23. fejezet

Hi! :)

Bár megígértem nemrég vkinek, hogy nem lesz a fejezethez előszó, így nem is mondanék sok mindent.
Utószó viszont hülyén néz ki, úgyhogy itt és most mégis: ez a fejezet is végig Rob lesz, de ennek több oka van: 1. most nem volt időm kidolgozni Krist. A másik ok: így izgibb :P
Ennek ellenére nem kell mögé képzelni semmit, ebből az szszből is tökéletesen ki fog majd derülni az, aminek ki kell, és nem fog, aminek meg nem :D

Kellemes olvasgatást,
D.

23. fejezet (Rob)

Amint Tom kimondta azt a szót, amelynek jelentése jobban fájt, mint Kris indokai arról, hogy miért nem akar már engem, nem láttam többé a dühtől, mely az agyamra borult. Meg akartam ölni.

Ha az a pondró a minap megérdemelte a verést a szavaiért, akkor az a legkevesebb, hogy Tomot ezért megölöm. Lassan. Elég későn ért haza, nyilván ő sem csak egy gyors menetet zavart le Kristennel. Én is lassan fogom kicsinálni. Egyenként töröm el a csontjait, hogy a végén már ordítani se bírjon a fájdalomtól. Már előre élveztem a dolgot, mégsem estem neki egyelőre.

Pont a tévé előtt álltam, szemléltettem hát Tom számára, hogy mi vár rá azért, amit tett. Egy hatalmas fekete lyuk tátongott hamarosan a plazma helyén, amelynek csak a képernyője is ezernyi darabra tört, mikor belevágtam egy vázát a közeli vitrinből. Az antik darab szintén megsínylette a találkozást, úgyhogy hasonlóképpen szerencsétlenül jártak mind a ketten.

És most következett Tom. Ránéztem, de még mindig nem nyúltam hozzá. Pedig láttam rajta, hogy megijedt. Helyes – gondoltam. majd úgy véltem, előbb elbeszélgetek vele egy kicsit…

- Szóval megdugtad Kristent – nevettem fel örömtelenül, némileg hitetlenkedve.

- Meg – nyögte válaszként.

- És mesélj, milyen volt? – A mazochista hajlamaim csak úgy ácsingóztak egy kis lelki gyötrelemért, mintha nem törtem volna már szét így is apró szilánkokra. Pár pillanatnyi töprengés után megkaptam a tőrt a szívembe.

- Mámorító… Izgalmas. Kielégítő és… Eszméletlen.

Tom még soha nem használt ilyen szavakat egy nővel kapcsolatban sem, de ezzel most csak tovább növelte a dühömet.

- Megbántad? – hangzott el a következő kérdésem.

- Nem – öntött olajat a tűzre a válasszal.

- Hogy volt pofád idejönni és elmesélni ezt nekem? – Ki akartam faggatni, mielőtt megölöm, mert utána már nem bírna feleletet adni.

- Azt akartam, hogy tudd. Már ennyire nem kellesz neki. – A szavai savat csepegtettek a sebeimre. Pedig azt hittem, annál már nem lehet rosszabb, mikor alig több mint egy hete Kristen mondta nekem ugyanezt.

Hát most rosszabb volt. Tom ráadásul nem bírt a farkával, és…

- Tudod, hogy most gyűlöllek és meg foglak ölni, igaz? – köptem felé a szavakat.

- Sejtem, hogy vannak ilyen terveid…

- Biztos előtte is sejtetted. Azt is tudod, hogy mit jelent ő nekem… – Megvártam, hogy bólintson, majd folytattam. – Akkor miért tetted? – Már nem kellett titkolnom, hogy milyen szinten küldött padlóra az, hogy lefeküdtek egymással.

- Hogy végre békén hagyd – kaptam meg a választ. – Ő mászott rám, haver. Én meg nem tudtam ellenállni. Te sem bírtál volna.

Az volt a legbosszantóbb az egészben, hogy Tomnak igaza volt. És megértettem. Megértettem, miért nem volt képes nemet mondani neki. A haragom hirtelen elpárolgott, a keserűség és a fájdalom maradt csak helyette.

Mégis volt egy kérdés, amit még muszáj volt feltennem.

- Azt mondod, hogy lefeküdtél vele, igaz?

- Amióta megjöttem, erről beszélünk.

- Ki is nyaltad? – Tom döbbenete hatalmasra nőtt, pedig a java még hátra volt.

- Igen – felelte zavartan.

- Milyen sokáig csináltad? – Ezzel elértem, hogy kiakadjon.

- Bazd meg! Miért csinálod ezt velem? Részleteket akarsz? – Ő már kiabált, én éppen hogy nem.

- Válaszolj a kibaszott kérdésemre! – hajoltam közelebb hozzá. – Milyen sokáig nyaltad?

- Elég sokáig! És nagyon is élvezte! – ordította felém.

- Jó – hátráltam el tőle egy lépést. Elégedett voltam. – Akkor tudnod kell, hogy melyik combja belső részén van rózsaalakú anyajegy – dobtam be az igazi csalit.

Féltem, hogy azonnal rávágja, de nem így történt. Sokáig gondolkodott. Én pedig hitetlenkedve megcsóváltam a fejem. Megkaptam a választ a kérdésemre, még mielőtt bármit is mondott volna.

- A balon.

Helyeslően bólintottam, majd nekiestem. Felrántottam a kanapéról, melyen még mindig igen kényelmesen ücsörgött, látszólag ott ütöttem, ahol csak értem éppen, mígnem el sikerült jutnom vele a bejárati ajtóig. Ekkor tényleg megütöttem, amin rendesen meg is lepődött, de nem vágott vissza. Hagyta, hogy kidobjam.

- Soha többé ne lássalak itt – kiáltottam felé. – Örülj, hogy ennyivel megúsztad. A barátságunk emlékére. Rohadék… – Ezzel rácsaptam az ajtót, majd megfordultam. A gondolkodásnak nem sok értelmét láttam, ezért nem is kísérleteztem vele.

Anélkül, hogy körülnéztem volna, a bárszekrényhez mentem, és kivettem onnan a legtöményebb piát, amit tartottam itthon. Aztán nekiálltam inni, mivel gyűlöltem a tétlen várakozást. Mire félig kiürítettem az üveget, józanabb voltam, mint valaha.

Ekkor fogtam a kocsim kulcsát, magamhoz vettem némi készpénzt, és elindultam otthonról. Nem mentem messze, csupán a pár sarokra levő benzinkútig. Teletankoltam, kifizettem, majd visszaültem, és elindultam észak felé. Körülbelül kétutcányit haladtam, amikor úgy döntöttem, ideje újabb priuszt is szerezni. Leparkoltam egy mellékutcában, majd betörtem egy másik, ott álló autó ablakát. Szerencsére nem volt rajta riasztó, a beindítással viszont voltak problémáim.

- Segíts már, basszus. Ez neked mindig jobban ment – szóltam Tomhoz, aki időközben kimászott a saját kocsim hátsó üléséről, és beült mellém az ellopni szándékoltba.

Kérdés nélkül nyúlt a műszerfal alá, és egy marék drótot kirángatva onnan összepöccintette a kettő szükségeset. A motor egyből halkan duruzsolni kezdett.

- Mi lesz az éjszakai forgatással? – kérdezte aztán. – Keresni fognak bennünket. – Indítottam, és ezúttal délnek haladtam.

Vállat vontam válasz helyett. Pillanatnyilag az érdekelt a legkevésbé, hogy alig egy óra múlva jelenetben kéne lennem.

- Honnan tudtad, hogy hazudok? – jött egy újabb kérdés, ezúttal kíváncsian.

Nem feleltem, de nem is várt választ. Egyelőre még különben is utáltam, hogy megtette egyáltalán, ráadásul nem is akárhogy. Épp ezért kapta utoljára azt az állára. Megérdemelte.

Méghogy lefeküdt Kristennel… Mocskos jó oka lehetett, hogy ezt tegye – mármint hazudjon –, és én éppen azon voltam, hogy kiderítsem, micsoda. Mivel viszont a céljuk egyértelmű volt – engem végleg kiiktatni Kris közeléből –, úgy éreztem, elég nagy a baj ahhoz, hogy ehhez szükséges legyen az, amit éppen tenni készülök.

Kristen lakásához közeledve lekapcsoltam a világítást, majd olyan helyre parkoltam, ahonnan jól rálátni a bejáratra, továbbá Jason szemközti lakásának ablakára, és az ő lépcsőházának kapujára.

- Várj meg itt, és hívj, ha gond van – parancsoltam Tomra, majd a létező legnagyobb körültekintéssel elindultam fel szerelmemért.

- Emiatt Kris fog megölni, remek… – motyogta még, míg hallottam, figyelmeztetve vele arra, hogy Kristennek fogalma sincs semmiről.

Már akkor sejtettem, hogy Tom ferdíti a valóságot, mikor a szexszel töltött időre vonatkozó jellemzésként szinte lebetűzte nekem a MIKE nevet. Nem fogta rögtön az agyam, csak később játszották vissza a gondolataim, amikor gyanússá vált a kiborulása.

Ezt aztán azzal erősítette meg, hogy rosszul felelt az anyajeggyel kapcsolatos kérdésemre – de ekkor már tudta, hogy tudom, és a terve része volt. A bal, jobb vagy nincs neki válaszok egyike sem felelt volna meg, mert van egy tényleg rózsára hasonlító foltocska Kristen bőrén, ám a jobb mellén, nem pedig a combján. Főleg nem a balon. Tom semmiképpen sem találhatta el a jó választ, mivel nem feküdt le vele.

Az utána következő dolgokat már szándékosan játszottam meg, és kedvesem lakása felé tartva egyre inkább biztos voltam az igazamban. Már csak őt kellett onnan valahogy előcsalnom, majd rávennem, hogy velem jöjjön. Esetleg elrabolnom – ez már részletkérdésnek számított.

Az ajtaja előtt megtorpantam. Tudtam, hogyha megszólalok, nem fogja kinyitni, így más megoldáshoz kellett folyamodnom. Az autóból magammal hozott drótdarabért nyúltam, majd a kamaszként tanultak szerint pillanatok alatt kinyitottam az ajtaját, és halkan be is léptem rajta. Tom fiatalabb korunkban a kocsikhoz „értett” jobban, én meg a zárakhoz, de most nem volt időm ezen nosztalgiázni.

Ebben a lakásban sosem jártam Kris hálószobájában, most mégis egyből oda tartottam, mert emlékeztem arra az estére, mikor érte jöttem, és a bátyja is itt volt. Amögött az ajtó mögött készülődött akkor, melyet most halkan belöktem. Az illata egyből az orromba kúszott. A sötétben mostanra már a tárgyak körvonalait is ki bírtam venni, így az ágyat is tökéletesen láttam. Valamint őt. Benne feküdt, és nyilván aludt, mert arra sem ült fel, amikor mellé tenyerelve lassan fölé hajoltam.

Mielőtt lebukhattunk volna – fogalmam sem volt, hogy ebben a lakásban van-e poloska, vagy kamera esetleg, de ha már ennyit kockáztattam, mindegy volt –, a szájára tapasztottam a másik tenyerem. Ekkor ébredt fel, és reflexből azonnal sikítani akart, de addigra már olyan közel voltam hozzá, hogy simán a fülébe bírtam súgni:

- Én vagyok csak, ne félj. És ne állj neki kiabálni, kérlek. – Egy hosszú pillanatig egymás szemébe néztünk az ablak résein beszűrődő kinti fényekben, majd bólintott. Elhúztam róla a kezemet, de fekve maradt. Én meg félig fölötte. Alig bírtam ellenállni a kísértésnek, hogy megcsókoljam, de most nem annak volt itt az ideje. – Velem kell jönnöd – suttogtam neki alig hallhatóan.

- Hová? Rob…

- Muszáj. Most. Remélem, van rajtad elég ruha, hogy… – Máris elképzeltem, hogy semmi nincs rajta, ezért inkább lehunytam a szemeimet, bár a takaró elfedte előlem a választ. – Nincs idő öltözködni.

- Van valamennyi – felelte, majd lehúzta magáról a takarót. Valamennyi – ez igaz volt. Egy rövid top meg egy apró, testhez simuló nadrág, amely bugyinak is elment volna. Kint meleg volt ugyan, de nem ennyire, és azt sem akartam, hogy Tomnak jó éjszakája legyen, már csak a látvány szempontjából is, ezért mégis engedélyeztem, hogy egy farmert magára kapjon.

- Utána viszont eltűnünk innen. Igyekezz – szóltam rá, de még mindig nem moccant. – Bízz bennem, Kris – kértem. Ekkor felemelte a kezét, és megsimogatta az arcom. Egyből áramütések ezrei suhantak végig rajtam, de nem szabadott foglalkoznom a csábító körülményekkel.

- Miért csinálod ezt? – kérdezte. – Így mindenkit veszélybe sodorsz. – Ekkor még fogalmam sem volt, kit ért mindenki alatt.

- Vagy mindenki megmenekül – mutattam rá, hogy kétesélyes a dolog. Bár arról még halvány fogalmam sem volt, mi áll mindez mögött, reméltem, hogy még az éjszaka során kiderül. – De most készülj. Kérlek. Ha nem jössz magadtól, akkor is viszlek.

Ezután szúrtam el, amikor ő sóhajtott egyet, nekem pedig az ajkaira esett a pillantásom. Képtelen voltam türtőztetni magam. Óvatosan megérintettem a számmal, mire megremegett, aztán már ő közeledett felém. A mennyországba léptem, mikor nyelvünk egy pillanatra összesimult, majd elszakítottam magam tőle. Újra megkértem, hogy siessen, majd felemelkedtem róla.

Kristen a sötét ellenére is gyorsan mozgott, alig két perc múlva már a lopott autó felé tartottunk. Tom szerint nem volt semmi mozgás. Ha Jason figyelt is bennünket, titokban, és szintén sötétben tette, mindenféle megakadályozási akció nélkül. Ez gyanús volt – már minden gyanús volt –, de akkor is folytattam, amit elkezdtem.

Tom bemászott közben a hátsó ülésre, és most onnan magyarázta, hogy tudom újra beindítani a kocsit. Sikerült, úgyhogy pillanatok múlva kigördültünk a főútra, onnan pedig vissza a saját autómig.

- Loptál egy kocsit? – nézett rám döbbenten Kris, mikor megálltam mellette.

- Nem örültem volna, ha az enyémet kiszúrja valaki a lakásod előtt. Mondjuk Jason. Még követne minket, pedig nincs rá szükség. – feleltem egyszerűen, majd raktam némi kártérítést a kesztyűtartóba, aztán mindkettejüket átinvitáltam az enyémbe. – Most viszont már mindegy.

- És hová megyünk? – Tom volt a kíváncsibb, Kris még vissza bírta tartani a kérdéseit, vagy csak nem tudta, melyikkel kezdje.

- Egyelőre egy… motelbe – mondtam ki kelletlenül, hisz ők is egy ilyen helyen töltötték az estét. A város szélén álltam meg, de úgy, hogy ne lehessen könnyen felfedezni a kocsimat a házsor melletti fáktól, majd megkértem Kristent, hogy szerezzen egy szobát. Az ő arca kevésbé volt ismert, így nem kellett tartanunk.

A kezébe nyomtam egy köteg pénzt, mire ismét csodálkozva nézett rám, de engedelmesen elment a recepció irányába.

- Nem két szoba kellett volna? – firtatta Tom kíváncsian hátulról.

- Most mesélni fogtok nekem, nem érünk rá romantikázni.

- Nem lesz ez így jó – motyogta, de erre már nem reagáltam.

Kris pár percen belül végzett és elindult az egyik házikó felé.

- Azt tudom, hogy nem fektetted le – kezdtem, mielőtt kiszálltunk volna, hogy csatlakozzunk hozzá –, de más esetleg történt köztetek? – Szerettem volna tisztában lenni vele, mire számíthatok.

- Persze, kinyaltam, de ezt mondtam is! – csattant fel hirtelen. Őt sem igen ismertem erről a labilis oldaláról.

- Tom – fordultam felé, miközben legalább magamra nyugalmat erőltettem.

- Bocs – morogta –, de ez a bújkálósdi nekem egy kicsit… sok. – Még mindig vártam a választ a kérdésemre. És végre kimondta. – Nem, nem történt semmi.

- Kösz – biccentettem felé, majd legalább efelől megnyugodva kiszálltam a kocsiból. Tom is jött utánam. A szoba ajtaján belépve nem láttam sehol Kristent, ami némi ijedségre adott okot, de ez is elmúlt, mikor ugyanebben a pillanatban kilépett a fürdőből. Majd dühösen Tomra nézett.

- Megkértelek, hogy ne áruld el neki!

- Nem mondott semmit – vettem a védelmembe. – Nyilván azért nem, mert, gondolom, az én házamban is poloska van. – Mindketten bólintottak.

- Meg kamera – kotyogott közbe Tom. Ennek még kevésbé örültem.

- De most már igazán szeretném tudni, miről van szó – fejeztem be.

- Jobb lett volna, ha kimaradsz ebből – lépett Kristen az egyik fotelhez és belekucorodott. Érezhetően gondterheltnek tűnt, de most nem hatott meg vele, én is az voltam.

- Mi lett volna jobb? – kérdeztem ingerülten, aztán vettem inkább egy mély levegőt. – Oké. Szóval nem lett volna jobb. És most meséljétek el, hogy mi a fene folyik itt? – Nem örültem a pillantásnak, melyet Tom és Kris váltottak. Nyilván még mindig titkolózni próbáltak, ezért eléjük mentem. – Mike áll mindez mögött, igaz? – néztem rájuk határozottan.

- Igen – szállt felém lemondóan Kris irányából.

- Jó. Az világos, hogy téged zsarol valamivel – pillantottam rá –, és az is nyilvánvaló, hogy az a célja, hogy mi ne legyünk együtt. De Tom hogy kerül a képbe? Mi közöd neked ehhez az egészhez? – fordultam az illetékes felé, de alighogy feltettem a kérdést, rájöttem. – Lizzy.

Egyikük sem erősítette meg a tippemet – és pont ezzel erősítették meg. Legszívesebben kiosztottam volna mindkettőt, amiért ki akartak hagyni belőle, hisz én duplán érintett voltam. Nemcsak a nővérem, hanem Kris miatt is. Mégsem borultam ki, mert azzal nem mentünk volna semmire. Inkább rákérdeztem, mi a pontos sztori.

- Mike fogva tartja Lizt – árulta el Tom.

- Hogy mi? – döbbentem meg. Erre azért nem számítottam. – Ez kizárt, nemrég beszéltem vele – ellenkeztem, de felrémlett bennem, hogy az még újév után volt.

- Mike néhány napja nálam járt – vallotta be Kris. – Akkor árulta el, hogy mit művelt.

- Miért nem mentél a rendőrségre? – Ez hülye kérdés volt. Átfogalmaztam. – Miért nem szóltál nekem?

- És ugyan mit tudsz tenni? Még ha a bátyámnak árulnám el, ő sem ér el mindenhová.

- Miért, és az a rohadék igen? – emeltem fel a hangom, aztán inkább a cigimért nyúltam. Tom követte a példámat, és Kristent is megkínálta.

Leültem az ágyra, hogy végiggondoljam, mi is a helyzet. Egy percig némán pöfékeltünk.

-  Gondolom, nem tudjátok, hol rejtegeti… – kezdtem idegesen.

- Azt nem, de el fogja engedni – szólalt meg szerelmem.

Ez jó hír volt, de nem értettem.

- Tisztázzunk valamit – emeltem fel a kezem. – Lizzy szakított vele szilveszterkor – próbáltam összefoglalni a tényeket. Már az első momentum sem esett jól. Kristen is akkortájt tette ugyanezt velem, de igyekeztem erre most nem gondolni. – Aztán ez a seggfej csak úgy elrabolta?

- Nem – kapcsolódott be Tom is. – Kibékültek. Valahogy visszakönyörögte magát hozzá, aztán elutaztak. Velem telefonon szakított, de már akkor is furcsa volt a hangja – emlékezett vissza. Én még erről sem tudtam, de nem lepett meg: a saját bánatommal voltam elfoglalva.

- És most az állítod, hogy el fogja engedni? – néztem Krisre, aki alig észrevehetően bólintott. – Miért tenne ilyet? – Erre is volt kész válaszom, de az ő szájából akartam hallani. Neki viszont csak a tekintete felelt. – Na nem! – tiltakoztam. Még az ágyról is felálltam, és közelebb mentem Kristenhez, aki még kisebbre húzta magát össze a fotelban. – Ha azt hiszed, hagyni fogom, hogy te csak úgy… kicseréld magad a nővéremre, akkor nagyon tévedsz – közöltem vele, de nem ijedt meg.

- Épp ezért nem akartam, hogy megtudd. Csakhogy nincs más megoldás – felelte. Ez volt az, amit nem akartam elhinni neki. Azzal viszont elképesztett, hogy tényleg erre gondolt. Hogy saját magát keverné bajba, csak azért, hogy mentse a nővéremet. Ez elképesztő…

- Biztosan van! – erősködtem. – Ezt az őrültséget meg máris kiverheted a fejedből!

- Rob… Nincs. – Ő el is hitte, amit mondd, ellentétben velem. – És rohadtul nem kéne most itt lennem veletek – morgott, majd állt fel ekkor, mint aki készül valahová. A karjánál fogva állítottam meg, amikor el akart lépni mellőlem.

- Még nem végeztünk. – Szerettem volna megtudni azt is végre, hogy engem miért dobott, mert most hirtelen úgy véltem, ahhoz is van köze Mike-nak, csak Tom előtt nem akartam a saját szennyesünket teregetni.

- De igen – nézett rám Kristen. – Részemről igen. Melyikőtök hajlandó visszavinni a városba? Vagy taxit hívni?

- Nem engedlek el – közöltem vele, de ekkor Tom is megszólalt.

- Te meg őt akarod fogva tartani? Nekem is kéne egy csaj, akit elrabolhatok. – Most nem voltam vevő a humorára, meg amúgy sem sok mindenre, ezért egy „segíts már észt verni belé” pillantással kértem, hogy a pártomat fogja. – Szerintem is jobb lenne, ha maradnál. Most már úgyis mindegy, mert Rob tud mindent. Felesleges feláldoznod magad, ha van más lehetőség – szólt Krishez, aki észrevette persze a közjátékunkat, de elengedte magát, nem feszült már a karjaim között.

- Nincs más lehetőség – csóválta a fejét, miután elhúzódott tőlem. Valahogy rá kellett ébresztenem, hogy mekkora őrültségre készül, ráadásul önként, csak még azt nem tudtam, hogyan csináljam.

- Arról tudsz valamit, mennyi ideig lesz még Lizzy… elrabolva? – Ez így kimondva is épp olyan hülyén hangzott, mint ahogy gondoltam.

- Fogalmam sincs – vont vállat a kérdezett, majd visszaült a fotelba, de előbb lenyúlta a cigimet.

- Miért nem akartatok ebbe beavatni? – néztem rájuk értetlenkedve. – Valamit tennünk kell!

- Pont ezért – motyogta Kristen. – Most is elkezdesz intézkedni, és annak nem lesz jó vége. Meg azért, mert innentől kezdve esélyes, hogy nem engedi el Lizzyt.

- De miért? – néztem idiótán.

- Mert tudsz róla. És tudja, hogy tudsz róla. És fölösleges itt lennünk, maradhattunk volna akár a te lakásodon, akár az enyémen, úgyis a tudomására jut, miről kupak tanácskoztunk ma itt – magyarázta.

- Honnan tudja? – dühöngtem. – Mindent ő sem tudhat. Nyilván betört hozzám, ezért van ott is poloska meg kamera, és ezért akarta Tom elhitetni velem, hogy… lefeküdtetek egymással… hogy kimaradjak ebből az egészből. – Erre még visszaemlékezni is borzalmas volt. – Hogy hihettétek, hogy csak úgy el tudlak majd felejteni? – tettem fel a költői kérdést. – Ez képtelenség…

- Nemcsak azért lett volna jobb, ha… elfelejtesz. Az is szempont volt, hogy ezentúl talán békén hagysz – szúrta közbe Kris. Ránéztem, és fáradt szemeiből azt olvastam ki, hogy tényleg ezt szeretné: ha békén hagynám. Ha már úgyis témánál voltunk, erre a dologra is fényt akartam deríteni.

- Miért szakítottál velem? – kérdeztem halkan, miután közelebb léptem hozzá.

- Rob…

- Miért?

- Megmondtam. – Hallani akartam.

- A hírneved miatt.

- Ne hazudj, más oka volt – követeltem az igazságot. Kristen viszont hallgatott. Tom törte meg a csendet.

- Én… elmegyek valami kajáért. Nem sietek! Ti addig beszéljétek meg ezt. Majd kopogok, ha visszajöttem. – Ezután már csak az ajtó csukódását hallhattuk, látni nem láttuk elmenni, mivel a pillantásunk fogva tartotta egymást.

- Miért akartad, hogy vége legyen? – Szerettem volna megérteni az apró mozzanatokat is, nemcsak a pillanatnyi lényeget. Kristen szemei könnybe lábadtak, és lehajtotta a fejét, így motyogta:

- Mert nem lehet tőle megszabadulni. – Ez nem volt elég jó indok.

- Megfenyegetett? – faggattam tovább, miközben a fotel mellé térdeltem, így néztem fel rá. Eszembe jutott, mit mondott az előbb. – Azt mondtad, nemrég nálad járt. Bántott is? – szorult ökölbe mindkét kezem. Azt akartam kérdezni, amibe még belegondolni sem mertem, de a bántás szó azt is magába foglalta, úgyhogy nem ragoztam.

- Nem – nyögte szerelmem. – De fog, ha megtudja ezt a ma esti kis akciódat.

- Nem tudja meg. Senki sem követett. És eszemben sincs kitenni téged annak, hogy bármikor újra visszajöhet.

- Ahhoz hiába bújunk el. Lehet, hogy elmebeteg, de megvannak a módszerei. És pár lépéssel mindig előttünk jár – jegyezte meg keserűen.

Ebben sajnos igaza volt. Nem felejtettem el a karácsonyt. Nekem még fogalmam sem volt róla, hogy Kristen eljön velem a szüleimhez, amikor ő már minden bizonnyal leszervezte ezt a nővéremmel.

- Megvárjuk, amíg elengedi Lizzyt – próbáltam ekkor tervet gyártani. – Utána pedig elkapjuk.

- Addig nem engedi el, amíg engem…

- Azt nem fogom hagyni, megmondtam – szakítottam félbe ellentmondást nem tűrően.

- Nem tehetsz semmit – próbált kiábrándítani, persze sikertelenül. – Mindenféle védelem, rejtőzködés és hasonlók… teljesen feleslegesek. Szilveszterkor is ott volt.

Ezzel belém fagyott a remény.

- Hol?

- Abban a klubban – árulta el azt, amiről eddig fogalmam sem volt. Bántam, hogy nem öltem meg már akkor este, hiszen rég nem itt tartanánk. – Pár percig csak, de… Közölte, ha nem szakítok veled, akkor megöli a nővéredet. Ezt nem kockáztathattam. – Ezzel végre megtudtam, mi volt a valódi oka annak, hogy Kris elküldött engem. Ennek ellenére maradtak még homályos foltok, de kedvesem folytatta. – Megígértette velem, hogy elhagylak, és akkor neki nem esik bántódása. Ő pedig azt ígérte meg, hogy most, mivel már tudok beszélni – mosolyodott el gyötrődve –, engem is sok szeretettel vár vissza az életébe. Vagyis nem menekülhetek előle. Azt viszont nem tudnám elviselni, ha nektek valami bajotok esne. – Így a kirakó újabb darabjai kerültek a helyükre, de csak egyetlen szempontból lettem boldogabb: Kristen nem a karrierem miatt dobott engem.

Nehezteltem ugyan rá, amiért nem szólt nekem rögtön, hanem a nehezebb utat választotta, fájdalmat okozva így mindkettőnknek, de a haragomat felülírta az a tény mely szerint az sem volt igaz, ami miatt szakított velem.

- Szeretsz még? – kérdeztem halkan. Kedvesem rám nézett, de érthető félelmeiből adódóan nem felelt a kérdésemre. Legalábbis szóban nem. Én viszont érte nyúltam, és a fotelből kiemelve az ágyra ültem, vele az ölemben. Nem tiltakozott. Végre! – Ha szeretsz, akkor bízz bennem. Meg fogjuk ezt oldani. Lizzynek sem lesz semmi baja, és… te is biztonságban leszel tőle.

- De hogyan? – nyögött fel hangosan, fájdalmasan.

- Azt még nem tudom, de kitalálunk valamit – simítottam végig a hátán, majd még szorosabban magamhoz öleltem. – Te viszont ne menj haza – kértem. Persze rögtön a világ legmeglepettebb tekintete fúródott az enyémbe. – Maradj itt. Mi Tommal visszamegyünk, és tovább játsszuk a „szerepünket”, de te jobb, ha kimaradsz a továbbiakból.

- Nem! – tiltakozott szerelmem hevesen.

- Csak néhány napról van szó – győzködtem tovább. – Közben beszélek a bátyáddal is, hátha van valami ötlete… – Itt egy pillanatra megakadtam. Hiszen Cameron épp utál engem. – De beszélhetnél vele te előbb… hogy álljon velem szóba – fintorodtam el, miközben előkaptam a mobilomat a zsebemből és Kris kezébe adtam.

Csodák csodája neki elsőre felvette, pedig nyilván az én számomat írta ki a telefonja. Kristen el is húzódott a karjaimból, amíg beszélt. Most, hogy már tisztában voltam a helyzetünk körvonalaival, egyszerre éreztem dühöt, tehetetlenséget, de megkönnyebbülést szintúgy, mert legalább nem volt több titok előttem. Legalábbis ebben reménykedtem.

Szerelmemet figyeltem, miközben a testvérével beszélt, és örültem neki, hogy a mi dolgunkban hazudott nekem. Sosem hittem volna, hogy valaha örülni fogok egy hazugságnak – pláne, ha az tőle származik –, de ebben az esetben kifejezetten boldoggá tett, hisz ezek szerint nem az életemmel volt baja, csak az a rohadék zsarolta meg. Ráadásul a nővéremmel. Halvány fogalmam sem volt róla, hogyan fogjuk megtalálni, hisz ha előre is jelezte a szüleimnek, hogy hova utaznak Mike-kal a kibékülésük alkalmából, kizárt, hogy tényleg ott lennének.

Egyre kevésbé tetszett nekem ez az ügy, és már tényleg kezdett igencsak elharapózni. Kiútként egyelőre csupán annyit tehettem, hogy Krist távol tartom azoktól a lehetséges helyszínektől, ahol az a csőgörény rátalálhat, én meg várok. Biztosra vettem, hogy nálam fog jelentkezni, amint észreveszi, hogy eltűnt az, akire vadászik. Arra kellett ez a pár nap, hogy ez megtörténjen.

Amikor Tom közölte, hogy lefeküdt Kristennel, komolyan gyilkolhatnékom támadt, de az semmi volt ahhoz képest, amit jelenleg éreztem. Ez a szemét nemcsak a nővéremet kezdte el terrorizálni – ráadásul Isten tudja hol és mit csinál vele épp most is –, hanem Kristent is újra a magáénak akarja. Eszem ágában sem volt hagyni ezt.

Szívem választottja ekkor felém fordult. Már befejezte a beszélgetést a bátyjával, és közölte velem, hogy Cameron rááll az ügyre, vagyis kideríti, merre lehet most Mike, és kiváltképp a nővérem. Megköszöntem ezt neki, és mivel láttam rajta, hogy még mindig ellenzi az itt maradását, ki kívántam használni az alkalmat, míg Tom vissza nem ér, hogy tovább győzködjem róla, hogy ez lenne pedig a helyes.

Amikor visszanyújtotta a mobilomat, nem vettem el tőle, ehelyett a csuklóját kaptam el, és lassan magam felé húztam, míg végül előttem állt. A hasa kicsit kilátszott a farmer és a topja találkozásánál, a teste pedig olyan izgatóan hatott rám, mintha… több mint egy hete nem szeretkeztünk volna. Ez sajnos így is volt.

Egy pillanatra nem akartam gondolkodni. Nem akartam gondolni sem Mike-ra, sem Lizzyre, de még Tomra sem, aki bármelyik pillanatban visszajöhetett. Ránk akartam gondolni. Ennek érdekében pedig…

- Ugye tényleg csak emiatt hazudtad azt, hogy… nem akarsz már engem? – néztem fel rá kérdőn. Viszonozta a pillantásom, de ezúttal nem tudtam belőle kiolvasni semmit.

Kedvesem pedig felsóhajtott válasz helyett, majd az arcomhoz nyúlt, és végigcirógatta.

- Miért vagy ilyen makacs? – kérdezte halkan. – Mindenkinek jobb lenne, ha hagynánk, hadd csinálja, amit akar…

- Először is – szakítottam félbe – nem makacs vagyok, hanem szerelmes. – Kris lehunyta a szemeit a szavaim hallatán, de nem állt neki tiltakozni. – Másodszor pedig – húztam az ölembe –, Nem engedem, hogy azt csináljon, amit akar. Téged akar és én nem adlak neki.

- Rob…

Nem hagytam, hogy befejezze, akármit is szeretett volna mondani. A számat az ajkaira tapasztottam, de nem vadul, ahogy a vérem diktálta volna, hanem gyengéden, szerelmesen. Talán ez hatotta meg, talán csak belefáradt a tiltakozásba – fogalmam sem volt, mindenesetre élveztem, hogy újra ízlelhetem. És a vele kapcsolatos kétségeim is egy csapásra megszűntek, mikor éreztem, hogy átölel, szorosabban bújik a karjaimba, és a hajamba túrva von közelebb magához.

Csókunk fokozatosan szenvedélyesedett el; olyan volt, mintha hosszú idő után megint droghoz jutottam volna. Előző nap pont ugyanezt éreztem, mikor eljött hozzám. Csakhogy akkor elküldött. Most nem tudott hová. Különben sem bírtam volna már elereszteni, ahhoz túlságosan hiányzott. Nemcsak az íze, hanem ő maga!

Fény csapott fel az alagút legvégén, mialatt tovább kóstolgattam. A kezeim már egy ideje a testén kalandoztak, amit ő is hasonló mozdulatokkal viszonzott. Perzselő ágyéka ontotta magából a hőt, ahogy merevedő testemnek dörzsölődött, de ezzel csak tovább szította bennem azt, amelyről pár órája már szinte végképp lemondtam. Félelmetesen jó volt ismét ölelni őt.

Óvatosan felemelkedtem kissé, de csak azért, hogy őt megtartva hanyatt az ágyra fektessem. A lábai azonnal a csípőm köré fonódtak, így ha akartam volna, sem szabadulok a szorításából. Határozottan nem akartam. A ruháink még elválasztottak egymástól, és a levegő hiánya is szétszakított bennünket egy pillanatra, de míg újra elég oxigént vettem magamhoz, addig is a nyakát halmoztam el csókjaimmal, és boldogan hallgattam szerelmem sóhajait.

Az illata egyenesen megőrjített. Most már akkor sem tudtam volna leállni, ha bomba robban a közelünkben… ám bombáról szó sem volt. Csakis izzó és izzító vágyról. Ujjaim Kristen felsője alá csúszva a mellei felé igyekeztek, majd a feszes anyaggal nem törődve a mellbimbói után kutattak, melyek kőkeményen várták az érintésemet.

- Várj – nyögte ekkor kedvesem, én viszont egy újabb csókkal előztem meg a tiltakozását. – Tom – súgta mégis, mikor ismét levegő után kapva egy töredék másodpercre eltávolodtam tőle. Azonnal megdermedtem, és a rémálmaim valósultak meg ugyanerre a töredéknyi időre. Miért szólít engem Tomnak? – kérdeztem magamtól, majd beszivárgott a tudatomba, mi is történik épp körülöttünk, és eszembe jutott, hogy hol vagyunk… azt inkább csak éreztem, hogy mit csinálunk. És még mindig nem volt kedvem megállni…

- Azt mondta, majd kopog – súgtam szerelmem mellei felé haladva ajkaimmal. Jól rémlett fel az emlék, Tom tényleg ezt mondta, de abban kételkedtem, hogy ki is fogom neki nyitni az ajtót. Most, hogy Kristennel ismét… egymásba gabalyodtunk, kizárt!

Tovább kényeztettem szívem fényének testét, egyik kezem a farmere gombjaival bíbelődött, míg a másikkal mindenütt próbáltam simogatni egyszerre. A topját is sikeresen felgyűrtem, így már szabadon cirógathattam a mellbimbóit.

Észrevettem azt a rózsaalakú foltot is, mely közvetve idáig juttatott bennünket, és örömömben csókokkal halmoztam el. Csak úgy, mint Kris nadrágjának kigombolása után a hasát is, miközben megszabadítottam az egyre zavaróbb ruhadarabtól. Kedvesem halk nyöszörgéssel adta a tudtomra, hogy nincs ellenére mindez, bár ha tiltakozott volna, akkor újra győzködni kezdem.

Még mindig az a feszes kis nadrág volt rajta, amelyet alváshoz viselt, de a farmerével együtt ezt is lehúztam róla, így már szinte teljesen meztelenül feküdt előttem. Csíkká csavarodott felsőjét ő maga húzta le egyetlen határozott mozdulattal, majd kihúzódott alólam. Felfogni sem bírtam, olyan gyorsan hanyatt döntött, hogy azután a testem fölé helyezkedve ő is vetkőztetni kezdjen.

Az ingem gombjai kifogtak rajta, úgyhogy végső megoldásként tépni kezdte rólam, miközben ajkai a számon mozogtak, én mégis segítettem neki, hogy boldoguljon apró zárjaimmal, bár az én kezem is erősen remegett. Ahogy kiszabadult a felsőtestem, Kris nyelve a nyakamra siklott, majd tovább a mellkasomra, ujjai pedig már a nadrágommal harcoltak. Azzal sokkal könnyebben és hamarabb dűlőre jutott, és le sem vette rólam egészen, mikor eltűntetett az ajkai között.

Majdnem rögtön végem lett a rám törő érzésektől, de a pillanat maradéktalan kiélvezésének okán visszafojtottam a gyönyört, hogy minél tovább élvezhessem, ahogy lágyan többször is a szájába vesz, majd nyelve végigsiklik amúgy is forró bőrömön. Fájt a szenvedély, melyet visszatartani igyekeztem, de a boldogság hullámai, melyek azt bizonygatták, hogy nem álmodom, erőt adtak. Még akartam.

Kris egész addig nem eresztett, míg meg nem kértem rá, ekkor szabadított meg teljesen a nadrágomtól, majd újra fölém helyezkedett, és keményre szopogatott gerjedelmemet megragadva magába vezetett. Körmei a hasfalamba vájtak, miközben mozogni kezdett rajtam.

Az én kezeim a derekáról a mellei felé simultak, majd alig megemelkedve magamhoz húztam őt egy csókért. Nyelve bódítóan édes aromája eszembe juttatta, hogy én őt nem is kóstolhattam, de azt szerettem volna, ha előbb kielégüléshez jut, és míg „pihen”, elfalatozgatom rajta.

Így is történt. Addig bírtam visszafogni magam, amíg fel nem sikoltott a mámortól, ekkor leemeltem magamról, mielőtt hozzá hasonlóan megsemmisülök, ismét fölé kerekedve széttárt combjai közé helyezkedtem, és az ujjaimmal indultam felfedezőútra a teste mélyén. Nyelvemmel addig izgattam cseresznyévé duzzadt pontját, mígnem ismét vonaglani kezdett – ezúttal nem fölöttem, hanem alattam –, és a nevemet nyöszörögte.

Ekkor kúsztam csak ismét fölé, majd a csípőjét megragadva gyorsan magamra húztam. Karcsú lábai közt térdelve hajszoltam immár mindkettőnket a gyönyör felé, de Kris még ebbe is képes volt pikantériát varázsolni – keze odasiklott, ahol összeolvadtunk, és felváltva kezdte izgatni legérzékenyebb szerveinket.

Képtelen voltam további önmegtartóztatásra, így fölé borultam, és a könyökömre támaszkodva csókoltam meg, miközben halkan a teste mélyére csobbantam. Az ő kéjei csak megtöbbszörözték az enyémeket, sikolya zene volt a füleimnek, sóhajai levegő az életemnek.

Biztos voltam benne, hogy meghaltam, és a mennyekbe jutottam, pedig még percekig érezhettem magam körül lüktető nedvességét, elhagyni viszont nem állt szándékomban… mégis muszáj volt. Bár ennyi még épp csak „előételnek” számított belőle, korántsem szándékoztam volna abbahagyni itt, ha normális körülmények között – valamelyikünk lakásában – simulunk össze szerelmesen, csakhogy nem otthon voltunk.

Kelletlenül kihúzódtam Kristen testéből, majd egy pillanatra mellé feküdtem.

- Szeretlek – súgtam az arcát cirógatva. Kipirult bőre és csillogó szemei örömet tükröztek felém, majd szívem hatalmas dobbanását megelőzve viszonozta a vallomásom. – Most már mindörökké – figyelmeztettem aztán, de ez volt az, amit nem kellett volna.

Szerelmem tekintete elkomorult, de újra fölé gördülve egy csókkal pecsételtem meg az általam kimondott fogadalmat. El kellett engednem viszont, mert Tom már tényleg akármelyik pillanatban visszatérhetett.

Miután nagyjából – kisebb csóknyi megszakításokkal – visszahúztuk a ruháinkat, az ajtóhoz léptem, hogy kikémleljek, hátha barátom mégis kopogott, csak esetleg jobb dolgunk lévén nekünk nem tűnt fel – és igazam is lett. Az ajtó előtt ücsörgött a lépcső tetején, egy szendvicset majszolt, és elnéző vigyorral konstatálta, hogy az ingem még félig van csupán begombolva.

- Nem akartam zavarni… – motyogta mindentudóan. Ezek szerint túl hangosak voltunk – gondoltam. Nagyszerű… Tom belépett a szobába, ahol ekkorra Kris már rá is gyújtott, és kissé elpirulva ült abba a fotelbe, amelyben a megérkezésünkkor is helyet foglalt. – Na, és azt volt időtök kitalálni, hogy most mi legyen? – kérdezte, miközben az asztalra pakolta a kaját, amit nekünk szánt.

- Mi visszamegyünk, Kris pedig itt marad. Aztán megvárjuk, mit lép Mike.

- Nem – jött a halk, határozott kifogás Kristen felől. Ezúttal nem éppen szerelmesen pillantottam rá. Azt hittem, sikerült „meggyőznöm”, mennyit jelent nekem, és mit éreznék, ha elveszíteném.

- De igen – feleltem ugyanolyan hangnemben.

- Pedig igaza van… – szólt közbe Tom. Döbbenten ránéztem. Eddig azt hittem, mellettem áll. – Ha az a gané látja, hogy nincs sehol… esélyes, hogy nem engedi el Lizzyt, amíg elő nem kerül.

- Azt mondod, használjuk csalinak? – Még mindig alig tértem magamhoz.

- Igen! – vágták rá egyszerre mindketten, csak más-más okoktól vezérelten.

- Nem! – tiltakoztam tovább.

- Rob… – vagy félórányi győzködésben volt részem, mielőtt elegem lett. Felkaptam az asztalról a cigimet, és kimentem a szoba elé. Egyedül akartam lenni egy percre, amíg végiggondolom ezt.

Végiggondoltam. És még mindig azon a véleményen voltam, hogy a legjobb volna, ha Kristen itt maradna, biztonságban, ahol senki nem tudja – rajtunk kívül persze –, hogy merre rejtőzködik. A mérleg másik végén viszont ott volt a nővérem. Akit még csak nem is kerestethetek, részben mert önként ment el vele, részben meg mert Mike nyilván megneszelné, hogy mi a tervünk és megakadályozná nyomban.

Tehetetlenül felsóhajtottam. Hallottam, hogy bent Tom épp azt mondja Krisnek, hogy megpróbál beszélni velem. Ki is lépett, de mielőtt megszólalt volna, megelőztem.

- Ha bármi baja esik – és itt most szerelmemre gondoltam –, én… – folytatni viszont képtelen voltam.

- Nyugi, nem lesz baja – próbált megnyugtatni Tom. – Majd vigyázunk rá. Úgy teszünk, mintha mi sem történt volna ma éjjel, és visszamegyünk dolgozni. Mindjárt vége a forgatásnak. Kisebb feltűnést keltünk, ha utána lépünk le együtt. Vagy csak ti, mindegy. Addig meg amikor éppen forgatsz, akkor én vigyázok rá, azon felül pedig te. Persze nem testközelből, mert a lakásaink tele vannak megfigyelő vackokkal.

- És ha megjelenik? Ha magával viszi Krist, és mi nem tehetünk semmit?

- Valahogy megakadályozzuk, mit tudom én… Ezt majd adja a szitu – vont vállat, de láttam rajta, hogy neki sem mindegy. – Ha Lizzyt tényleg elengedi, utána már könnyebben… rászállhatunk. Kris pedig okos lány, tudja, mit csinál. – Ebben kételkedtem. Önként akar csalinak menni egy ilyen idióta elé…

Válasz nélkül léptem vissza a szobába, ahol Kristen ekkorra már összekucorodva feküdt az ágyon. Látszott, hogy fáradt.

- Rendben – sóhajtottam a világ összes rosszkedvével a hangomban. – Te is visszajössz velünk. – Erre már felült, és hálás, ám kissé riadt tekintettel köszönte meg. Ebben a pillanatban tudtam, hogy rosszul döntöttem. De nem volt visszaút. Illetve csak egy: Los Angelesbe vissza.

Ezúttal nem érdekelt, hogy bárki megláthat, amikor hazakísérem Kristent, bíztam benne, hogy ezzel csak elősegítjük Mike mielőbbi felbukkanását, mert nyilván így tesz, ha a tudomására jut, hogy ő sem volt otthon az éj nagy részében.

Tom rögtön vállalta, hogy vele marad, persze csak tisztes távolból. Megkértem, hogy ne mutatkozzon addig, míg Jasont ki nem iktatom, mert már benne sem bíztam igazán. Még a kocsiban elbúcsúztam Kristentől, akivel megígértettem, hogy felhív, ha olyan helyzet van, ami elkerülné Tom figyelmét, majd gombóccal a torkomban elhajtottam.

Mire hazaértem, már világosodott, és pár óra múlva ismét a stúdióba kellett mennem. Elméletileg egész éjjel ott kellett volna lennem, de ez most nem érdekelt. Előbb lezuhanyoztam, aztán feltűnés nélkül körbejártam a házamat, hol lehetnek azok a kamerák… Persze nem találtam semmit, az meg gyanús lett volna, hogyha nekiállok mindent szétbontani.

Egy cseppet sem voltam elragadtatva a dolgok menetétől, kiváltképp attól nem, hogy Krist veszélynek tesszük ki azáltal, hogy visszajött velünk, de nem tehettem semmit. Ezután felhívtam Nedet, hogy megkérjem, szabaduljon meg Jasontől.

- Csak nem múlt el a szerelem? – kérdezte döbbenten.

- Pont ellenkezőleg – feleltem. Hiszen így is volt. – De most már nincs szüksége védelemre. – Ez már nem volt igaz, mert ezzel csak még nagyobb veszélynek tettem ki Krist, de feleslegesnek tartottam egy olyasvalaki jelenlétét, aki esetleg hátráltatná csak a dolgokat, amikor olyan helyzet áll elő. Emellett az a fickó is gyanús volt nekem.

Mindenki gyanús volt, már csak Tomban bíztam, aki a nővérem miatt érintett volt az ügyben. Neki is érdeke volt, hogy ez az egész mielőbb megoldódjon. Addig is várnunk kellett. Ami elég idegőrlő volt, pedig még nagyon az elején voltunk. A nap során pedig ez csak fokozódott.

Sokkal előbb értem a stúdióba, mint kellett volna, így az általam reméltnél tovább hallgathattam, mennyire meg fogom még bánni, hogy nem jelentem meg éjjel is a forgatáson, de tévedtek: cseppet sem bántam. Végtére is visszakaptam Kristent. A közelébe nem mehettem, mert fogalmam sem volt, honnan les bennünket az az őrült, de távolról szüntelenül őt figyeltem.

Napközben legalább szemmel tarthattam. Addig is hazaküldtem Tomot, hogy szedje össze a cuccait és tegyen úgy, mintha a vitánk következményeként elköltözne a házamból. A másik, Krisnek vásárolt lakásban nem akartam látni, ezért egy közeli szállodát beszéltünk meg ideiglenes lakhelyül a számára.

Bár minden vágyam az volt, hogy kedvesemmel tölthessem az éjszakát és ezentúl mindet, több okból sem tehettem. Részben a terv miatt, amely még mindig nem nyerte el a tetszésemet, részben pedig azért, mert mára ütemezték át az előzőleg miattam elmaradt éji felvételeket.

A nap végére már alig bírtam koncentrálni, mégis el kellett viselnem a rendező örökös elégedetlenkedését, valamint Stacey letörhetetlen nyomulását. Vesztemre egy romantikus jelenetet vettünk, de képtelen voltam boldognak látszani, mikor minden pillanatban attól rettegtem, amibe bele sem mertem gondolni.

Tommal abban egyeztünk meg, hogy sms-ben helyzetjelent nekem óránként, így azt is megtudom – ha nem ír –, ha netán vele történik valami. Egészen hajnali háromig egyszavas üzeneteket küldött, „Semmi'” tartalommal, akkor viszont valami, egyelőre nem várt dolog történt.

Úgy fél órája jött hozzá egy fickó. Láttam őket az ablakon át. Biztos, hogy Kris mosolyogva ölelkezne azzal az állattal? Mindenesetre egyelőre nem mentek sehová.

Biztos voltam benne, hogy igen. Az eszement elhatározása miatt még adná is a lovat Mike alá. Már menet közben írtam vissza Tomnak, hogy máris indulok, majd a maradék félórányi forgatásról lelépve egyenesen Kris lakásához hajtottam. Nem vacakoltam a rejtőzködéssel, egyenesen a kapu előtt álltam meg… majd észrevettem valamit, ami ellentétes volt azzal, amire lélekben már felkészültem.

Egy ismerős fehér Mercedes állt pont előttem. Nem gondolkodtam el azon, mit keres itt a bátyja, egyértelmű volt. Az én jelenlétem viszont szükségtelen. Hátratolattam egy kicsit, majd besoroltam Tom mellé az utca másik oldalán levő parkolóba.

Nem szálltam ki, csak az ablakot húztam le, és rágyújtottam.

- Nem mész megmenteni? – nézett rám csodálkozva Tom, aki ugyanúgy tett, ahogyan én.

- Ez csak a bátyja – feleltem. Ő nem tudhatta, ki az, hisz még sosem látta. Igazság szerint szerettem volna beszélni vele, de nem akartam felborítani azt, amit kiötlöttünk. Így hát vártam.

Kristen ablakából fény szűrődött ki, ebből sejteni véltem, hogy nyilván beszélgetnek – csak reméltem, hogy nem túl nyíltan ezekről a dolgokról, hisz az a patkány lehallgatja őket –, ezt pedig nem akartam megzavarni. Egyelőre. Úgy gondoltam, majd picivel később felhívom Cameront, és esetleg leinvitálom ide némi hajnali csevejre.

- Menj haza, aludj egy kicsit, majd én tartom a frontot – szóltam Tomnak, majd az előzőt eloltva újabb cigire gyújtottam, hogy én viszont ébren bírjak maradni.

- Rád is rád férne – jegyezte meg, de pillanatnyilag időpocsékolásnak tartottam. Sokkal fontosabb volt, hogy Krisnek ne essen baja. Tom sóhajtott egyet, mikor észrevette, hogy nem engedek az elhatározásomból, majd elköszönt, és elindult hazafelé.

Figyeltem, ahogy távolodik, nem hajtott túl gyorsan. Az utca végéig követtem a tekintetemmel, ahol meg kellett állnia egy piros lámpánál. Nyugodtan szívtam tovább a cigimet, felpillantottam Kristen ablakára, amely még mindig azt jelezte, hogy odabent ébren vannak, majd vissza Tom felé.

A lámpa, amelynél állt, még mindig piros volt. Annyi idő nem telhetett el, hogy ez már a következő tilos jelzés legyen, ő viszont nem ment át az előzőn. Kiszálltam, hogy hátha többet látok, de semmi. Megborzongtam a hűs esti levegőtől, majd ismét az ablak felé vetődött a tekintetem, miközben elindultam Tom felé megnézni, hogy mi baja lehet.

Ekkor egyszerre több dolog is történt.

Alig haladtam kétlépésnyit a kocsimtól, mikor az ablakban mozgást észleltem, majd egy kiáltást. Ugyanebben a pillanatban egy hangos csattanás érkezett az utca elejéről, Tom irányából. Önkéntelenül is odanéztem, és láttam, hogy egy másik autó rohant az övébe, de olyan sebességgel, hogy áttolta a másik sávba, ott pedig egy lámpaoszlopra kente. Mintha csak egy darab papírt gyűrtek volna össze.

Azonnal elkezdtem rohanni felé, de egy hang megállított. A lépcsőház felől érkezett. A legédesebb, legérzékibb, legcsodálatosabb hang, amelyet valaha hallottam, most kétségbeesett és riadt volt.

- Rob!

Hátrafordultam, és láttam, hogy Kristen rohan kifelé, vagyis felém, aztán…

Az éj csendje a zajos káosz közepette egy másodpercnyi időre felbukkant, majd egy lövés szakította meg. Szerelmem arcán még akkor is dermedt félelem tükröződött, amikor megtorpant. Majd lehunyt szemmel összeesett…

Nem értem oda hozzá időben, addigra már arccal a föld felé feküdt. Mozdulatlan volt. Fehér blúzt viselt, melynek a hátulján egyre növekvő vörös foltban színeződött el az anyag.