk figyelmesek, hogy a vágyaink visszatértek, és ismét abban a boldogságcseppben találtuk magunkat, amely mindenünkre rátelepedett.

Megmozdítottam a csípőmet, mert odalent is éreztem némi változást; Rob teste is újjáéledt, és mivel még legutóbbi szenvedélyünk csillapultával sem csusszant ki belőlem, most lassan kitöltötte a nem annyira kínzó ürességet, amely nélküle jellemzett volna engem. Azt azonban nem hagyta, hogy megint „maratont fussak”, ezért gyengéden átfordult velem az ágyon, és finom mozdulatokkal nekiállt rendhagyó módon megpecsételni az eljegyzésünket.

Most nem siettünk el semmit, minden mozdulatunk és rezdülésünk azt a szerelmet sugallta, amelyet már a legelső találkozásunkkor is éreztünk, boldogsággal megfűszerezve az élményt. A gyönyör pillanatát csókkal ünnepeltük, majd szorosan összesimulva vártuk testünk lecsillapodását. Egymás szemét fürkészve bizonyosodtunk meg róla, hogy ez most tényleg a valóság, nem kóma, nem is álom, semmiféle bonyolult misztikum, és mégis varázslatos volt az egész.

Kivéve, amikor valami halk zörej „beleszólt” a csodánkba. Rob mobilja volt, amit az éjjeliszekrényre tett. Le is halkította, nehogy Mandy felébredjen rá, bár ha a lányunk a mi előbbi zajainkra nem kelt fel, kizártnak tartottam, hogy egy telefoncsörgés miatt megtörténne, de most nem is ez számított.

Egy puszit követően Rob kissé aggodalmasan húzódott el tőlem, hogy felvegye. Tudtam, hogy Cameron hívja. Mike-kal kapcsolatban. A szívem rögtön a torkomban dobogott. Éreztem, hogy akármilyen előhíreket is kaptunk, csak most lesz teljesen biztos, hogy örökre megszabadultunk Mike-tól, vagy megint átvert bennünket. Féltem tőle, hogy az utóbbi teljesül, de igyekeztem elhessegetni a gondolatot, és arra koncentrálni, hogy igenis meghalt és nyugodtan élhetünk tovább!

Míg szerelmem – és immár vőlegényem – egy villanyt is felkapcsolva segítette a beszűrődő holdfényt kiegészülni némi világossággal, a lányunk kiságya fölé hajoltam. Békésen szuszogott, egyik ujját a szájába véve. A hátam mögött pedig ekkor Rob beleszólt a telefonba.

- Nos?

Én is hallottam, mit felel a bátyám.

- Ő volt az. Láttam a holttestét. Vége.