8. fejezet

Sziasztok! :)

Meghoztam a következőt! Megint hosszú lett, túlságosan is, szal vegyétek úgy, hogy mondjuk két fejit kaptok egyben :D Most nem kifejezetten az előző kettőhöz hasonlatos dolgokra lett fektetve a fő hangsúly, meg lehet, h ezt-azt túl is ragoztam.. nade döntsétek el ezt ti :D
Akartam Kris szsz-t is, de sajnos az már sem az időmbe, sem a fejezetbe nem fért bele, de legközelebb lesz, ígérem! ;-)

Kellemes olvasgatást :)
Szil

8. fejezet (Rob)

- Szeretlek! – suttogtam Stacey fülébe, miközben csókokkal borítottam be a nyakát. – Tudod, hogy nekem csak te kellesz.

- Akkor miért feküdtél le vele? – nyögte, és megpróbált ellökni magától. Ezt nem hagyhattam. Szorosan tartottam őt, majd az ajkaira tapasztottam a számat. Azok rögtön készségesen szétnyíltak a nyelvem előtt, de csak egyetlen másodpercre, mert rögtön eszébe jutott, hogy utál.

Minden erejét összeszedve eltaszított magától, majd hátrált két lépést, de az ajtó megállította. Nem menekülhetett tovább, mert azt már korábban gondosan bezártam, pont azért, hogy megakadályozzam ebben.

Elmosolyodva léptem hozzá, és míg egyik tenyeremmel az ajtónak támaszkodtam, a másik kezem ujjai végigcirógatták az arcát, a nyakát, de a dekoltázsánál egy pillanatra megálltam.

- Férfi vagyok – feleltem az előbbi kérdésére mentegetőző hangsúllyal. – Ő felkínálkozott, és elvesztettem a fejem, csak ezért feküdtem le vele, de nem jelentett semmit – győzködtem. – Te vagy az egyetlen nő, akit tiszta szívemből szeretek!

A szavaimmal kissé ellentétesen cseppet sem gyengéden téptem le róla a blúzt, majd az egyik mellére tapasztottam a tenyerem. Rögtön megkeményedett a mellbimbója. A szám ismét a nyakán siklott végig, de miközben a testemet hozzásimítva az ajtóhoz szorítottam, az ő ellenállása is megtört. A hajamba túrva rántott magához és hevesen viszonozta a csókomat.

Ezután elég gyorsan az ágyon találtuk magunkat, ahol továbbra is vadul szaggattuk egymásról a ruhát, és kisvártatva már meztelenül feküdtem szintén csupasz teste fölött, szüntelen simogatásaimat a nyöszörgése kísérte, és magam is felnyögtem párszor a kezei miatt.

- Bocsáss meg – kértem tőle halkan, mikor egy pillanatra felemeltem a fejem és a szemeibe pillantottam.

- Nem tedd többé – kérte ő, mire közöltem vele, hogy ezt sajnos nem tudom megígérni, de megpróbálom.

A cél érdekében mindent – gondoltam keserűen.

A mámoros éjszaka után nemcsak az tette tönkre a napom, hogy Kristen máris dobott anélkül, hogy egyáltalán esélyt adott volna nekünk, hogy jobban megismerjük egymást, hanem az is, hogy szinte egész álló nap Staceyvel kellett lennem, ráadásul egy ágyban.

A csaj alattam vergődő meztelen mivolta tizedannyira sem izgatott fel, mint Kris egyetlen mosolya. Sőt, mint a kézírása! A halk, rekedtes kis nyögésekről meg aztán pláne nem beszélve… Szinte most is hallani véltem, miközben Staceyt csókoltam szenvedélyt mímelve.

Aztán rájöttem, hogy ezt bizony csúnyán elbasztam. Hagytam, hogy az elmúlt éjszaka során tapasztalt gyönyör emlékei az agyamba szivárogjanak, a testem pedig rögtön ennek megfelelően reagált. Elég volt csupán gondolnom Krisre, hogy felizgasson, amire nem kedvelt partnernőm a testközelségével sem volt képes.

Villámgyorsan lefordultam Staceyről, miközben abban reménykedtem, hogy talán időben elhúzódtam tőle. A szemem sarkából rásandítottam, de nem nyertem. Kaján mosollyal mért végig, a tekintete vágyat sugárzott. Elborzadva fordultam el tőle, majd az egyik asszisztens által felém nyújtott köpenybe bújtam és menekülni készültem. Egyedül a rendező nyilvánvaló jelenlétét nem kalkuláltam bele a dologba.

- Mi a büdös franc van már megint? Rob, mit művelsz? A kurva életbe!

- Bocs, ki kell mennem a vécére – néztem rá higgadtan.

- Öt perc! – lilult a feje egy újabb szitokáradat után. – És kezeltesd a kibaszott veséidet! – kiabálta utánam, de nem foglalkoztam vele.

Az elmúlt három órában már ötször szabadultam el a kamerák elől ezzel a kifogással. Ez volt a hatodik. Davidet megértettem, ő csak a munkáját szerette volna végezni. Tomot már kevésbé, aki szinte rám támadt, alighogy belépem az öltözőmbe egy pár szál cigi nyugodt elfogyasztásának reményében.

- Hé, mi a bajod? – néztem rá döbbenten, miután elhajoltam az ütése elől.

- Nem volt elég az éjjel Kristen? Most még Staceyt is meg akarod kefélni?

Döbbenten néztem végig, ahogy összeomlik. Tomot ilyen féltékenynek sem láttam még soha. Aztán az agyamba szivárogtak a szavai.

- Dehogy akarom megkefélni! – tiltakoztam elborzadva. Már a csókjától is rosszul lettem.

- Reggel azt mondtad, hogy Krisért vagy úgy oda. Most meg… láttam, hogy felizgultál! Mindenki látta! A picsába…

- Tom! Az nem miatta volt – védekeztem, de elkeserített, hogy ezek szerint ő is észrevette a spontán reakciómat. – Kristenre gondoltam, azért történt.

- Na persze – nézett rám megvetően.

- Hé! Te is tudod jól, hogy még sosem másztam rá a nőidre. Nem most fogom elkezdeni.

- Nekem Kris is tetszett, mégis megdugtad! – mutatott rá a tényre, legalábbis ami a mondata második felét illette.

- Te zártál vele össze a lakókocsimba! – Egyre mérgesebb lettem én is. Kezdtem elveszíteni a fonalat Tomot tekintve.

- Persze, mert láttam, mennyire el vagytok kenődve mind a ketten! – Dühösen meredtünk egymásra, végül ő engedett. – Oké, semmi gáz, ő a tied lehet, de Staceyről szállj le, jó?

Először nem akartam rá válaszolni, hisz maga a feltételezés is képtelenség volt, de aztán rábólintottam, de csakis az évtizedek óta tartó barátságunk miatt.

- Megesküszöm, hogy sosem fogom lefektetni Staceyt, így rendben? – Pedig már annyiszor elmondtam neki, hogy nekem nem jön be az a liba, még a hideg is kiráz tőle, de ezek szerint a szerelem tényleg vak. Tomnál meg nem volt bot, amelynek segítségével tapogatózva át tudott volna jutni az akadálypályán, és mocskosul beleesett a gödörbe.

- Oké – felelte morogva, majd még mindig sértődötten kicsattogott az öltözőmből.

- Nem láttad Krist? – szóltam még utána, mielőtt becsapta volna maga után az ajtót.

- Nem – felelte ellenségesen, majd eltűnt.

Visszagondoltam az iménti beszélgetésünkre, és halkan felnevettem. Tom nagyjából ugyanolyan jelenetet rendezett az előbb, mint én azon a divatbemutatón, mikor közölte, hogy másnap moziba viszi Kristent. A különbség csak annyi volt, hogy míg ő szerelmes volt Staceybe – a jelek egyértelműen erre utaltak, hisz amióta megismerte, nem szedett fel más csajokat, és ez Tomnál még sosem fordult elő –, addig én és Kris… Mi csak szeretkeztünk, szerelem nélkül.

Megborzongtam, és a szívem furcsán összeszorult. Nem tetszett az előbbi gondolatom. Szerelem nélkül… Neki talán tényleg nem jelentett semmit, de én nem tudtam másra gondolni, csakis rá. Az ajkai ízére, puha ujjai finom simításaira. Még az apró harapások nyomát is szinte éreztem a testemen. És megint megkívántam.  

Fogalmam sem volt róla, mi az a furcsa, amit érzek a közelében, vagy ha csupán rá gondolok, de abban biztos voltam, hogy ilyesmit még sosem tapasztaltam eddigi életem során. Nemcsak fizikailag volt érte oda minden porcikám, hanem… Ez volt az a gondolat, amit egyelőre nem tudtam befejezni.

Alig vártam az estét, amikor megvárom a forgatás végén, hogy ő is végezzen, esetleg hazaviszem… mondjuk hozzám, és… A továbbiakban egyelőre reménykedni sem mertem, mert igen határozott volt, amikor reggel kijelentette, nem kér belőlem többet. Én viszont a rabja lettem.

Estig azonban még hátra volt számomra legalább ötórányi kínszenvedés Staceyvel. Egyetlen sejtem sem akart visszamenni mellé az ágyba, de elhatároztam, hogy mostantól megpróbálok nem Krisre gondolni közben, mert annak véges következményei lehetnek. Illetve főként félreérthetőek Stacey számára, aki a jelek – na meg Tom – szerint akar tőlem valamit. Sajnáltam a barátomat, mert tényleg úgy tűnt, szívig belepistult a csajba, de most én mit tehettem arról, hogy az meg észre sem veszi őt?

Az öt perces pihenőm leteltével visszavánszorogtam a díszletek közé, és igyekeztem a feladatra koncentrálni. Ezúttal sikerült merevedés nélkül megúsznom a további jeleneteket. Nem volt nehéz. Staceyt bámultam közben. Meg sem rezdült a testem.

Este ráadásul hidegzuhanyt is kaptam a nyakamba, persze csak szóban. Eddig senki nem tájékoztatott, hogy ma egy csapatépítő hülyeségen kell részt vennünk, aminek keretében meg kell mutatnunk magunkat a sajtónak is. Nagyon cifrán káromkodtam, amikor ezt megtudtam, ráadásul hiába siettem oda előbb Kristen lakókocsijához, mely a műhelyeként funkcionált, őt sem találtam ott.

- Ma előbb elkéretőzött – közölte velem Kate, aki épp arra ment a saját helye felé.

- Miért? – faggattam, és a nyomába szegődtem.

- Azt nem mondta, biztos dolga van.

- És te elengedted? – mérgelődtem.

- Nem volt ma semmi fontos dolga már, úgyhogy igen, el – nézett még rám a lakókocsija ajtajából. Az eddigieknél is jobban elszontyolodtam. Ha legalább oda tudnék menni… De ezen a kurva partin kell részt vennem ehelyett – dühöngtem magamban.

Már épp elfordultam, hogy a ma estébe beletörődve hazainduljak átöltözni, amikor Kate utánam szólt.

- Rob, tényleg hagyd őt békén. Nem vicceltem a múltkor.

- Majd ő eldönti, mi a jó neki – feleseltem. Most nem voltam túl udvarias hangulatban. Kate, ha tudná, mi történt előző éjjel…

- Jó, akkor csak vigyázz, hogy te ne sebezd meg – kérte még, majd eltűnt.

Hogy én ne sebezzem meg. Ezek szerint valaki már megtette… Ami nem is csoda, hisz gyönyörű nő és csodálatos személyiség – a képei és a munkái alapján, no meg amennyire megismertem őt eddig –, de rossz érzés volt nekem, hogy volt már egy olyan személy az életében, aki (ha csupán lelkileg is) bántotta őt. Én nem akartam ugyanezt tenni.

Elgondolkodtam Kate szavain. Aztán azon, milyen jövőnk lehetne együtt.

A legkézenfekvőbb szempontból boldog, gyönyörteli, kielégítő… De ha nem a testiséget veszem alapul, akkor lényegesen bonyolultabb. Nehezen bírnám ki nélküle, ha állandóan máshova kellene utaznom forgatni. Hacsak nem ő tervezné a többi filmemhez is a ruhákat. Erre viszont nem álltak sorba az esélyek.

Hamarosan totál elkeseredtem, de mire hazaértem, kizártam a gondolataimból a jövőtervezgetést. A jelent tartottam fontosabbnak – valamint a másnapot, amikor majd új lehetőséget kapok rá, hogy meggyőzzem róla, ne zárjuk le itt a tegnap éjszakát, legalább próbáljuk meg, mert ezt az estét az égiek, de legfőképp a főnökeim remekül tönkretették.

Tom nem volt otthon, de nem aggódtam miatta. Arra gondoltam, biztos még mindig a rettenetes agyszüleménye miatt duzzog, miszerint én is rá vagyok indulva Staceyre. Normális esetben körberöhögtem volna ezért a feltételezésért, de mivel így még sosem esett nekem, mint ma, inkább sajnáltam szegényt.

Több barátom beleesett már egy nő – oké, többnyire jó nő – csapdájába, de én mindeddig megúsztam. És most sem szándékoztam behódolni annak a viccnek, amit mindenki szerelemnek hív. Úgy gondoltam, vacak dolog lehet lelkileg kiszolgáltatottnak lenni. Ebből pedig nem kértem. Épp elég volt megbirkózni azzal az elemi vággyal, amely például most is Kristen felé hajtott.

Arra mérget mertem volna venni, hogy ez csupán ösztön, nincs benne semmiféle szentimentális hókuszpókusz. A szervezetem azonban ügyesen cáfolta ezt, akárhányszor bekerültem a bűvkörébe. A gyomrom reszketni kezdett, a pulzusszámom a tízszeresére nőtt, és mintha egy finom áramütésszerű villámorgia vonult volna át a bőröm alatt.

De még ezt sem akartam szerelemnek nevezni. Főleg, hogy ő valószínűleg azt is elutasítaná. Ezt megélni pedig nem volt semmi kedvem. A testem parancsának engedelmeskedve újra és újra ágyba bújni vele viszont nagyon is sok. Főleg az elmúlt éjszaka után.

A jövőnk esetleges összefonódásán nem gondolkodtam tovább, most akartam vele lenni. De a ma estét elfelejthetem – keseredtem el, immár a parti felé igyekezve. Hacsak valami véletlen folytán nem lesz ott ő is…

Nem lett szerencsém. Nem volt ott. Csak a stáb, főleg a színészek, köztük Stacey, aki egyből rám mosolygott, sőt, el is indult felém, de a pultnál felfedeztem Tomot, és inkább az ő esetlegesen még tartó dühét választottam kedvenc kolleginám kibuggyanó szilikonjainak elkerülhetetlen bámulása helyett.

Épp eleget láthattam meg taperoltam már ma, semmi gusztusom nem volt a muszájnál tovább elősegíteni a fiatalkori impotenciám idő előtti kialakulását. Sosem bírtam felfogni, mi jó van abban valakinek, ha egy darab műanyagot markolgat. Elhatároztam, hogy meg is kérdezem Tomtól, aki már nem utált annyira – a temérdek piának is köszönhetően, amit eddig fogyaszthatott –, sőt, áhítattal kezdte ecsetelni a választ, de ő sem tudott meggyőzni.

Kristen jutott eszembe és a teste, amelyen minden természetes és csodálatos volt. Épp emiatt voltam érte úgy oda. Minden pici részlete iránt pezsgett a vérem… Ismét körülnéztem, de persze tudtam, hogy nincs itt.

- Krist keresed? – tette fel az elmés kérdést Tom. – Nincs itt – közölte aztán, amire már én is rég rájöttem. Csak egy fintort kapott válaszként. Kértem egy sört a pultostól, majd az erkélyre vonultam dohányozni.

Tom nem jött utánam, Stacey ellenben igen. Először észre sem vettem, mert kifelé bámultam a sötétségbe, ő meg a hátam mögé lopakodott. És végigsimított a vállamon.

- Mit szólnál, ha befejeznénk azt a reggeli kis…

- Felejtsd el! – Rá sem néztem, miközben félbeszakítottam.

- Pedig nem bánnád meg – suttogta egyre közelebb a fülemhez. Kénytelen voltam ellépni előle.

- De igen, megbánnám – néztem rá határozottan. Valójában abban is kételkedtem, hogy egyáltalán felállna, ezt mégsem vágtam hozzá ilyen nyíltan. Ő ugyanis nem volt Kristen. Rá elég volt gondolnom, hogy alulméretezettnek érezzem a nadrágomat. – Miért nem próbálkozol inkább Tomnál? – Gondoltam, kampányolok egy kicsit barátom érdekében, de Stacey csak elfintorodott.

- Miért akarjam az ezüstérmest, ha itt van az arany? – lépett ismét közelebb, és a mellkasomra simította a tenyerét. Elkaptam a csuklóját, és bár sosem bírtam durván bánni a nőkkel, most úgy éreztem, szükséges lehet, ha nem ért a szép szóból.

- Stacey… Nem – mondtam neki hangsúlyozottan.

Csalódottan lebiggyesztette – szintén felturbózott – ajkait, és már komolyan azt hittem, el is bőgi magát, amikor váratlanul, és nem kevésbé meglepően vállat vont, majd elhúzta a kezét.

- Ezt fogod megbánni – vetette még hátra felém, miközben elriszálta magát a tömeg irányába. Tom szerencsére nem volt a szemtanúja az iménti kis közjátéknak. Tuti megint féltékenységi jelenetet produkált volna, teljesen alaptalanul. Bíztam benne, hogy Stacey szíve megesik rajta, ha már én úgyis elutasítottam.

Valaki mást akartam látni. És a kezdeti elhatározásommal ellentétben úgy döntöttem, nem várom meg a holnapot. Még ma el akartam menni hozzá, amint vége ennek a cirkusznak.

Tizenegykor úgy gondoltam, épp elég fotó készült már rólam – sajnos még rühellt kolleginám társaságában is, mivel ő a film másik főszereplője –, és a késői interjúkon is túlestünk, úgyhogy megkerestem Tomot, akinek mégsem sikerült olyan szerencsésen az estéje, mivel egyre több üres üveg sorakozott előtte.

- Én most lelépek. Haza bírsz így menni? – kérdeztem tőle kicsit aggódva. Én is tévedtem már el hazafelé részegen, bár reméltem, ő nem lesz olyan hülye, hogy illumináltan vezessen.

- Majd hívok egy taxit… – motyogta. A szájába rágtam a pontos címemet, hogy mit diktáljon majd be a sofőrnek, aztán elbúcsúztam még pár embertől, és a kocsimba vágódva elindultam Kristenhez.

Aki persze a város majdnem túlsó végén lakott azon a lepratelepen. Elhatároztam, hogy már másnap intézkedem ez ügyben… Azaz miért ne most?

- Ned? Rob vagyok. A segítséged kellene. S.O.S. – mondtam a mobilomba, amint az ügynököm – akit mellesleg hetek óta nem láttam személyesen, de nem is hiányzott, hogy körülöttem ugráljon minden félórában – beleszólt a vonal másik végén. Vagy alhatott és rémálmából riasztottam, vagy más emberi alaptevékenységet végezhetett, mert igencsak kapkodva vette a levegőt, amikor végül rekedt hangon beleszólt.

- Mit akarsz ilyenkor? – Az órámra pillantottam. Még éjfél sem volt. Akkor ezek szerint nem aludt.

- Egy lakást akarok venni a belvárosban. Mondjuk… A házamhoz közel.

- Minek neked még egy lakás? – értetlenkedett. – És miért pont most? Nem ért volna rá reggelig?

- Nem nekem lesz, hanem… egy lánynak. – Azt hittem, ezzel máris megmagyaráztam mindent, de nem ették olyan forrón azt a kását. A többi kérdésére szándékosan nem feleltem. Azért is fizetem, hogy mindig ugorjon, ha azt akarom.

- Miért nem magadhoz költözteted a szeretőidet? – faggatott tovább egy egyszerű „oké, máris intézkedem” helyett.

- Ő nem a… Ő más. Nem szabad tudnia sem, hogy én vettem neki. Találj ki valamit, sorsoláson nyerte, vagy tudom is én…

- Oké. Mekkora legyen? – tért rá végre a lényegre.

- Nagy – böktem ki rögtön. Aztán úgy véltem, nem ártana részleteznem picit. – Nem baj, ha tetőtéri, legyen benne elég fény egy műterem számára. Meg még egy szoba a képeknek. Meg egy tervezéshez. Aztán egy háló, nappali…

- Ez egy vagyon lesz – szólt közbe. Ő már csak tudta: ő kezelte a pénzemet is.

- Nem érdekel. Mikorra lesz meg? – Már egész közel jártam Kris lakásához. Ned megígérte, hogy már másnap intézkedik. Bediktáltam neki Kristen mostani címét, ahol értesíteni tudja, hova kéne átköltöznie, majd elbúcsúztam, hisz éppen odaértem. Ahogy valaki más is.

Egy hófehéren csillogó Mercedes állt meg a ház előtt, és egy fiatal férfi ugrott ki belőle. Egyenesen ahhoz a lépcsőházhoz ment, amelyik felé én is tartottam, de valamivel lassabb léptekkel. Furcsa érzés kerített hatalmába.

Ő nem nagyon figyelt, így azt sem vette észre, hogy megyek utána. Pontosan arra az emeletre, ahol Kris lakott.

A folyosó végén megálltam. Szinte sokkot kaptam, amikor az ismeretlen becsengetett hozzá. Alig pár másodpercbe telt csupán, hogy az ajtó feltáruljon.

- Szia, kicsim, hiányoztam? – kérdezte a fickó. – Te nekem már nagyon.

Még szerencse, hogy takarásban voltam, így Kris nem vehetett észre, miközben kilépett, és szinte a pasas nyakába vetette magát. Az szorosan magához húzta, majd megpuszilta a nyakát, aztán végtelennek tűnő másodpercek után együtt bementek a lakásba.

A zár kattanása felriasztott révületemből. Ilyen nincs – gondoltam. De hisz Kate azt mondta, nincs senkije… És csak nem feküdt volna le velem, ha lenne valaki az életében – mentegettem rögtön, de az imént látott tények egészen másról árulkodtak.

Még percekig álltam ott sóbálvánnyá dermedve. Nem akartam elhinni, hogy ez valóság volt. Közelebb léptem az ajtóhoz. Bentről nevetés harsant, majd a pasi mondott valamit. Túl halkan, nem értettem, de utána sokáig csend.

Visszamentem a kocsimhoz és remegő kezekkel rágyújtottam. Beültem, majd felnéztem Kristen ablakára. Épp akkor húzta el a sötétítő függönyt. Mégis látszott valamennyi fény mögüle, és az is túl fájdalmasan tökéletesen, hogy a férfi megint átöleli.

Eddig bírtam, és nem tovább. Padlógázzal söpörtem hazáig. Úgy éreztem, kihasználtak. És ez rosszabb volt, mint az, amikor Kris reggel a közös éjszakánkat követően kiadta az utamat. Most meg egy másik férfivel tölti a mait… Nem akartam elhinni, hogy ez igaz lehet. De a saját szememmel láttam.

Otthon először is a konyhába mentem kifosztani a hűtőmet, jobban mondva megszabadítani azt a sörterhektől. Aztán a szobámba zárkóztam, és próbáltam megemészteni a látottakat. Nem ment. Egyszerűen nem bírtam felfogni, hogy ezt tette velem. Miért???

Hamar észbe kaptam. Végtére is… nem vagyok neki senkije. Az a másik pasi viszont… minden bizonnyal közel állnak egymáshoz, hisz jóval benne voltunk már az éjszakában, amikor felment hozzá. De ki lehet az? És mit akar tőle?

Az utóbbi kérdésre sejtettem a választ. Amit én is. Őt.

Reggelig gyötrődtem magamban. Tom nem jött haza, de reméltem, a stúdióban összefutok majd vele, és segít majd megfejteni ezt a rejtélyt. Mire odaértem, mégis kétségeim támadtak. Elmondjam neki egyáltalán? Semmi kedvem nem volt azt hallgatni tőle, hogy ezt bizony beszoptam.

A sminkesek nem örültek nekem túlzottan, mikor az átvirrasztott éjt követően beállítottam. Én mégsem velük foglalkoztam, Krist kereste a tekintetem. De csak dél körül láttam először. Most is vele volt az a pasas. Letaglózott a látványuk: a görény meg merte fogni a derekát, sőt, mi több, egymást átkarolva haladtak keresztül a stúdión.

Ez már több volt a soknál. Utánuk mentem, és mikor az öltözők közelébe értek, a nevén szólítottam Kristent. Mindketten megfordultak.

- Üdv! Cam vagyok – nyújtott kezet a srác, de keresztülnéztem rajta.

- Beszélhetnénk? – kérdeztem Kristentől, aki kicsit tanácstalanul pillantott rám, majd a mellette álló ficsúrra. Alig bírtam visszafojtani a dühömet. És a csalódottságomat.

- Ha gondolod, megvárlak kint – fordult felé „Cam”, majd mikor Kristen bólintott, vetett még rám egy utolsó, nem túl kedves pillantást – ami jogos volt, nekem sem lett a szívem csücske –, aztán elment mellettem.

Kris utána bámult néhány másodpercig, majd kérdő tekintetét rám emelte.

- Ne itt – néztem körül. Megfogtam a karját, és bevezettem az egyik öltözőbe. Szerencsére pont használaton kívül volt.

Ezt követően felé fordultam. Ő még mindig csak kíváncsian méregetett, nyilván nem tudta, mit is szeretnék tőle. Én azonban igen. Sok volt ez így most, hogy kettesben lettünk hirtelen. Nem bírtam magammal. Minden más gondolat kitörlődött az agyamból, ahogy a szemei fogságába estem, és önkéntelenül léptem hozzá közelebb. Csak a csókjára vágytam. Esetleg még többre – amelyre az újfent összement nadrágom is figyelmeztetett –, de mivel csak pár percem volt hátra az ebédszünetből, egyetlen csókot szerettem volna.

Nem hátrált el, még akkor sem rezzent, amikor megcirógattam az arcát. Majd a nyakára csúsztattam az ujjaimat, onnan a tarkójára, és másik kezemmel a derekánál fogva magamhoz rántottam. Biztos, hogy azonnal megérezte, mennyire vágyom utána. De eszemben sem volt eltitkolni.

Ahogy a csókomat sem fogtam vissza. Nyelvem megállíthatatlanul furakodott az ajkai közé, melyek rögtön elnyíltak a követelőzésem előtt. Apró kezei, melyek oly sok örömet okoztak nekem alig másfél nappal – örökkévalóságnak ható másfél nappal! – ezelőtt, most a mellkasomra csúsztak, de nem tolt el. Ellenkezőleg.

Mikor zihálva végül mégis elszakadtam a legédesebb forrástól, mely csak átmenetileg volt képes csillapítani mostanra már-már olthatatlanná fokozódott szomjamat iránta, a szemeibe néztem.

- Nekem nem elég az a múltkori éjszaka – vázoltam neki a helyzetet. – Akarok még… – Ezzel újra megcsókoltam. És ő újra viszonozta. Még vadabbul, ha lehet, mint az imént. A szívem felsajdulása állított meg ezúttal.

Alighogy a gondolat az agyamba furakodott, és némileg visszaadta a józanságom, eltoltam magamtól, bár a testem hangosan üvöltötte, mekkora barom vagyok.

- Ki volt az az alak veled az előbb? – kérdeztem tőle, miközben hátráltam egy lépést.

Kris ajkai szóra nyíltak, de aztán csak mutatott valamit. Nem értettem. Talán azt közölte, hogy a szeretője? A szerelme? A férje? Gyűrűt nem láttam rajta, sem a helyét, úgyhogy ezt kizártam.

Mikor észrevette, hogy így hiába magyaráz, körülnézett, de semmiféle írószerszám nem volt a közelben. Ekkor hozzám lépett, és a mutatóujjával írta a mellkasomra a választ.

A megkönnyebbüléstől alig kaptam levegőt. A bátyja! Erre sosem gondoltam volna. Elmosolyodtam, a féltékenységem két másodperc alatt megszűnt létezni, majd újból a karjaimba zártam. Ő is hozzám bújt. Ajkaink ismét egymást keresték, és csókunk immár őszinte volt. És tiszta, szabad. Nem bírtam abbahagyni. A kezeim már Kristen blúzán matattak, hogy legalább a bőrét érezzem, de ekkor meghallottam, hogy a nevemet kiabálja valaki.

Úgy véltem, itt tuti nem keresne senki, de a biztonság kedvéért az ajtó felé tapogatóztam, és elfordítottam a kulcsot a zárban. Utána már semmi más nem érdekelt, Kris kérdő tekintetére ezt közöltem is vele.

- Kibírják nélkülem – tettem még hozzá, majd gombolni kezdtem a blúzát. Nem állított meg. Nem így és nem itt akartam újra egyesülni vele, de most már semmi nem állíthatott meg. Illetve csak majdnem semmi.

Amint ő is merészebben simogatni kezdett, egyelőre a nadrágomon keresztül – én sem vetkőztettem le őt, csak a farmerébe, valamint a bugyija alá férkőztem ujjaimmal –, de félreérthetetlenül izgató szándékoktól vezérelten, eszembe jutott egy apróság, amit most nem hoztam magammal. Alapból sem hordtam a zsebemben, ezért most sokszorozottan utáltam magam emiatt.

Erőnek erejével vontam el magamról Kristen kezét, és de én még nem húztam ki az ujjaimat mostanra nedvesre izgatott teste mélyéről. Bágyadtan, hevesen zihálva kérdezte a tekintete, miért hagytam abba mégis az kényeztetését.

- Nincs nálam óvszer – vallottam be kelletlenül. Eltelt néhány másodperc, mire felfogta, hogy mit is mondtam – nekem sem sikerült hamar értelmeznem a gondolatot az imént –, de aztán a másik kezével nyúlt az övem felé. Nem értettem, mit akar, vagyis azt igen, hogy mit, na de így is? – Kris – nyögtem elfúlóan, amint a kezébe vett.

Az én ujjaim is megmoccantak megint nőiessége rejtekében, mire ő is halkan felnyögött, és simogatni kezdett. A szánk egymást kereste, nyelvünk pedig táncra perdült, miközben egyre közeledett a megkönnyebbülés. Nem tudtam másra figyelni, csak rá, hogy neki így is a létező legjobb legyen, de az én testem sem volt fából. Inkább izzott az egész.

Képtelenség lett volna visszafogni magam, bár eleinte igyekeztem egy keveset. De alighogy Kris megremegett, és az élvezet közepette a számba harapott, az én önuralmam láncai is szétszakadtak.

Neki kicsivel több lélekjelenléte volt, mint nekem, mert egy Isten tudja, honnan kerített papírzsepit szorított rám ekkor, így nem tettem kárt a ruhájában. És egyúttal a kínos foltokat is elkerültük.

Ilyesmiben sem volt részem már évek óta. Sokáig csókoltuk egymást tovább, míg az ő teste remegése, és légzésünk lenyugvása be nem következett, de ekkor már a külvilág zajai is utat törtek az agyunkba. Legalábbis az enyémbe.

Akárki is keresett bennünket – vagy inkább engem, mert rég díszletben kéne lennem –, eljutott idáig is, és bár bejönni nem tudott, mert bezártam az ajtót, a szomszédos öltözőket dörömbölte végig, hátha ott rám talál.

Vonakodva engedtem el Krist, majd miután helyreigazítottuk a ruháinkat, tétován rá pillantottam. Ő kielégült vággyal a tekintetében nézett vissza rám. Nem akartam, hogy most is csak ennyi legyen. Meg akartam kérdezni tőle, mikor találkozhatnánk, de ekkor az ajtó felé fülelt. Azonnal bekopogtak azon is.

Nem akartam, hogy szárnyra keljen rólunk a pletyka – aminek nem csekély valóságalapja volt ugyan, de egyelőre nem akartam beavatni senkit abba, mi van köztünk –, úgyhogy csendben maradtam. Amint a hang távolodott viszont, hozzá léptem, és át akartam ölelni, de nem engedte.

- Mennem kell – formálták az ajkai némán.

- Nekem is, de nem érdekel – feleltem. – Mikor találkozhatnánk megint? – kértem esélyt a folytatásra.

A szája megint megmoccant, de hangot nem adott ki. Az előbb tapasztalt nyögések most kissé kárpótoltak ezért. Már bántam, hogy a nagy részüket elfojtottam a csókjaimmal, nehogy kihallatszódjon belőle bármi, mit élünk át éppen. Megrázta kissé a fejét, majd vállat vont.

- Később megkereslek – ígértem. – Még ma.

Aprót bólintott, majd az ajtóhoz lépett. Kinyitotta, kikémlelt, majd kisurrant, és eltűnt a folyosó végén.

Én még percekig próbáltam magamhoz térni a szenvedélyből, mely még mindig utóbizseregtette a testem, majd néhány perccel később én is visszaindultam a jelenetbe. Stacey egyből veszekedni kezdett velem, hogy hol a picsában voltam, de nem igazán foglalkoztam vele. David is megtalált – neki ugyanez volt a problémája. Szívesen javasoltam volna nekik egy közös pszichológust, hogy könnyebben bírják kezelni a váratlan helyzeteket, de végül letettem róla, mert a kamerák forogni kezdtek.

Egészen estig nem láttam már Kristent, akinek vagy dolga volt, vagy került engem megint, de akkor határozottan indultam a lakókocsija felé. Mielőtt odaértem volna, kilépett rajta és engem meglátva egy pillanatra mintha öröm gyúlt volna a tekintetben. Most egyedül volt, így egyből a lényegre tértem.

- Mikor lehetünk megint együtt? – kérdeztem. Mivel ő azt leste, van-e valaki a közelben – kicsit rosszul esett, hogy távolságtartóan nem akarja felfedni a kapcsolatunkat, még ha az sajnos messze nem is olyan egyelőre, hogy valójában kapcsolatnak lehessen nevezni –, nem mentem hozzá közelebb és nem öleltem át, csak a papírt vettem el tőle, amit felém nyújtott.

A bátyám három napig még itt lesz nálam látogatóban. Mivel a munkával jól állok, szabadságot kértem erre az időre. Majd utána meglátjuk. Sajnálom.

Három gyötrelmes nap. A fecni összegyűrődött a kezemben, de kifogást nem emelhettem ellene. Bele kellett törődnöm, hogy a pokol vár rám, míg újra munkába nem áll.

- Oké – morogtam lemondóan. Újra a soraira néztem. Ezt is el akartam tenni emlékbe, ahogy valamilyen számomra is megmagyarázhatatlan okból a múltkoriakat is összegyűjtöttem. A zsebembe gyűrtem, és újra rápillantottam, de ekkor valaki az ő nevét kiáltotta.

- Ti hogy nem bírtok itt eltévedni? Kurva labirintus – elégedetlenkedett a bátyja valahol elveszve a lakókocsik sűrűjében. Ezt kellett még kihasználnom.

Villámgyorsan odaléptem Krishez, és a karjaimba zártam. Tán fel sem fogta, de tiltakozni mindenesetre nem volt ideje, olyan gyorsan loptam tőle egy csókot. Kiélveztem minden cseppjét a pillanatnak, melyben nyelvünk egymásra talált, majd nagy nehezen eleresztettem, és egy-két kortynyi oxigént a tüdőmbe préselve megkértem, hogy ne felejtsen el ezalatt a három nap alatt.

Elpirult, és enyhén elmosolyodott, miközben enyhén megrázta a fejét. Ennek a reakciónak megörültem. Fogalmam sem volt, miért gondolta meg magát velem kapcsolatban – mert nemcsak a mostani csók, hanem a napközben történtek is arra utaltak, hogy mégsem akar feltétlenül megszabadulni tőlem egyetlen éj után –, mindenesetre élveztem az új helyzetet, hisz magam is ezt akartam. Folytatni, nem pedig lezárni. És biztosra vettem, hogy három nap múlva sem fogom ezt másként gondolni.

Még egy puszit leheltem az ajkaira, aztán eltűntem, mielőtt a bátyja megjelenne. Tartottam tőle, hogy vele még nem vagyunk egy hullámhosszon. És azt sem tudtam, mennyire féltően óvja a kishúgát. Úgy véltem, még ráér, hogy ezt kitapasztaljam.

Nem volt időm megemészteni, hogy az elkövetkező három napban nem láthatom Kristent – maximum álmaimban és emlékeimben –, amikor újabb sokk ért, bár szerencsére a könnyebben kezelhető fajtából.

A parkolóba érve megdöbbenve láttam, hogy Stacey és Tom épp a kocsim hátsó ülését tisztelik meg a jelenlétükkel. Nem barchobáztak. Inkább neveztem volna kirakónak, ha feltétlenül erre kényszerítenek. Egyelőre még csak a nyelvüket pakolgatták egymás szájába, bár a kezeik is csuklóig eltűntek a ruháik alatt.

Egy percnyi töprengés után nem zavartam el őket a halálba – ne rajtam múljon már Tom öröme –, inkább beültem eléjük.

- Folytassátok csak. Én addig hazamegyek – szóltam hátra, bár közben furcsa érzések jártak át. Féltem, hogy meg fogom én ezt még bánni.

Stacey eddig nem tudta, hol lakom. Éppen ezért parkoltam le végül a ház előtt, Tom autója mögé. Reméltem, hogy nem akarják majd az otthonomat is kitűntetni végre beteljesülni látszó románcukkal. Kimenekültem a kocsiból, nem akartam megvárni, míg a helyére illesztik hús-vér kirakójuk utolsó darabjait, majd bementem a házba.

Nem volt mázlim. Tíz perc múlva zihálva ők is beestek az ajtón. Mindketten alig álltak a lábukon és szemmel láthatóan nemcsak a kocsimban lezavart gyors menet miatt.

Na ez volt az a pont, amit még eltűrni sem voltam hajlandó. Mivel a kanapén szándékoztak folytatni, amit odakint elkezdtek, inkább felvonultam a szobámba. Valahol azért irigykedtem is egy kicsit rájuk. Én is szerettem volna Kristennel lenni.

Amint becsuktam magam mögött az ajtót, már tárcsáztam is Nedet a lakás miatt.

- Átküldtem róla a képeket, nézd meg. Ennél drágábbat nem találtam. – Még nem mondta végig, de már kapcsoltam is be a számítógépet, hogy rögtön megnyissam a levelezésem és… Igen! Pont ilyenre gondoltam. – Ha ezután sem teszi szét neked a lábait, öregem, akkor ott vele lehet a baj – folytatta.

- Ez most más, Ned. – Nem akartam beavatni a pikáns – és engem most, gondolatban is felizgató részletekbe. – Ő nem olyan, mint a többi lány – zártam rövidre a témát. Nem is firtatta tovább, de azt még megállapította, hogy elment az eszem.

A szemem se rebbent, mikor elárulta, mennyibe fog ez nekem kerülni, meg a bútorok és a költöztetés… Mindent megért nekem, hogy Krist biztonságban tudjam. Azon a környéken határozottan nem volt abban, ahol eddig lakott.

Kifaggattam Nedet, mikor és hogyan fogja átadni Krisnek az új lakása kulcsait. Alig vártam, hogy láthassam közben, bár ahhoz, hogy minden gyanún kívül kerüljek, nem volt szabad jelen lennem, a háttérben kellett maradnom. Mivel a lakás azonnal beköltözhető volt – Ned elutalta az árát a számlámról, mialatt tisztáztuk a részleteket –, másnap reggelre beszéltük meg az átadást. A délelőttöm úgyis szabad volt, mert más jeleneteket vettek, amikhez nem kellettem.

Miután mindent megtárgyaltunk, még egyszer végignéztem a képeket, ami a lakás minden zugát elém tárták. Kiváltképp a háló nyerte el a tetszésemet, meg az ott található hatalmas baldachinos ágy. Rögtön meglódult a fantáziám. A vérem lehűtése érdekében a konyhába mentem, hogy egy üveg sört hívjak ehhez segítségül.

Ott sem volt viszont nyugalmam. Stacey jelent meg – vagy inkább billegett felém – egyetlen szál ruha nélkül. Végigmértem, de még mindig nem mozgatott meg a látványa. Sőt, inkább undor fogott el. Továbbra sem bírtam felfogni, hogy bír valaki egy kirakatbabával szexelni. Mintha plasztikot ölelne magához…

Nagyot kortyoltam a sörből, és az emelet felé vetődtem, hogy a látvány se növelje a rosszullétemet, de persze, hogy elém állt az ajtóba. Végigsimított magán, és elég félreérthetetlenül méregetett.

- Nem akarsz csatlakozni? – kérdezte kihívó tekintettel.

- Kösz, nem – toltam félre az útból, és tovább mentem.

Hál’ Istennek nem jött utánam, bár féltem, hogy ha nem is ma, de lesz ennek még folytatása. Ennek ellenére mindenféle istenséghez fohászkodtam, hogy szálljon már le rólam Stacey. Arról fogalmam sem volt, Tom merre lehet, de kicsivel később meghallottam, hogy már a medencénél vidámkodnak. Aludni viszont nem bírtam. Egyre csak Kristen járt a fejemben. Ahogy az éjszaka hátralevő részében is.

Csak hajnaltájt bírtam elaludni, de reggel zaklatottan riadtam fel. Azt nem tudtam, miért vagyok nyugtalan, de furcsa érzés járt át… Talán valami történni fog. De hogy mi, arról egy töredéknyi gondolatom sem volt.

Neddel úgy beszéltük meg, hogy kiküld valakit Kris lakására, de kompletten egy költöztető csapattal együtt. Örültem neki, hogy a bátyja is itt van, legalább könnyebben megértik majd, amit Kris akar mondani nekik esetleg: reményeim szerint nem azt, hogy húzzanak a francba.

Én is odamentem a házhoz, épp időben. Akkor érkezett meg a brigád is, és az aktatáskás illető, aki majd kiadja magát a nyeremény átadójának. Végül is ebben maradtunk. Abba nem mertem még belegondolni, mi lesz akkor, ha kiderül, hogy én állok emögött az egész mögött, de bíztam benne, hogy addigra leszünk olyan „jóban” Krisszel, hogy nem fog érte neheztelni.

Addig viszont csak távolról figyelhettem. Hamarosan meg is jelent a ház előtt az aktatáskás pasas, valamint a bátyja kíséretében. Ha nem tudtam volna, hogy a testvére, most széttépett volna a féltékenység, ugyanis mindketten úgy festettek, mintha most keltek volna ki az ágyból és maratoni szeretkezés után – legalábbis ami a ruházatukat, jobban mondva annak hiányát illette.

A szívem rögtön hevesebben vert, ahogy végigmértem Kristent. Egy semmit nem takaró rövidnadrág volt rajta egy szűk trikó kíséretében. Kurva hosszú lesz még az a maradék két nap – gondoltam. Ő közben hitetlenkedve végignézett a teherautókon, amelyek csak arra vártak, hogy átszállítsák a festményeit, a számára fontos bútorokat és egyebeket az új lakásba – kétutcányira az én házamtól. Most is megáldottam Nedet, amiért hozzám ilyen közel sikerült megtalálnia a megfelelőt.

Kris helyett a bátyja beszélt a fuvarosokkal, ő pedig neki mutogatott. Kicsit zaklatottnak tűnt, egyáltalán nem olyannak, mint akit majd’ szétvet a boldogság. Ezt nem értettem. Kis időre el is tűnt a házban, majd visszatért, és egy cetlit adott a bátyjának. Az elővette a farmere zsebéből a mobilját, és tárcsázni kezdett.

Pár perccel később pedig megint. Majdnem kiugrottam a kocsimból ijedtemben, amikor megszólalt a mobilom. Lejjebb húzódtam a kocsim ülésén, hogy véletlenül se vegyenek észre, bár elég messze parkoltam a kaputól, ahol most kordont álltak a teherautók, majd elővettem a telefonom. Egy ismeretlen számot írt ki.

De még Cam sem beszélt. Megint rám tört az a furcsa érzés, amit már reggel sem bírtam megmagyarázni. Belehallóztam.

- Cam vagyok, Kristen testvére. – Ezek szerint épp az imént derítették ki a számomat.

- Emlékszem rád – feleltem óvatosan. A pulzusszámomat már mérni sem lehetett volna, olyan hevesen dobogott a szívem. Mit akar tőlem vajon? Megkérdeztem. – Miben segíthetek?

- A húgom látni szeretne – felelte kelletlenül. Nekem viszont megállt a szívem. Rájött volna, hogy a lakás nem nyeremény, hanem ajándék tőlem? Máris? Kizárt! Vagy ha mégis, akkor hogyan?

- Ugye jól van? – tettettem a tudatlant, de közben végig őt figyeltem. Határozottan jól volt. Bár még jobban is lehetett volna a karjaimban… A gondolataim kezdtek igencsak más irányba terelődni, ahogy újra végigmértem. Eszembe jutott az előző napi röpke együttlétünk abban az öltözőben, és ettől lassan a nadrágom is szűkülni kezdett. Már megint…

- Jól, csak szeretne veled találkozni. Neked mikor lenne alkalmas?

- Bármikor – vágtam rá gyorsan, mert láttam, hogy Kris közben mutogat neki valamit.

- Oké, akkor… ma este mondjuk. Hét körül? – Akár most is – feleltem volna szívem szerint, ehelyett csak annyit mondtam, hogy nekem megfelel. – Rendben. Akkor várunk. – Ezzel le is rakta.

Egyedül a többes szám ellen volt kifogásom, de ez számított most a legkevésbé. A továbbiakban, vagyis a forgatáson való kötelező megjelenésemig hátralevő egy órában ugyanott bujkáltam a kocsim sötétített üvegei mögött arra várva, hogy mi fog történni, de nem történt semmi. Sem rakodni nem kezdtek el, de el sem lettek küldve az emberek.

Ez a reakciótlanság felőrülte az idegeimet, de mennem kellett. Útközben felhívtam Nedet, hogy értesítsen majd, ha tud már valamit arról, Kris elfogadta-e a „nyereményét”, vagy sem, de csak az üzenetrögzítőjére tudtam rábeszélni. Persze nem is hívott vissza.

Szerencsére a délután hamar eltelt, nem Staceyvel vettünk fel újabb jeleneteket, így minden gördülékenyen ment. Reggel egyetlen neszt sem hallottam az egész házban, így valószínűsítettem, hogy még mindig Tommal van.

Este szintúgy meghúzták magukat valahol – az én legnagyobb örömömre –, mert amikor hazarohantam átöltözni és lezuhanyozni, akkor sem hallottam őket. De nem is siettem a keresésükre. Tom autója a ház előtt volt, úgyhogy nem aggódtam az eltűnésükért.

Ezután egyenesen Kristen immár régi otthonához hajtottam, ahol hevesen dobogó szívvel vártam az lakása előtt, hogy ajtót nyisson…

7. fejezet

Sziasztok :)

Köszi megint a véleményeket :D
Szerintem is kegyetlen volt a befejezés, dee... DEEE!! :D A rétes majd nyúlik még egy picit, de már nem sokáig, becsszó!
Na, nem húzom az időt itt a rizsával, csak még gyorsan egy kis más:

A fejezetet Sourire-nak és Invének ajánlom, akiknek ma van a névnapjuk :) (L)

Szóval:

Természetesen minden más Katalin nevű olvasómat is köszöntöm ezennel, de róluk biztosan tudom, hogy hívják őket :)

És most lehet olvasni :D Puszi mindenkinek! (L)
Szil

7. fejezet (Rob)

Még életemben nem voltam ilyen gyors semmilyen tekintetben. Mintha egy lassított felvételen láttam volna lelki szemeim előtt a kulcsot, amely csigatempóban fordul el a zárban – közben felpattantam az ágyról, magamra rántottam a boxeremet, Kristennek pedig odadobtam a pólómat, melyet csak nemrég simogattam le róla, ezután az ajtóhoz ugrottam, és amint Tom lenyomta a kilincset, egész súlyommal nekifeszültem.

- Húzz innen, ha kedves az életed – szóltam ki neki halkan, de az tuti, hogy meghallotta. Legalábbis a fenyegetést a hangomban. Komolyan gyilkolni támadt kedvem, amikor épp az utolsó pillanatban érkezett meg ez a vadbarom, hogy megmentse tőlem Krist.

- Hé, most… mi van? Engedjetek be! – méltatlankodott odakint.

Vetettem egy futó pillantást az ágy felé, és mivel láttam, hogy Kris időközben magához tért annyira, hogy legalább maga elé terítse a pólót – valószínűleg megijedt, azért nem húzta fel rendesen –, úgy döntöttem, a kezembe veszem a dolgok irányítását.

Eltávolodtam úgy tíz centire az ajtótól, de nem engedtem, hogy Tom belásson. Még csak az hiányzott volna, hogy megpillantsa Krist, akinek a bőre alabástromként ragyogott a félhomályban, és ő is megkívánja. Különben sem vettem volna rá mérget, hogy eleve nem bukik rá. De én csak magamnak akartam.

- Ide a kulcsot! – parancsoltam a résen át, melyen kinyújtottam a kezemet. Észrevettem Tom meghökkent ábrázatát, de engedelmesen a tenyerembe pottyantotta, amit kértem. – Kösz. És most menj haza.

Máris a szemeim előtt lebegett, mi vár még rám a továbbiakban, de persze nem tudhattam, hogy mennyire volt hangulatromboló Kristen számára ez az apró közjáték. Amelyet Tom tovább tetézett.

- Csak akkor, ha előbb hazavittem Kristent – akadékoskodott, és megpróbált belesni mögöttem a lakókocsiba.

Elálltam előle a kilátást, és határozottan, bár más szavakkal megismételtem a kérésemet.

- Oké – nézett ekkor végig rajtam. A sötétben nem láthatta a testem még le nem lankadt mivoltát, de azt igen, hogy meglehetősen hiányos öltözékben vagyok. El is vigyorodott rögtön, de aztán rám kacsintott, fennhangon jó éjszakát kívánt, majd megfordult, és elment.

~ ~ ~

Igen, ez lett volna az egyszerűbb verzió. Csak sajnos nem voltam ennyire gyors. Tom pedig sem a kulcsot nem törte bele a zárba véletlenül, sem a kilincset nem rántotta ki a helyéről, hogy mi megmenekülhessünk a hamarosan mindentudó pillantása elől.

A másodperc tört részéig összefonódott a tekintetem az alattam reszkető és pihegő Kris rémületével – én sem voltam nyugodtabb, semmilyen tekintetben. Az ujjaim még mindig karcsú teste mélyén kalandoztak, a mellkasa hevesen süllyedt és emelkedett az enyém alatt, a szívünk pedig egy ritmusban dobbant a torkunk környékén. Nem haboztam: hangulatrombolás ide vagy oda, elkiáltottam magam.

- Tom, húzz a picsába innen! – Szerencsére rögtön kapcsolt, de legalábbis meghallott, mert a kilincset lenyomta ugyan, de nem lökte be az ajtót.

- Miért? Mi folyik odabent? – kérdezte, miközben szót fogadott. Egyelőre.

Ha elmondtam volna neki, éppen milyen helyzetben vagyunk, biztos, hogy nem tágított volna, amíg nem láthatja. Rögtönöznöm kellett. Valami olyasmivel, ami megakadályozza benne, hogy valaha ebben az életben betegye még a lábát a lakókocsimba.

- Vér! Hidd el, hogy nem akarod látni. Megvágtam magam az egyik üveggel és minden csupa vér. Kris most kötözi be a sebem – hadartam gyorsan. A kilincs azonnal visszaállt a normális helyzetébe. Tom nem bírta a vér látványát. Már attól is rosszul lett, ha a saját ujját megbökte valamivel.

Most is mázlim volt: nem nyitotta ki az ajtót. Sőt, a kilincset is elengedte.

Megkönnyebbülten pillantottam Kristenre, aki azonban már nem rám figyelt. Az ajtó felé fordította a tekintetét. A légzése is kezdett normalizálódni. Ezt nem tekintettem túl jó jelnek. Én ugyanis még mindig veszettül kívántam. Féltem, ha túlságosan kijózanodik, másként gondolja majd ezt az egészet.

A továbbiakat nem kellett felsorolnom, hogy mi legyen Tom következő lépése; közölte, hogy a kulcsot a zárban hagyja, aztán lelép, mielőtt kidobná a taccsot már csak a gondolattól is. A hangja egyre távolodott, biztosra vettem, hogy futólépésben távolodik.

Amennyire képtelen volt az egész szituáció, legalább annyira valóságos is. Akárcsak az, hogy még mindig meztelenül simultunk egymáshoz Kristennel, bár érezhetően megváltozott a légkör. Most is izzott, de inkább a feszültségtől: észrevettem, hogy az alattam fekvő csoda már nem az ajtót fikszírozza, miközben az ajkait harapdálja. Hanem engem.

Tomot elfelejtettem, a tény viszont, hogy Kris számára itt a lehetőség a menekülésre, nem töltött el boldogsággal.

- Haza szeretnél menni? – kérdeztem halkan, miután felkészítettem magam arra, hogy igent „mond”, és ezzel vége lesz a varázsnak. Anélkül, hogy igazából elkezdtük volna. Az ujjaimat ennek ellenére egyáltalán nem mertem megmoccantani. Megőrjített a tudat, hogy még mindig érzem a körülöttük feszülő selymes falakat.

A tekintete a számról a szemeim felé vándorolt végig az arcomon, apró kezei, melyek a derekamon és a fenekemen nyugodtak – tovább borzolgatva az érzékeimet –, kissé megrebbentek, és lágyan végigsimított velük a hátamon, és pislogott néhányat, mint aki most ébredne valamiféle álomból. A szemei elbűvöltek. Én személy szerint nem akartam, hogy elmenjen. Vagyis akartam, de ne haza. Semmiképpen ne haza.

- Ha akarod, hazaviszlek – ismételtem meg mégis, bár kissé másként a mondatot, mert az előbb úgy tűnt, a gondolataiból riasztottam.

Most is mintha kissé megrémült volna, de legnagyobb örömömre nem a félelemtől, meg a ráébredéstől, milyen állapotban vagyunk itt még mindig, hanem talán attól, hogy komolyan kérdeztem, mert ezt nem akarja? Pedig dehogy kérdeztem komolyan… Csakis neki akartam jót. A legjobbat persze akkor tehettem volna vele, ha nem engedem el, amíg el nem jön a reggel, de rajta állt a döntés.

Rettegve vártam a válaszát. Amely először meglepett, de kellemesen. Az egyik kezét végighúzta a karomon, míg el nem ért odáig, ahol az ujjaim eltűntek benne. Majd megnedvesítette a száját a nyelvével, és megmoccantotta a csípőjét. Egy halk sóhaj szakadt ki az ajkai közül. Az én lélegzetem elakadt, amint újra megéreztem a teste szorításait az ujjaimon.

Ezek szerint még mindig akarja, amit elkezdtünk, és amit Tom félbeszakított. Akármi is történt az előbb, akarja. Én is akartam, de még mennyire, hogy akartam!

Újra simogatni kezdtem, ő pedig a bőrömbe vájta a körmeit egy másodpercre. A szám milliméternyire közelítette meg közben az ajkait, az ízére vágytam. Alighogy ezt észrevette, kinyitotta az iménti mocorgása közben lehunyt szemeit, és a tekintete rabul ejtette a szívem.

A nyelve óvatosan érintette meg a számat. Türtőztetnem kellett magam, hogy az eddig visszafojtott vágyaim miatt ne támadjak rá vadul, ahogy a testem diktálta volna, hanem gyengéden csókoljam meg. Ez felidézte bennem az első csókunkat ott a lakásán, valamint az azóta történt összes többit is.

Egyre szenvedélyesebbekké váltunk, mire megéreztem, hogy Kris is végigsimít a testemen, egy bizonyos pontom felé haladva. Elakadt addig ziháló lélegzetem, amint ujjaival közrefogta a bezárásunk óta vágyóan lüktető testrészemet. Hát még, amikor simogatni kezdte. El kellett szakadnom édes ajkaitól, hogy levegőt vegyek magamhoz, és önuralmat gyakoroljak.

Őrületes és még soha nem tapasztalt érzés volt, amit velem művelt. Vagyis inkább az, ahogy művelte. Alig érintett, ujjai puhán cikáztak a bőrömön, de már ettől is majdnem elsültem. Főleg, hogy újra felnyögött, amikor elérte az újabb orgazmust, melyet most nem a nyelvemtől, hanem az ujjaimtól kapott.

Teste megremegett, pont, mint akkor, mielőtt Tom megzavarta volna a pillanatot. Hálát adtam minden felsőbb hatalomnak, amiért nem vette el Kristen kedvét a folytatástól. Abba belerokkantam volna életem hátralevő részére. De mivel nem így történt, be akartam végre teljesíteni a vágyainkat.

Előbb azonban végigízleltem Kris nyakának bársonyos bőrét az álláig, majd vissza a kulcscsontjára, hogy aztán a mellbimbói felé vegyem az irányt. A nyelvemmel és a fogaimmal kezdtem őket becézgetni, amire szaggatott sóhajokat kaptam válaszként. A hangulat kimondottan kezdett olyanná válni, mint legrosszabb barátom megjelenése előtt.

Az ujjaimat kihúztam belőle, mire kissé feltolta a csípőjét, mintegy így tiltakozva azellen, hogy megfosztottam a kéjtől. Ő még mindig simogatott, egyre erősebben és határozottabban űzve engem a gyönyör felé. De elvettem magamról a kezét, és saját vágyamat megragadva fel-le mozgattam egy pillanatig teste izzóan lüktető bejáratánál, hogy tökéletesen tisztában legyen vele, mi következik.

Részemről nem volt megállás. Most már az sem érdekelt volna, ha Tom ideáll mellénk egy kamerával, és felveszi az egészet – legalább tiszta emlékeim maradhattak volna erről a hihetetlen éjszakáról. Mintha álmodnék, úgy lebegtem a gyönyör ködjével körülölelten, pedig még nem forrtunk össze.

Egészen addig, míg feljebb nem csúsztam a combjai között, és lassan beléhatoltam. Illetve csak alig pár centit haladtam előre benne, mert Kris a mellkasomra csúsztatta a kezeit, és kissé eltolt magától. Nem értettem, mi a baj, de aztán rájöttem. Alig bírtam visszafogni magam, hogy ne merítkezzem meg benne máris tövig, de minden erőmet összeszedve, komoly erőfeszítések árán kihúzódtam belőle, mialatt súlyos lélegzetvételek közepette a párnát gyűrtem ráncosra a feje mellett, majd a szemeibe néztem.

Kérdőn. Aztán egy hang azt súgta, hogy nem ártana gondolnom a védekezésre. Majdnem káromkodtam egy cifrát, de volt egy olyan érzésem, hogy Kristen nem díjazná, ha a szigorúan egyetlen szerelmes éjszaka, melyet engedélyezett nekem, nem maradna következmények nélkül.

- Egy pillanat – sziszegtem a fogaim között, majd hatalmas kínok között leszálltam róla, és az egyik közelben levő táskámba nyúltam, hátha akad benne egy-két óvszer. Tom rendszeresen felszerelt engem is gumival hasonló esetekre – csak azt felejtette el mindig, hogy nem vagyok híve a hasonló eseteknek. Ez az éj egészen más kategóriát képezett.

Szerencsém volt: három bontatlan csomagocskát is találtam a táska zsebében. Nem érdekelt, vajon lejárt-e már a szavatosságuk – gyanítottam, hogy ez igencsak esélyes –, most már csak arra tudtam gondolni, milyen lesz, ha Kristen teste végre magába ölel.

Két pillanat alatt felhúztam magamra a védekező eszközt, majd visszahelyezkedtem a rám várakozó nő lábai közé, melyeket azonnal a derekam köré kulcsolt, és olyan hevesen rántott magába, hogy észhez térni sem volt időm.

Felnyögött, majd a fenekembe vájta a körmeit, így késztetett mozdulatlanságra. A szűksége a poklot is megjáratta velem. Olyan fenomenális érzések járták át a testem, hogy nem sok időt jósoltam magamnak, mielőtt végem lesz, de az egész lényemet türelemre intettem, és valahol még örültem is annak, hogy nem mozgunk. Így könnyebb volt visszatartanom a máris kitörni készülő élvezetemet.

Újra végigsimítottam a számmal Kristen ajkain, majd nyelvemmel az övé után kutattam. Szenvedélyes csókunk közben éreztem, hogy a körmei már a derekamon haladnak egyre feljebb. Engedélyt kaptam ezzel arra, hogy tovább menjek. Kristen a sokadig nyögésével örvendeztetett meg, mikor megmozdítottam a csípőmet. Leírhatatlan élmény volt újra visszatérni belé, miután szinte teljesen kihúzódtam.

Lassan kezdtem mozogni benne, továbbra is borzasztóan szűknek találtam. A tekintete elhomályosult a vágytól, és az én elmémre is átláthatatlan fellegek borultak. Már csak egy dologra tudtam koncentrálni: neki örömet szerezni – ez villogott az agyamban.

Egyik kezemmel simogatni kezdtem a melleit, csókunkat sem szakítottam félbe, miközben a mozgásom egyre intenzívebbé és mélyebbé vált. Egész testemben remegtem, épp úgy, mint Kris alattam. Súlyos levegővételeink zaja betöltötte a szűk teret, szenvedélyünk illata szállt a levegőben, tovább borzolva ezzel az érzékeinket.

Ujjaim kőkeményre izgatták a mellbimbóit, majd a hasán át a lábai közé csúsztattam a kezem. A nyögésén már nem csodálkoztam, mikor elértem a legérzékenyebb és egyben legduzzadtabb pontocskáját, igen közel ahhoz, ahol éppen lendületesen újra és újra tövig belétemetkeztem.

Nem bírtam volna már abbahagyni, még akkor sem, ha ő maga kér erre. De szerencsére nem kért, tán eszébe sem jutott hasonló. A tenyeremre támaszkodva kissé felemelkedtem, úgy figyeltem az arcán végighullámzó gyönyöröket. Kris mindenütt simogatott, ahol csak ért, miáltal egyre közeledett a végső pillanat, legalábbis, ami engem illetett. Mégis őt szerettem volna előbb a csúcsra juttatni, ezért fokoztam a csípő sebességét, valamint ujjaim munkáját is.

Pár pillanatba került csupán, hogy Kristen teste ívbe feszüljön, felkínálva így ajkaimnak rózsás mellbimbóit. Azonnal lecsaptam az egyikre, majd még pont volt időm a nyakán át ismét a szája felé közelíteni a nyelvemmel, és megcsókolni őt ugyanabban a pillanatban, mikor elélveztem. Csillagokat láttam a gyönyörtől, és úgy éreztem, valami hasonló lehet az, amikor meghalsz, és a mennyországba kerülsz.

Még nem szálltam ki belőle. Csókunkat a rajtunk végighullámzó utórezgések kísérték. Kris hasonlóan kimerültnek látszott, így magamhoz öleltem, és továbbra is egybe forrva élveztem tovább a pillanatot. Ilyen élményben még sosem volt részem ezelőtt. Azt nem tudhattam – és bosszantó módon meg sem tudakolhattam –, hogy vajon ő is ennyire utánozhatatlannak érezte-e, de reménykedtem benne, hogy így van.

Mikor a légzésünk valamelyest a normál szinte állt, lassan kihúzódtam belőle, de a vágyaim még nem lankadtak. Ezt ő is észrevette és elmosolyodott, majd értem nyúlt, de én megint csak őt akartam extázisba sodorni, úgyhogy lassan végigcsókoltam a testét, a szájától kiindulva egészen a bokájáig. Folyamatos sóhajokat hallgathattam közben, majd mikor combjai belső feléhez értem a nyelvemmel, remegni is kezdett.

Tudtam, hogy az ő íze lesz ezentúl a kedvencem, bár elszomorított az, amiben előtte megegyeztünk. Csak ez az éjszaka, nem több. Összeszorult a szívem. Én többet akartam. Most, hogy nemcsak belekóstolhattam a mámorba, amit nyújtani volt képes, hanem egyszer már jól is lakhattam vele, az éhségem újból feltámadt, és repetáért üvöltött.

A nyelvemmel óvatosan érintettem meg Kris szemérmének lágy, húsos redőit, majd az apró gombocskát, mellyel olyan reakciókat csikartam ki belőle, amik arra késztették, hogy a hajamba túrva húzzon magához még közelebb. Élvezettel lakmároztam a belőle csorduló nedvességből.

Közben oda sem nézve cseréltem ki magamon az óvszert egy másikra, majd Kristen kéjes nyöszörgésének dallamától kísérten feltérdeltem a lábai között, a csípőjét megemeltem, és a nyelvem helyett újra vágyakozó gerjedelmem küldtem a teste legmélyére. Minden eddiginél szélesebbre tárta a lábait, így olyan érzéseket keltett bennem, mintha maximálisan egyek volnánk.

Tudtam, hogy ezt az éjszakát nem felejtem el, ameddig élek. Sőt, tán még a sírban is kísérteni fog. Nem is volt más kívánságom, ez tökéletes szellemlétnek tűnt. Pillanatnyilag viszont még éltem. Nagyon is. Ő szintén.

Végighordoztam a tekintetemet karcsú testén, melyen mintha hangszeren zenéltem volna, és biztos voltam benne – annyira, hogy végig sem kellett gondolnom –, ilyen boldogságot még sosem tudhattam a magaménak. Fogalmam sem volt, mi ez, ami éppen történik velem, de a gyomrom megremegett, és mintha különváltam volna a testemtől. Amely tovább élvezte – nem is akárhogyan – egyre gyorsuló tempónkat, mellyel ismét a mennyország irányába szárnyaltunk.

A gyönyör hangos nyögések között szakadt ki belőlem, Kris pedig ugyanazon pillanatban dermedt meg. Ismét a teste fölé borulva hajoltam az ajkaira, hogy csillapítsa velük a szomjamat. Túl rég kaptam már az ízéből, de még akartam. Ő azonban egyre fáradtabbnak látszott.

Hogy ne nyomjam össze teljesen, kelletlenül megint elhagytam a testét, és némi ügyeskedéssel sikerült úgy megfordulnom vele a keskeny ágyon, hogy ne zuhanjunk le róla. A második óvszer az előző mellett landolt a sarokban, úgy gondoltam, hogy majd reggel eltakarítom onnan, de most nem akartam elmozdulni a tündér mellől, akit a karjaimban tartottam.

Verejtéktől nedves testünk izgatóan egymáshoz tapadt, s mivel most ő volt nyerőbb – szabadabb – helyzetben fölöttem, ki is használta az erőfölényét, és elkezdte csókokkal borítani a nyakam. A mellkasomra is jutott belőlük, míg keze lejjebb járt, ismételten élesztgetve a vágyaimat. Borzasztó hatásosan csinálta. Már nem is emlékeztem rá, milyen nem felizgultnak lenni. De aztán felemelkedett rólam, sőt, az ágyról is.

Olyan gyorsan történt, hogy fel sem fogtam. Már nem volt sem rajtam, sem mellettem. Értetlenül figyeltem, ahogy távolabb lép, de aztán megláttam, hogy csak újabb két sörért ment a hűtőhöz. Majdnem kimondtam, hogy hoztam volna én, hogyha szomjas, csak szólnia kellett volna, de rájöttem, hogy a némasága – a szeretkezés közben ösztönösen feltörő nyögésektől eltekintve – még mindig akadályt jelent kettőnk között. De semmiképpen nem leküzdhetetlent.

Elvettem az üveget, amelyet felém nyújtott, én pedig a cigimért hajoltam az ágy végébe. Őt is megkínáltam. Most már nem köhögött tőle.

Kristen a karjaimba bújt, ültömben öleltem magamhoz. Megint eszembe jutott az a gondolat, miszerint ő nem akar folytatást. Ez ismét szívszorítást okozott, de tiszteletben akartam tartani a kívánságát. Legalábbis ezzel áltattam magam. A lelkem mélyén azonban tudtam, hogy nem fogom ezt szimplán ennyiben hagyni. Nem lehet ennyivel vége!

Kris sóhajtott egy aprót, majd eloltotta a cigije végét, kortyolt még egyet a sörből, az üveget a földre tette, négykézlábra állt velem szemben az ágyon, és kihívó tekintettel pillantott végig rajtam. Voltak sejtéseim, mit tervez, és nem is tévedtem. Csakhogy én még cigiztem. És mivel egyre céltudatosabban közeledett, esélyem sem volt eloltani. Megmentett: ő vette ki a kezemből, és nyomta a hamutartóba. Az üveget még épp időben biztonságba bírtam helyezni a földön, mielőtt nekiállt volna a kínzásomnak, mely máris megbizseregtette a véremet.

Pici kezeivel mindenfelé simogatott, persze kihagyta azt a pontomat, mely fájdalmasan meredezni kezdett a gondolattól, amely következni fog. A tiltakozás szó az összes szinonimájával együtt kiszorult a szótáramból. Főleg, mikor az ajkait is megéreztem magamon. Illetve először csak a combomon. Cselesen ki is kerülte a lényeget, a csípőmön haladt egyre feljebb a hasam irányába, majd a mellkasomat hintette be velük.

Közben sikerült úgy fölém helyezkednie, hogy egyetlen mozdulatba telt volna csupán magamra húznom őt, de az utolsó darab óvszerről nem akartam elfeledkezni. Halkan figyelmeztettem is, hogy mielőtt elvesztenénk a fejünket, gondoljunk az esetleges következményekre, mire kissé hátrahajolt – a lágy lámpafény aranyra színezte az amúgy sápadt bőrét, megcsillantva rajta egy-két verejtékcseppet, melyet a nyelvemmel ittam fel róla, alighogy felülve visszahúztam magamhoz.

- Kristen… – suttogtam a nevét. Erre a szemembe nézett, de nem kérdést olvastam ki belőle, hanem magát a választ: neki sem közömbös mindaz, ami most történik. Reménykedni kezdtem. Talán, mire eljön a reggel, meggondolja magát ezt az egy éjszakás dolgot tekintve.

Egy pillanatra visszafokozódott a már ismerős szenvedély a pár órával ezelőtti óvatossá. Kris felém közelített az ajkaival, és megcsókolt – pont, mint az elején. A különbséget csupán az adta, hogy immár meztelenül simultunk egymáshoz, de olyan közel, hogy meg sem kellett mozdulnia ahhoz, hogy érezzem a testét mindenütt hozzám érni.

Féktelen öröm járt át, miközben egyre igézőbben faltuk egymás ajkait és nyelvét, majd meghallottam az utolsó zacskó szakadását. Hagytam, hogy Kris hanyatt döntsön. Elképesztően izgatóan simogatta fel rám az óvszert, majd végighúzta rajtam párszor az ujjait, és aztán a csípőm két oldalára térdelve magába vezetett.

A derekába markolva segítettem magamat teljesen eltüntetni benne. Csillogó szemeibe néztem, melyekkel a testemet pásztázta végig többször. Szinte elbizonytalanodtam a tekintetétől, és már csupán remélni mertem, hogy tetszem neki. Aztán lehülyéztem magam gondolatban: nem engedett volna idáig eljutni, ha nem így volna.

Ezen felvidulva eleresztettem a csípőjét, hogy a mellkasomra támaszkodva mozogni engedjem. Mozgott is. A teste egy macska kecsességével ringatózott fölöttem, de olyan lassan, hogy az eszméletvesztést is majdnem megismertem személyesen.

Kezeimmel a mellei felé közelítettem, aztán az egyiket mégis inkább ellenkező irányba indítottam. Bár teljesen kitöltöttem a bensőjét, mégis érezni akartam, ahol beléhatolok. A bőrömbe mart, mikor megérintettem ott, ahol az érzékei pillanatnyilag összesűrűsödtek, de nem hagyta abba a mozgást. Inkább felgyorsított.

Hangos sóhajaink és nyögéseink összekeveredtek. Megint felültem, és a fenekénél fogva segítettem a minél sebesebb mozgásban. A gyönyört az ő csúcsra érkezésének hangja hozta meg a számomra. Megtartottam karjaimba omló testét, majd megvártam, míg kellően magához tér az iménti kábulatból. Ez nekem sem ment könnyen, de nem siettettem.

Újabb korty sörökkel csillapítottunk le felforrt vérünket, majd a – legnagyobb sajnálatomra – utolsó darab óvszert is a többi közé hajítva magammal húztam őt, ahogy elfeküdtem az ágyon.

Szerettem volna megkérni rá, hogy ne hagyjuk ezt ennyiben, mert ha két ember ilyen tökéletesen kiegészíti egymást, akkor vétek lenne elszalasztani a lehetőséget egy esetlegesen hosszabbtávú kapcsolatra, de nem akartam rombolni a pillant varázsát. Semmivel. Hátha mégis elutasít. Így inkább hallgattam.

Boldog voltam, hogy kedvesem még mindig hozzám simul, szinte bújik a karjaimba, miközben lágy cirógatások kísérik a pihenés pillanatait. Néhány órája még remélni sem mertem hasonlót, bár minden vágyam ez volt, amit végre megtettünk. És most… újra ideges voltam, de ez most másféle volt. Mintha egy tál édességet tennének le valaki elé, aki megveszik érte, de közölnék vele, mennyi ideje van falatozni belőle, mert aztán úgyis elveszik tőle. A mi esetünkben ő lehetett volna az, aki elveszi előlem az édességet: önmagát. És lassan lejárt az idő, ameddig még az enyém lehet. Pont ezt akartam elkerülni, de a továbbiak tisztázásával meg akartam várni a reggelt.

Amely túl hamar eljött. Miután egymást ölelve elszenderedtünk, álmomban átéltem az elmúlt órák csodáit, de a szemeimet kinyitva most átkozni kezdtem a fényeket, melyek bevilágítottak az ablak résein. Egyedül voltam. Kristen egy takarót terített rám, amiért hálás voltam ugyan, de most ledobtam magamról, és egy farmert magamra kapva a keresésére indultam.

Rettegtem attól, hogy mivel a kulcs már a mi tulajdonunkban volt, esetleg megszökött előlem. De szerencsére tévedtem. A fürdőben volt, és épp a blúzát gombolgatta. Nem örültem neki, hogy máris menni készül. Szerettem volna, ha még marad, hogy… Magam sem tudtam, mit vártam tőle az elmúlt éjszaka után pontosan, de azt biztosan nem, hogy rögtön lelépjen, ahogy megkaptuk, amit akartunk.

- Szia – köszöntem neki halkan, mire felém fordult, megeresztett egy langyos mosolyt, majd a tükörbe pillantva rendezgetni kezdte a frizuráját. Nem tetszett a viselkedése. Nem tetszett, hogy ennyire semmibe vesz. Sőt, kifejezetten rosszul esett. Eddig én igyekeztem mielőbb eltűnni a színről, ha olyan nővel volt dolgom, akiből nem kértem többet, de… ez a fordított szituáció kifejezetten irritált.

A fürdőszoba nem két személyre lett tervezve, de én akkor is beléptem mögé, és a kezeimet a derekára csúsztatva magamhoz húztam a testét. Puszikkal borítottam be a vállát, és a nyakát, de megmerevedett a karjaimban. Aztán megfogta a kezem, és kibontakozott az ölelésemből.

Megdöbbentem, mikor egyszerűen fogta magát, és a szobába ment. Csak úgy itthagyott? Nem tértem magamhoz a csalódottságtól, miközben utána mentem. Megkönnyebbültem viszont attól, amit láttam: csupán az előzőleg használt füzetkét vette magához, és írt bele valamit.

Közelebb léptem, és a lakókocsi falának dőlve, zsebre tett kézzel vártam, mit akar nekem „mondani”. Közben visszaidéztem a nyögéseit, melyek egy életre belém ivódtak, és a testem is rögtön reagált az emlékekre.

Aztán fel kellett ébrednem. Mindenféle tekintetben. Lesápadtam attól, amit Kris közölt velem.

Az éjszaka csodálatos volt, köszönöm szépen, sosem fogom elfelejteni. De a folytatás tekintve… Zárjuk le itt és most, amíg még meg tudjuk ezt tenni bonyodalommentesen.

- Mi? – kérdeztem fennhangon. – Ugye nem azt akarod mondani, hogy…? – akartam megbizonyosodni róla, hogy rosszul értelmeztem a sorokat. Krisre nézve azonban elég határozott választ kaptam: vetett rám egy szomorkás, vagy inkább kínos mosolyt. – Miért? – nyögtem.

Újra a papír fölé hajolt, és megint írni kezdett. Félve vettem el tőle.

Egyrészt mert még alig ismerjük egymást. Lefeküdtünk, jó volt, de ez nem szerelem, Rob. – Belesajdult a szívem a soraiba. – Másrészt pedig, ha csak a szenvedélyre alapozunk, eleve halálra van ítélve az egész. – Ez ellen remekül tudtam volna érvelni, csak sajnos igaza volt. Részemről volt valamiféle érzelmi töltet, bár még nem volt időm értelmezni, hogy mi is az pontosan, de ha ő nem… – Emellett még ezer ok van, amiért nem lehetünk „egy pár”. Jobb lesz ez így. Őrizzük meg az emlékeinkben az elmúlt éjszakát egy gyönyörű álomként, és ennyi.

Megvárta, amíg végigolvasom, és futólag rápillantok, majd ismét a papírra, csak utána lépett oda hozzám. Nem bírtam ránézni. Még sosem éreztem magam így. Mintha… nemcsak kihasználtak volna, hanem a földbe tiporták volna az önérzetemet. Nem láttam kiutat. Ha ő ezt akarja, akkor tiszteletben kellene tartanom a kérését, amennyiben úriember vagyok. Csakhogy én nem voltam az.

Mikor az arcomra simította a tenyerét, és lábujjhegyre állt, hogy egy búcsúcsókot adjon, hevesen magamhoz rántottam, és minden szenvedélyemmel – melyet az éjszaka alaposan megismerhetett – csókoltam meg, de úgy, hogy levegő után kellett kapkodnia mindkettőnknek, mikor végül elengedtem.

Kris kissé zavartnak tűnt ettől, úgyhogy megpróbáltam hatni rá.

- Kérlek, gondold meg magad – szóltam hozzá halkan.

Egy végtelen másodpercig a szemembe nézett, de mielőtt felelhetett volna, dörömböltek az ajtón.

- Hé, haver, még mindig folyik a véred? Mert akkor nem megyek be. – Tom. Már megint Tom.

Kristen is felismerte a hangját. Az ajtó felé pillantott, majd vissza rám, enyhén megrázta a fejét, mintegy választ adva az előbbi kérésemre, majd kibontakozott a karjaimból, és a táskáját magához véve az ajtóhoz lépett. Hátra sem nézett, úgy nyitotta ki, és lépett ki rajta.

Láttam, hogy Tom meghökken, és kábán utána bámul. Ahogy én is. Fogalmam sem volt, mit fogok most tenni, de volt a közelemben valaki, akinek amúgy is el szerettem volna látni a baját.

- Gyere csak be! – Reméltem, hogy a hangszínem nem hagy neki kétséget afelől, mennyire vagyok rá dühös. Holott nem kellett volna annak lennem. Tulajdonképpen ő segített hozzá, hogy életem legfantasztikusabb éjszakáját tölthettem el álmaim nőjével.

Mire belépett, elpárolgott a haragom. Szótlanul a hűtőhöz léptem, és kivettem egy sört.

- Mi történt, hol a sérülésed? – nézett végig rajtam, de elharapta a mondat végét, amint rájött, hogy nem arról volt itt szó az éjszaka közepén. A szava is elakadt. – Csak nem… te meg… Kristen? Hú, apám, gerincre vágtad? – Nem tetszett, ahogy beszél.

- Kussolj! – néztem rá egy pillanatra, de nem állt le.

- Úristen! Ha én ezt tudtam volna, egy hétig nem jövök vissza, nemhogy éjszaka… Basszus. Gondolom, éppen témában voltatok, amikor visszajöttem. Mesélj, milyen volt? – ült le az ágyra, ahol nemrég még Krist öleltem, és várakozásteljes vigyorral nézett végig rajtam. Aztán kiszúrta a sarokban a használt óvszerkupacot. – Látom, nem unatkoztatok…

Szóra sem méltattam, bár szívesen behúztam volna neki egyet, de fontosabb dolgom is akadt: kitalálni, hogyan győzzem meg Kristent, hogy nekünk ez a csak-egy-éjszaka-volt-és-semmi-több nem fog menni. Igenis többet akartam.

A fürdőbe zárkóztam, hogy lezuhanyozzam, mert tudtam, hogy ha már Tom itt van, akkor hamarosan az egész telep tele lesz emberekkel, és kezdődhet a mai őrület. Nem vártam, mert ez azt jelentette, hogy nem lesz módom megkeresni Krist, és beszélni vele. A zuhany alatt arra gondoltam, hogy talán kellene neki adnom egy kis időt. Igen. De csak estig mondjuk… Addigra hátha ő is rájön, hogy hülyeséget kért, mert teljesíthetetlen.

(Kristen)

Szerencsére korábban ébredtem, mint Rob, így volt időm gondolkodni. A karjaiban heverve furcsán biztonságban éreztem magam. És az elmúlt éjszakára visszagondolva… Ilyesmi még sosem történt velem a múltban. Elég volt megérintenie vagy megcsókolnia ahhoz, hogy lángra lobbanjak. Tudtam, hogy ezt soha nem fogom elfelejteni. Valamint azt is, hogy nem ismétlődhet meg.

Fogalmam sem volt róla, mi történik velem, csak abban voltam biztos, hogy megijesztenek ezek az érzések. Vagy inkább valami rosszat idéznek elő a jövőre vonatkozólag. És itt már rég nem arra gondoltam, ami egy kezdődő kapcsolat természetes velejárója – félelem, hogy talán nem felelünk meg a másiknak; a szerelem szappanbuborékként való szétpukkanása; csalódás, és hasonlók –, hanem arra, hogy mi fogja mindezt megakadályozni. Jobban mondva ki.

Bármennyire szerettem volna és próbáltam, három éve volt egy olyan része az életemnek, amely megakadályozta, hogy szabadon szerethessek. Persze a némaságom miatt amúgy sem lett volna annyi normális lehetőségem, mint egy egészséges embernek, de akárhány mégis egy szikrányi lehetőségem lett volna kitörni ebből a börtönből, valami mindig visszarántott a valóságba, így most már inkább nem is akartam kísérletezni vele, hogy hátha ezúttal más lesz.

A balesetem során nem csupán a hangomat vesztettem el, hanem a reményem is meghalt, hogy esélyem lehet valaha a boldogságra. A némasággal ugyan még megbirkóztam volna, de tartottam tőle, hogy újra felbukkan a rémálmom, és pokollá teszi az életemet. Nem akartam, hogy a tudomására jusson, van valakim, mert bár Robot közelebb éreztem magamhoz, mint eddig bárkit, épp ezért nem akartam őt kitenni a veszélynek. Emellett ő sem akart többet – legalábbis eleinte –, mint egyetlen mámornyi együttlétet. Három lett belőle. Megkapta. És én is.

Mindezen okok miatt döntöttem úgy, hogy közölni fogom vele, részemről továbbra is fennáll az, hogy maradjunk meg ennél az éjszakánál, és ezt megőrizve az emlékeinkben lépjünk tovább. Amíg nem késő.

Reméltem, hogy még nem késő. Én megtanultam uralkodni az érzéseimen, úgyhogy biztos voltam benne, hogy nem fogja észrevenni, milyen sokat jelent a számomra, ami történt, de mivel a szótlanság világába zártan volt időm megismerni az emberek ki nem mondott gondolatait a tetteiken keresztül, rajta már közben is észrevettem, hogy nem fog megelégedni egyetlen éjszakával, akármit is próbált meg elhitetni velem, még mielőtt egymásba gabalyodtunk.

Hibának mégsem neveztem volna. Egyetlen pillanatig sem bántam meg, hogy így alakult, de pontot kellett raknom a végére. Óvatosan kibújtam éji kedvesem karjaiból, de rögtön meg is borzongtam a hűs levegőtől, ami nélküle ért. Ez szintén józanító hatással volt rám. Hiába kezdtem el érezni valamit iránta, véget ért az álom, amelyből most fel kellett ébrednem. Így lesz a legjobb – de főleg a legbiztonságosabb mindkettőnknek.

Fogtam a szenvedélyünk hevében padlóra küldött takarót, Robra terítettem, majd a fürdőbe mentem a ruháimért. Szívesen lezuhanyoztam volna, hogy lemossam a még mindig rajtam bizsergő érintéseket, de féltem, hogy felkelne a zuhanyzajra, utánam jönne, és minden kettőnkkel kapcsolatos elhatározásom labilis kártyavárként omlana össze. Ezért csupán megmosakodtam, kölcsönvettem Rob fogkeféjét meg fésűjét, aztán felöltöztem, hogy legalább az éjszaka következtében továbbra is érzékeny pontjaim védve legyenek a pillantásaitól, amikor majd felébresztem.

Erre viszont már nem került sor: pont a blúzomat gomboltam, mikor megjelent a fürdő ajtajában. Aztán a helyszűke ellenére belépett mögém, és átölelt. A tükörben figyeltem, ahogy csókokkal borítja a nyakam, valamint a vállam, de ahelyett, hogy elengedtem volna magam, kimenekültem a fürdőből, hogy mielőbb túlessünk a nehezén.

Persze tévedtem, amikor azt hittem, az olyan egyszerű lesz. Nemcsak Rob nehezítette meg, az én szívem is furcsa ritmust vett fel, mikor mondhatni „szakítottam” vele. De megtettem. Láttam rajta, hogy nem fogja annyiban hagyni, ezért egy utolsó csókot még engedélyeztem magamnak. Amely azonban rögtön az éj gyönyöreit idézte az emlékeimbe.

Alig kaptam levegőt, miután elszakadtunk egymástól. És már majdnem eljutottam arra a szintre, hogy akármit is hozzon a jövő, visszavonok mindent, mert ezért a pasiért megéri kockáztatni, amikor valaki bekopogott, majd meg is szólalt. Éjszaka legszívesebben felnégyeltem volna Tomot, amiért egy gyönyörű pillanatban tört ránk, most mégis megörültem neki.

Kimenekültem a lakókocsiból, és a sajátom felé vettem az irányt. Hevesen dobogó szívvel csuktam be magam mögött az ajtót, és abban reménykedtem, hogy ma már nem futok össze Robbal. Szerencsém lett. Olyannyira zsúfolt programjuk volt a színészeknek, hogy nem kellett erőlködnöm, ha nem akartam az útjába akadni. Egész álló nap Staceyvel voltak egy ágyban. Furcsa érzések jártak át, mikor megtudtam, hogy éppen szexjeleneteket vesznek egész délelőtt és még a fél délután során is. A féltékenységhez hasonló marhaságot mégis kizártam az elmémből, és a saját dolgommal törődtem a továbbiakban. De még így is állandóan eszembe jutott az érintése, a csókja, és… minden más is.

Délután beszéltem Kate-tel, hogy szeretnék valamivel korábban elmenni, mert egyre nehezebben bírtam már itt lenni a közelében – mégy így is, hogy nem találkoztunk –, így kivédtem annak a lehetőségét, hogy esetleg a forgatás végén fussak össze vele – bár alig akadt perc, amelyben száműzni tudtam volna őt a gondolataimból.

Hazaérve újra biztonságban éreztem magam. Étvágyam nem volt, úgyhogy inkább bezárkóztam a műtermembe, és egy lágy zene háttérkíséretével festeni kezdtem. Ez volt az, ami mindig lenyugtatott, ha gondjaim akadtak. Most pedig volt bőven. Azaz csak egy. Egy igen jelentős. Akit nem tudtam kitörölni az agyamból, akárhogyan is próbálkoztam. A nyugalmat sem tudtam magamra erőltetni, önként pedig nem jött.

Éjfél lehetett, mire feladtam a kilátástalan kísérletezgetést, és úgy döntöttem, megpróbálok aludni, hátha az könnyít a lelkemen. A forgatásnak már rég vége volt, de Rob nem jött el hozzám, hogy a kapcsolatunk folytatásáról győzködjön – holott titkon azt reméltem, hogy tényleg jól sejtettem, és jelentett neki valamit az elmúlt éjszaka, a távolléte azonban ennek az ellentettjéről tanúskodott –, amire nem számítottam viszont, az persze bekövetkezett.

Épp végeztem a zuhanyzással, amikor csengettek. Magamra kaptam egy köntöst, majd remegő lábakkal siettem a bejárathoz, és bár komolyan gondoltam, hogy semmit nem folytatok vele a jövőben, alig vártam, hogy legalább láthassam. Ki sem pillantottam a kukucskálón, annyira kapkodtam kinyitni az ajtót, de amint kitártam, csalódnom kellett.

Nem Rob állt ott. Hanem valaki más. Ennek ellenére mosolyt kényszerítettem az arcomra...