11. fejezet

Sziasztok! :)
Ismételten köszönöm a hozzászólásokat mindenkinek, aki fáradt vele :) (L)
A fejihez nem fűznék ezúttal semmit, kellemes olvasást kívánok hozzá! :)


Szil

11. fejezet (Kristen)

A nap során sikerült elkerülnöm, hogy Robbal találkoznom kelljen, de nagyon nehéz volt elterelni róla a figyelmemet. Az elmúlt éjszaka ismét mély nyomokat hagyott bennem, de főleg ő maga. Lassacskán úgy éreztem, jól kiszúrtam magammal ezzel a „csak barátság” dologgal, de túlságosan féltettem őt az esetleges következményektől. Meg magamat is.

Volt ugyan egy időszak az életemben, mikor meg akartam halni, de most nem azt a korszakomat éltem. Most élveztem a munkámat, örültem minden napnak, ami megadatik, még így, hogy nem is szólhattam az emberekhez. Sikerült kialakítanom egy életstílust, amelybe belefért volna ugyan egy szerelem, de… arra még csak gondolni sem akartam, így el is nyomtam magamban a lelkem efelé irányuló késztetéseit.

Szerencsére a munka többnyire lefoglalt annyira, hogy ne róla ábrándozzak mégis – ha már a valóságban megtiltottam magunknak a közelebbi lelki kapcsolatot –, ez azonban az este közeledtével egyre inkább elfoglalta a gondolataimat. Nem beszéltünk meg semmit, de volt egy olyan érzésem, hogy Rob a ma estémet is magának akarja. Szívesen engedtem volna neki, de féltem, hogy minden egyes együttlétünk alkalmával csak erősebb lesz az a kötelék, amelyet lazán akartam tartani, így elhatároztam, hogy nem fogom ma este beengedni. Sem a lakásomba, sem az ágyamba. Magamba meg aztán főleg nem.

Épp hazafelé készülődtem, amikor kopogott valaki a lakókocsim ajtaján. Biztosra vettem, hogy ő az, és már készültem is az elutasításos beszédemre – előre megírtam a papírokat, ezt vettem elő a fiókból –, de mielőtt elértem volna az ajtóig, az kinyílt, de nem az általam várt személy lépett be rajta. Hanem az, aki alaposan megpróbált lejáratni mind Rob, mind pedig a barátja, Tom előtt.

Tom a nap során felkeresett, és bocsánatot kért. Mivel kedveltem – arról meg nem én tehettem, hogy pont az ilyen csajok a gyengéi, mint Stacey –, egy legyintéssel elintéztem. Ő pedig megkönnyebbült. A barátnője viszont korántsem. Rob említette, hogy összejöttek, ezért még inkább furcsa volt, hogy Stacey rám támadott. Elsősorban verbálisan.

Miután végighallgattam, hogy minden ribancnak elmond, kerestem egy tollat, de írás helyett szívesebben mártottam volna a torkába. Mégis körmölni kezdtem. Ekkor épp ott tartott, hogy a múltamat hozta fel. Miszerint mindent tud róla.

Dermedten pillantottam rá.

- Ne hidd, hogy Rob csak úgy a tiéd lesz! Csak elszórakozott veled egy kicsit, de ha elmondom neki a viselt dolgaidat, az biztos, hogy a ma éjszakát már velem tölti… – Ebben én nem voltam olyan biztos, mint Stacey, de pillanatnyilag ez érdekelt kevésbé. Az annál inkább, hogy a „viselt dolgaim” alatt mit ért pontosan.

Ezt azonban nem tudhattam meg, mivel a következő pillanatban hatalmas robajjal kivágódott az ajtó, berontott rajta Rob, és a karjánál fogva rángatta ki Staceyt a lakókocsi elé. Kábán és döbbenten léptem utánuk.

- Nem tudsz róla semmit! – sziszegte épp Stacey arcába, aki persze hangos méltatlankodással panaszkodott, hogy fáj a karja, ahol Rob éppen szorítja, ő azonban nem foglalkozott ezzel túlságosan. – Most elhordod magad innen. És ne lássalak többé Kris közelében! – magyarázta halkan, ám olyan hangon, amelytől még az én hátamon is végigfutott a hideg.

Azt tudtam, hogy jó színész, most mégis valódinak éreztem a dühét. Miután eleresztette – jobban mondva odébb lökte – Staceyt, megvárta, míg az eltűnik valamerre a sötétben, és ezután lassan felém fordult. Enyhe csalódottságot éreztem, amiért nem derült ki, mire gondolt Stacey a múltammal kapcsolatban, de reménykedtem, hogy csak a saját hülye agyszüleményeit emlegette.

- Jól vagy? – kérdezte Rob közelebb lépve. Alighogy a szemébe néztem, egy furcsa sokk telepedett az agyamra. Nem értettem, hisz az előbb bent teljesen higgadtan fogadtam és viseltem el Stacey sértéseit, és különféle kijelentéseit, most viszont könnyek szöktek a szemembe. Talán inkább csak az hatott meg, hogy ő kiállt értem.

Ennek ellenére gyorsan bólintottam, egy köszönő mosolyt ragyogtattam rá, majd visszafordultam a cuccaimért. Persze ő utánam lépett, és a következő pillanatban a vállamon éreztem a kezeit. Felé fordultam – ekkorra sikerült elpislognom a könnyeimet. Kérdő tekintetemre így felelt:

- Hazaviszlek, ha gondolod... – Nem tudtam, akarom-e. Egész nap úgy terveztem, hogy ma nem engedem magamhoz, akárhogy csábítson is a lehetőség, de most túl közel voltam hozzá ahhoz, hogy el tudjam utasítani. – Nem maradok ott, hogyha nem szeretnéd. Megígérem – tette hozzá halkan, lemondóan. Ezek szerint emlékszik a játékszabályokra – nyugtáztam magamban. De azt nem tudtam eldönteni, örülök-e ennek, vagy sem.

Bólintottam, mire szomorkásan bár, de elmosolyodott, és kivette a kezemből a képet, amit haza akartam vinni.

- Ezt te csináltad? – szemlélte meg elismerően.

Erre sajnos nem volt a „válaszom”. Még múltkor hagytam itt bent, Isaactől kaptam születésnapomra, amely három héttel ezelőtt volt. Akkor csodálkoztam rajta, hogy ő nem köszöntött fel, ahogy minden évben tette. Rob viszont még nem ismert, úgyhogy nem tudhatta. Két sor macskakaparásban tudattam ezt vele gyorsan.

- Boldog szülinapot – pillantott rám ekkor. – Utólag… – Kapott egy köszönetmosolyt érte, majd lekapcsoltam a villanyt, és miután kiléptünk, bezártam a lakókocsi ajtaját. Rob keze tele volt, így nem tudott átölelni, egész addig, míg az autójához nem értünk.

Ott a csomagtartóba rakta a képet, óvatosan, mintha egy rekesznyi tojást helyezett volna el benne, majd felém fordult. A derekamra rakta a kezét, és magához húzott. Én a mellkasára fektettem a tenyerem, de nem toltam el, egyelőre ugyanis nem próbált megcsókolni.

- Sajnálom, hogy Stacey neked esett – súgta. Meghatott, hogy megpróbál meggyőzni róla, mit is gondol ő valójában. – De hülyeségeket beszélt, nem tud semmit – tette hozzá megvetően. – Én pedig inkább veled vagyok, mint vele. Sőt, inkább egyedül, ha veled sem lehetek…

A szavai kellemes érzéseket keltettek bennem, de nem viszonozhattam őket – az elhatározásomnak megfelelően. Zavartam elfordultam, mire eleresztett. Besegített az anyósülésre, majd ő is beszállt.

Nem szólalt meg, míg meg nem álltunk a ház előtt, ahol a lakásom volt. Leállította a motort, nyilván, hogy segítsen felcipelni a képet. Ez ellen nem volt kifogásom. A liftben végig azon gondolkodtam, mit fogok neki mondani, hogyan küldjem el… És… akarom egyáltalán, hogy ma ne maradjon itt?

(Rob)

Örültem, amiért Kris Stacey szavai ellenére nem haragszik rám. Ahogy én sem hittem a ribancnak, nyilvánvalóan ő sem. A könnyeit mégis észrevettem. Nem akartam így magára hagyni, bár az amúgy távolságtartó viselkedése azt mutatta, hogy a mai éjszakám nem a szex miatt lesz álmatlan, hanem annak a hiánya miatt. Kristen hiánya miatt.

Amíg ez biztossá nem vált, megengedte, hogy hazavigyem, sőt, mivel egy képet is hoztunk, segítettem neki felvinni az emeletre. Jobban mondva be a liftbe és azzal fel a lakása bejáratáig. Meglepett egy picit, mikor kitárta előttem az ajtót, sőt, be is csukta mögöttünk.

Kérdőn rápillantottam, hogy tudjam, hova vigyem a festményt, mire a múltkor már felfedezett helyiség felé intett. De mielőtt odaértem volna, beelőzött, és még éppen láttam, ahogy letakar valamit. Ez kíváncsivá tett. A képet letettem a kezemből az egyik üres állványra, majd mögé léptem. Kristen épp ekkor fordult felém, és elpirult. Ez még kíváncsibbá tett.

- Mit dugdosol? – kérdeztem. Egy fejrázást kaptam cserébe, majd a mellkasomra tette a kezeit, és igen határozottan tolt kifelé. Engedtem neki, bár kissé rosszul esett, hogy a minap még örömmel vette a képei iránti csodálatomat, most viszont nem akarta megmutatni nekem, mit alkot pillanatnyilag.

De megkaptam a magyarázatot, amint a nappaliba értünk. Elővett egy papírost, és írni kezdett.

Nem szeretném, hogy bárki is lássa, amíg nincsen kész. Ne haragudj!

Ha akartam volna, sem tudok rá haragudni. Mosolyogva kértem rá inkább, hogy hadd én lehessek az első, akinek megmutatja. Eddig feszült volt, most viszont ez engedett benne. Örömmel „mondott” igent egyetlen apró fejmozdulattal, majd az ajtó felé nézett. Utána vissza rám.

Elsőre is megértettem. Azt akarja, hogy elmenjek. A szívem körül furcsa szorítást éreztem. Egyetlen porcikám sem akart hazamenni. Mégis követtem őt odáig.

- Nem lehetne, hogy… – kezdtem, de csak egy bizonytalan pillantás jött felém, mint válasz. Ezt a bizonytalanságot használtam most ki önző módon. – Kérlek, hadd maradjak – súgtam sokat ígérően.

Kristen szája elnyílt, és hangtalanul mondott valamit. Ezúttal tökéletesen le bírtam olvasni róla, hogy mit.

- Nem tudom.

Felemeltem a kezem, és megcirógattam az arcát. Erre a szemembe fúródott a pillantása, és nyelt egyet. Aztán megfosztott perzselő tekintete mélykék változatától. Ezt észrevettem már rajta párszor. Például mikor a vágy hevében hevesen zihált alattam. Olyankor a szeme színe sötétebbre váltott. És még igézőbbé. Ahogy most, pedig alig érintettem. Már ennyitől is sikerélményem volt, hogy tudtam, akármit mondjon is, akar engem. És én is őt. Hol a gond?

- Kristen… – suttogtam. Egyetlen óráknak tűnő percig ekkor ismét engem figyelt. Majd döntött.

Hozzám lépett, és a nyakam köré kulcsolta a karjait. A szám előbb érte el az ajkait, még mielőtt ő ért volna hozzám velük. Nyelvünk azonnal egymásra talált, és izzó csókba forrt. A szenvedély már megvolt, mi is adottak voltunk, meg a maradék óvszer a hálóban. Nem akartam többet. A feltételei szerint nem is akarhattam többet, de amit kaptam, azt maradéktalanul ki akartam élvezni.

A feneke alá nyúlva magamra emeltem, a lábai pedig rögtön a csípőm köré fonódtak. Ágyékunk összesimult, érezhette, mennyire kívánom. Nem tartott vissza, míg a hálóba nem értem vele, ott viszont lekéredzkedett rólam, de szerencsémre csupán azért, hogy míg én az ő ruháját simogattam le róla, addig ő az én ingem kezdte el gombolgatni. Szívesen letéptem volna magamról, de nem hoztam magammal másikat.

Egy merész gondolatként átfutott az agyamon, hogy vajon ellenezné-e, ha néhány holmimat itt tartanám olyan esetekre, amikor nem bírom kivárni, amíg levetkőztet, de elvetettem az ötletet – egyelőre. Jobb dolgom akadt, mint hasonló lehetőségeken töprengeni.

Miután minden ruhadarab lekerült róla, csupán egy végtelenül szexi fehérnemű díszítette karcsú testét, attól lassabban, izgatóbban szerettem volna megszabadítani. Ennek érdekében az ágyra fektettem, majd fölé hajolva a nyelvemmel kóstoltam végig a bőre minden édes négyzetcentiméterét, eközben szabadítva meg őt a melltartótól és a bugyitól. A kezeimet épp úgy nem bírtam levenni róla, mint a tekintetem. Úgy éreztem, még pislognom sem szabad, nehogy egyetlen másodperctöredéket is elszalasszak ebből a látványból.

Kristen, alighogy meztelenre vetkőztettem, viszonozni kívánta ezt, mert a hátamra döntött, és most ő kezdett el kalandozni a nyelvével a testemen. Addig bírtam, míg az övem környékére nem ért. Azt kioldozva egyenesen a szájába kerültem. Felnyögtem a lágyságtól, mely hirtelen körbevett, és komoly erőfeszítéseket tettem annak érdekében, hogy ne menjek el rögtön. Ő is tett ezért, mert a szájából kiengedve a nyelve játszott rajtam őrjítő játékot, és a keze is besegített. Ez sem volt túl szép tőle, tekintve, hogy felért egy kínzással.

De hagytam, hadd élvezze ki a lehetőséget, én is kóstolni kívántam viszont. Megragadtam a csípőjét, és magam fölé emeltem, így a vállaim mellé térdelt. Megbabonázott a látvány, ahogy nőiessége lágy redői a szemem láttára nyíltak el, belőlük pedig méz cseppent. Habozás nélkül nyaltam le, és ha már ott járt a nyelvem, mélyen a testébe fúrtam. Ő sem tétlenkedett eközben, a szája további mámoros perceket okozott nekem. Egy ideig.

Utána pokollá vált a gyönyör. Élvezni akartam. Elszakítottam tőle a számat, és az ujjaimtól is megfosztottam. Az emiatti meglepettsége pillanatát kihasználva leemeltem magamról, és az ágyra térdeltettem. Valahogy még egy óvszert is sikerült kerítenem, amit megint csak valahogy fel tudtam húzni – az agyam abban a pillanatban kapcsolt ki, mikor még a bejáratnál megcsókoltuk egymást –, ezután pedig a csípőjénél fogva egyetlen mély lökéssel magamra húztam.

Azonnal ronggyá égetett a teste mélyén található forróság. De leállni vagy finomkodni már képtelen lettem volna, még akkor is, ha fegyvert szegeznek a fejemhez. Szapora mozdulatokkal hódítottam meg újra és újra, egyre őrültebb iramot diktálva, mialatt ott cirógattam a testét, ahol csak értem. Kristen kezei hol a lepedőt markolták, hol felemelkedve nyúlt mögém, és a fenekembe kapaszkodva kért még többet. Megkapta. És én is a kéjek végét jártam. A gyönyör robbanásszerűen sújtott le rám, az egész testem beleremegett, olyan intenzív érzések jártak át.

Kedvesem is követett a csúcsra, majd pihegve elnyúlt alattam. Hallottam zihálni, a hangja pedig felért nekem egy muzsikával. Boldog voltam, hogy ilyesmi hangokat is előcsalogathatok belőle, de le kellett csillapodnom kissé a folytatás előtt. Ezt is rendhagyó módon kívántam viszont elvégezni.

Kihúzódtam a testéből, a használt óvszert félretettem, majd megfordítottam, és szemből helyezkedtem el a lábai között. Nedves nyílása újra a befogadásomra volt készen, de előbb még mást eszeltem ki. Egy vérpezsdítő csók után ismét végigízleltem a testét, hosszan elidőztem a mellbimbói környékén, melyeket kőkeményre szívogattam, miközben ő kéjesen sóhajtozott, majd a combjai belső felén haladva közelítettem meg a célt.

Nyelvem addig játszott a legérzékenyebb pontocskájával, míg az cseresznyeméretűre nem duzzadt, ujjaimmal pedig közben belülről kényeztettem. Örömmel nyaltam fel újabb szenvedélye áradatának minden cseppjét, és élvezettel figyeltem, ahogy vonaglik tőle a kezeim között.

A gyönyöre végtelennek hatott. Miután átmenetileg jóllaktam az ízével, feltérdeltem a lábai között, és a derekát megragadva magamhoz emeltem. Egyszerre nyögtünk fel, mikor újra belé hatoltam, de pár isteni lökés után meg kellett állnom. Ez újabb nyögést – ezúttal szenvedőt – eredményezett a részemről, de nem akartam hibát elkövetni, bőven elég volt a múltkori kocsibeli akciónk alkalmával.

Fájt, mikor el kellett hagynom a lávaforró barlangot, amíg friss gumit húzok, de aztán nem volt megállás. Verejtéknedves testünk egymásba olvadt, a mámor tetőtől talpig beborított, ő pedig egész testében megfeszült rajtam, folyamatos szorítást képezve ezzel benne csúszkáló merev részemen. Az élvezetem nem váratott magára sokat. Én viszont legalább egyszer belehaltam, majd feltámadtam.

Később vettem csak észre a harapásnyomokat a bőrén, épp a kulcscsontja fölött. Nem kértem bocsánatot miattuk, én is beszereztem ugyanis a magam „sérüléseit”. Körömnyomok borították a mellkasomat, és az érzésből ítélve a hátamon is lehetett egy pár jele annak, amit tettünk. Egy pillanatig sem bántam. Kris felé fordultam, miután lemásztam róla, és sokáig csak gyönyörködtem benne. Ő is engem figyelt. Szerettem volna tudni, mire gondol, de nem akartam azzal rombolni a varázst, hogy hozok neki egy tollat meg papírt, hogy „elmondhassa”. Inkább a tekintetemmel fejeztem ki, mit érzek én.

Aztán a csókommal, és a simogatásaimmal. Ő pedig viszonozta. Mégiscsak a szex miatt töltöttem alvás nélkül az éjszakát. Ő szintúgy. Valamikor hajnalban sikerült csak elszenderednünk egymás ölelésében. Ez már majdnem olyan volt, mintha szeretnénk egymást. És pont ezt álmodtam. Kristen azt súgta felém, hogy szeret. Majd hangosan, sőt, egyre hangosabban kiáltotta a világba. A hangja megbabonázott. De aztán átcsapott mindez sikításba.

Erre riadtam. A nap már beférkőzött az ablakon, Kristen pedig épp rosszat álmodott. súlyosan zihált. Abban még nem voltam biztos, hogy az ő sikítását hallottam-e az imént, vagy csak a fantáziám generálta azt az álmomban, most mindenesetre nem volt időm ezen gondolkodni.

Felébreszteni viszont nem ment könnyen. Meg is ijedt, mikor végül kinyitotta a szemeit, és egyenesen rám nézett.

- Minden rendben – suttogtam. Ekkor olyasmit tett, amit először fel sem fogtam. A karjaimba bújt, a fejét a mellkasomra hajtotta, és mindene remegett. Talán a félelemtől? – töprengtem. De mitől kellene félnie?

Nem kaptam sem választ a ki nem mondott kérdésemre, sem megoldást a rejtélyre. Csupa titok volt ez a lány. És nemcsak azért, mert nem beszélt. Bár… az előbb felsikoltott. Igen, most már pontosan emlékeztem. Kinyitottam a szemem, és szinte még mindig a fülemben hallottam. Felemeltem a fejét, hogy rám nézzen. A tekintete is félelmet tükrözött. Amint ezt megláttam, lemondtam a tervemről. Még nyilván az álma hatása alatt van, nem terhelhetem ilyen kérdésekkel.

- Mitől félsz? – kérdeztem inkább az iménti álomra célozva. – Miért nem akarsz velem szorosabb kapcsolatot? – tettem fel sorban a kérdéseket magamnak motyogva. De ő is meghallotta. Nem érdekelt, folytattam. – És miért érzem úgy, hogy ezek összefüggenek egymással?

(Kristen)

Rob túl élesen látta a tényeket, de nem sejtette, miről is van szó pontosan. Szerettem volna, ha ez így is marad, ezért – és hogy a töprengését megszüntessem – megráztam a fejem, hogy jelezzem, téves úton gondolkodik. Én azonban még mindig az álom hatása alatt voltam. Nagyon régen álmodtam már ezt – újra átéltem a balesetet, amelyet akkor, amikor történt, fel sem fogtam, csak később került elő folyton. Álmaimban. De már hetek óta nyugtom volt tőle. Fogalmam sem volt, miért álmodtam most ezt megint.

Robnak viszont meg akartam mutatni, hogy minden rendben. Mivel a nap már ránk ragyogott, tudtam, hogy nincs értelme visszaaludni, így kibontakoztam a karjaiból, és az ágyról felkelve – amit ő csalódottan nézett végig, de a pillantása ennek ellenére is végigperzselte a testemet – kinyújtottam felé a kezem. Erre már sokkal boldogabban pattant fel ő is.

A zuhanyzó felé húztam – itt még nem szeretkeztünk. Elpirultam a gondolatra. Meg a saját tisztességem is eszembe jutott. Ami egyre inkább úgy tűnt, nincs. Egy tisztességes lánynak nem a szexen jár folyton az esze. De ki tudna ellenállni neki? Valószínűleg senki. Ez a gondolat viszont kissé elszomorított. Előre vártam és rettegtem is a pillanatot, amikor majd mást talál magának… helyettem. Vártam, mert tudtam, hogy attól kezdve őt biztonságban tudhatom, és rettegtem, mert akkor majd már nem lehet az enyém az, amivel napról napra megajándékoz.

A zuhanyfülkébe belépve rögtön a karjaiban találtam magam. Ahogy izmos teste hozzám simult, újra feléledt bennem a vágy, és nem akartam elszalasztani több alkalmat, amikor összeforrhatok vele. Nem először hülyéztem le magam amiatt, hogy előző este el akartam küldeni. De eldöntöttem, többé nem teszek ilyesmit. Inkább élvezem, amíg tart. Amíg tarthat…

Ennek érdekében szorosan magamhoz húztam, és egyelőre a kezemmel kezdtem izgatni ébredésünk óta éledező testét. A cirógatásaim viszonzásra találtak, egyre nagyobb tüzet szított bennem általuk. Ahogy a csókja is, mellyel belepte a bőrömet. A mellbimbóim szinte fájdalmasan keményre duzzadtak, és a lábaim közt is izzó izgalmat éreztem. Az utóbbi napokban olyan sokszor voltunk együtt, hogy enyhe izomlázam is keletkezett, de édesen.

Ahogy a víz zubogott ránk, olyan sebességgel ragadott magával az az áramlat is, melynek nem bírtam ellenszegülni. Hagytam, hadd sodorjon, csak akkor ijedtem meg kicsit, mikor Rob az első, ujjai által bennem keltett gyönyör után felemelt, és a következő pillanatban belém hatolt.

- Ne félj, vigyázok – suttogta zihálva. – De most érezni akarlak – vallotta be azt, amire én is vágytam. Szorosan egymásba kapaszkodva hajtottuk magunkat a vég felé, de amikor megéreztem, hogy elértem a mámor bejáratához, siettettem a sajátomat, hogy neki is legyen ideje „intézkedni”.

A szájába harapva jeleztem, hogy ha neki még nincs késő – bár ő is egész testében reszketett –, akkor most már teheti – meghatott, hogy mindig figyelt rá, előbb nekem legyen jó –, erre egy fojtott nyögéssel leemelt magáról. A kezem egyből a férfiasságára siklott, és két határozott mozdulattal őt is eljuttattam a csúcsra. A szája azon nyomban az ajkaimra tapadt, mikor ez bekövetkezett, és csókunk addig tartott, míg helyre nem állt a szívverésünk.

Utána kölcsönösen lemosdattuk egymást, majd kilépve a hálóba mentünk öltözködni. Ő az előző napi ruháit húzta vissza. Ekkor eszembe jutott, hogy talán itt is tarthatna egy-két holmit, de elvetettem az ötletet. Az a saját magam által felállított szabályoknak mondana ellent. Ma sem engedtem, hogy a stúdióhoz vigyen, de ő erősködött.

- Ha Stacey tudja, hogy együtt vagyunk, akkor mindenki tudja – mondta. – És én nem szégyellem ezt – mondta halkan, bár kicsit megbántottan. Épp kávéztunk, még nálam, így a kezem ügyébe keríthettem egy darab papírt, jobb híján szalvétát, és egy íróeszközt.

Nem tudom, mit vársz tőlem, Rob.

- Hogy én mit várok tőled? – meredt rám döbbenten, miután elolvasta. – Én azt nem tudom, te mit vársz tőlem. – Ez valóban jó kérdés volt. – Én szeretnék… szeretnék veled lenni. Az ágyon kívül is. Elvinni téged vacsorázni valahova. Vagy csak moziba, ha az jön be neked inkább – nyilvánvaló volt, hogy itt Tomra céloz. A szavai jólestek, de mégsem mondhattam rájuk igent.

Ahogy már egyszer mondtam, veszélyes volna közelebb kerülnünk egymáshoz.

- Ja, persze – fintorodott el a szavaim láttán. – Minek ide a szerelem, nem igaz? – kérdezte keserűen. – Az csak túlbonyolít mindent… – suttogta maga elé meredve. Kicsit félreértette, mire gondoltam veszélyes alatt, de meghagytam ebben a hitében. – Te félsz – nézett ekkor rám. Én is ijedten vissza őrá. – Félsz valamitől. Attól, hogy belém szeretsz?

Kérlek, hagyjuk ezt! – írtam le gyorsan.

- És ha megtörténik? – faggatott tovább kíméletlenül. – Akkor mi van? Tényleg olyan borzalmas lenne? – Erre nem bírtam felelni. – Szerintem nem lenne az – morogta, majd minden további magyarázat nélkül felállt, és indulni készült. – Gyere. Akkor is elviszlek. Majd… kiraklak egy utcányira mondjuk.

Ezt nem utasíthattam vissza. Így is elég feszültté vált a hangulat közöttünk. Szerettem volna, ha megérti, miért nem akarom, hogy másként is együtt legyünk, de ahhoz el kellett volna neki mondanom mindent.

Nem szólt hozzám, míg ki nem tett a stúdiótól tényleg egy utcányira. Ott viszont elkapta a karomat, mikor ki akartam szállni mellőle.

- Tenni fogok érte, hogy megváltoztasd a véleményedet és a hozzáállásodat – mondta halkan, de magabiztosan. Ezután magához húzott, és egy édes, sokat ígérő csókkal búcsúzott el tőlem. Miután kiszálltam, ingerülten felbőgette a motort, és elporzott úti célunk irányába.

Én egy kicsivel lassabban követtem. A lelkiismeretem arra buzdított, hogy adjak neki egy esélyt. Valamiért tényleg egyre inkább azt éreztem, hogy ő nem csak szexpartnerileg érez irántam. És tudtam, hogy sorozatosan megbántom azzal, ahogyan vele viselkedem. Legalább biztos lehetnék benne, hogy minden rendben menne… – nyögtem fel magamban. De nem lehettem biztos ebben. De eszembe jutott egy lehetőség. El is határoztam, hogy megpróbálom kideríteni, mi lehet vele. Talán a bátyám tudna ebben segíteni.

A telepre érve egyből a lakókocsimba siettem. Ott bekapcsoltam a laptopomat, és e-mailben megkértem Camet, hogy nézzen utána, mit csinál, merre lehet most. Azonnal jött is a válasz, miért érdekel ez engem, ahelyett, hogy örülnék, amiért nem jár a nyakamra. Ebben igaza volt, és bármennyire is nem kedvelte Robot, azzal kellett indokolnom, hogy vele szeretnék közelebbi kapcsolatba kerülni, de ehhez tudnom kell, mennyire lenne veszélyes. A testvérem megígérte, hogy utána néz, de érezhetően nem tetszett neki, hogy komolyabban össze akarok jönni valakivel. Azaz az épp aktuális valaki ellen volt némi kifogása.

Nagy kislány vagyok már – írtam neki. Folyton kislánynak becézett, ideje lett volna, ha végre felfogja, hogy felnőttem.
Persze, hogy az vagy, de én meg a bátyád vagyok és féltelek. Egyszer már megjártad – jött a válasz rögtön. Ezt sem hagyhattam annyiban.
Egyszer igen. És? Most akkor életem végéig rettegjek minden férfitől? Erre már nem érkezett válasz.

Miután Cammel végeztem, nekiláttam az aznapi teendőimnek. Nem volt sok dolgom, és szerencsére azzal is hamar végeztem, így jutott időm a saját fantáziám alkotta kollekció folytatására. Legalább egy kis ideig nem a múlt, nem Rob, nem az élet egyéb kérdései foglalták le a gondolataimat, hanem a bemutatandó vizsgamunkáim, melyeket még körülbelül két hetem volt befejezni. Nem kapkodtam velük, már csaknem készen volt mind, csupán apróbb javításokra volt szükség itt-ott.

Ezt szerettem a legjobban, amikor már a végén jártam a dolgoknak. Kivéve, egy bizonyos téren – terelődtek el akaratom ellenére a gondolataim. Azt is szerettem, mikor Rob egy-egy együttlétünk alkalmával még a kényeztetésem legelején tartott… Vagy mikor én okozhattam örömet neki… Egy nyögést elfojtva próbáltam visszakoncentrálni a munkámra – megjegyzem nem ment könnyen –, jó pár perc múlva pedig ismét kizártam a külvilágot.

De túl korán ittam a medve bőrére, ugyanis egyszer csak beállított hozzám Kate. Sosem szólt érte, ha látta, hogy nem a munkámat végzem; egyrészt tudta, hogy csak akkor teszem, amikor nincs más feladatom, másrészt személyesen is ismerte Isaacet, aki anno beajánlott ide. Bár mindketten tagadták, volt egy olyan érzésem, hogy nem Fortunán múlott, amikor megkaptam ezt az állást.

Kate lerakott elém egy rongyhalmazt.

- Nyugi – mondta gyorsan. Egyből felismertem, még mielőtt felemeltem volna az egyik darabot. Staceyé volt. – Ne húzd fel magad rajta. Csak egy gyerekes tombolás volt. – Ránéztem.

A tekintetem tudatta vele, hogy ez nemcsak egy gyerekes tombolás volt, hanem valami más áll a háttérben. Jobban mondva valaki. Ez is elegendő volt, hogy Kate megértse, mi a helyzet.

– Aha. Féltékeny, igaz? Mert a mi hősszerelmesünk szíve nem felé húz a magánéletben… – sóhajtott egy enyhét. – Vagy inkább egy más testrésze – morogta, de ezt meg sem hallottam. A szíve szón hökkentem meg.

Azzal tisztában voltam, hogy Rob többet akar tőlem, nemcsak a testi vágyait kielégíteni, de abban kételkedtem, hogy szerelemmel érdeklődne irántam. Emellett az is meglepett, hogy Kate ilyen hamar kiszúrta, van köztünk valami. De erről konkrétabban is meg kellett bizonyosodnom.

Kate értette a jelnyelvet, úgyhogy neki el tudtam mutatni a kérdésemet.

Honnan veszed, hogy én vagyok az?

- Ugyan, szívem, ez egy stúdió – mutatott körbe. – Nincsenek titkok. – Nem lettem nyugodtabb. Egy kicsit sem lettem nyugodtabb! Ha ez igaz, akkor… sokkal többen tudják a kelleténél.

Vettem egy nagy, lemondó lélegzetet, és azon gondolkodtam, vajon érdemes lenne-e egyáltalán tagadnom az egészet, amikor Kate újra megszólalt.

- Én kedvellek, Kristen. És bevallom, amikor idejöttél és először találkoztatok, megpróbáltam őt lebeszélni rólad, mert úgy gondoltam, csak ki akar használni. De a jelek szerint tévedtem. Ismerem már pár éve és régebben ő is olyan volt, mint Tom, aki máig sem sokat törődik a nők lelkével, de Rob mára megváltozhatott, mert ilyennek még sosem láttam. Tommal is összeveszett miattad. –Erről tudtam. Tom maga mesélte, amikor előző nap megkeresett, hogy bocsánatot kérjen, amiért hitt Staceynek. Akkor nem tulajdonítottam ennek túl nagy jelentőséget, de most… – Ezek szerint valamit érez irántad… – folytatta volna, de újra „közbeszóltam”.

Nem túl komoly az, ami köztünk van. – Meg kellett próbálnom eloszlatni a pletykák eltúlzódását.

Kate kétkedve méregetett néhány pillanatig, végül vállat vont és megfogta a cafatokra szaggatott ruha roncsait, melyeket magával hozott.

- Oké, nem kíváncsiskodok. Ti tudjátok. Van még mintád ilyen anyagokból? – kérdezte sajnálkozva. Én viszont nem lettem lelki sérült amiatt, hogy tönkretették a munkámat.

Odaléptem a lakókocsi végében tárolt fogasok egyikéhez, és leemeltem róla a szétszabdalt ruha tökéletes mását. Előrelátóan az összes darabból kettőt, Staceyéből hármat készítettem. Kate elismeréssel nyugtázta ezt a húzásomat, majd indult is vissza a csereruhával a főépületbe. Egy pillanatra azonban megtorpant, pont, mikor kinyitotta az ajtót.

Felé fordultam, hogy lássam, mit felejtett el, de megdöbbentő látvány tárult elém. Kate lehajolt valamiért, aztán egy szál rózsával a kezében lépett vissza hozzám.

- Szerintem ezt a lovagod szánta neked – mosolygott rám meghatottan. – Milyen romantikus! Ezt tényleg nem gondoltam volna róla soha… Mondtam én, hogy érez irántad valamit! – örült a dolognak Kate. Én még nem tértem magamhoz. Mit jelent ez? Hosszasan néztem a rózsaszálat, de nem vettem el tőle egyelőre. Gyönyörű vérpiros színe volt, hosszú, kecses szárral. De biztos, hogy Rob volt?

Nem volt mellette valami üzenet? – „kérdeztem”.

- Nem – pillantott ki Kate az ajtón. – Csak ez így egymagában.

Remegő kézzel nyúltam érte, majd egy váza keresésére indultam. Kate még sóhajtott párat irigykedően, majd sok boldogságot kívánt nekünk, de mire hátrafordulhattam volna, hogy tisztázzam vele, mekkorát téved, mert ez maximum csak átmeneti boldogság lehet, az is éjszakánként, eltűnt. Én meg kettesben maradtam a virággal.

A munkára ezek után egyáltalán nem bírtam koncentrálni, a tekintetem örökké odasiklott a váza irányába. Délre feladtam, hogy kitaláljam, kitől is származhat. Ezután új feladatot kaptam, így esélyt is, hogy kizökkenjek a gondolataimból. Többször végig kellett mennem a stúdión, mert a fejesek kitalálták, min és mit akarnak változtatni, így minden egyes ezen a napon forgató színésszel muszáj volt kommunikálnom – illetve rajtuk mutatták be, mi az, ami nem jó.

Már az elejétől fogva Robra koncentráltam, hátha ad egy aprócska jelet, amely lehetett volna egy titkos mosoly, egy pillantás, vagy bármi, amiből arra következtethetek, hogy ő a „lovagom”, ahogy Kate fogalmazott, de semmi. Rám sem nézett. Még akkor is a rendezővel csevegett, mikor az ő ruhájáról körmöltem le a kívánt változtatásokat.

Totál összezavarodtam, mert nem értettem ezt. Az igaz, hogy eddig nem kellett összefutnunk több ember előtt, mindig csak messziről figyeltük egymást a stúdió területén – kivéve, ha nem voltak ott mások, mint például a múltkor az öltözős alkalommal –, de a mai napon nem ez volt az első furcsa, ami vele kapcsolatosan történt. Reggel sikerült felidegesítenie magát azon, hogy sokadjára adtam a tudtára, nem akarok vele komolyabba bonyolódni. Aztán a lakókocsim ajtajához pottyant egy rózsa, Isten tudja honnan, majd a távolságtartás, amelyet irántam tanúsított… Nem állt össze a kép.

A nap végére ezt is feladtam, nemcsak a délig megfejtetlen kérdést – ki küldte a virágot –, és agyilag lefáradva ültem ismét a laptophoz, hogy megnézzem, mit sikerült intéznie a bátyámnak.

Hugi… Ülj le. – Már ültem. – Egy hete szabadságot vett ki, körülbelül egy hónapra. De senki nem tudja, merre jár. Megpróbálom kideríteni, de addig is… Vigyázz magadra!

A régi gombóc, melyet többnyire akkor éreztem, ha róla volt szó vagy rá gondoltam, most is a torkomba nőtt, leműthetetlenül. Végigfutott a hideg a hátamon, de nem tehettem semmit. Megköszöntem Camnek a híreket, és megígértem, hogy vigyázok magamra. Egyelőre viszont a lakókocsiból is nehezemre esett kilépni, nemhogy hazasétálni… Mégsem maradhattam itt. Eszembe jutott a biztonsági rendszer, mely az új lakást védte a betolakodóktól. Bár kételkedtem benne, hogy ez vissza tudná őt tartani, ott mégis nagyobb biztonságban lehetnék. Talán… Egy másik megoldást is választhattam volna, de… arra aludni akartam még egyet.

Összeszedtem a cuccaimat és a bátorságomat, majd mindenre felkészülve hazaindultam.

A lakókocsim küszöbén ekkor már egy egész csokor rózsa virított. A rettegés lassan, de biztosan hatalmasodott el rajtam. És most valamiért mérget mertem volna venni rá, hogy nem Rob az, aki küldte. Hozzáfogtam azt az egy szálat, amelyet eddig haza akartam vinni magammal, de végül az egészet bedobtam az első utamba akadó kukába.

Már mindenki eltűnt, csak a díszletesek maradtak a telepen, ők viszont a dolgukkal voltak elfoglalva. A parkolón áthaladva feltűnt, hogy Rob kocsija nem áll a szokott helyén. Pedig most szívesen beszálltam volna mellé. De vele is volt épp elég gondom. Azaz csak neki a kapcsolatunk milyenségével. Ezen viszont most nem volt elég erős idegrendszerem gondolkodni, bőven elég volt úgy megtenni a hazautat, hogy minden mellettem elhaladó jármű zajára összerezzentem. Szerencsére egy sem lassított le mellettem, mint legutóbb, mikor ő meglátogatott.

Kicsit megkönnyebbültem, mikor megláttam a házat, amelyben a lakásom volt. Meg is szaporáztam a lépteimet, és már épp elértem a bejáratot, alig tíz méter választott el tőle, amikor egy autó mégis lefékezett mellettem. Ezúttal nem lassan, mint legutóbb, hanem csikorgó kerekekkel.

Önkéntelenül torpantam meg, és lehunytam a szemem. A lábam nem vitt tovább, de a könnyeim kicsordultak. Egyetlen kérdés zakatolt a fejemben: Már megint miért?! Válasz nem érkezett, és mivel még nyílt terepen voltunk, elmenekülnöm sem volt értelme. De mégis megpróbálhatnám… talán a pár méternyire levő portás meghallana… – tépelődtem. Le is tettem azonban erről rögtön. Ugyan mit hallana meg? Semmit. Főleg engem nem. Minden hiába…

Lassan kinyitottam a szemem, és oldalra néztem, hogy életemben először, a hiába ellenére szembeszálljak a sorsommal.