10. fejezet

Sziasztok! :)

A hosszt nem is emlegetem :D :P Meg a rétest sem :/ Bár ez most talán annyira nem nyúlt, vagyis több minden történt, de ezt döntsétek el ti :)
Aranyos volt, ahogy Tomért aggódtatok (L) Egy pici megjegyzés: ne utáljátok nagyon jó? Meg őt se. Lesz még jófej is :) Megígérem, ide nem csinálok rossz-Tomot :) (L)
És hogy Robbal meg Kristennel mi lesz... hát meglátjuk ;-)
KÖSZÖNÖM A VÉLEMÉNYEKET! :)

Puszi nektek,

Szil

10. fejezet (Kristen)

Egész nap, még a költözés közben is Rob kérésén töprengtem. Persze a bátyámat nem avattam be, mi történt, jobban mondva miről „beszélgettünk” az éjszaka folyamán – azt sejtette, hogy emellett nem éppen kártyáztunk –, így többször felriasztott a gondolataimból. Főleg az új lakásban való pakolás közben. Egyfolytában eszembe jutott, mi történt itt éjjel. Aztán egyszer eszébe jutott valami olyasmi is, ami nekem nem.

- Talán mégsem kellett volna ideköltöznöd – mondta már vacsora közben. Jókor. Nekem rohannom kellett a bemutatóra, két falat között épp öltözni, sminkelni ugráltam, mivel az összes képem, ruhám, holmim kissé kusza rendben sorakozott a műteremnek és a hálónak kinevezett helyiségekben. Azokban viszont egyelőre összevissza.

Nem igazán barátságosan néztem Camre, mire magyarázkodásba kezdett – persze rohangált utánam, mert fel-alá cikáztam a lakás különböző pontjain elhelyezett apróságokért, amelyek szükségesek voltak ahhoz, hogy az átvirrasztott éjszaka és az alig kétórányi alvás, meg az egész napos ébrenlét és költözködés után emberként fessek.

- Nem gondolod, hogy így könnyebben rád talál? – szólalt meg egyszer mögöttem. Épp a tükör előtt ácsorogtam, és a hajam igyekeztem kontyba tűzni – ezek után sikertelenül –, ráadásul meg is ijesztett. A szavaival. Fél percem volt belegondolni. Végül megráztam a fejem, és elmutogattam neki a választ:

- A régi lakásban is már járt egyszer. Mindegy, hol lakom.

- Nem jó ez így, Kris! – csattant fel, már nem először. De ő sem tehetett semmit. – Ha legalább valamiért letartóztathatnám… – morogta aztán csalódottan. Ja, én is ezt szerettem volna, de kizárt, hogy akkor elfelejthetném. Tenne róla, hogy ne így legyen. Most is már lassan napi szinten rettegtem a felbukkanásától.

És ezért is óvtam attól Robot, hogy komolyabb – főleg nyilvánosabb – kapcsolatba kerüljön velem. Ki tudja, mi lenne a vége… De az is lehet, hogy feleslegesen izgulok. Hátha már megváltozott. Hátha már nem érdeklem annyira – erről tanúskodott az is, hogy elég régen járt nálam. Hónapokkal ezelőtt… sosem felejtem el.


Éppen egy bemutatóról igyekeztem hazafelé, amikor egy ismeretlen autó gördült mellém, de ő kiszólt rajta. A vér is meghűlt az ereimben, ahogy meghallottam a hangját.

- Rég láttalak, Kissy – szólított régi, csak általa használt becenevemen. Valaha tetszett, hogy így hív, és neki is, hasonlított a csók szavára. De az már évekkel ezelőtt volt. – Gyere, hazaviszlek – folytatta nyájas hangon. Félve pillantottam rá: tényleg ő volt, nem hallucináltam. Újabban a sportkocsik lehettek a gyengéi, erről árulkodott a Porsche, amiben ücsörgött épp, arra várva, hogy beszálljak.

Elnéztem az utca vége felé, menekülési útvonalat keresve, de nem volt elég közel a sikátor, ahol elbújhattam volna előle. Feleslegesen tettem volna, mert a címemet is tudta. És magas sarkúban különben sem tudtam volna olyan gyorsan szaladni…

Legyőztem a rettegésem, és engedelmesen beültem mellé az autóba. Abban reménykedtem, hogy ha így cselekszem, nem fog bántani. Eleinte még volt is erre esélyem. Egészen a lakásomig csevegett mindenféléről, persze arra nem vette a fáradságot, hogy rólam is érdeklődjön. Vagy hogy egyáltalán megtanulja, hogyan érhetné meg a jelbeszédet, amivel eleinte próbálkoztam, hátha felfogja, hogy nem akarom látni, de feleslegesen. Nem szállt le rólam. Pedig ő is pontosan tudta, mi lett annak a balesetnek a következménye, amelyet együtt szenvedtünk el.

Akkoriban, jobban mondva azelőtt még éreztem iránta valamit, legalábbis azt hittem. Utána viszont megváltozott. Meggyűlölt, amiért megnémultam, és többé nem vághatott fel velem, nem mutogathatott a barátainak meg a családjának, mint valami kirakatbabát. Illetve tehette volna úgy is, csak szégyellte, hogy néma vagyok.

Ezernyi műtétet fizetett ki, hogy „segítsen” rajtam, de hiába. A végén már én magam sem akartam a gyógyulást. Sőt, szándékosan tettem azellen, hogy újra beszélni próbáljak. Ezt észrevette… akkor ütött meg először. Persze nem hagyott nyomot – értett hozzá, hogyan csinálja úgy, hogy csak fájjon –, így nem tehettem feljelentést.

Amikor elhagyott, megkönnyebbültem. De azóta időnként visszajárt hozzám, megkeresett, akárhova menekültem előle. És pontosan tudtam, mi fog történni ezen az éjjelen is. Sajnos nem csalódtam végül kellemesen.

Amikor felkísért a lakásba, esze ágában sem volt rögtön távozni. Magához szorított, a hálóba cipelt, és az erőszakoshoz közel kezdett csókolgatni – mint mindig, amikor „baráti látogatással” örvendeztetett meg. Segítséget hívni esélyem sem volt.

Ellen akartam állni, de már tudtam, hogy annak mi lenne a vége, abból viszont nem kértem, bőven elég volt, hogy egyszer már megerőszakolt, így egy idő után elengedtem magam, és hagytam, hadd tegyen velem, amit csak akar. Ezt sem éreztem a beleegyezésemmel történt együttlétnek, de legalább hamarabb szabadultam. Szerencsére legalább a védekezésre odafigyelt.

Minden egyes érintésétől irtóztam, de ha nem akartam, hogy tettleg is bántalmazzon – bizonyítékul szolgáló nyomok hátrahagyása nélkül –, engednem kellett, hogy mentálisan és szexuálisan tegye. Hogy rettegésben tartson. Inkább ez, mint a folyamatos együttlét vele, amelyben részem lenne, ha úgy döntene, hogy mégis tartósan kellek neki. Így csak időnként használt a vágyai perverz kielégítésére, és aztán elment.

Akkor is. Másnap reggel már nem volt a lakásban. Én meg beteget jelentettem reggel az akkori munkahelyemen, majd visszavánszorogtam a négy fal közé, és egész nap sírtam. Mint minden látogatása alkalmával.


Cameron szerint be kellett volna kameráztatnom a lakást, hogy bizonyítékom legyen ellene, vagy hagyni, hogy komolyabban bántalmazzon, úgy, hogy az látszódjon is, hátha úgy el tudnánk kapni. De őt még sosem tartották ilyen félelemben, és férfi is volt. Én meg gyáva ahhoz, hogy szembeszálljak. Testőrt viszont nem akartam magam mellé. Akármennyit is győzködött róla a bátyám, hogy ez lenne a legjobb megoldás, feleslegesnek tartottam. Ha akarná, azt is könnyűszerrel ki tudná játszani. És újra rajtam csattanna a képletes ostor. Emellett attól is féltem, hogy azt nem élném túl.

A büszkeségem úgyis a béka segge alatt volt, a terror, amiben pedig időnként ő részesített, csak még inkább megalázott, ennek ellenére nem voltam képes tenni ellene. Nem tudtam kihez fordulni, egy állandó őrizetbe vagy felügyeletbe pedig beleőrültem volna. A szabadságomat akartam…

Fogalmam sem volt, mi lesz, ha rájön, hogy van valakim… Már feltéve, ha felvállalnám a kapcsolatomat Robbal. Egyszer régen moziba mentem egy akkori kollégámmal, aki nyolc napon túl gyógyuló sérülésekkel végezte kórházban emiatt. Ő ugyanis épp akkor akart meglátogatni – meg is tette, miután hazaértem, de a kollégámat ezután két hétig nem láttam. Még aznap éjjel őt is elintézte, mert „randizni” mert velem, de még ezt sem lehetett rábizonyítani. És ha lehetett is volna, szintén rendőrtiszt – ráadásul magas beosztású rendőrtiszt – lévén biztosan eltussolta volna az ügyet. Volt hozzá elég pénze.

Így a továbbiakban senkivel nem mozdultam ki otthonról. De most Rob arra kért, legyünk barátok is a szex mellett. Féltem, hogy ezt még nagyon meg fogja bánni. És én is, ha kiteszem őt az általam már ismert veszélyeknek. Épp ezért haboztam rábólintani a kérésére. Vele akartam lenni, de a közelebbi kapcsolatot, mint barátság, netán szerelem, mellőzni kívántam ebből az egészből. A szexet viszont mostanra már semmiképp. Legalább arra az időre megfeledkezettem minden másról. És mindenki másról.

Az esti bemutatóra Cameron kísért el, mondván, ha ma jönne el hozzám a félelmem, vele gyűlik meg a baja. Egyedül olyankor éreztem magam teljesen biztonságban, ha a bátyám velem volt. De neki is volt egy családja, azaz csak két pici gyermeke, mivel az anyjuk évekkel ezelőtt elhagyta őket, és nem kívánhattam tőle, hogy a nap huszonnégy órájában rám vigyázzon. Az ilyen pár napos látogatásait azonban szerettem. Ahogy őt is.

Isaac már az öltözők környékén várt rám, és rögtön a kezembe nyomott egy halom fehérneműt, amit a bemutató során viselnem kell majd, és úgy lépni a kifutóra, hogy öt másodperc alatt átöltözködöm egy másikba. Nem először csináltam, tudtam, hogy most is menni fog. Negyedóra múlva én következtem.

Hulla fáradt lettem, mire végeztem az alig másfél órás hajsza után. Isaac ismerte a bátyámat, így őt is meghívta még egy italra, miközben felvázolt nekem egy kihagyhatatlan lehetőséget. A lehetőség tényleg az volt, ám ezzel a másnap reggelem is el lett volna szúrva, pedig aznap este akart hazautazni Cameron, és reméltem, hogy a maradék időt vele tölthetem.

Ennek ellenére – és az ő unszolásukra –, igaz, elhamarkodottan, de elvállaltam a másnap hajnali fotózást. Ugyanezekben a fehérneműkben akartak egy fotósorozatot készíteni, és a bemutatón megjelent egyik neves újság ügyvezetője engem választott ki a modellek közül. Négy számjegyű volt az összeg, amit ajánlottak érte, és nem egyessel kezdődött. Nem is nyolcassal. Kilencezer dollárt akartak fizetni. A csekket pedig előre megkaptam. Teljes összegben.

- Ez nem semmi, hugi – győzködött már otthon Cameron. Ekkorra megváltoztattam a döntésemet, úgy gondoltam, hogy inkább maradok a normális keresetemnél, és másnap visszaadom a csekket, amikor majd felkeresem a lapot. A bátyám persze továbbra is úgy vélte, nem utasíthatok vissza egy ilyen ajánlatot.

Közöltem vele, hogy alszom rá egyet, de hajnali négykor kiugrasztott az ágyból – ötre kellett mennem a fotóstúdióba –, és tovább folytatta a kampányt. Végül duzzogva otthon hagytam, és a csekkel együtt elindultam oda, ahova mennem kellett. Szinte örültem az új lakásnak, amely csupán pár saroknyira volt a helytől, pár perc alatt odaértem. És közben fel is ébredtem nagyjából.

Megkönnyebbültem, amikor megláttam, hogy egy nő lenne a fotós – a férfiakkal már volt egy-két kellemetlen tapasztalatom –, aki, miután egy papíron közöltem vele, miért nem vállalom el mégsem a munkát, legnagyobb meglepetésemre a saját „nyelvemen” szólt hozzám. És egy kávé mellett rábeszélt, hogy próbáljuk meg.

Cloe-nak hívták, kedves volt, és profi. Segített a sminkelésben, az öltözködésben, villámgyorsan megtaláltuk a közös „hangot”, és mindennek következtében elég hamar végeztünk. A maszkomat és az egyik ajándékba megkapott vadító fehérneműt egy vékony kabát alatt magamon hagyva indultam el haza. Még nyolc óra sem volt.

Az új lakásomnál, pont a bejárat előtt azonban egy ismerős autó parkolt… Remegő lábakkal közeledtem felé. Alighogy odaértem, kinyílt az ajtó, és egy pillanatra megrettentem a dühtől, amely a látogatóm felől áradt felém.

(Rob)

Azonnal kifaggattam a mentősöket, mi történt Tommal, mire közölték, hogy egyelőre fogalmuk sincsen, a barátnője – ezalatt nyilván Staceyt értették – nemrég telefonált nekik kétségbeesetten, hogy Tom meghalt. Szex közben.

Kedvenc kolleginám ezúttal sem hazudtolta meg elmebeli hiányosságait, Tom ugyanis csak elájult. Erre akkor jöttem rá, amikor megláttam mellette az inkább hullának kinéző Staceyt. Egy műanyaggal felpumpált hullának. A mutatóujján egy piciny ragtapasz díszelgett.

- Mit csináltál? – dörrentem rá.

- Én semmit! – bőgte el magát rögtön. – Ő akart még egy menetet! – Na ebben kételkedtem. Bár… A kérdésem azonban nem erre vonatkozott.

- Az ujjaddal mit csináltál? – kérdeztem egy picivel higgadtabban.

- Összetört egy pohár és megvágtam magam, de nem tudom, hogy ennek mi köze az egészhez – hadarta értetlenkedve. Én a magam részéről igyekeztem nem hangosan felvisítani.

- Vigyék vissza – szóltam az ápolóknak, akik a csevej közben Staceyt bámulták. Nem csodálkoztam, nem vitte ugyanis túlzásba az öltözködést. Mivel Tom állapota stabil volt, és csak az aggódó „barátnője” hisztijének engedelmeskedve akarták beszállítani a kórházba, azonnal visszavitték a házba, miután elárultam nekik, mi történhetett szerintem.

Mutattam nekik az utat a szobájáig, ahol a hordágyról átpakolták az ágyra. Amint elmentek, Staceyhez fordultam.

- Majd magához tér. Jobb, ha te is elmész. – Nem nézhettem rá túl mérgesen – nem is voltam az, még mindig bizseregtem az éjszaka emlékeitől –, mert nem fogadott szót. Inkább tett róla, hogy még mélyebbre süllyedjen. Aggódó és hisztis barátnőből pillanatok alatt változott útszéli ribanccá.

- Oké, amíg ő lábadozik, menjünk el együtt – súgta. Nem volt számomra kétséges, mire gondol pontosan. Fel sem fogtam, de ő máris körém tekeredett. Elkapott az undor, ahogy a mellei a mellkasomhoz préselődtek.

- Szállj le rólam, Stacey – toltam el a karjánál fogva. Abba még nem rakatott szilikont. – Lehet, hogy Tom eszét sikerült elvenned, de nekem ez nem jön be – pillantottam végig rajta. A trikó, amit viselt, semmit nem bízott a képzeletre.

Kimenekültem a szobából, mielőtt tényleg rosszul leszek és a sajátomba léptem, hogy átöltözzek, mielőtt elindulok a forgatásra, ahonnan már így is késésben voltam. Naná, hogy utánam jött.

- A legutóbbi jelenetünk alatt elég egyértelműen állt a farkad! – vágta hozzám dühösen. Tudtam, hogy hiába magyaráznám neki, az egészen más miatt volt, nem pedig a bájai hatottak rám gerjesztően, így nem pazaroltam rá a szót. Egyszerűen becsuktam az orra előtt az ajtót, majd vetkőzni kezdtem. Mázlimra nem nyitott rám.

Miután elkészültem, simán elmentem mellette – még mindig a szobám ajtajánál dekkolt, és persze tovább győzködött, milyen jó is lenne, ha összeraknánk, amink van – ki a ház elé, majd gondtalanul elindultam dolgozni. Arról fogalmam sem volt, míg oda nem értem, hogy vajon a két hátrahagyott jómadárnak nincs-e ma jelenése, de nem is érdekelt. Tomot még ki tudtam volna menteni, de a csajt semmiképpen, nem is állt szándékomban. De nem kereste őket senki.

Dögunalmasan telt a napom, ráadásul anélkül, hogy láthattam volna Kristent. Nagyon hiányzott. Szerettem volna ezt az estét is vele tölteni, ezért elhatároztam, hogy bepróbálkozom nála, hátha meggondolta magát, a tesója ide vagy oda. Előbb hazamentem megnézni, Tom jól van-e már. Jól volt. Csak a fejét fájlalta a más- és harmadnaposságtól. Staceyt szerencsére vagy kitette, vagy a liba unta meg a várakozást, és tovább állt, mert egyedül találtam otthon.

- Nem szeretném itt látni többet – mondtam Tomnak, bár kételkedtem benne, hogy ez meghatja.

- Ne már, tök jól elvoltunk! – nyafogott rögtön. – És téged békén hagyott, nem? – Szívesen elárultam volna neki, hogy míg ő ájultan hevert, az ő szívszerelme megpróbált engem is elcsábítani, de nem akartam kiábrándítani. Hagytam, hadd járja a maga útját. Végtére is abból kell tanuljon…

Közöltem vele, hogy van egy kis dolgom, majd indulni készültem.

- Kristennel? – vigyorgott rám búcsúzóul. Egy kacsintás kíséretében.

- Vele. És? – néztem rá hűvösen. Nem szerettem, amikor így vigyorgott.

- Stacey mesélt róla ezt-azt… Komolyan megdöbbentem. – Ezen én is. Honnan tudhatna Stacey bármit is Krisről? Nem voltam kíváncsi a részletekre, otthagytam Tomot, és elindultam kedvesem új lakása felé.

Sem őt, sem a bátyját nem találtam otthon. Éjfélig dekkoltam a házuk előtt a kocsiban, de nem érkeztek meg. Ezután a régi lakásához is elhajtottam, hátha ott vannak, de megint csak csalódnom kellett. Szomorúan hazakullogtam, de nem jött álom a szememre. Ahogy Toméra sem. Túlságosan kiütötte az ájulás, és emiatt most éberebb volt, mint valaha. A „barátnője” szerencsére most sem szennyezte a házamat a jelenlétével.

Tom viszont kéretlenül is elmesélte, mit hallott Kristenről.

- Állítólag szívesen bújik ágyba pénzes pasasokkal – kezdte, de már ettől is felment bennem a pumpa. – Nem ingyen persze…

- Hallgass el! Most! – szóltam rá határozottan. Cseppet sem érdekelt, miket fecsegett össze az a kis lotyó arról a nőről, akibe… beleszerettem? Az érzés olyan hirtelen járta át a sejtjeimet, hogy teljesen a hatásuk alá kerültem.

Nem, ez nem lehet az… – győzködtem magam. Még csak az kéne. Ő nem szeret, így tuti, hogy pofára esés lenne a vége. Az én végem. Elnyomtam magamban az érzéseket, és megmondtam Tomnak, mi az őszinte véleményem Staceyről – azzal együtt, hogy velem is mit művel. Jobban mondva mit szeretne művelni. Persze emiatt meg Tom rágott be rám, és elvonult a szobájába duzzogni, de volt egy olyan sejtésem, hogy csak pár napig fog tartani ez nála. Maximum. Vagy amikor majd rájön, hogy igazam volt.

Alvásról szó sem lehetett, így egy üveg sör után újra felkerekedtem. Látni akartam Kristent. Csak egy percre vagy pillantásra. Éppen pirkadt, mikor leparkoltam a ház előtt, ahol a lakása volt. A portaszolgálat ilyenkor pihent, úgyhogy a kapucsengőt kellett alkalmaznom. Sokáig nem válaszolt senki, végül a bátyja motyogott bele valamit.

- Rob vagyok. Bocs, tudom, hogy korán van, de látnom kell a húgodat – mondtam neki úgy, mintha világvége lenne, ha nem találkozhatnék vele azonnal. Így is volt. Ha nem is a világé, az enyém mindenképpen.

- Nincs itthon – jött az újabb motyogás. Ez nem tetszett.

- Hogyhogy nincs itthon? – kérdeztem döbbenten. – Még alig múlt el fél hét – pillantottam az órámra.

- Ja, ötre kellett mennie – kaptam meg a reakciót.

- Hova? – Tudni akartam, mielőtt utat engedek a félelmeimnek, amelyeket Tom ültetett belém.

- Nem tudom a címet, de valami… valami laptulajdonos pasi ajánlott neki valamit tegnap este kilencezer dollárért, ő meg…

Nem akartam többet hallani. Visszaültem a kocsimba, és gondolkodni kezdtem. Azaz dühöngeni, de azzal nem mentem sokra. Lehet, hogy Tom – vagyis közvetlenül Stacey – mégis csak igazat beszélt?! Hogy Kristen a testét árulná? Ennyi pénzért? Nem, ezt nem bírtam elhinni. Egy Stacey-féléről még el is bírnám képzelni, de róla… Kizárt!

Vártam. Közben sorban szívtam a cigiket, míg végül megláttam őt befordulni a sarkon. Elég kihívóan ki volt sminkelve, a rövid kabát alól pedig kilógott a harisnyatartója szegélye. Természetesen rögtön hatott rám a látvány, de most a fájdalmam volt erősebb. Rögtön volt pár tippem, mit visel a kabát alatt. Mindegyik ez volt: semmit. Vagy legalábbis valami olyasmit, ami valószínűleg engem is az őrületbe kergetne.

- Hamar végeztél – állapítottam meg ingerültem, mikor kiszálltam a kocsiból, épp mikor az autó mellé ért. Kris egy némileg értetlen, és kissé fáradt pillantást vetett rám. A sminkje is bármelyik szajha becsületére vált volna. – Hogy tehetted ezt? – bosszankodtam tovább. Nem felelt, de az elképedés tisztán látszott rajta. – Te is tudod, miről beszélek! – A csalódottságom mindennél nagyobb volt. Egy pici sajnálkozás vagy beismerés sok, annyi nem látszott rajta.

Viszont gyönyörű volt. Legszívesebben… Még az sem érdekelt, hogy eddig mit művelhetett azzal, aki a kilencezer dollárt adta neki. Majd én adok neki. Többet is ennél. Többet annál, mint amennyit a lakás ért, amit neki vettem. Milliókat, ha ez kell, de nem fogom hagyni, hogy prostit csináljon magából. Nem bírtam felfogni, hogy hagyhatja ezt a bátyja?! Legalább annak lehetne egy csepp esze… Mégsem töprengtem ezen tovább.

Elkaptam a karját és betuszkoltam a kocsim hátsó ülésére. A sötétített üvegek takartak az esetleges korán kelő sétálni vágyó népség kíváncsi pillantásai elől. Nem is bántam, mert amint széttártam rajta a kabátot, elakadt a lélegzetem. Más szívrohamot is kapott volna, de az én szívem darabokra tört, amikor megtudtam, milyen mellékfoglalkozást űz.

Ellenállni viszont nem bírtam. A rémült pillantásával nem törődve hajoltam az ajkaira, és kissé durván ugyan, de megcsókoltam. Az döbbentett csak meg igazán, mikor ezt viszonozta. Voltak róla elképzeléseim, miket művelhetett az elmúlt órákban, de nem érdekelt. Egyedül az számított, hogy most az én karjaimban van. A fehérneműt is leszaggattam róla és az egész testét végigízleltem, ahol csak értem. A nyögése kárpótolt a bűntudatomért, amit az esetleges erőszakosságom miatt éreztem.

Arra még nem jöttem rá, hogy képes ezt tenni, de a vágy mostanra elvette az eszemet, úgyhogy nem is töprengtem rajta többet. Kigomboltam a nadrágomat, őt pedig egyenesen az ölembe húztam. Azonnal felnyögtem, amint a teste mélyére értem. A körmei a vállamba vájtak, de nem fájt. Semmi mást nem éreztem, csak az ő forróságát magam körül. Egy fájdalmas gondolatként átfutott ugyan az agyamon, hogy vajon ki járt benne előttem, de pillanatnyilag ez sem számított.

A tarkójára tettem a kezem, és egy csókért húztam magamhoz. Közben – immár önként – mozogni kezdett rajtam. Nyelvünk egymást űzte, éppúgy, mint mi magunk a gyönyört. Túl régen volt már az előző előtti éjszaka. A szenvedély teljesen eltörölte a kétségeimet, a szívem ismét érte dobogott, akárhogyan is, de csak őt akartam. És meg is kaptam.

Remegve és zihálva küszködtünk tovább egyre gyorsabb tempóban a beteljesülésért, a kocsi is remegett alattunk. A végső, legtökéletesebb pillanatomat megelőző másodpercben bevillant, hogy valamit elfelejtettem, de már késő volt megállni. Erősen szorítottam magamra Krist a csípőjénél fogva, miközben teleélveztem a bensőjét. Ő sem maradt le mögöttem, sőt, tán be is előzött, mindenesetre most szaporán lihegett a karjaimban.

Még mindig benne voltam, és még mindig kívántam. De ahogy tisztult az agyam, úgy fogtam fel, mit is tettem.

- Ne haragudj – rettentem meg. Nemcsak a viselkedésem miatt kértem bocsánatot, hanem a védekezésbeli hanyagságom miatt is. Kurvára nem azon járt az agyam, amikor berángattam ide magammal az autóba, hogy vajon van-e nálam óvszer. Nem volt.

Kris felemelte a fejét. A sminkje kissé elkenődött. Most láttam csak meg, hogy könnyezik.

- Sajnálom, bocsáss meg – szorult össze a szívem. Cudarul bántam vele. Még ha meg is csalt – ami nem volt megcsalás, hisz nem vagyunk igazán együtt –, akkor is lehettem volna gyengédebb. Vagy eleve normálisabb. De nem, én vadállat módjára nyúltam hozzá, és… és ő meg mosolyog ezen.

Elvesztettem a fonalat. De Kristen valóban mosolygott, és felém hajolt egy csókért. Minden porcikája egy szót sugallt: hiányoztál. Ha nem tudtam volna, hogy néma, meg mertem volna kockáztatni, hogy el is suttogta, mielőtt a számra tapasztotta az ajkait. Hogy én hiányoztam neki?

Leemeltem az ölemből, hogy tisztán bírjak gondolkodni, bár a szenvedély illata, amely a zárt térben keringett, még mindig elterelte a figyelmemet. Visszagomboltam a nadrágomat, mire ő is összehúzta magán a kabátot, és kissé szégyenkezve nézett felém.

- Hol voltál? – akartam tisztázni egyszer s mindenkorra. Nem akartam hinni Tomnak. Sem Staceynek.

Életem fűszerének ajkai elnyíltak, de nem bírtam leolvasni róluk a választ. Végül elkezdett matatni a zsebében. Egy borítékot vett elő. Ökölbe szorult a kezem, elhúztam a számat és elfordítottam a fejem. Nem akartam látni a csekket, amit a szolgálataiért kapott. De ehelyett egy sorozatnyi negatívot dugott a képembe. A fény felé tartva láttam is rajtuk őt pózolni különféle fehérneműkben. Abban is, amit nemrég szakítottam szét rajta.

- Ez… egy fotósorozat? – kérdeztem meglepetten. Egy kicsit ütődöttnek éreztem magam, ahogy a képeket szemléltem. Ő közben kerített valahonnan egy tollat és írt valamit a boríték hátuljára.

Tegnap este bemutatóra kellett mennem, ezért is nem találkozhattunk, és az egyik magazin fejese velem akarta elkészíttetni a fotókat a kollekcióról.
9000 $-t fizettek érte. És nő volt a fotós. Hülyeség féltékenykedned. Mert nyilván azért dühöngtél az előbb…

- Látni akartalak – suttogtam felé fordulva. – Hiányoztál. Tegnap este és ma hajnalban sem találtalak itthon, Tom meg… – haboztam elárulni, mit hallottam tőle, de végül megtettem. Kris kezében kettétört a toll. A tekintete pedig villámokat szórt. – Ne utáld érte, ő is Staceytől hallotta – mentegettem most általam sem szívből kedvelt barátomat. Ha ő nem locsog össze ilyen baromságokat, nem ülteti el a bogarat a fülemben. És nem lesz belőlem egy barbár ősember. – Az meg csak simán irigykedik, mert őt nem vagyok hajlandó hanyatt dönteni – magyaráztam meg Staceyt is.

Kristen döbbenetét először nem fogtam, mert cigit keresgéltem a zsebemben. Utána viszont két hatalmas szempárral találtam szembe magam. Megkínáltam. Elfogadta. Ezután beavattam, hogy a kollegina hogyan próbálja tönkretenni az életemet. Meg őt hogyan szeretné befeketíteni előttem.

Nem igaz, amit állít! – írta a maradék tollvéggel. – Soha nem feküdtem le senkivel pénzért. És nem is tenném. Semennyiért sem. Soha!!!

A betűi kicsit kuszábbak voltak a szokásosnál. Biztosan felidegesítette a hazugság. Én viszont boldog voltam, hogy a korábbi mérgemtől vezérelten nem kérdeztem meg, mennyi a tarifája egy menetre, mielőtt az imént a magamévá tettem. Akkor most biztos nem „beszélgetnénk” itt ilyen nyugodtan.

Valami más viszont még felzaklatott.

- Gondolod, hogy… – féltem szóba hozni azt, amiért egyértelműen én voltam a hibás. – Lehetséges, hogy most teherbe estél? – Kris először megint egy döbbent, majd egy elgondolkodó pillantással felelt erre. Majd lassan megcsóválta a fejét.

Nem hiszem. Nyugi. Ha mégis, akkor sem kell aggódnod. De előre főleg nem. Majd pár nap múlva kiderül.

Ezzel a néhány kis szóval rendesen hazavágta a jókedvemet. Méghogy nem kell aggódnom? Oké, nem aggódom, amíg nem lesz terítéken a dolog – döntöttem el. Ha most belekötök ebbe a mondatba, akkor vége a normális hangulatnak.

Közelebb húzódtam inkább hozzá, és óvatosan magamhoz öleltem.

- Ugye nem… Nem akartalak bántani az előbb – cirógattam meg az arcát, miközben eszembe jutottak a könnyei. Egy lágy mosolyt kaptam érte és egy apró fejrázást. – Nem akartam – ismételtem. – Csak… – Kristen számra tett ujja akadályozta meg, hogy folytassam. Aztán a csókja. Nem volt elég az előbb, a testem újra éledezni kezdett, ráadásul igen intenzíven, egy esetleges repeta reményében.

Az utcán viszont megsokszorozódtak az emberek, és félő volt, hogy valaki kiszúrja az egyhelyben is mozgó járművet, amelyben tartózkodtunk, így inkább letettem róla, hogy máris újra letépjem róla a kabátot, és amúgy is indulnom kellett a forgatásra.

- Átjöhetek ma este? – kérdeztem, mielőtt útjára engedtem volna – ő is készülődött az ajtó felé, de a karjánál fogva tartottam vissza. Egy kicsit elgondolkodott ezen, de végül rábólintott és írt még gyorsan valamit.

Beszélnünk kell pár dologról… Gondolkodtam azon, amit kértél.

Emlékeztem, mit kértem. Legyünk barátok. Egyre kevésbé hittem, hogy beérném csupán annyival, de inkább az, mint a semmi. Vagyis… A szex sem semmi, meg azok a kéjes órák vele, de jelenteni akartam valamit a számára. Fontos akartam lenni az életében. Ilyesmit még sosem éreztem, és valamelyest engem is megrémített a dolog, de ellenállni nem tudtam, és nem is akartam. Akármi is csinálja ezt velem.

- Köszönöm – súgtam még, mielőtt kiszállt a kocsimból. Egész addig figyeltem, amíg be nem ért a hatalmas előcsarnokba. Aztán előremásztam a vezetőülésre és indítottam.

Tom vigyorogva fogadott otthon. Kapott érte egy kisebb ütést az állára. Majd a tudomására hoztam, hogy az élete pillanatnyi értelme egy hazug ribanc is egyben, és jobban teszi, ha normálisabb partnerek után néz. Csak olajat öntött a tűzre, amikor erre így reagált:

- Oké, akkor elviszem egy körre Kristent.

- Ne merj hozzá nyúlni! – kaptam el a nyakánál fogva, és a falnak nyomtam. Láthatta, hogy most nem vagyok túlságosan higgadt, ezért felhagyott a provokálásommal.

Lezuhanyoztam, és őt meg sem várva indultam a stúdióba. Ezen a napon még mellőznöm kellett Kristent, de az este tartotta bennem a lelket. Addig viszont meg kellett birkóznom Stacey ostromával – Tom ilyenkor persze nem volt sehol, mert egyelőre került engem, amit mellesleg jobban is tett. A nap végére úgy éreztem magam, mintha egy kamion hajtott volna át rajtam. Többször. Oda-vissza. Vagy inkább úthenger. Mégis feldobódtam, mert a ma éjszaka járt a fejemben.

Csupán attól tartottam egy kicsit, hogy Kris vajon miről akar még beszélni velem a barátság-ajánlatomon kívül. Szerettem volna, ha mielőbb túlesünk az egészen, és aztán… boldogan simulunk össze egész reggelig, de egyáltalán nem ez történt.

Alighogy beléptem a lakásába – miután ügyesen túljutottam a kóddal ellátott liften és bejárati ajtón –, ő megjelent, egy alig-valamit takaró semmiségben, és egyenesen hozzám lépett. Nem bírtam ellenállni a csókjainak. És a vetkőztetésemben is segített. Még a kanapéig sem jutottunk el, az ajtónak döntve húztam magamra, míg ő a lábait a derekam köré kulcsolva tartotta magát.

Ezúttal eléggé észnél voltam még ahhoz, hogy ne kövessem el a ma hajnalban történt apró balesetet, így csak az ő élvezetét hajtottam. Borzasztó nehéz volt visszafognom magam, hogy ne lőjem tele rögtön, de sikerült. Vele a karjaimban indultam aztán a háló irányába, de ő tovább mocorgott rajtam közben. Nem könnyítette meg a dolgom.

Az ágy mellett mégis leemeltem magamról, és a puha párnák közé raktam, majd egy éjjeliszekrényen hagyott csomagocskáért nyúltam. Alig boldogultam a zacsival, olyannyira elterelte a figyelmemet azzal, hogy hátat fordítva az ágy szélére térdelt, és a válla fölött kacéran rám pillantva saját magát kezdte el simogatni.

Fogalmam sem volt róla, jól húztam-e magamra a gumit, de már az sem zaklatott volna fel, ha elszakadt, vagy el fog szakadni. Mögé léptem és egy határozott mozdulattal belöktem magam izzó nedvességébe. A háta ívbe feszült a mozdulataimtól, és a combjai között kalandozó kezével a továbbiakban felváltva cirógatott hol engem, hol saját magát.

Nekem nem volt elég az érzés, ízlelni is akartam őt, ezért végigcsókolgattam a hátát, majd előrenyúltam a mellei irányába, és miközben azokat becézgettem, záporozó lökéseim közepette magamhoz húztam. Felemelkedett, így már a nyakát is elértem, majd a száját, amint félrefordította kicsit a fejét. Nyelvünk vérpezsdítő táncba kezdett, miközben testünk is szorgosan hajszolta az újabb gyönyört.

Az idők végezetéig bírtam volna vele szeretkezni. De ennek is vége lett, amint szorosan összezárta a combjait, satuba szorítva ezzel engem a teste mélyén. Kapásból elsültem. Fel sem fogtam a pillanatot. Csak azt, hogy már az egész testem bizsereg, ő pedig a karjaimban nyögdécsel. Zihálásunk zaja beterítette a szobát, még akkor is, miután kihúzódtam belőle, és óvszert cserélve az ágyra fektettem, majd aztán szemből helyezkedtem a teste fölé.

Ezúttal kevésbé vadul, mégis szenvedéllyel átitatottan kezdtem csókokkal halmozni el az arcát, a nyakát, végül megállapodtam az ajkainál. A kezei eközben célirányosan a testem középpontja felé közelítettek, és alighogy megérezte, attól függetlenül, hogy pár perce elélveztem, még mindig kívánom, ráadásul továbbra is védekezem, lassan magába vezetett.

Most lassabban csináltuk. Imádtam visszatérni belé, miután csaknem teljesen kihúzódtam. Ezt persze nem tolerálta, és párszor a számba harapott a játék miatt, amit halk nevetéssel reagáltam le. Végtelenül boldoggá tett azzal, hogy rácáfolt a Tom és Stacey által állítottakra, valamint adott nekem egy újabb éjszakát. A beszélgetésünkből persze sokáig nem lett semmi.

Jóval éjfél után viszont kiültünk az erkélyre, hogy pihenőképpen elszívjunk egy cigit. Őt az ölembe húztam, mert egy pillanatra sem akartam elengedni. Először nem tudtam, mit csinál, de aztán észrevettem, hogy egymásután betűket rajzolgat a mutatóujjával a mellkasomra. Eztán már odafigyeltem. Egy kifejezést ismételgetett rajtam.

Beszélnünk kell.

- Tudom, hogy beszélnünk kell – feleltem szóban. Bár mocskosul felizgatott a birizgálása, megpróbáltam odafigyelni rá, mit szeretne nekem mondani.

Nem akarok barátságot. – Belém hasított egy kellemetlen érzés a szavaira, mire kérdően rápillantottam, hátha rosszul értettem, amit rám firkált, de ő komolyan állta a tekintetem. – Sajnálom.

- Miért nem? – Tudni akartam, mit rontottam el. Vagy egyáltalán: miért nem?!

Túl veszélyes – „felelte” kis habozás után.

- Veszélyes? – kérdeztem vissza, mire bólintott. – Miért veszélyes? – Erre nem reagált, csak lehunyt szemmel visszahelyezkedett rám, és egy puszit adott a kulcscsontomra. Aztán rájöttem. Ő sem akar szerelembe esni. Márpedig ha lefekszünk egymással úgy, hogy közben barátkozunk is, akkor annak az lenne a vége. Én is tartottam ettől. Az tényleg veszélyes lenne. Bár én inkább végzetesnek neveztem volna. – Akkor… marad ez? – biccentettem be a hálószobája felé.

Kristen bólintott egy picit. Fájt a visszautasítása, de láttam benne logikát. Ettől azonban még nem volt könnyebb. Sem az éj további része, melyet túlfűtött szenvedélyben éltünk át, sem pedig a másnap reggel, amikor úgy kellett a stúdióba mennünk, ahogyan eddig. Még azt sem engedte meg, hogy elvigyem autóval. Úgy akart közlekedni – busszal – ahogy azelőtt. Életemben nem találkoztam még ilyen makacs nővel – és természetesen gyönyörűvel, ügyessel, okossal, „(ét)vágygerjesztővel” sem –, de ráhagytam. Nem vette zokon a méltatlankodásomat. A telepre érve rögtön őt kerestem a tekintetemmel, de nem találtam.

Féltem, hogy ma sem jött be, de aztán mégis kiszúrtam. Kate-tel beszélgetett. Oda akartam menni hozzá, minden pillanatban az alkalmat lestem, mikor és hol maradhatnánk kettesben, de ő – vagy a balszerencsém – mintha direkt intézte volna úgy, hogy erre zéró lehetőségem legyen. Estére igencsak elkedvetlenedtem, főleg mivel mára nem is beszéltünk meg semmi konkrétat. Én a magam részéről akartam őt.

Úgy döntöttem, nem fogom ezt annyiban hagyni, így a forgatás végeztével Kris lakókocsija felé siettem, hátha még itt találom. Szerencsém volt. Valóban láttam némi fényt kiszűrődni onnan. És hangokat is hallottam bentről. Azaz csak egyet.

- Mindent tudok rólad! Ne hidd, hogy Rob csak úgy a tiéd lesz! Csak elszórakozott veled egy kicsit, de ha elmondom neki a viselt dolgaidat, az biztos, hogy a ma éjszakát már velem tölti…

Nem vártam meg, amíg Stacey bővebben is kifejti ezt az orbitális hazugságot. Habozás nélkül rájuk rúgtam az ajtót.