Köszi a véleményeket :)
Hát, mit is mondhatnék a folytatásról. Mivel nem lőttem el azt a poént, hogy "És Tom reggel valóban kiengedett bennünket", vagy ehhez hasonlót, mást találtam ki. Nyújtom kicsit azt a rétest :P
De előre bocsátom, akármit olvastok alább, ez az egész helyzet messze nem lesz olyan egyszerű, mint amilyennek látszik :D Azért remélem, tetszeni fog :)
Puszi mindenkinek!! (LLL)
Szil
6. fejezet (Kristen)
Fogalmam sem volt, vagyis inkább csak nem fogtam fel, mit teszek, egyedül azt érzékeltem, hogy jó. Igen, határozottan élveztem a csókot. Eszembe jutott az egy nappal ezelőtti. Körülbelül pont ilyentájt történhetett… Akkor még tagadni próbáltam, hogy bármit is éreznék, illetve nem. Már akkor is beismertem magam előtt, hogy élveztem, de most teljes bizonyosságot nyert. Nincs mese, vonzódom hozzá. És a nyilvánvaló jelekből ítélve ezzel Robnak sem voltak problémái.
Alighogy a szám megérintette az övét, magához húzott valahogyan – így már szemből az ölében ültem. Nem volt számomra kétséges, mit érez, ugyanis egy bizonyos testrésze egyértelműen meredezett az ölemnek feszülve. Megborzongtam az egész helyzettől, melyet tulajdonképpen én idéztem elő, de nem bántam egyetlen pillanatát sem. Egyelőre…
A szavak, melyeket az imént mondott, szinte megbabonáztak, képtelen voltam ellenállni, akármit is határoztam el korábban. Hirtelen semmi nem számított. Sem az, hogy mennyi minden áll kettőnk közé – kezdve az „állapotommal” –, sem pedig a múltam, amely eddig, és valamilyen szinten még most is árnyékot vetett az életemre. Nemcsak a szimpla hétköznapira, hanem a szerelmire is. De szerelem? Nem, azt nem érezhetem – ebben biztos voltam. Ez csak vágy. És csók. Azok a fogalmak, amelyeket ő kért, hogy megmutassak neki. Megtettem.
És most egyre inkább tűzbe borult a testem. A kezdeti puhatolózó csókból kisvártatva egyre szenvedélyesebb kerekedett. Rob keze a hátamról a derekamra, majd a combjaimra siklott. Felfelé tűrte rajtam a pólóját, így szabadon érezhette, hogy semmi más ruhadarab nincs rajtam. Mindkét tenyere a fenekemre siklott, és miközben a nyelve egyelőre gyengéd érzékiséggel az ajkaim közé csusszant, közelebb húzott magához. Olyan közel, hogy a lélegzetem is elakadt. Csak a boxere választott el bennünket attól, hogy eggyé váljunk.
Halkan felsóhajtottam, többet kívánt a testem ennél a mostani észveszejtő pillanatnál, de az eszem még nem tudta, hogy akarhatok-e ilyesmit. Próbáltam elhallgattatni a józanságom, mely azt sugallta, hogy hagyjam abba, amíg nem késő, de a lényemre valami olyan megmagyarázhatatlan köd telepedett, mely teljesen magába burkolt, és csupán ketten maradtunk benne: Rob és én. A külvilág megszűnt létezni.
Álmodtam. Átadtam magam az érintéseknek és az érzéseknek. Nem akartam felébredni… Nem akartam visszacsöppenni a valóságba. Ez az egész szituáció, amelybe belekerültünk ebben a zárt lakókocsiban teljes mértékben nem volt valós. De ez volt benne a szép… Meg ez a csók…
(Rob)
Pillanatokig nem mertem elhinni, hogy ez igaz lehet. A szívem kiszakadni készült a mellkasomból. De Kristen hagyta azt is, hogy kóstolgatni kezdjem az ajkait, sőt, nem ellenkezett, mikor az ölembe húztam. A mellbimbói a rajta levő pólóm anyagán át karcolgatták a mellkasomat, mikor finoman mozogni kezdett az ölemben.
Pontosan tudtam, hogy nincs rajta semmi a bő anyag alatt, minden jelenlegi vágyam azt diktálta, hogy tépjem le róla a maradékot, és az ágyon hanyatt döntve teljesítsem végre azt, amire órák óta áhítozom. Vagy inkább az alsónadrágot tépjem le magamról, és húzzam őt mostanra már komoly fájdalmakat okozóan merev férfiasságomra.
Egyiket sem tettem meg. Az ajkait kóstoltam tovább. Nem akartam elriasztani őt a szenvedélyemmel. Féltem, hogy ha engedek a vágyaimnak, akkor az maximum nekem lesz jó – mit jó? csodálatos! –, de neki legfeljebb egy kellemetlen és túl gyors élmény. Pedig én széppé akartam neki varázsolni minden pillanatot, melyet a karjaimban tölt.
Mégis valami visszatartott attól, hogy ha elhatározásom szerint gyengéden is, de a magamévá tegyem. Az, hogy esetleg megbánhatjuk. Én is és ő is. A saját lelkiismeretemmel még csak-csak megbirkóztam volna valahogy, na de az övével? Meg kellene állnom – sugallta az agyam kisebbik fele, mely az önuralmamat is adta ahhoz, hogy ne cselekedjek a valódi vágyaim szerint. De abba még egyszer belehalnék, és féltem, egy újabb szívmegállást nem bírna ki a szervezetem.
Kristen elengedte a nyakam, és a hajamba túrva húzott közelebb ekkor magához. A kétségeim feledésbe merültek. Én is merülni akartam. Viszont én nem feledésbe – épp ellenkezőleg. Ennek a csodának a testébe, akit a karjaimban tartottam, ki tudja, meddig még. A szikrákat azóta éreztem a bőröm alatt bizseregni, amióta Tom bezárt ide minket, de ezek a pillanatok egy tűzijáték erejével vetekedtek. Pedig csak egy csók volt… De milyen csók!
Kris édes ajkai és nyelve odaadóan viszonozták a becézgetéseimet, de egy pillanatra elvesztettem a fejem, mikor az alsó ajkamba harapott. Felnyögtem a kéjtől, amely végighullámzott rajtam. Forró öle bejáratánál lüktetett a testem is emellett, úgyhogy lassan kezdtem magam úgy érezni, mintha máglyán égetnének lassan, kínzóan. Nem bírtam tovább. Mindenütt ízlelni akartam. Érinteni és olyan gyönyörökkel megajándékozni, amelyeket reményeim szerint még sosem élt át.
Határozottan megragadtam a fenekénél fogva, mire karjai visszacsusszantak a nyakam köré a mellkasomról – biztos tébolyt jelentett volna, ha megközelíti a hasamat, vagy esetleg még lejjebb küldi az ujjait. Így is szétrobbanni készültem. Sőt, féltem, hogy végem lesz, mielőtt bármit elkezdenénk. Az baromi ciki lenne – gondoltam –, olyat még sosem éltem át, még a legeslegelső alkalomkor kamaszként is több önuralmam volt, mint most, ennek a lánynak az ölelésében.
Hogy kissé lehiggadjak – bár erre kevesebb esélyem volt, mint a Holdra jutni és venni ott egy telket –, eltartottam magamtól, de csupán azért, hogy azalatt a két másodperc alatt, míg hanyatt döntöm, eltávolodjunk egymástól annyira, hogy a teste izzó középpontjától messzebb kerülhessek, hátha akkor visszatér belém valamennyi józanság.
Elszámítottam magam, Kris ugyanis átkulcsolta a lábaival a derekamat, és visszatörleszkedett hozzám. Megadtam magam: ráfeküdtem. Ketten máshogy nem is fértünk volna el a keskeny fekhelyen, mint egy ehhez hasonló pozícióban.
A nyelvünk még akkor sem eresztette el egymást, mikor egyik kezemet becsúsztattam az immár közös pólónk alá, és az ujjaimmal megtapintottam a mellbimbóját. Mintha bársonyt simogattam volna – persze kőkemény kivitelben. Én legalább ennyire merevnek éreztem magam, ha nem jobban. Még mindig alig bírtam felfogni, hogy az eddigi ábrándjaim teljesülni látszanak, de…
Ott volt ez a „de”.
Megbánás – jutott megint eszembe az egyetlen visszatartó tényező. Felemeltem a fejem, és zihálva Kristen szemébe pillantottam. Lassan felnyitotta a pilláit, és visszanézett rám. Ő nem kevésbé kapkodta a levegőt. Amely izzott körülöttünk – pont, mint az öle, mely csak a befogadásomra várt. Én pedig arra, hogy meghódíthassam. Mégis… vettem egy utolsó mély lélegzetet, és miközben a teste minden porcikáját tökéletesen éreztem magam alatt és körül, úgy döntöttem, adok még egy esélyt neki a menekülésre.
- Meg fogjuk bánni? – tettem fel halkan a kérdést, melyben nem voltam biztos. Immár a saját részemről sem. Nem akartam, hogy később átkoznom kelljen magam, amiért ajtóstul rontottam a házba – esetünkben mereven előre a selyemtengerbe, mely nyilván a bensőjében fogadna, ha odáig jutnánk.
Kristen megnedvesítette a nyelvével az ajkait, ezzel elterelte a figyelmemet, de aztán megremegtek az ajkai és szavakat formáltak. Vártam a hangot is, hogy megtudjam, mit akart mondani, de csak leolvasni tudtam a szavakat a mézédes íz tulajdonosáról
- Nem tudom – láttam a félhomályban. A fejét is megrázta kissé hozzá. Kissé csalódott voltam, amiért nem csodálkozhattam rá a minden bizonnyal valaha volt dallamra, amely a beszédét jelentette volna, valamint arra, hogy egy cseppet sem könnyítette meg a helyzetemet.
- Félek, hogy igen – nyögtem rekedten. Aztán fel is fogtam, hogy mit mondtam, de már késő volt visszavonni. És valójában tényleg így éreztem. Meg azt is, hogy végem, és a kínok szétfeszítenek belülről, de nem akartam, hogy ez a törékeny gyönyör itt, akit épp ölelek, egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt később bűntudattal gondoljon rá, hogy odaadta magát nekem. És azon is nehezen tettem volna túl magam, ha nem tudok neki annyi örömet szerezni, amennyit megérdemelne.
A szavaimra Kristen szeméből eltűnt a csillogás, a tartása feszültté vált, és heves pislogás közepette mintha kezdett volna magához térni. Vissza a valóságba. Ahogy én is. Eddig valamiféle ködben lebegtünk. A testem ugyan még mindig csak rá áhítozott, de nem akartam elszúrni. Idióta, pont azt tetted! – szólt rám egy belső hang. Most lesheted, mikor rakja így szét neked a lábait még egyszer ez a nő itt alattad… Hozd helyre, amíg nem késő!
- Akarom mondani… – kezdtem, de elakadtam. – Jobban kívánlak, mint valaha bárkit, de… – Nem igazán ment ez nekem. Főleg így, hogy valójában nem is akartam őt elereszteni. Inkább tovább öleltem volna, és csókjaimmal halmozom el a teste minden puha négyzetcentiméterét, majd addig izgatom, amíg kegyelemért nem könyörög.
Amit nem tudna – jutott eszembe. Még egy nyögést sem sikerült előcsalogatnom belőle az eddigiekkel, nem úgy neki belőlem. Fájdalmat okozott az, hogy még mindig egymáshoz simultunk. Kissé eltávolodtam, mire ő elvette a nyakamból a kezeit, és a csípőmön is enyhült combjai szorítása.
Leemelkedtem róla, és az ágy végébe húzódtam. Nem mertem ránézni, a póló túl keveset takart belőle, bár teljesen mindegy lett volna. Úgyis pontosan tudtam, milyen formákat rejt a rajta levő anyag. Többször is mély lélegzetet vettem, bár úgy éreztem, egy egész hegynyi jég sem lenne képes lehűteni a testemet, mely még mindig érte lángolt. Zuhanyozni tehát nem indultam, úgyis felesleges lett volna. Helyette más, átmeneti megoldást választottam.
Arról viszont fogalmam sem volt, hogyan fogom kibírni ezt az éjszakát itt vele összezárva. Ezek után semmi reményem nem volt rá, hogy túlélem. Ha megint bepróbálkozom nála, és esetleg enged, akkor a gyönyörbe halok bele végleg, ha pedig nem, akkor a kielégületlenségbe.
Összeszorítottam a fogaimat, és a hűtőhöz mentem két sörért. Visszaérve láttam, hogy Kris megigazította magán a pólót, és az ágy túlsó sarkába kucorodott. Leültem mellé, a lehetőségekhez képest minél távolabb. A neki szánt üveget felé nyújtottam, de nem vette el. Csak hatalmas szemekkel rám bámult. A sötétség miatt nem tudtam kivenni, hogy haragszik-e, vagy esetleg csalódott, netán… bánja, hogy abbahagytam? Leraktam mellé az üveget a földre.
Már csak az illatát kellett volna valahogy kiiktatni, meg az előbbi élményeket, melyektől még mindig sorozatos remegések futottak végig a testemen. Fogalmam sem volt, honnan volt erőm megállni, és elengedni őt. Minden porcikámmal arra vágytam, hogy újra ölelhessem, ízlelhessem, és elmerülhessek benne… De hülyén venné ki magát, ha most visszamásznék rá – fintorodtam el. Késő… Vagy talán még nem? Legalább megmagyarázhatnám neki, hogy miért így cselekedtem – gondoltam. Ha érteném…
Kortyoltam egyet a sörből, és belekezdtem.
- Nem az zavar, hogy… csendben vagy – kezdtem bele. – Egyáltalán nem érdekel, hogy van ez a… némaság. – Nem akartam gondnak, vagy problémának, netán hibának nevezni, mert féltem, hogy azzal megbántom. – De te nem olyan lánynak látszol, akit egy éjszakára akar magának az ember – nyögtem ki. Félve rápillantottam, és észrevettem, hogy ő is engem bámul még mindig. Nyilván a szavaimat próbálja megemészteni. Amint a szemeibe néztem, én rögtön el is felejtettem, mit mondtam épp az imént, de a tekintetében látszott, hogy ő nem. Kissé elkomorult, és mintha gondolkodóba esett volna.
Bár még tudtam volna ragozni, mi is késztetett rá valójában, hogy ne teljesítsem be a vágyaimat, hallgattam. Szerettem volna, ha reagál valamit. Bármit! Bár… az is lehet, hogy utál, amiért egyáltalán közeledni mertem. Illetve… ő közeledett hozzám! – jutott eszembe. Én csak megkértem, hogy mutogasson el egy-két szót, de ő csókolt meg! Ez reményre adott okot.
Meg az is, hogy készségesen feküdt alattam, egy cseppnyi tiltakozást nem éreztem rajta. Nem is ő tolt el magától, hanem én eresztettem el végül. Kár volt… kihagyni. Lehet, hogy már soha nem tudom meg, miben lehetett volna részem. Részünk… Mert ő adta hozzá azt az alapot, sőt, az egészet a teljes lényével, amely csodálatossá varázsolhatta volna a szex fogalmát.
- Haragszol rám? – kérdeztem halkan. Szerettem volna tudni, mit érez, hogy mit gondol. Lassan megrázta a fejét, majd lenyúlt a földre a söréért. Belekortyolt egyet, én pedig irigyeltem az üveget, amiért megérintheti az ajkait. Kris ezután a korábban már használt füzetkéért nyúlt…
(Kristen)
Még akkor is éreztem Rob érintéseit, amikor lemászott rólam. Úgy gondoltam, soha nem leszek már képes elfelejteni őket. Őt. Soha senki nem váltotta ki belőlem ezt a heves reakciót eddigi életem során. Teljesen elfeledkeztem mindenről, az egész világon csak ketten voltunk, és nem érdekelt, mit hoz a holnap. A szavai viszont azután elgondolkodtattak.
Ő úgy érezte, megbánnánk, ami történhetne. Nekem fogalmam sem volt, gondolkodni is alig bírtam. Aztán pedig kicsit bővebben is kifejtette, hogy kíván engem, de csak egy éjszakára akarna. És csak az tartja vissza, hogy én nem olyan fajta lány vagyok. Szerinte. Pedig ha tudná, hogy az előző mámoros pillanatok során az sem érdekelt volna, ha egy olcsó kurvának tart utána, amiért ilyen hamar, még szinte teljesen ismeretlenül odaadtam magam neki… nem így vélekedne.
Most már csak azt kellett eldöntenem, én akarom-e ezt az éjszakát. Tudván, hogy nem lesz folytatása. Belekortyoltam párat a sörömbe, és közben eldöntöttem. Tulajdonképpen én sem akarok mást. Csak egy éjszakát. Több nem is lehetne. Ha a múltam felbukkanna, úgyis tönkretenne mindent. De legalább egyszer megízlelhetném ebben az életben azt, amit soha nem kaphatok meg. Itt volna a remek alkalom.
Újra megborzongtam az előző csók emlékeitől. Más volt, szenvedélyesebb, mint korábban a lakásomon. Kihagyhatatlan. Többet is akartam belőle. Utána pedig… elfelejteni ugyan sosem fogom, de legalább lesz egy csodás emlékem. Ha már a sors – vagy inkább Tom – közreműködésének hála össze lettünk ide zárva, tényleg vétek lenne kihagyni…
Vettem egy mély lélegzetet és a papírért meg a tollért nyúltam.
(Rob)
Láttam, hogy Kristen ír valamit, de azt nem, hogy mit. Remegő kézzel vettem el a papírt, de közben végig a szemeit figyeltem. Féltem elolvasni a pár sort, amit írt. Volt egy olyan érzésem, hogy nem fogja elnyerni a tetszésemet a válasza. De a kíváncsiságom kerekedett felül, hisz pont ezt akartam: hogy reagáljon valamit.
A lapra néztem, és többször kellett végigolvasnom a sorokat, mert elsőre képtelen voltam értelmezni, olyannyira megdöbbentett.
Lehet, hogy meglep, de ha már idáig jutottunk… akármilyen lánynak is tartottál eddig, vagy ez után, én csak egy éjszakát akarok. Több amúgy sem lehetne, és mivel te sem tervezel hosszabb távra… Szerintem használjuk ki a helyzetet, és ne foglalkozzunk a holnappal.
A szívem meglódult, a fülem zúgni kezdett, és ájulásközeli állapotba kerültem. Tehát ő is ugyanúgy érez, vagyis le akar velem feküdni. Ami nem tetszett, az az egy éjszakára vonatkozó rész volt. Kételkedtem benne, hogy ne akarnék még többet belőle, ha már egyszer belekóstoltam. De hogy milyen hosszú távra terveznék, illetve tervezhetnék, arról fogalmam sem volt. És ez nagymértékben tőle is függött, de a sorok alapján nem kérne belőle… a folytatásból.
Csupán ezt az éjszakát szeretné. Kicsit úgy éreztem, mindketten ki akarjuk használni a másikat, de féltem, hogy ennek meglesz még a böjtje a jövőben. Visszautasítani viszont nem voltam képes.
A füzet a földre csúszott a kezemből. Aztán lassan felé fordultam. Valami megint visszafogott attól, hogy rávessem magam – nem értettem, hisz amíg elérhetetlen volt, minden sejtemmel arra vágytam, hogy megtegyem, amit a testem diktál. Most azonban… elbizonytalanodtam.
- Meg fogjuk bánni? – tettem fel megint a kérdést. Kristen lágyan elmosolyodott, és immár határozottan „válaszolt”: megrázta a fejét.
Magam elé bámultam. A saját részemről nem voltam ilyen biztos ebben. Vagyis én sem bánnám meg soha, ez biztos, maximum azt, hogy az ő kívánsága szerint tényleg csak ennyi lenne. Egyetlen éjszaka.
Összeszorult a szívem. Tudtam, hogy nem fogom beérni ennyivel. De pillanatnyilag… Nem akartam tovább gondolkodni.
Közelebb csúsztam hozzá az ágyon, mire ő is közeledett egy picit. Zavarba jöttem. Még soha nem fordult elő velem olyan, hogy előre tisztázzuk, mit fogunk csinálni. Az előző barátnőimet emellett – Tommal ellentétben – nem fektettem le rögtön, előbb jobb szerettem megismerni az illető, a kapcsolatra vonatkozó játékszabályokat pedig csak azután tudtuk megállapítani, miután kiderült, mennyire sikeres a testiség.
Kristennel felborult ez a rend. Róla még egyáltalán nem tudtam eleget ahhoz, hogy normális esetben eljussunk idáig, de veszettül kívántam, csupán az zavart egyre jobban, hogy ő máris kijelentette, egyetlen éjszakát akar és nem többet. Music
A szánk más csak néhány centire volt egymástól, de még tartózkodtam megtenni az utolsó lépést. Gyorsan végiggondoltam mindent, ami eddig velünk történt: a fizikai vonzódás tagadhatatlan, a szótlansága számomra nem kizáró tényező, lelkileg pedig… majd idővel jobban megismerjük egymást, és ki tudja: lehetséges, hogy akarunk majd repetázni ebből az éjszakából. Én a magam részéről biztosan.
Alighogy ezt elhatároztam, Kristen úgy döntött, nem vár tovább. Felemelte a kezét, a vállamon át a tarkómra csúsztatta az ujjait, majd ajkait a számhoz érintette. Aprókat pihegett közben, édes lehelete csiklandozva tüzelt tovább. A keze közben a mellkasom felé, majd lejjebb tartott, de még pont időben kaptam el a csuklóját a hasamon, mielőtt elérte volna lassan órák óta szétrobbanni készülő testrészemet.
- Ne siessünk – suttogtam. – Van még időnk… – Összekulcsoltam az ujjainkat, majd a másik kezemmel végigsimítottam Kris haján, hogy aztán újra közelebb húzzam magamhoz, és valamivel kevésbé óvatosan csókoljam meg, mint ő engem az imént.
Ajkai készségesen nyíltak meg a nyelvem előtt. Mintha tűzbe mártottam volna. Gyengéd, ám határozott mozdulatokkal döntöttem hanyatt a keskeny fekhelyen, amelyen most sem fértünk el máshogy, csak ahogy korábban is: én a teste fölé borulva, míg ő a lábaival ölel.
A légzésem ütemét már meg sem próbáltam korrigálni, és felőle is meglehetősen szapora zihálás érkezett. Zene volt a füleimnek, bár ha nyöszörgött vagy más élvezethangot produkált volna, az lett volna az igazi. Mégis be kellett érnem ennyivel.
Az ajkai ízéből nem lett ugyan elegem, de mivel feltett szándékom volt más izzó tájakat felfedezni és meghódítani a testén, elszakadtam tőle. A szemeibe néztem egy pillanatra. Tetszett, hogy a saját vágyaimat látom tükröződni bennük. És nemcsak az tetszett.
- Gyönyörű vagy – súgtam, miközben megcirógattam az arcát. Aztán puszikkal borítottam a bőrét a nyakán haladva lefelé, de a még mindig rajta levő póló megakadályozott benne, hogy tovább menjek.
Kris rögtön megértette a megtorpanásom okát, és az oldalamon végigsimítva a derekához nyúlt. Kicsit felemelkedtem, hogy lehúzhassa magáról a felesleges darabot. És utána sem ereszkedtem vissza rá rögtön. A levegő minden eddiginél füllesztőbbé vált. Megbabonázott a látványa.
- Tévedtem… – nyögtem. – Nem gyönyörű… Erre nincsenek szavak. – A kezeim a térdeire simultak, majd egyre feljebb a combjai felé. Minden vágyam az volt, hogy mélyen közéjük temetkezzem végre, de tényleg nem akartam elkapkodni semmit.
Krisnek tetszhetett, hogy ilyen hatással van rám – kizárt, hogy ne vette volna észre –, mert éhes vadmacska módjára elnyújtózott előttem. Fogalmam sem volt, hogy vagyok még életben, rég fel kellett volna, hogy emésszen az epekedés.
Az ujjaim a derekán jártak, majd a hasa után a mellei felé vették az irányt. Érintésem alatt újra kőkeménnyé dermedtek a mellbimbói, a fejét hátrahajtva pedig a nyakát kínálta fel nekem. Egyik tenyeremmel mellé támaszkodtam, és rávetettem magam nyomban.
Főleg csókokkal, de apró harapásokkal is tarkítottam a bőrét, melyet szakaszosan elakadozó lélegzettel konstatált. Nem voltak kétségeim, hogy élvezi, amit csinálok. Még többet akartam. Azt, hogy reszkessen a karjaim között, a vágyunk beteljesüléséért áhítozva. Ennek érdekében lejjebb haladtam rajta az ajkaimmal, míg el nem értem a keble rózsáit. Először csak a nyelvemet húztam végig a mellbimbóján, majd a számba vettem.
Ekkor kaptam meg az első remegést, melyre vágytam. Aztán óvatosan a fogaim közé vettem, mire jött a következő. A keze valahogy a hajamba keveredett közben, és belemarkolva szorított magához még jobban, pedig eszemben sem volt elmenni. Legalábbis nem így.
Míg mindkét mellét különféle becézgetésekben részesítettem, ő sem tétlenkedett. A csípőjét felemelte az ágyról, és közelebb tolta hozzám. Szinte biztos voltam benne, hogy felesleges levennem az alsómat, az általa bennem szított gerjedelem máris átszúrta az anyagot. Vagy szétégette. Legalábbis én úgy éreztem, hogy a perzselés, mely beborítja a testem, lassacskán felgyújt mindent. Előre eltervezett útvonalammal ellentétben nem lefelé indultam a csodás dombok után, hanem vissza az ajkaihoz. A csókjából akartam még.
Megkaptam. Többször is a számba meg a nyelvembe harapott, és kéjesen vonaglani kezdett alattam. Eddig még egy nő sem reagált így arra, amit vele tettem, pedig még bele sem lendültem igazán. Nem próbáltam meg szabályozni a lélegzetemet, miközben újra és újra táncba csábítottam a nyelvét. Forrón viszonozta a lágy, selymes érintéseket, de érezhetően egyre türelmetlenebbül. Én meg sem próbáltam definiálni többé a fogalmat: türelem. És örömömre szolgált, hogy ő is kezdi elveszíteni a sajátja maradékát.
Ennek érdekében viszont cselekednem kellett. Vártam, mikor törik át a fal, mely az önuralma morzsáit tartja fogva. Ki akartam élvezni minden pillanatát.
Újra lefelé haladtam a testén, immár a nyelvemmel, nemcsak puhatolózó csókokkal. A combjait nem kellett szélesre tárnom, megtette ő, amint odaértem a számmal nőiessége lüktető bejáratához. Villámcsapásként ért a felismerés: én erről mondtam volna le, ha ő így kívánja. Szerencsére nem így kívánta. Először az ujjammal simítottam végig a szirmokon, mire körmei a vállamba mélyedtek. Meg sem éreztem. A finom illatot viszont igen, amely belőle áradt. Sejtettem, hogy az íze még bódítóbb lesz.
Óvatosan érintettem hozzá a nyelvem, de a kábulat azonnal magába szippantott. Többször is végigsimogattam, míg kezemmel a fenekénél fogva emeltem magamhoz, mintha kehelyből innám a mézet. Lassú mozdulatokkal nyalogattam, reményeim szerint az őrület pereméig.
Hallottam, hogy egyre hangosabban zihál – ez máris felért számomra a mennyországgal, hisz a hangját hallottam, ha nem is beszéd közben. Addig izgattam a nyelvemmel, míg végre ki nem szakadt belőle az első nyögés. Magamban hatalmasat kiáltottam: IGEN! Tudtam, hogy képes rá. Bár nyilván ösztönösen jött elő belőle, mégis sikerült elérnem. Nekem!
Végtelen volt a boldogságom, főleg, miután többször is megismétlődött. Aztán másik vágyamnak megfelelően remegni kezdett. Alig bírtam megtartani. Élvezete nedveit még akkor is tisztogattam róla, mikor a reszketése alábbhagyott. Továbbra is a fülemben csengett a nyögés, amelyet előcsalogattam belőle. Párszor újra végigcsókolgattam a szemérmét, majd beléfúrtam az ujjaimat. Egyik keze rögtön a csuklómra tapadt, és mélyen magában tartott, nem engedte, hogy akár egy millimétert is elvegyem onnan – belőle – a kezem. Nem is állt szándékomban.
Bár megakadályozta, hogy kijjebb húzzam az ujjaimat, a teste mélyén így is sikerült őket mozgatnom. Felkapta a fejét, és csodálkozással vegyes hitetlenkedéssel bámult a szemeimbe. A szenvedélytől kipirultan még gyönyörűbb volt. Lassan elengedte a csuklómat, mire újra meg kívántam ajándékozni a legteljesebb gyönyörrel. A saját vágyaimról majdnem – de csak majdnem! – meg is feledkeztem, úgy elvarázsolt Kristen mámorának látványa, és görcsös kis szorításai az ujjaimon.
Elképzeltem, hogy egy másik testrészemen érezhetem hamarosan ezt a szorítást, és csaknem elélveztem a gondolattól, melyet a fantáziám elém is vetített. Míg ujjaim tovább izgatták és ingerelték a testét, újra fölé kúsztam, és az ő édes ízével a számba hajoltam az ajkaira. Útközben félkézzel megszabadultam a boxeremtől, úgyhogy most már csak egyetlen mozdulatra lett volna szükség ahhoz, hogy eggyé váljunk: ujjaim helyett feszülő testemet kellett volna Kris lágy barlangjába temetnem, de ekkor…
Megzavarta valami a csókunkat.
Mindketten ziháltunk, az én elmémről legalábbis nagyon lassan tisztult csak fel a köd. Nem is akartam igazán kijutni belőle, de valami furcsát mégis érzékeltem. Kristen szintén zavartan pislogott néhányat, de a csókot nem hagytuk félbe. Csak amikor az ajtón hallatszó egyre erőteljesebb dörömböléshez hang is társult:
- Oké! Tudom, hogy utáltok, amiért ezt tettem veletek, de jöttem jóvátenni. Hülyeség volt benneteket összezárni ide. Gyere, Kris, hazaviszlek.
Tom.
Azt már tiszta aggyal hallottam, hogy a zárban fordul a kulcs…
