28. fejezet

Sziasztok! :)
Előbb lett kész, előbb kapjátok.. Hát.. :D :$ :/ Kellemes olvasgatást :)))) ♥
D.

28. fejezet (Kristen)

Alig kaptam levegőt, de immár nem tiltakoztam, amíg Cam eltolt az asztalig, ahol Lloyd várt ránk. Ott viszont képtelen voltam rákoncentrálni. Automatikusan köszöntem neki, de ennyi. Nekik is feltűnt, hogy valami nem stimmel, mert egyszerre kezdtek félteni.

- Minden oké? Jól vagy? – hajolt hozzám a bátyám, mire felrévedtem, és megpróbáltam egy mosolyt az arcomra kényszeríteni. Lloyd kicsit aggodalmasan viszonozta.

- Tényleg elég rosszul festesz, én rémítettelek meg így? – kérdezte vigyorogva.

Önkéntelenül is a keze után nyúltam, és megráztam a fejem.

- Dehogy, csak… láttam valamit – ziháltam. Még nem dolgoztam fel. Rob és… Stacey? Jól láttam? – bizonytalanodtam el, de nem mertem ismét odanézni.

- Mit? – nézett rögtön körbe Cam helyettem. És kiszúrta őket. – Hát ez meg mi a franc? – emelkedett volna fel, nyilván, hogy kibelezze Robot, amiért egy másik nővel ebédelget itt, de a hangomra a helyén maradt.

- Ne! – szóltam rá határozottan. – Hagyd! – kértem halkabban.

- Már késő, észrevett minket.

Lopva, a szemem sarkából odapillantottam, és tényleg minket bámult. Aztán felállt, és a ribancot magával cipelve – vagyis kézen fogva – megindult felénk. Felszűköltem a fájdalomtól, mire Lloyd még erősebben szorította a kezem.

- Ki ez a csaj? – súgta oda nekem.

- A munkatársa… – motyogtam, bár erős kétségeim támadtak. Ha csak az volna, minek ebédelnének itt édes ketten? Nem értettem, de nem is akartam megtudni. – Menjünk innen – könyörögtem nekik, de Rob ekkorra odaért hozzánk. Képtelen voltam rájuk nézni.

Cameron fel is emelkedett, így takarta előlem a látványt.

- Mondd csak, mit művelsz? – kérdezte. Nyilván nem Staceytől. Rob nem szeppent meg a bátyám egyértelműen „mindjárt megöllek” féle hangjától.

- Van némi közlendőnk – felelte neki, de nem volt bizonytalanság a szavaiban.

- Na nem – nyögtem fel, és Lloydhoz fordultam. – Vigyél el innen, kérlek! – suttogtam neki, de Rob hangja őt is megállította abban, hogy felálljon, és kitoljon innen engem, pedig már mozdult volna.

- Ez fontos, Kris. Maradj, kérlek! – Egyértelműen hozzám intézte ezt, de a szívem már akkor megszakadt, amikor megláttam őket.

- Nem érdekel! – néztem ekkor rá. Most már láttam őt, mert Cam kissé félrehúzódott. A bátyám keze a zsebében volt, azon az oldalon, ahol a fegyverét tartotta. Féltem, hogy használni is fogja a nyilvánvaló miatt – azt mégsem akartam, hogy agyonlője azt, akiért a szívem még mindig dobogott annak ellenére, hogy… megcsalt –, de több erőt kényszerítettem magamra, és nem itt akartam kiborulni. Nem most.

- Nocsak, te tudsz beszélni? – nézett rám döbbenten Stacey. Felismert. Semmi kedvem nem volt vele csevegni, pláne nem úgy, ahogy kicsivel korábban Rob tette ezt vele. Nem reagáltam rá, pedig ő is a pártját fogta annak a személynek, akit most a legcsekélyebb jóindulattal sem bírtam volna a szerelmemnek nevezni. Még gondolatban sem. – Nem értem, miért, de tényleg fontos lehet nektek, amit mondtam Robnak.

Még egy könyörgő pillantást vetettem Lloydra, majd Rob felé pillantottam, de csak azt láttam, hogy sápadtan bámulja a kezemet, amit még mindig Lloyd fogott.

- Csak hallgasd meg – nézett aztán a szemeimbe.

- Két percet kapsz – ült le Cam mellém, majd nekik is intett, hogy cselekedjenek hasonlóan. Megtették.

Rob tekintetében millió kérdés sorakozott és némi félelem. Bennem már csak a fájdalom lapult, pedig nem akartam elhinni a tényt, amit pedig láttam is: mégis van köztük valami? Hazugság volt minden, amit nekem mondott, amit értem tett? Ez nem volt elég logikus ahhoz, hogy elfogadjam, de… akkor mi a fenét keresnek itt együtt? Vártam a magyarázatot.

- Stacey tudja, hogy merre van Mike – mondta Rob halkan. Közben végig engem nézett.

- Ugyan, honnan ismerné ő Mike-ot? – jutottam szóhoz legelsőnek, bár a két kísérőméhez hasonlóan az én lélegzetem is elakadt. Csalódottan néztem a férfire, aki épp a szívemet zúzta még kisebb darabokra. – Ennél jobb hazugságot nem bírtál kitalálni arra, mit keresel itt vele? – Már meg sem próbáltam eltitkolni, mennyire rosszul esik együtt látni őket.

- Nem hazudok, Kris – lepődött meg, majd a „mindentudó” kollegina felé fordult. – Mondd el nekik is, amit nekem!

- Ugyan, miért tenném? – nézegette a ribanc a körmeit nemtörődöm módon.

- Mert ha nem teszed, megfojtlak! – sziszegte a fülébe Rob. Már ez is fájt: látni, hogy ilyen közel hajol hozzá. Nem bírtam ezt tovább nézni. Eszembe jutott a közös fotózásuk. Ott Rob is minden kétséget kizáróan rá volt gerjedve a csajra, ma pedig… Isten tudja, igaz-e, amit mondanak. Egyedül akartam lenni, hogy eldöntsem, elhiszem-e a most következő mesét, de Stacey máris belekezdett.

- Ez a ti Mike-otok… hogy is mondjam…

- Ne húzd az időt! – parancsolt rá Rob, mire ő is kapott egy megvető pillantást, de végre megkaptuk az elhadart választ.

- Egyik nap felszedtem egy pasit egy bárban. Feljött hozzám, és… jól éreztük magunkat, de aztán furcsákat beszélt. Rólad – nézett rám –, meg a bátyádról, aki nyilván te vagy – pillantott Camre –, valamint a te neved is említette – fejezte be a sort Robbal. – Először azt hittem, csak véletlen a neveitek egyezése, de aztán említette, hogy te néma voltál, vagyis csak megjátszottad, és elhagytad – fordult ismét felém. – Aztán közölte, hogy meg akart ölni ezért, de nem sikerült neki. Dühös volt, ezért nem mertem elárulni neki, hogy tudom, kiről beszél. Kate mesélte azelőtt, hogy gyengélkedsz, és Rob is eltűnt… a rendező meg baromi dühös volt, de csak annyit mondott, hogy egy kórházban dekkolsz vele – nézett Robra megint, de rám bökött közben. – Egyből rájöttem, hogy rólatok van szó, de nem tudtam, mibe csöppentem, amíg ez a Mike, aki amúgy valamiért Lloydnak nevezte magát, de a tárcájában megláttam az igazi nevét, boldogan újságolta el nekem azt is, hogy égre-földre keresitek, de úgysem fogjátok megtalálni soha, ő meg szép sorban ki fog csinálni mindannyiotokat.

Nem kaptam levegőt. De legalábbis nehezen. Aztán még mindig kételkedtem.

- Hogy tehetted? – néztem Robra. Ő döbbenten vissza rám.

- Mit?

- Hogy mondhattál el neki mindent? – szöktek könnyek a szemembe, miközben Stacey felé böktem. – Mondtad volna inkább azt, hogy eleged van belőlem, de az, hogy kitálalsz ennek a… – szavakat nem találtam rá, kinek –, ez már túlzás. De megnyugodhatsz, még ma elköltözöm tőled, és nem kell többé velem foglalkoznod.

Mire befejeztem, már alig láttam a könnyeimtől. Cam felé fordulva kértem megint, hogy vigyen el innen.

- Várj még, hugi. – Úgy tűnt, ő beveszi a mesét, ezért benne is kezdtem kételkedni.

- Nem így történt, Kris! Szeretlek! – jött Rob felől, csak későn. A bátyámra nem számíthattam. Lloydhoz fordultam.

- Elvinnél innen?

- A világ végére is, kislány, de a pasid szerintem sem kamuzik – súgta nekem, mire csalódottan rábámultam. Csak én látom, mire megy ki ez az egész?

- Rob tényleg nem mondott semmit – kontrázott rá Stacey is. Keserűen felnevettem. – Komolyan! – bizonygatta. Neki viszont már azt sem hittem el, amit kérdez. – Mike… egy elég beteg figura.

- Örülhetsz, hogy megúsztad élve azt az éjszakát – morogta neki Rob, de még mindig kitartóan engem bámult. Időnként a kezemet. – Higgy nekem. Nem én kevertem így ezeket a lapokat.

- Azt mondtad, tudod, hol tartózkodik – szólalt meg a bátyám, Staceyre pillantva.

- Igen, vagyis… azt tudom, hogy hol szokta tölteni az éjszakákat…

- Mondd a címet! – parancsolt rá Cam. Miután megkapta, lejegyezte egy papírcetlire, és újra megszólalt. – Leellenőrizzük. Te meg védőőrizetet kapsz – tette hozzá a ribanc felé fordulva, majd elővette a mobilját, és nekiállt telefonálni.

Nem hittem el, hogy ilyen egyszerű lenne az egész. Mike felszedte Staceyt, és ekkora hibát vétett, hogy mindent elmondott neki? Kételkedve néztem végig rajta, de ő Robbal volt elfoglalva.

- Mi lesz a jutalmam, ha sikerül elkapnotok? – húzódott hozzá közelebb, és csókolgatni kezdte a nyakát.

- Életben maradsz – felelte neki ő rá sem figyelve. Ennek következtében el sem tolta. Továbbra is engem nézett. Nem tudtam volna eldönteni, hogy az ő tekintete van tele több fájdalommal, vagy az én szívem.

- De megígérted, hogy… – Nem akartam sem többet látni, sem hallani az enyelgésükből. Ráadásul annál az asztalnál, amelynél én is ültem.

Fogalmam sem volt, hogy csináltam, de egyszer csak felemelkedtem a tolószékből.

- Én most elmegyek innen. Valaki segítene? – kérdeztem a könnyeimet nyeldesve. Még Cam is abbahagyta a telefonálást, Rob szemei tágra nyíltak a meglepetéstől, amit a mozdulatommal értem el, de csak Lloydnak volt elég lélekjelenléte, hogy elkapjon, amikor a térdeim felmondták a szolgálatot. A derekamnál fogva tartott meg, nehogy elessek, majd óvatosan visszaültetett a székbe. – Cam! – néztem a bátyámra.

- Egy percet bírj még ki, hugi, mindjárt itt lesz valaki a csajért, utána hazamegyünk.

Számolni kezdtem a másodperceket.

- Szerintem ne hamarkodd el – súgta a fülembe Lloyd. Kérdőn pillantottam a szemeibe. Bárhova, csak Robra és Staceyre ne. Meg voltam róla győződve, hogy ez az egész hazugság. – Hagyd, hogy megmagyarázza – sandított ő mégis rájuk. Majd vissza rám. Aztán a számra. – Nem mondom, hogy nem próbálkoznék be nálad, ha nem lenne képben, de… nyilvánvaló, hogy miatta ragyogsz. Szóval… adj neki egy esélyt.

- Hogy hazudhasson? – kérdeztem tőle ugyanolyan halkan. Azt elengedtem a fülem mellett, amivel kettőnkre célzott.

- Nem tudhatod, hazudik-e. Ez csak akkor derül ki, ha a csaj igazat beszélt.

Kínlódva néztem rá, majd elfordultam.

- Rühellem, hogy ilyen kibaszott szolidárisak egymással a férfiak – morogtam magam elé. Felfedeztem az asztalon Lloyd poharát. Abban reménykedve nyúltam érte, hogy nem csak ásványvizet iszik. Mázlim volt: néhány pillanat múlva nem kaptam levegőt. Mintha sav folyt volna végig a torkomon.

- Hé, ezt nem kellett volna – veregetett hátba újdonsült ismerősöm. – Jól vagy? – kérdezte vigyorogva. Szerettem volna már, ha legalább egyszer rossz kedve van, mert amióta megismertem, állandóan mosolygott. Meg is akadt a tekintetem a száján. Azt még az égések sem bírták eltorzítani. – Kris, ne nézz így rám – figyelmeztetett, és el is fordult. Aztán vissza, és a fülembe kezdett sugdosni megint: – Ha nem akarod, hogy a pasid kinyírjon, ne bámulj ilyen nyíltan.

A vodka, vagy más patkányméreg, amit a torkomon leküldtem, igenis elkalandoztatta a gondolataimat. És Robot pillanatnyilag utáltam.

- Kris… – hallottam egy hangot, de ez most nem Lloydé volt. Nem is hűtlen szerelmemé. – Kris! – hallottam hangosabban is. Rájöttem, hogy a bátyám szólongat. Ránéztem, de ketten volt. – Jesszus, mit itattál vele? – kérdezte az asztaltársamat.

- Vodka – suttogta valaki mellettem. Vagy kiabálta? Már ezt sem bírtam eldönteni. – Egy kis tequilával… meg whiskyvel. Ja és jég.

- Nem vagy normális, ember! – morogták a testvéreim. – Kris! – kezdett aztán pofozgatni. – Nézz rám! – Próbáltam, de nem tudtam eldönteni, melyikőjükre nézzek. Eddig azt hittem, hogy Camnek nincs ikertestvére…

- Két évig egy kortyot sem ittam, honnan tudtam volna, hogy húzóra benyakalja?

Már nem figyeltem oda, miről beszélgetnek. Egy aggódó szürkéskék szempár keltette fel az érdeklődésemet. Furcsa módon ezt tisztán láttam, nem duplázódott. A tulajdonosa ezt a pillanatot választotta, hogy felálljon, és lesöpörje magáról egy nő karjait. Ki lehet a nő? – töprengtem. A barátnője?

Aztán megijedtem, mert a gyönyörű szemek viselője mellém lépett, és kiemelt a székből, melyben ültem. Talpon bírtam maradni, de belé kapaszkodtam, amikor kifelé indult velem.

- Hazaviszem. A többit intézzétek, ahogy akarjátok! – szólt még hátra, majd szorosan magához ölelt, és így lépdeltünk egyre kijjebb… asztalok között.

Ezután hallottam, hogy hozzám beszél, de hogy mit, azt nem tudtam. Belevesztem a tekintetébe. Már csak azt éreztem, hogy egy kellemes illatú bőrkárpittal bevont fotelbe pakol, oda is szíjaz, majd… filmszakadás.


(Rob)

Fájt, hogy Kristen azt feltételezte, összeszűrtem a levet – vagy akármi mást – Staceyvel. Soha nem lettem volna képes ilyesmire. Még ha ezen múlt volna az életem, vagy akár az övé – akkor is kitaláltam volna valami mást, de hogy hozzányúljak ahhoz a kígyóhoz… Soha!

Mégis a segítségünkre lehetett. Engem is megdöbbentett, amikor előadta a cseppet sem hihető sztorit Mike-kal kapcsolatban, de mivel amúgy fogalmunk sem volt, merte lehet a rohadék, nem hagyhattuk figyelmen kívül ezt a lehetőséget sem, amelyet ő vázolt. Én is ismertem azt a szórakozóhelyet, amit megnevezett Camnek. Reméltem, hogy nem lesz téves a nyom.

Addig is… Oldalra pillantottam, ahol Kris aludt mellettem az anyósülésen. Őt kellett biztonságba helyeznem. Feldühített, hogy a bátyja csak úgy elhozta otthonról. Bele sem mertem gondolni, mi történhetett volna, ha az átkunk rájuk talál, és… Isten tudja, mit tesz vele. Emellett pedig mondhatni egy randit szervezett neki Lloyddal, akivel most úgy tűnt, még jobban kijönnek, mint a múltkor a kórházban. Akár alaptalanul, akár okkal, de egyre féltékenyebb voltam a pasasra. Láttam, hogyan nézett rá Kris. Ha legalább hallottam volna, mit sutyorognak… De nem hallottam, így azzal kellett megelégednem, hogy bizakodom az irántam való szerelmében.

A döbbeneteim sorát csak szaporította, amikor dühében felpattant, és el akart menni. Akkor nem bírt talpon maradni, de most, kifelé jövet alig kellett támogatnom, szinte tökéletesen közlekedett. Ennek ellenére magamhoz szorítottam, nem akartam, hogy elessen. Meg amúgy is jó volt érezni, ahogy hozzám simul. Az éjszakánk jutott az eszembe. Akkor az ösztönei vezérelték, mikor velem együtt mozgott a szenvedély ritmusára. Amikor átkarolt, és a lábait a csípőm köré kulcsolta. Most is megborzongtam az emlékekre.

Hazaérve viszont nem cipelhettem rögtön a hálóba, hogy újra bebizonyítsam neki, képes a mozgásra, még ha egyelőre nem is tudatosan. A nappaliba vittem a karjaimban, és a kanapéra fektettem. Hoztam neki egy nedves törölközőt, és a homlokát, meg a dekoltázsát benedvesítve igyekeztem lehűteni a bőrét. Túl forrónak éreztem. Nem csodálkoztam volna, ha attól a tömény szartól, amit ivott, egészen másnapig alszik.

Alig tíz perce ápolgattam, amikor befutott Tom.

- Mit műveltél vele? – nézett ránk döbbenten, mikor felfedezte a jelenlétünket.

Elmeséltem neki, mi történt. Aztán a többi dolgot is, Staceyt és Mike-ot.

- Mit gondolsz, bízhatunk Stacey-ben? – néztem rá barátomra.

- Valójában sosem a bizalma miatt kerestem a társaságát – felelte homlokráncolva. Nem kelleett részleteznie, mi miatt tette azt anno. Nyilvánvalóan nem a bizalma, sokkal inkább a szex miatt. – De talán ilyesmiben nem kamuzna – tette hozzá aztán. Reméltem, hogy igaza van.

Kisvártatva beállított Cameron is. Magával hozta az étteremben hagyott tolószéket is, de a sarokba állította. Szerencsére Lloyd nem tartott vele.

- Na, jobban van? – lépett közelebb a húgához.

- Minek vitted oda? – támadtam rá dühösen.

- És te mit kerestél ott azzal a nővel? – vágott vissza hasonló hangnemben. Már akkor is ilyen szemekkel méregetett, mikor majdnem ugyanezt ott kérdezte tőlem. Most sem ijedtem meg tőle.

- Hallhattad – morogtam.

- Hallottam – bólintott. Aztán közelebb lépett hozzám addig, míg szinte összeértünk. – Ha az a liba hazudott – mondta a szemembe nézve –, és kiderül, hogy ez tényleg csak egy álca, hogy leplezd azt, hogy megcsalod a húgomat – folytatta kimértem, de még nem moccantam, álltam a pillantását –, akkor én puszta kézzel heréllek ki.

Tudtam, hogy megtenné, ezt nem kellett volna mondania.

- Szeretem őt. És nem csalom meg.

- Jó – felelte könnyedén, és ellépett tőlem. Leguggolt Kris mellé, a homlokára tette a kezét, és felém sem fordulva mondta tovább: – Ez majd este kiderül. Addig is biztonságba helyeztük a… barátnődet. – A hangsúlya elárulta, hogy ő sem hisz nekem száz százalékosan, de nem volt más választása: várnia kellett. Ahogy nekem is. – Nekem most mennem kell, a fiúkkal felkészülünk az estére – emelkedett fel kis idő múlva. Tomra bízta Kristent.

Elképedtem ezen, de barátom csak bólogatni mert – az általa előbb hallottak után nem csodálkoztam rajta –, majd Cam fellépdelt az emeletre. Hallottam ott matatni, de közben Kris mellé ültem, és megfogtam a kezét. Olyan szép volt, még így, sokszázalékos alvása közben is. A testvére három két fegyverrel tért vissza. Az egyiket Tomnak nyújtotta.

- Tudod, hogy működik? – nézett rá kérdőn.

- Persze – felelte amaz. Ezzel nemcsak Cameront lepte meg, hanem engem is. – Kiskoromban sokat jártam céllövöldébe – vigyorgott ránk. Cam gondterhelten felsóhajtott, és rögtönzött gyorstalpalót tartott neki két percbe sűrítve. Én addig aggódva szemléltem a húgát, aki meg sem moccant.

- Rendben lesz, ne féltsd! – szólt még rám a bátyja, majd megbökte a vállam. Felé fordultam. – Ezt add oda neki, ha felébredt – tett le egy kisebb fegyvert a dohányzóasztalra. – Tudja használni. – Ebben nem kételkedtem. Bólintottam, aztán nem érdekelt tovább. Kris annál inkább.

Alighogy Cameron lelépett, Tom meg még az új játékával játszott, kimenekítettem őt a kevésbé biztonságos övezetből – egyenesen a hálószobámba. Még mindig kellemetlenül éretzem magam amiatt, hogy kételkedett a hűségemben, meg amiatt is, ahogy Lloyddal viselkedett, de nem tudtam magamtól eloszlatni a kétségeimet, és megbeszélni a dolgokat – ehhez rá is szükségem lett volna.

Az ágyra fektettem, és óvatosan vetkőztetni kezdtem.

- Szerinted ma elkapjuk az ipsét? – szólalt meg Tom az ajtóból, de elakadt a szava. Elfelejtettem becsukni az ajtót, és most meglátta Krist melltartóban.

- Kifelé! – dörrentem rá, mire abbahagyta a bámészkodást, és hátat fordított, de nem csukta ki magát. – Tom! – szóltam rá megint, mire bocsánatot motyogott, és végre elhúzott a közelemből, mielőtt a saját, Camtől kapott és zsebemben hordott fegyver ólmait beleeresztem.

Kristen mocorogni kezdett, amikor a nadrágot húztam le róla, de nem kelt fel. A bugyiját hagytam csak rajta, és ráadtam egy pólót, majd biztos lévén benne, hogy egy darabig még nem ébred fel, betakartam, hogy hadd pihenjen. Azt nem álltam meg, hogy egy puszit leheljek az ajkaira. Kisimítottam a haját az arcából, nézegettem még egy percig, majd egy újabb puszit követően magára hagytam.

Alig csuktam be magam mögött az ajtót, amikor odalentről lövés dörrent. Megállt a szívem. Egy éktelen csattanás, majd egy káromkodást követte – ettől újraindult. Csak a hülyegyerek szórakozik odalent – nyugodtam meg, mégis félve lépdeltem le, hogy megnézzem, mit tett tönkre Tom célba lövés közben.

- Bocs, véletlen volt! – fogadott a nappali ajtajában. Szó nélkül toltam félre, és léptem beljebb. A tévére nem néztem rá, azt már a minap én tönkretettem, más berendezési tárgyakat vettem sorra. A sarokban álló cserepes növény állványa állt romokban, a cserép pedig ezer darabra tört.

- Legalább nem bántottad a tengerimalacot – fordultam ki onnan. – Takarítsd fel! – parancsoltam rá, és a konyhába lépdeltem.

- Milyen tengerimalacot? Nincs is tengerimalacod! – szólt utánam az ajtóból, de azért körülnézett.

- Azért lett volna csoda, ha kinyírod – morogtam oda sem pillantva. A zajokból ítélve nekiállt a rendrakási feladatának.

Mivel nem enni mentem Staceyvel az étterembe, most összeraktam egy szendvicset magamnak Tom előző este sütött steakjét felhasználva, valamint Krisnek is előkészítettem némi harapnivalót. Bíztam benne, hogy nem sok időre ájult el attól a tömény szesztől, amit az a másik elmebeteg csak úgy hagyott neki meginni, mert egy újabb, napokig tartó kómát nehezen bírtak volna az idegeim.

Más dolgom nem lévén felhívtam Nedet, hogy megnyugtassam, nem kell harcba szállnia a stúdióval a per miatt, aztán Lizzyt tárcsáztam. Rögtön sírva fakadt, amint meghallotta a hangom.

- Ne haragudj, én úgy szégyellem magam! – zokogta a fülembe.

- Hagyjuk ezt most – kértem. – Hogy vagy? – Tényleg érdekelt a hogyléte, de főleg a testi.

- Még három hétig lesz rajtam a gipsz, de… sajnálom, Rob! Krisszel minden rendben?

Nem árultam el neki, hogy az a rohadék hátba lőtte, azt sem, hogy mennyire nincs rendben egyébként, inkább megnyugtattam, hogy velünk minden oké. Ezután megkértem, hogy lehetőleg ne nagyon mászkáljon semerre, amíg le nem zárult ez az ügy, de a kérdésére, hogy az mikor lesz, nem tudtam mit felelni.

- Lizzel beszélsz? – jelent meg Tom az ajtóban. Csak egy pillantást kapott, nem feleltem neki konkrétan, de jelezte, hogy ő is szeretne pár szót váltani vele.

- Remélem, sikerül elintéznetek azt a mocskot! – mondta épp a nővérem. – Ha bármi kell, tanúskodni, vagy mit tudom én, rám számíthatsz, öcsi!

- Kösz – motyogtam, majd újra Tomra sandítottam. Olyan elesetten ácsorgott mellettem, hogy megsajnáltam. – Tom szeretne beszélni veled – közöltem Lizzyvel, mire ismét elsírta magát.

- Szerinted nem utál nagyon? – kérdezte szipogások közepette.

- Nem hiszem – mértem végig talpig remény barátomat.

- Akkor adnád őt egy kicsit? – kérte. Elbúcsúztam tőle, majd lazán a nappaliba sétáltam. Tom pincsiként követett, mert látta, hogy a hívást még nem nyomtam ki. Viszonylag szép rendet csinált, ezért kapott egy kis jutalmat: a kezébe pottyantottam a mobilomat, mire rögtön a füléhez emelte.

Nem volt kedvem végighallgatni őket, inkább visszamentem szerelmemhez az emeletre. Az oldalán feküdt, összekucorodva a takaró alatt. Mellé, jobban mondva vele szembe lefeküdtem az ágyra, és a mellei elé húzott kezéért nyúltam. Alighogy megérintettem, sóhajtott egyet, és összekulcsolta az ujjainkat. Örültem neki, hogy legalább álmában nem haragszik rám, de az is eszembe jutott, hogy pont ugyanilyen kéz a kézben ült Lloyddal az étteremben. Elhessegettem a képet az emlékeimből, és némán nézegetni kezdtem.

A szívem összes rezdülése miatta történt, érte lángoltam magas lángon, soha ki nem hunyónak érzett tűz emésztette a lelkem, és azt kívántam, bárcsak így lehetne ez mindörökre. Ebben a szent percben elhatároztam, hogy ha mindenen túl leszünk, akár tud normálisan – vagyis tudatosan, magától – mozogni, akár nem, feleségül veszem, hogy ne legyen több véletlen, amely elválaszthatja tőlem. Életem végéig vigyázni akartam rá, boldoggá tenni, és… szeretni.

- Szeretlek – motyogta pont ekkor ő is, majd pislogott párat, és kicsit még kábán a szemembe nézett. – Rob… – suttogta.

- Itt vagyok – súgtam vissza, és megpusziltam az ujjait.

- Szeretlek – súgta megint.

- Én is szeretlek – mosolyodtam el.

- Ugye csak álmodtam, hogy Staceyvel ebédeltél egy étteremben? – jött a kellemetlenebbik téma. Nem feleltem rögtön. Azt figyeltem, hogy nyújtózkodik egyet. Mindene nyújtózkodott, a lábai is, majd közelebb kúszott, és a mellkasomhoz bújt. – Ugye? – kérdezte, miközben szorosan átölelt. A lehelete a nyakamat csiklandozta, felborzolva ezzel az érzékeimet. Kényszerítettem magam, hogy arra figyeljek, mit kéne válaszolnom.

- Sajnos nem – árultam el neki az igazat. Ekkor mintha kissé megdermedt volna.

- Miért voltál ott vele? – kérte számon. Megtehette. Elmondtam neki. Onnan kezdtem, hogy hazaindultam a stúdióból. Talán így kellett volna indítanom az étteremben is, akkor előbb hitt volna nekem, és megkíméltük volna egymást a félreértésektől, most ugyanis sokkal könnyedebben vette mindezt. – Akkor nincs… köztetek… semmi? – kételkedett mégis mellém könyökölve. A szemembe nézve várta a válasz.

- Semmi – feleltem halkan. – Az viszont nem tetszett, ahogy Lloyddal viselkedtél – árultam el én is a szívem fájdalmait. Kris összeráncolt homlokkal kezdett értetlenkedni, mire elmondtam neki, mit tett. Azaz én mit láttam, hogy tett. Nem adott konkrét magyarázatot, de biztosított róla, hogy nem érez iránta semmit. – Biztos? – féltem kicsit még mindig.

- Biztos – bólintott szerelmes tekintettel. – Téged szeretlek, az előbb is mondtam – hajolt felém. Hagytam, hogy megcsókoljon. Sőt. Rögtön viszonoztam, a kezem pedig a derekáról a combjára csúszott. – Igaz, hogy ma este valami akció lesz valami bárban? – nyögte, mikor levegő után kapva elszakadtunk egy pillanatra.

- Igaz – nyögtem vissza. Igen élénken állt neki éledezni a testem kedvesem egyetlen csókjától.

- Akkor… mi lenne, ha nem fecsegéssel töltenénk a hátralevő időt? – kúszott Kristen fölém, miután a takarót lerúgta magáról, és az egyik combját a csípőmön átvetve elhelyezkedett rajtam. A körmei a mellkasomba vájtak, miután felgyűrte az ingemet.

- Részemről nincs akadálya – feleltem, megadva magamat neki.

Az ingem gombjai ezerfelé repültek, ahogy szerelmem szétszakította rajtam. Felültem, őt pedig a fenekénél fogva húztam magamhoz még közelebb, hogy érezze, milyen hatást vált ki belőlem. Érezte, mi több: hozzá is dörgölőzött egyelőre a nadrágom fogságába zárt vágyam konkrét bizonyítékához. A pólótól egyetlen mozdulattal szabadítottam meg, és az így félbevágott csókunkat a nyakán folytattam.

A vállam is kapott pár karmolást, miközben letolta rajta az ingemet, én viszont ekkor már a melleit becézgettem. Feltűnt, hogy ismét mindene tökéletesen rendben mozog, de mintha ő ezt észre sem vette volna. Nem firtattam a dolgot, inkább csak csendben örömködtem, de főként annak, hogy az ölelésében érezhettem magam. Megint! Mintha még tartana az éjszaka átélt mámor… Nem akartam, hogy véget érjen.

Mindenütt egymást cirógatva adtuk a másik tudtára szavak nélkül azt, mit érzünk, mire vágyunk. Szerencsére ugyanarra: a szenvedélyre, amely minden eddigi együttlétünket csodába burkolta, és megerősítette az egymás iránt érzett rajongó szerelmünket. Nem kételkedtem többé benne, hogy ki iránt és mit érezhet kedvesem, tudtam, hogy a teljes szívét birtoklom.

Óvatosan simítottam végig a testén, de a borzongások, melyeket előidéztem ezzel, arról adtak tanúbizonyságot, hogy tökéletesen érzi az ujjaim végigsiklását a bőrén, az apró libabőrök pedig ékes eredményei voltak mindennek. Ennek ellenére rákérdeztem, mikor a mellére simult a tenyerem.

- Érzed ezt? – Szerelmem kéjesen felnyögött, és futólag bólintott, miközben a hajamba túrva húzott magához, és harapdálni kezdte a számat. Ezt követően már kevesebb óvatossággal fordultam át vele az ágyon. Hanyatt fektettem, és egy pillanatig még élveztem, hogy az összes végtagjával szorosan ölel, de aztán kibontakoztam belőle, és elhúzódtam egy pillanatra.

A tekintetem falta és cirógatta végig a testét, míg ledobáltam a ruháimat, majd újból mellé fekve megsimogattam az arcát.

- Nagyon szeretlek – suttogtam komolyan pillantva a szemébe, de elakadt a lélegzetem, mikor a hasamra csusszanó keze határozottan markolta meg máris tettre kész gerjedelmem. Elsietni viszont nem akartam ezt az „időkihasználást estig” címkével ellátott eseménysorozatot, amelytől máris pezsgett a vérem, így egyetlen vad csók után a nyakát hintettem tele láthatatlan fognyomokkal, majd a melleit becéztem kőkeményre, hogy aztán a köldökét illessem érintéssel.

A bugyija pántja alá nyúlva lassan, centiről centire szabadítottam meg tőle, a lábain végigvezető utat is puszikkal és simogatással tarkítva, hogy aztán ezek nyomán visszataláljak karcsú combjai irányába… melyek maguktól nyíltam szét előttem, feltárva szerelmem vágyainak lágy rózsáit. Alig mertem érinteni, féltem tőle, hogy felemészt a tűz, de amint mégis bátran megtettem, ízlelni is vágytam.

Kristen hangosan nyöszörgött, mikor a nyelvemmel kezdtem kényeztetni teste legérzékenyebb pontját, ujjaimat pedig mélyre fúrtam nőiessége izzó barlangjába. A teste megvonaglott, a lepedőt markoló keze a tarkómra rebbent, hogy véletlenül se távolodhassam el tőle. Eszemben sem volt ilyesmire vetemedni. Egész addig maradtam és izgattam a végletekig, míg be nem teljesült a gyönyöre. Édes kéjnedveit az utolsó cseppig eggyé tettem magammal, majd újra nyalogatni kezdtem nőiessége puha redőit, de ekkor könyörögni kezdett.

A teste fölé helyezkedtem, de ekkor eltaszított. Megijedtem, hogy valamit rosszul csináltam, de az, hogy hanyatt döntve a derekamra ült hirtelen, el is feledtette velem a rajtam átfutó riadalmat. Kris két keze közé fogta az arcom, a teste fölöttem ontotta magából a hőt, mely tüzét én is éreztem magamban lávaforrósággal végigáramlani, majd megcsókolt.

A saját ízét csókolta ki a számból, hogy aztán ugyanazzal a lendülettel, mellyel „letámadott”, végigsimogassa a testem, és az ajkaival is elinduljon rajtam. Azt hittem, felgyulladok, és velem együtt az ágy, sőt az egész ház meg a város is, amikor a mellkasom végigkényeztetése után addig kezével izgatott szervemet az ajkai közé vette. A számomra is ismeretlen morgás magától szakadt fel a torkomból, mikor gyengéden szopogatni kezdett. Többre vágytam, ő pedig mintha csak kimondtam volna, máris teljesítette: apró ujjai körbefogtak, de a szája nyelt el.

Most én voltam az, aki megvonaglott az érintése és intim csókja alatt. Konkrétan szénné égtem a mozdulataitól, melyekkel az őrület végső peremére taszított. Nem állt le, így nekem kellett visszafognom magam, mert az élvezetemet máshogy akartam elérni, benne.

Kris nyelve túl sok gyönyört adott ahhoz, hogy soká tartani bírjam magam, így szóra nyitottam a számat, hogy megkérjem, hagyja ezt abba, de rögtön, mielőtt késő, mert más terveim is volnának még, amikor ismét kitalálta a gondolatomat, mert elengedett, fölém helyezkedett, és csípője körkörös mozdulataival ereszkedett rám, míg tövig el nem tűntem benne.

Aztán csak ült, a teste mélyén tartva robbanásig hevült testrészemet. A körmei a hasam alját kaparászták, ő pedig remegett fölöttem. Az agyam egyetlen pici józan pontja arra figyelmeztetett, hogy lehet, túl sokat kívánnék azzal, hogy meg bírjon mozdulni, mert erre még lehet, hogy nincs felkészülve, de mikor a combjain végigsimítva a fenekéhez értem volna, hogy ismét átforduljak vele, és én táncoltassam meg magunkat a szerelem ősi ritmusára, kinyitotta a szemeit, rám nézett elmosolyodott, és megmoccant.

Lassan csinálta. Majdnem belehaltam, annyira őrjítően lassan mozgott, míg épp csak pár centit maradtam benne. A kezével ragadott meg ekkor, és lágyan összedörzsölt bennünket, hogy aztán egyetlen gyors mozdulattal ismét teljesen eltűntessen magában.

- Kristen – nyögtem, mielőtt a saját nevemet is elfeledtem volna a mámor hullámainak sűrűjében, melyek lecsaptak rám, és magukba nyeltek, akárcsak szerelmem nőiessége kitörésre vágyó testrészemet, de ő tovább kínzott, míg már szerintem számára fájóan markoltam a bőrébe. Ekkor váltott csak gyorsabb tempóra.

Teljesen biztos voltam benne, hogy ez lesz a vég. A fülem zúgott, a vérem dübörögve száguldott az ereimben, a légzésről többé nem voltak emlékeim, a szívem pedig kiugrott a helyéről. Kris ekkor meg is csókolt – ez volt a kegyelemdöfés. A számba sikította élvezetét, én pedig elégtem a máglyán, melyet teste mélye jelentett a számomra.

Versenyt zihálva remegtünk egymást szorosan átölelve. Sokáig nem tértem magamhoz, de amint feltisztult a szenvedély köde az agyamról, tudatára ébredtem, hogy ez nem volt elég. Akartam még. A testem előbbre járt, mint az agyam, újra keményen meredeztem kedvesem ölében, amit ő halk nevetéssel vett tudomásul.

Amint kipihente magát a mellkasomon csókok közepette, újra felemelkedett rajtam, és megint mozogni kezdett, de a remegése sem szűnt meg. Most már valamivel józanabbul bírtam gondolkodni, őt pedig nem szándékoztam teljesen kikészíteni – csak picivel a normális szint felettig –, így most tényleg hanyatt döntöttem, és ráfeküdtem anélkül, hogy egy centit is kijjebb húzódtam volna belőle, majd lágy mozgással indultam vele ismét a csúcsra.

Most kevésbé kapkodva másztuk meg a mámor Himalájáját, szüntelen csókok és halk, nyögésbe fúló vallomások kíséretében, majd aztán sem siettünk elengedni egymást.

A szenvedély csillapultával mellé fekve magamhoz húztam, és szavakat nem találva, de keresgélve próbáltam egyelőre gondolatba foglalni, amit érzek. Nem sikerült. Valami viszont az eszembe jutott.

- Szeded még a gyógyszert? – kérdeztem halkan, kedvesem most elgondolkodóvá váló szemeibe pillantva. Azt tudtam, hogy a kómája alatt nem szedte, és talán már előtte sem, amikor épp nem voltunk együtt, de hogy azóta…

- Nem – felelte halkan. A szívemet furcsa, eddig szokatlan öröm bizsergette meg, majd ugyanez mosolyra húzta az arcomat is. Ő viszont nem mosolygott, amitől én is lelombozódtam egy kicsit.

- Te nem szeretnél egy kisbabát? – kérdeztem. – Tőlem? – tettem hozzá reménykedve, hogy tévedek, és rosszul láttam a rosszkedvét. A pillantásától nem lettem boldogabb. Attól sem, hogy megrázta a fejét. A mosolyom is lehervadt. – És ha mégis összehoztuk az imént? Vagy tegnap? – soroltam a lehetőségeket.

- Nem tudom, Rob – felelte. Hálás voltam az őszinteségéért, de fájt. – Majd… meglátjuk. Most… nem tudom – vált egyre gondterheltebbé. Nem akartam ezt. Elrontani sem akartam az előbbi gyönyörű pillanatokat, és már bántam, hogy szóba hoztam a dolgot.

- Ne haragudj – kértem bocsánatot rögtön. – Majd visszatérünk rá, ha… esetleg mégis sikerült most… ha meg nem, akkor pár év múlva – nyugtatgattam, mielőtt kiborulna esetleg. Bíztam benne, hogy ő is pár évre tervez velem, vagy esetleg még tovább. Én határozottan életem végéig őt szerettem volna imádni.

- Most ne beszéljünk erről többet, jó? – kérte halkan. Rendbennel feleltem neki. Megköszönte, mire elhúztam a számat. Szerettem volna kifaggatni, mi kifogása van egy csöppség ellen, aki szerelmünk legédesebb gyümölcse lehetne, de aztán eszembe jutott a jelenlegi elég zavaros életünk, úgyhogy magamra parancsoltam, és türelemre intettem a szívem. Akárcsak a házassággal kapcsolatban.

Egy újabb csókot követően Tom kopogása rebbentett szét bennünket, de visszahúztam magamhoz Krist, és magunkra húztam a takarót, hátha képes és benyit a pillanatunk megzavarója, de nem így tett, csak bekiabált.

- Nem akarok zavarni, de Cameron telefonált. Stacey igazat mondott, vannak szemtanúk abban a bárban, akik látták ott mostanában Mike-ot és ma este el akarják kapni. Ők már készen állnak, azt kérdezi, részt akarsz-e venni benne?

Kristen megdermedt az ölelésemben és ijedten pillantott rám.

- Micsoda? – kérdezte. – Ugye te nem akarsz odamenni?

- Kösz, mindjárt visszahívom! – kiáltottam ki Tomnak, majd nehéz szívvel néztem szerelmem szemeibe. – Ki akarom taposni a belét annak a rohadéknak – közöltem vele a szándékaimat.

- Rob, ne! – lábadtak könnybe a szemei. – Kérlek, maradj itt velem, majd ők elintézik.

Erős volt a kísértés, hogy engedjek neki. Legalább annyira, mint a késztetés, hogy tényleg kitapossam Mike beleit mindazért, amit Kristennel tett. Egyelőre nem döntöttem.

- Beszélnem kell a bátyáddal – bontakoztam ki a karjaiból, és felkeltem az ágyból. A fürdőbe mentem, és beálltam a zuhany alá. Azt hittem, az újabb sokk újra mozgásképtelenné teszi Krist, ezért meglepődtem, amikor kinyílt a fülke ajtaja.

- Kérlek – súgta, miközben a derekamat átölelve hozzám bújt. Kicsit labilisan állt a lábán, ezért visszaöleltem, majd megismételtem:

- Beszélek vele, oké? – Még mindig nem tudtam, mit fogok tenni, és ezt is elmondtam Krisnek, majd egy puszit akartam adni neki, de elfordította a fejét, és eltolt magától. Szembe velem a fülke oldalának dőlt.

- Annyi gyereket szülök neked, amennyit csak akarsz, de kérlek, bízd ezt rájuk – nézett rám könyörögve. A lehetőség, vagyis „üzlet” – esetleg zsarolás – átmenetileg megmosolyogtatott.

- Szeretném, ha megtennéd, de… Mike nem úszhatja meg egy egyszerű börtönnel – magyaráztam neki.

Persze Cam is elhajtott. Miután Kristent érzéki mosdatásban részesítettem, amit ő most az aggodalma miatt sóhajnyival kevésbé élvezett, mint az ágyban az imént, segítettem neki felöltözködni – tiltakozott ugyan, hogy megoldja egyedül is, de a világ minden kincséért sem hagytam volna ki a teste újbóli végigkényeztetését közben –, majd a lépcsőzés kockázatát elkerülve a földszintre vittem a karjaimban, hogy beszéljek a testvérével, aki ekkorra meggondolta magát és mégsem akarta, hogy részt vegyek az esti rendezvényen.

- Maradj inkább vele és vigyázz rá! – parancsolta. Krisre pillantottam, aki félve szemlélt engem. Eszembe jutott Cameron seregnyi haverja, aki állítólag mindannyiunkra vigyáznak, és az is igaz volt, hogy bármikor mindennél szívesebben töltöttem vele az éjszakákat, de nem hagytam volna ki Mike kollektív megkínzását sem.

- De… – akartam tiltakozni, ám ő félbeszakított.

- Itt profik dolgoznak, te csak láb alatt lennél, arra meg semmi szükség. – Nem győzött meg. – Ha a sógorom akarsz lenni valaha, jobban teszed, ha otthon maradsz! – Ez már hatásosabb volt, de még mindig nem az igazi. – Halottként nehéz lenne megnősülnöd.

Felsóhajtottam. Kris könyörgő tekintete, valamint a bátyja szavai így együtt meggyőztek róla, hogy ne legyek a kelleténél meggondolatlanabb.

- Oké – adtam meg magam kelletlenül.

Cam csak erre várt, most le is rakta. Alighogy Krisre pillantottam, mégis újra megszólalt a mobilom. Ugyanő volt a hívó.

- Elfelejtettem mondani. Lloydot átvitetem a házadba – közölte a grátisz hírt. Ehhez már végképp zéró kedvem volt, de Cameron meggyőző képességével csak a húgáé vetekedhetett. – Szükségem van az emberekre, akik rá vigyáznak. Egyszerűbb, ha egy helyen vagytok.

- Ja – értettem egyet. – Úgy Mike is könnyebben mészárol le bennünket.

- Arra is fel vagyunk készülve, ne aggódj. – Már épp meg akartam kérdezni, hogy Staceyt vajon miért nem akarják még ráadásnak ideköltöztetni, amikor elárulta. Kezdtem megijedni, hogy a családjukban mindenki gondolatolvasó. – A csaj lesz a csali. Inkább ő, mint a húgom. – Na, ez már kifejezetten tetszett.

Széles vigyorral vágtam zsebre a telefonomat, aztán Kris mellé huppantam a kanapéra és megfogtam a kezét.

- Szóval? – ijedt meg a jókedvemtől.

- Maradok – közöltem vele, mire szinte a nyakamba ugrott. Meg is csókolt, de mielőtt vágyaim szerint viszonozhattam volna, megszólalt Tom a hátunk mögött.

- Srácok, ez nekem nem stimmel – motyogta.

- Micsoda? – engedtem el kedvesemet, aki továbbra is hozzám bújva, velem közös kíváncsisággal pillantott felé.

- Ez az egész… hogy pont Staceyt szemelte ki magának, és… nem is bántotta, de… elmondott neki mindent? – kételkedett. Sikeresen felkelttette az én gyanúmat is. Ez tényleg nem stimmelt így. – Szerintem ez csapda – morogta, majd elvette a dohányzóasztalról a cigijét és rágyújtott.

- Igaza lehet – mondta Kristen, miután belegondolt. – Mike nem ennyire hülye.

- A bátyád sem az – néztem rá. – Ha mi rájöttünk erre, hogy talán csapda az egész, akkor nyilván ő is, de tudja, mit csinál. És itt biztonságban vagyunk – öleltem magamhoz szorosabban.

Ebben a pillanatban megszólalt a csengő. Mind ijedten rezzentünk össze, végül Tom volt az – amúgy is ő állt hozzá a legközelebb –, aki a bejárat felé indult, hogy megnézze, ki a látogató. Lloyd megérkezett.

Vettem egy lassú, mély lélegzetet, és megpróbáltam nem tudomást venni Kris öröméről, amellyel fogadta. Egyedül annak örültem, hogy nem állt fel és borult össze vele, bár nyilván csak azért nem, mert egyelőre csupán időnként és átmenetileg működött mindene normálisan. Az is csodának számított alig egy héttel a műtét után, hogy szeretkezés közben azt tette, amit akart. Na meg, amit én akartam.

- Hát túlélted, szivi? – lépett közelebb hozzánk Lloyd, majd leült Kris másik oldalára.

- Mit? – nézett rá kedvesem zavartan.

- A VTW triót – vigyorgott rá a vendégünk. Nehezen bírtam nézni, ahogy Kristen visszamosolyog rá azzal a mosollyal, ami az én szívemet is mindannyiszor hevesebb dobogásra késztette. Az sem segített a bajomon, hogy közben még mindig hozzám simult, és nem hozzá.

Tom hangját hallottam a bejárat felől, ezért megkockáztattam, hogy magukra hagyom őket a kanapén, és odamentem megnézni, mi lehet még a gond. Semmi nem volt, csak Lloyd kísérője adott épp egy telefont Tomnak, amin majd tartani tudjuk a kapcsolatot Cammel akció közben. Biztos valami szupertitkos frekvenciára volt kódolva. Kezdtem magam úgy érezni, mint egy krimi főszereplője… már nem először. Vagy egy rémálomé.

- Ki az ürge? – biccentett Tom a nappali felé, miután a másik pasas elment. Oda sem nézve feleltem:

- Ő Lloyd. – Nem csodálkoztam rajta, hogy Tom nem ismerte fel, nekünk sem sikerült elsőre, hisz Kris még a régi kinézetével rajzoltatta le. Barátom meg is döbbent, de kiterelgettem a konyhába, hogy ne a közelükben adjon hangot ennek.

- Ez a ti Mike haverotok tette ezt vele talán? – kérdezte. Bólintottam. – És minek van itt? Hogy elcsábítsa a csajodat? Te meg hagyod? – botránkozott meg rögtön. A tekintetemből kiolvashatta, hogy totál nem ez a helyzet. Sőt! Legszívesebben az Antarktiszra küldettem volna Lloydot, hogy ott őrizzék, ne a házamban, ne Kris közvetlen közelében, de nem én voltam a főnök.

Elmeséltem Tomnak a sztori rövidített verzióját. Azt ő is megvigyorogta, hogy Staceyt fogják csalinak használni, de aztán belesett a vállam fölött a nappaliba, és összeráncolta a szemöldökét.

- Nem tetszik ez nekem – ismételte, amit kicsivel korábban is, Mike észjárása kapcsán.

- Nekem sem, de nem tehetünk semmit – morogtam, és igyekeztem higgadtan viselni a másik helyiségből kiszűrődő beszélgetést, meg szerelmem kacajait.

Fél óráig bujkáltam előlük a konyhában, azon igyekezve, hogy ne zárjam őket külön szobába az emeleten. Tom végig közvetítette, mikor mi történik. Egyelőre nem értek egymáshoz, amint viszont a kémem megsúgta, hogy Lloyd megfogta Kris kezét, aki nem húzta el a sajátját, idejét láttam közelebb menni.

 - Nem vagy fáradt? – kérdeztem Kristent, mintha mi sem történt volna. Annak tűnt. És vette is a lapot.

- Egy kicsit – felelte.

- Megmutatom a szobádat – pillantottam ekkor Lloydra, majd elindultam az emelet felé. Szerencséjére követett. Abba vezettem, amit előző éjjel még Cameron birtokolt.

- Kösz… mindent – nézett rám, miután belépett.

- Mit akarsz tőle? – Úgy gondoltam, nem árt, ha tiszta vizet öntünk a pohárba. Lloyd nem ijedt meg a hangomban rezgő ellenszenvtől. Rám vigyorgott.

- Őt magát! – vágta rá, mire ökölbe szorult a kezem. – De sajnos foglalt a szíve – tette hozzá. Nem nyugtatott meg teljesen. – Nekem pedig nem szokásom mások kapcsolatát tönkretenni.

- Én ezt nem így tudom – néztem rá határozottan. – Mi van azokkal a házasságokkal, amik miattad mentek tönkre? – céloztam itt a múltjára.

- Az rég volt – vont vállat. – Az utóbbi két év megváltoztatott.

- Igen. Két évet vártál rá. – Most már Kristenre gondoltam. Ő is.

- Valóban. De örülök neki, hogy közben megtalált téged. – Ez őszintén hangzott, én viszont túl sokat forogtam színész körökben, és talán paranoiás is lettem kissé emiatt. Nem hittem neki.

- Tartsd távol magad tőle. – Ezt nem fenyegetésnek szántam, de úgy tűnt, felfogta.

- Úgy lesz, ne félj – dobott még meg egy vigyorral, majd jó éjt kívánt. Magára hagytam, visszamentem a földszintre kedvesemért. Még hallottam, hogy telefonálgatni kezd, de nem érdekelt, kit és miért hív.

Odalent szerelmem most már Tommal beszélgetett, de elhallgattak, amikor megjelentem. Aztán Kris mégis kibökte, miről volt szó.

- Mondtam, hogy nem kell rá féltékenynek lenned. – A rá alatt egyértelműen Lloydot értette. Ezt viszont nem Tom előtt kívántam megbeszélni. Felemeltem kedvesemet, és a konyhába vittem, hogy megvacsoráztassam, mielőtt a hálónkba csábítom.

- Menjetek csak, majd én tartom a frontot – ajánlkozott Tom. Már bőven elmúlt tíz, úgyhogy nem volt ellene kifogásom. Előbb mégis beszélni akartam Cameronnal, aki elárulta, hogy egyelőre várnak, még nincs nyoma Mike-nak sehol. Ezt a többiekkel is megosztottam, majd újból a karjaimba vettem Kristent, és felvittem az emeletre.

Ezúttal nem próbáltam közeledni hozzá, és ő sem. Mindketten túl feszültek voltunk, bár biztos, hogy hatásos gond- és gondolatűzőnek bizonyult volna, ha egymásba feledkezünk, csakhogy olyankor a külvilág megszűnt, és félő volt, hogy nem vesszük észre, ha történik valami, úgyhogy egyszerűen csak magamhoz öleltem őt, és a virrasztásra felkészülve, pár puszi kíséretében álomba cirógattam.


(Kris)

Valamikor az éjszaka közepén egy hatalmas robajra riadtam. Rob megmozdult mellettem, és engem leemelve magáról az ablakhoz sietett, majd kilesett rajta.

- Mi az? – suttogtam felé.

- Nem tudom. Megnézem, te maradj itt – nyúlt az éjjeliszekrény felé. Elővett belőle egy fegyvert. Elakadt a lélegzetem. – A bátyád azt mondta tudod, hogy kell használni. Ne habozz, ha arra kerül a sor – kérte. Még egy gyors puszira hozzám hajolt, majd az ajtó felé indult. Nála is volt egy fegyver.

- Ne! – kértem halkan, de egy végtelen pillantás után eltűnt az ajtó mögött.

Nem kaptam levegőt a félelemtől, de eszembe jutott, hogy többen vagyunk a házban, többek között Lloyd, de nem hallottam, más neszt, sőt, semmit, ami arra utalt volna, hogy egyáltalán lenne itt rajtam kívül bárki. Rob a földszintre vezető lépcsők felé indult az előbb. Odalent megszólalt egy telefon, de senki nem volt hajlandó felvenni.

A saját tüdőm sípolását is hallottam. Képtelen voltam tovább itt ülni és várni, mi lesz ennek a vége. Valahogy sikerült felállnom, és a fal mellett tapogatózva elindultam Lloyd szobája felé. Nem volt nehéz megtalálnom, ez volt az egyetlen vendégszoba a házban, Tom a másik irányban foglalta el a sajátját. Fel sem fogtam, hogy bírok közlekedni – ez most nem számított. Végig a lépcső felé néztem, hátha Rob közben visszajön, de semmi.

A telefon odalent még mindig csörgött. Hangokat nem hallottam.

Óvatosan löktem be a résnyire nyitva levő ajtót, és az ágy felé közeledtem. Elképzelésem sem volt, hogy nem ébredt fel Lloyd a zajra, ami még a holtakat is felébresztette volna, de elhatároztam, hogy én akkor is felkeltem. Ugyanolyan veszélyben volt, mint mi – ha egyáltalán szó lehetett veszélyről, de nem zártam ki a lehetőségét.

Egész testemben remegve térdeltem az ágya szélére, majd a vállánál fogva megráztam, és többször a nevén szólítottam, persze suttogva, hogy ébredjen fel. Nem mozdult. Még erősebben ráztam, mire hanyatt fordult. A Hold ablakon beszűrődő fényénél tökéletesen láttam azt, ami az én sorsomat is egyetlen töredékmásodperc alatt megpecsételte.

El volt a vágva a torka. A vére feketére színezte a sötétben a párnát, amelyen feküdt. Megbénított a félelem, moccanni sem bírtam.

- Örülök, hogy a múltkorit túlélted, Kissy – suttogta aztán Mike a fülembe…