14. fejezet

Sziasztok! :)

Láttam, mind ki vagytok hegyezve arra az egy hét különre, vagyis hogy jön-e majd az az illető, akit nem várunk? ;-) :D Hát meglátjuk!
Egyelőre... nem mondok semmit! :D
Kellemes olvasgatást :)

Puszi mindenkinek,
Szil

14. fejezet (Kristen)

Valamivel korábban ébredtem fel, mint Rob, és egyből eszembe jutott, mi történt előző este-éjjel. Már mindent tud. Mindent, amit a hátralevő életemben mindenki előtt titkolni akartam. Furcsa módon mégsem éreztem úgy, hogy helytelenül cselekedtem volna.

Kihúzódtam az öleléséből, de még mellette maradtam. Végignéztem békés vonásain, és határozottan úgy éreztem, bízhatom benne. A félelmeim nem múltak el, mégis nagyobb biztonságban éreztem magam itt és most mellette, mint eddig valaha. De legalábbis azóta, amióta nem történnek az életemben borzalmak.

Sokat jelentett a számomra, hogy Rob törődik velem, és komolyan odafigyelt arra, amit meséltem neki, valamint arra, mikor megkértem, ne terjessze a valóságot. Túlságosan féltettem őt, még tán jobban is, mint magamat. Az érzéseimtől aztán meg is rettentem. Megrettentem, de kénytelen voltam bevallani magamnak, hogy nem csupán a testemre hat, hanem a lelkemet is kezdi meghódítgatni.

Egy pillanatig eljátszottam a gondolattal, mi lenne, ha elengedném magam, és hagynám sodródni az érzéseim által… Megcirógattam a mellkasát, mely egyenletes ütemben emelkedett és süllyedt a tenyerem alatt, majd nehéz szívvel elszakadtam tőle, és olyan óvatosan bújtam ki mellőle, amennyire csak bírtam. Még épp időben. Az ébresztőórám akkor kezdett volna csipogni, mikor elléptem mellette, így gyorsan lenyomtam, mielőtt Rob felriad rá.

A konyhába mentem, hogy főzzek egy kávét, és majd azzal ébresszem őt, közben pedig beálltam a zuhany alá, hogy gyorsabban felébredjek, amikor új gondolatok férkőztek az agyamba.

Mi van akkor, ha neki ez ma, egy új napra ébredve máshogy fog lejönni, mást fog jelenteni, mint előzőleg, amikor beavattam a titkokba? Kicsit még örültem is neki, hogy elmegy egy hétre. Úgy éreztem, megérdemli, hogy hagyjak neki némi időt alaposan megfontolni, mihez kellene, sőt, mihez tud kezdeni ezzel a helyzettel. A hangomnak nyilvánvalóan örült, de a többi dolog…

A kávé épp elkészült, és én is pont visszaértem a konyhába egy köntösbe burkolózva, mire sikerült meggyőznöm magam, hogy jól tettem, hogy beavattam. Így legalább tisztában van minden lehetséges problémával. A forró nedűt kitöltöttem két csészébe, és mivel emlékeztem rá, hogy ugyanúgy issza, ahogyan én, ugyanúgy is készítettem el neki. Aztán az egészet egy kis tálcára pakoltam, és elindultam a háló felé… de megtorpantam.

Féltem, mi lesz az első reakciója, de elhatároztam, hogy merész leszek. Ha nem egészen úgy fog viselkedni, ahogy én azt remélem, akkor is erőt veszek magamon, hogy ne boruljak ki, és megértsem őt. A várakozásaimmal viszont teljesen ellentétes dolog történt végül. Részben azért, mert Rob már ébren volt, amikor megjelentem a hálóban.

- Szia – simultak el addig feszült vonásai. – Megijedtem, hogy eltűntél – húzott magához, miután leraktam az éjjeliszekrényre a tálcát. Boldogan simultam a karjaiba, és vártam, mi fog történni.

Először is egy csók történt. A vágyaim egyből lángolni kezdtek iránta, de mivel a görcseim még nem múltak el – sem a velejáró kellemetlenség –, lefogtam a kezét, mikor az túlságosan felsimította a combomon a köntös alját.

- Tudom, nincs szex, de hadd érezzelek kicsit közelebb – motyogta, és maga alá fektetett. Éreztem, és élveztem, ahogy rám nehezedik, a testünk szinte minden porcikája egymáshoz simult, sőt, azt is éreztem, hogy legalább úgy kíván, ahogyan én őt.

Míg csókokkal ízlelte végig a nyakamat, hogy aztán újra a számat vegye célba, az ujjaimmal kalandoztam a testén. Végigsimítottam a hátán, a fenekén, majd fel az oldalán, hogy aztán a hajába túrva ne eresszem. Legszívesebben az egész napot az ágyban töltöttem volna vele, de nemcsak a természet adománya akadályozott meg ebben, hanem sajnos mindkettőnknek dolga is volt.

Úgyhogy egyelőre kiélveztem a pillanat minden varázsát.

- Nem akarlak itt hagyni – súgta, mikor zihálva rám pillantott. Aztán a tekintete az ajkaimra tévedt. – Ugye nem álmodtam, hogy megszólaltál? – kérdezte bizonytalanul, és reménykedve.

Eszembe jutott, hogy ma még nem tettem. Túlságosan hozzászoktam a csendhez.

- Nem álmodtad – súgtam vissza. Furcsa, de egyben jó is volt, hogy előtte az igazi önmagam lehetek. Az pedig még jobban tetszett, hogy a szavaimra eltűnt a bizonytalansága, és vidám mosollyal csókolt meg ismét.

Majd átfordult velem az ágyon, hogy én kerüljek felülre, és a melleimre simította a tenyerét.

- Nem akarlak itt hagyni – nyögte ismét vágyakozva. Éreztem az ölemnek feszülni teste vágyódó pontját, és nem bírtam megállni, hogy ne dörgölőzzek hozzá egy kicsit, amivel mindkettőnkből fájó sóhaj szakadt ki.

- Sajnos muszáj – feleltem. Most én hajoltam fölé és húztam végig a nyelvem a szája vonalán. Egyből elkapta a tarkómat, és szenvedélyesebben viszonozta a becézgetést.

Ekkor szólalt meg a mobilja valahol az ágy mellé hajított nadrágjában. Tudtam, hogy itt az ideje felébredni – ezúttal a mámorból, amelybe az érintése vitt.

(Rob)

Tényleg megijedtem, mikor felébredve egyedül voltam az ágyban. Azt örömmel nyugtáztam, hogy Kris ágyában fekszem, az viszont aggasztott, hogy nincs mellettem. Fájó kételyek kezdtek megfogalmazódni bennem.

Talán megbánta, hogy elmesélte nekem az élete sötétebb momentumait? Meggondolta magát és ez arra késztette, hogy előlem is elszökjön? Vagy meg sem szólalt és az egészet csak álmodtam?

Mielőtt komolyabban megijedhettem volna, váratlanul felbukkant az ajtóban. Azonnal magamhoz húztam, amint a közelembe ért, és az örömeim újból fellángoltak, mikor viszonozta a csókomat. A vágyak is kezdtek elborítani, de bevillant, hogy némi szextilalom van éppen érvényben. A simogatás viszont nem volt tiltólistán, meg az egymáshoz simulás sem, így minden pillanatot az ölelése nyújtotta gyönyörnek szenteltem.

Ő azonban még mindig nem szólalt meg. Egy pillanatra elbizonytalanodtam, de aztán sikerült előcsalogatnom belőle néhány szót, így újra hevesebben vert a szívem. És a testem is egyre intenzívebben reagált arra, hogy csupán egy vékony köntös takarja előlem a testét. Meg sem próbáltam eltitkolni, mit vált ki belőlem.

A vérpezsdítő pillanatoknak aztán a mobilom csengése vetett véget. Kelletlenül emeltem le magamról Kristent, és az előző éjjel ágy mellé szórt nadrágomért nyúltam. Alighogy kivettem a zsebéből a telefonomat, a sejtéseim beigazolódtak: Tom neve villogott a kijelzőn.

- Mit akarsz? – morrantam rá.

- Ó, ezek szerint rosszkor hívlak? – adta az ártatlant. Szinte láttam magam előtt, ahogy vigyorog közben.

- A legrosszabbkor! – helyeseltem. – Szóval?

- Á, nem lehettetek annyira témában. Akkor nem vetted volna fel.

- Tom! – szóltam rá erélyesebben. Kris végigsimított a hátamon, majd a kezei előrébb vándoroltak a derekamon át a mellkasomra és közben hátulról hozzám simult. Egyből megnyugodtam. – Miért hívtál?

- Ja, csak hogy szóljak, egy óra múlva indulunk. Ha elfelejtetted volna a csaj mélyreható tanulmányozása közben…

Nem először határoztam el, hogy tiszteletre fogom nevelni Tomot Kristennel kapcsolatban. Addig is megígértem, hogy időben ott leszek a reptéren.

Miután leraktuk, szomorúan fordultam hátra kedvesem felé.

- Biztos, hogy nem jössz velem? – Bár ismét elhatároztam, hogy felbérelek mellé valakit, jobb szerettem volna, ha magam mellett tudhatom.

- Biztos. Tényleg szeretném, ha lenne időd átgondolni azt, amiről tegnap beszéltem. – Én nem sok átgondolnivalót éreztem, de mivel ő ragaszkodott hozzá, beleegyeztem.

- Egy feltétellel – néztem rá komoly tekintettel.

- Mi az? – gyanakodott rögtön. Nem alaptalanul.

- Ígérd meg, hogy felhívsz, ha történik valami… akármi. – Nem kellett papírt és tollat kérnem, minden ott volt az éjjeliszekrény sarkán. Lefirkantottam a számomat, és a kezébe adtam. – Ígérd meg!

- Rendben – felelte halkan egy apró sóhaj kíséretében.

- Köszönöm – húztam magamhoz aztán megint. Nem tarthatott soká, amíg még élvezem a közelségét, indulnom kellett, ha nem akartam elkésni.

A fájó, ám annál szenvedélyesebb búcsút követően hazamentem, hogy bedobáljak pár holmit egy sporttáskába. Még a kocsiból felhívtam Nedet, hogy megbízzam, azonnal szerezzen valakit, aki Kristenre vigyáz. Persze meg volt döbbenve, miért kell testőrség egy egyszerű stylist mellé, de nem kellett hosszan győzködnöm róla, hogy engedelmeskedjen.

- Egy órán belül ott lesz a lakásánál – mondta.

- Előbb! – Ezzel letettem, és elindultam telefont venni Kristennek. Volt egy olyan érzésem, hogy nincs neki.

Miután ezzel is végeztem, busás borravaló fejében megkértem a telefonszaküzlet alkalmazottját, hogy azonnal küldesse el Kris címére. Persze díszcsomagolásban, és egy szál rózsa kíséretében. Az ezer dolcsi megtette a kívánt hatást, a srác rögtön intézkedni kezdett. Nem vártam meg, mert már így is majdnem késésben voltam, és még haza is kellett jutnom.

Tom végigasszisztálta a készülődésemet, persze sokat sejtető mosollyal az arcán.

- Ezek szerint sikerült mindent tisztáznotok.

- Mondhatni – vetettem oda neki félvállról. Nem állt szándékomban beavatni a részletekbe és nemcsak azért, mert Kristen erre kért. Persze Tom nem elégedett meg ennyivel.

- Akkor most… jártok? – fogalmazott pontatlanul. Én többnek éreztem ezt annál, de nem mondhattam konkrét igent vagy nemet.

Eszembe jutott, hogy mit mondott Kris. Veszélyes lehet… éppen ezért úgy döntöttem, amíg ki nem derítem, ki ez a fickó, akitől annyira fél, és hogyan lehet esetleg megfékezni, addig nem hozom őt kellemetlen helyzetbe. Még a barátom előtt sem. Hátha eljár a szája… akárkinek.

- Nem egészen.

- Ezt bővebben is kifejthetnéd – javasolta Tom, de csak egy ingerült pillantást kapott cserébe.

- Leszállnál a szerelmi életemről? – Amint kimondtam, rádöbbentem, hogy csúnyán elárultam magam.

- Szerelmi? – akadt fenn ő is a szón.

- A magánéletemről… – helyesbítettem, persze későn. Tom vigyora egyre szélesebbé vált, de ekkor ránk telefonált a sofőr, aki a reptérre vitt bennünket, hogy megérkezett.

Valamiért úgy éreztem, ennek a beszélgetésnek még sajnos lesz folytatása, de egyelőre megúsztam a további vallatást.

A repülőn Tom szerencsére megkímélt legapróbb részletekig menően kíváncsi természetének megnyilvánulásaitól, sőt, még az életemet megkeserítő Stacey társaságát is „nélkülözöm kellett”, ám alighogy leszálltunk San Fransiscoban, a mázlim cserbenhagyott. Tom már alapjáraton is Kristennel kapcsolatban faggatózott, de lelőhetetlenül, Stacey szobája pedig közvetlenül az enyém mellett volt.

Hála a sorsnak, egyelőre csupán egyetlen célzást ejtett meg emiatt, de aztán békén hagyott. Délutánig biztosan. Akkor ugyanis forgatni kellett mennünk, de előbb még temérdek elintéznivalóm volt. Az első helyen állt az, hogy felhívjam Krist, ehhez azonban előbb Tomot kellett volna valahogyan lekoptatom, de ő nem igazán sietett eltűnni a saját lakosztályába, inkább a nálam levő kanapét célozta be, és unott képpel váltogatni kezdte a csatornákat a tévén.

- Nem akarod ezt valahol máshol csinálni? – huppantam le mellé, mivel az előző öt hasonló lényegű kérdésemet figyelemre sem méltatta.

- Nem akarod elárulni, hogyan sikerült kibékülnötök? – kérdezett vissza flegmán, de tudtam, hogy minden idegszálával feszülten figyel. Megadtam neki, amire vágyik, bár nem értettem, miért nem tud élni enélkül az információ nélkül.

- A te hegyi beszéded hatására döntött úgy, hogy ad még egy esélyt. – Ezzel még a hiúságának is hízelegtem, bár nem volt igaz.

- Komolyan? – fordult végre felém. Ő elhitte. – Ne hagyj tudatlanul, mesélj!

- Nem. Inkább menj most el! Később találkozunk. – Ha azt reméltem, képes tiszteletben tartani a nagyon privát szférámat, akkor eddigi barátságunk során nem először kellett tévednem.

Tovább erősködött, végül higgyen, amit akar alapon azt hazudtam neki, hogy különféle okokból nem aludtam sokat az éjjel, és szeretnék pihenni, azelőtt meg lezuhanyozni.

- Tőlem pihenhetsz, ott találod a hálót – bökött a szemközti ajtó felé. Mintha én nem tudnám. – Én közben őrködök, nehogy Stacey orvul rád törjön.

Feladtam. Fogtam a mobilomat, és a fürdőszoba felé indultam abban bízva, hogy a víz zajától kísérten talán tudok két szót váltani Kristennel, de még ekkor is utánam szólt.

- Mi van? – fordultam meg dühösen, mire Tom döbbenten rám bámult.

- Az hinné az ember, hogy kielégülten kezelhetőbb vagy – adott hangot ámulatának. Már meg sem lepett igazán, hogy nem mondta el a feltartásom okát.

Ezt válaszra sem méltatva továbbmentem, és már a kilincsen volt a kezem, amikor újból megtorpanásra késztetett.

- Vannak karmolás nyomok a hátadon?

Hitetlenkedve bámultam vissza rá.

- Nincsenek – sajnos – tettem hozzá magamban. De simán odagondolhattam volna egy ezúttalt is. Eddig minden együttlétünk alkalmával sikerült beszereznem néhányat. Előző éjjel viszont másféle összebújást eszközöltünk.

Tom eleresztett egy fojtott káromkodást, majd közölte velem csalódottságát.

- Akkor nem tartok veled – fordult vissza a képernyő felé.

Vettem egy mély levegőt, és sokadjára nyugtáztam magamban, hogy Tomnak kissé elment az esze. Mégis hálás voltam neki, mivel alighogy becsuktam az ajtót, teljes hangerőre állította a tévét, így nem kellett segítségül hívnom a zuhany csobogását, hogy eltitkoljam a Krisnek intézett hívásomat.

Még az üzletben elmentettem a számát, és a készülékébe beírtam a sajátomat, hátha a neki írt cetlit elkeveri valahova, így csak arra kellett várnom, hogy felvegye. Húszat csengett ki, mielőtt csalódottan le akartam volna rakni, de ekkor egy kattanást hallottam.

- Kristen? – kérdeztem rögtön.

- Szia – suttogta bele. Nem tudtam, miért ilyen halk, de aztán eszembe jutott, hogy ő valószínűleg már a stúdióban van.

- Ne haragudj, ezentúl csak otthon hívlak.

- Ezt kérni szerettem volna. Túl nagy feltűnést kelthet, hogy mobillal a kezében látnak egy néma lányt. – Tetszett a jókedv a hangjában, ebből meg is tudtam, amit szerettem volna: minden rendben van vele.

- Ezek szerint már dolgozol…

- Igen, a jövő heti ruháitokat készítem – felelte, de a mondata vége elhalkult. – Emiatt viszont a nyakamra jár Kate, úgyhogy ne haragudj, de le kell tegyelek…

- Menj csak. Kris?

- Igen? – Nehezen bírtam volna pontosan megfogalmazni, milyen – jó értelemben – hátborzongató érzések járják át a testem.

- Örülök, hogy hallottam a hangodat – mondtam a csöpögős verzió helyett, bár ez is a közelében járt annak.

- Majd még beszélünk.

- Rendben, este hívlak. – Alig várom – akartam volna még mondani, de addigra letette. Valamiért egyre kiváltságosabbnak éreztem magam, amiért én vagyok az egyetlen, aki nemcsak a titkát tudja, de évek óta az első, aki a hangját is tényleg hallhatta. Amit egy őrült elől próbált titkolni – ezt sem volt szabad elfelejtenem.

Azonnal tárcsáztam Nedet, hogy biztos lehessek benne, valaki vigyáz Krisre.

- Egy órán belül a lakásánál volt a fickó, ne aggódj. Még munkába is elkísérte, persze csak tisztes távolból, és óránként jelentést tesz nekem.

- Helyes. Köszönöm – feleltem. Tényleg megnyugodtam.

- Nincs mit. Van cserébe egy kérésem.

- Mi lenne az? – kérdeztem gyanakodva. Nem tetszett a hanghordozása. Így szokta bevezetni, ha valami olyasmit talált ki nekem, ami miatt istentelenül szívni fogok.

- Egy fotózás lesz, amíg ott vagytok San Francisoban és arra akartalak kérni, hogy ne borulj ki miatta.

- Fotózás? – legyintettem képzeletben. Sokkal durvábbra számítottam. – Havonta többször is szervezel nekem ilyen kellemes szabadidős elfoglaltságot – gúnyolódtam. – Miért borulnék ki éppen most?

- Mert Staceyvel lesz, és meglehetősen erotikus témájú. A filmetek promójára.

Már a második szó óta nem kaptam levegőt, az utána következők pedig csak tetézték a pánikomat.

- Nem! – reagáltam le röviden.

- Muszáj. Benne van a szerződésedben. – „Bírtam”, amikor Ned ilyen blazírt hangon közli velem az ilyesmit. – Most mennem kell, más ügyfeleim is vannak rajtad kívül, akikkel illene törődnöm. A barátnőd miatt nyugodt lehetsz, de a fotózáson részt kell venned. Sok sikert!

Meg sem várta, hogy úgy komolyabban is kiboruljak, ő is lerakta a hívást, épp, mint kicsivel korábban Kris. Utána törtem volna össze szívesen a mobilomat, vagy bármi mást, mondjuk a tükröt, de tőlem eddig távol állóan most tartottam attól a babonabeli hét év szerencsétlenségtől. Még csak az hiányozna…

Ingerülten vetkőztem le, majd álltam be a zuhany alá, hátha lehiggadok, de a helyzet cseppet sem változott, mikor végeztem. Ráadásul Tom még mindig a kanapén terpeszkedett.

- Mi az? – pillantott rám futólag, mikor a háló irányába tartottam, hogy a törölközőnyi öltözékemet valami másra cseréljem. – Úgy nézel ki, mint akinek elvágták a torkát.

- Úgy is érzem magam – morogtam, miközben a szekrényben turkáltam, ahova előzőleg beöntöttem a sporttáskám tartalmát. – Te tudtál a fotózásról? – kiáltottam a nappali felé.

- Milyen fotózás? – jött a válaszkérdés.

Ezt is elmorogtam, de persze nem hallhatta. Ha ő nem is, Stacey száz százalék, hogy tudott róla, és most előre iszik a medve bőrére, de csalódást fogok neki okozni, ha azt hiszi, bármilyen szinten is meg fog tudni hódítani. Eddig sem sikerült neki, miért pont most sikerülne? Kristen így is folyton kitölti a gondolataimat, de a tegnap után… Főleg. Staceynek esélye sincs!

Miután magamra kaptam egy-két ruhadarabot, rendeltem némi kaját, lévén, hogy ebédidő volt – persze rögtön két adagot, hogy Tom se vesszen éhen. Már le is mondtam róla, hogy megszabadulhatok tőle, amikor ezután közölte, hogy egy kis időre lelép, addig őrizzem egyedül az erényeimet, de nem igazán bántam, hogy így alakult.

Alighogy egyedül maradtam, ismét rávetettem magam a telefonra, de szívem vágyainak ellentmondva nem Kristent hívtam fel újra, hanem megpróbáltam kideríteni, ki volt az, akivel anno együtt lehetett. Persze sikertelenül. Sose jártam detektív-képzőbe. Ekkor eszembe jutott a bátyja. Fogalmam sem volt, hogy ő vajon tudja-e, hogy a húga hangjával mi a helyzet, de ezt egyelőre nem is akartam megbeszélni vele, azt annál inkább, hogy ő mit tud.

Végül nem maradt időm Krist is felhívni. Amint kiderítettem Cam számát, mennem kellett a forgatásra. Tom jött értem, de a szálloda halljában Staceyvel is összefutottunk, aki persze feltűnően került minket. Épp emiatt éreztem úgy, hogy a vesztembe rohanok…

(Kristen)

Szerencsére egész nap elég dolgom volt ahhoz, hogy nagyjából el tudjam terelni a figyelmemet Robról, meg az egész előző esi beszélgetésünkről. Bántam is, meg nem is, hogy elmondtam neki, féltem, hogy ezután tartózkodóbb lesz, annak ellenére, hogy reggel egész… kedvesen viselkedett. A szerelmesen jelzőre még csak gondolni sem mertem. Túlzás lenne olyasmit képzelnem ebbe a dologba, ami nincs.

Reggel meghökkentem, mikor egy futár beállított egy csomaggal egy csokor rózsa kíséretében, akkor pedig szó szerint a torkomon akadt a levegő, mikor megláttam, hogy egy mobiltelefont kaptam. Robtól. Mielőtt elment, megkért ugyan, hogy szóljak neki, bármi gond van, de az eszembe sem jutott, hogy ilyen alaposan meg is tervezi, hogy tudnám ezt megtenni. Még a telefonszámát is beírta a készülékembe.

Ez az apró figyelmesség is arról győzködött, nincs mitől tartanom, mert nem fognak változni az érzései, míg külön leszünk, de a félsz bennem maradt. Kiszolgáltatottnak éreztem magam így, hogy valaki tud rólam mindent. Még a családomnak sem árultam el semmit, félve attól, hogy úgy még nagyobb esélyem van lebukni.

Estére sikerült magam alaposan összezavarnom, de a lakókocsim előtt várakozó újabb csokor csodaszép vörös rózsa elűzte a kételyeimet. Hazavittem. A nappalimba mindig a frissen kapott bokrétát raktam, a többi a műteremben illatozott. Most is kicseréltem őket, és egy pillanatig elmerengve néztem az illatkavalkádot.

Mivel Rob azt mondta, este még hívni fog, nem mertem korán lefeküdni. Ehelyett betettem némi klasszikust a hi-fibe és folytattam a művemet. Lassan, de biztosan készülgetett, és alapos odafigyelést igényelt… volna, ha nem lesem közben fél szemmel a telefont. Ha nem ígérte volna, nem várom annyira a hívást, de így…

Az átok készülék azonban nem szólalt meg. Egy idő után vetettem rá egy pillantást, hátha véletlenül kikapcsoltam, vagy lemerült, de működőképesnek tűnt.

És kaptam egy sms-t. Valószínűleg a zenétől nem hallottam az érkezését, most azonban nem vártam tovább.

Szia! Ne haragudj, reggel még nem tudtam, hogy ma éjjel már forgatni fogunk, és egy perc nyugtom sincs. Holnap keresni foglak. Álmodj rólunk valami szépet! Jó éjszakát!

Kicsit csalódott voltam, amiért nem hívott az sms helyett, de aztán eszembe jutott, hogy talán nem volt egyedül és ezért választotta ezt a megoldást. A furcsa hiányérzetem másik oka az üzenet személytelensége volt. Egyetlen szót leszámítva: rólunk. Ez megdobogtatta a szívemet. Nem várhattam tőle szerelmi vallomás, ott még messze nem tartottunk. Főleg most, a helyzetem ismeretében.

Bár már jó egy órája küldte, reméltem, hogy még nem aggódta magát agyon és időben érkezik a válaszom.

Megköszöntem, hogy gondolt rám, kitartást kívántam a forgatáshoz, és én is szép éjt kértem neki majd későbbre.

Tényleg nem írt semmi különlegeset, mégis felvillanyozott a dolog; valaki gondol rám. És az sem mellékes, hogy nem ártó szándékkal. Ennek fényében sokkal könnyebben ment a munka, mint korábban, de csupán negyedóráig, amikor valami újból megakasztott benne…

(Rob)

Bárhol, még a pokol egyik izzó üstjében is szívesebben lettem volna, mint Staceyvel egy újabb szexjelenetben. A legdurvább a hogyan volt. A forgatókönyv szerint orálisan kellett volna kielégítenie. Régen, mikor olvastam, nem fogott meg a dolog – most sem! – annyira, hogy érdemes legyen emlékeznem rá, ma viszont ráébresztettek a tényállásra.

Éjszaka volt, nekünk pedig egy parkban kellett andalognunk, amikor is elveszítem a fejem, nem bírok a farkammal, és mielőtt megdugnám a filmbeli életem párját, leszopatom vele magam. Ezt elolvasni is borzalom volt, de csak mert tudtam, kivel vagyok kénytelen eljátszani. Kristennel akármikor szívesen „andalogtam” volna bárhol, de Staceyvel…

Márpedig vele kellett. A rendező ráadásul a természetesség híve volt, így alig használt műfényeket, ennek pedig az lett az eredménye, hogy a lényeget, azaz, ahol Stacey szája dolgozik majd, még a stábtagok sem láthatják. Éppen emiatt kezdtem aggódni, a csaj ugyanis félreérthetetlen pillantásokkal adta a tudtomra, hogy ő bizony nem fog színészi alakítást nyújtani, sokkal inkább valódit.

Akkor borultam ki teljesen, amikor a szája szélét megnyalva váratlanul végigsimított a nadrágom elején.

- Ne aggódj, én tudom, hogy finom lesz – súgta ráadásul úgy, hogy csak én hallhassam.

Nekem nem volt kedvem finomkodni, ellöktem a kezét, megragadtam a karját és egy fához szorítottam.

- Melyik szót nem bírod felfogni abból, hogy nem érdekelsz? – kérdeztem tőle dühösen. A múltkori, Kris lakókocsijánál történt eset óta meg sem próbáltam fékezni vele kapcsolatban az indulataimat. De még ezt is félreértette.

- Szóval durván akarod? – Én voltam angol, az ő hidegvére azonban nemcsak az enyémet múlta felül, hanem bármilyen hüllőével bőven vetekedett volna.

- Sehogyan nem akarom! – Ezúttal kiabáltam, de nem érdekelt. Persze rögtön mindenki felkapta a fejét a hangoskodásra, de csak a rendező mert közelebb jönni, még Tom is inkább kispadról figyelte az eseményeket.

- Rob, higgadj le! – hallottam Stacey megmentőjének a hangját. – Mi a gond? – Elárultam neki. Erre tovább fokozta a „jókedvemet”. - Ugyan már, istenien csinálja, te is élvezni fogod.

Az elképedésem nem lehetett volna nagyobb. Mindkettejüket otthagytam és elvonultam megölni magam. Lassú, de idővel remélhetőleg kegyetlenné váló módszert választottam ehhez: rágyújtottam.

Pont elővettem a telefonomat, hogy Kris hangja megnyugtasson – valójában rá volt szükségem, de többmérföldnyire ezt nem lehetett kivitelezni –, ám ezen számításomat is keresztül húzták. Tom jött oda hozzám. A vigyorán már meg sem lepődtem.

- Tényleg jól csinálja – mondta. Villámló tekintettel mértem végig, de nem értett belőle. – Most mi van? Ne állítsd, hogy nem, amíg nem próbáltad…

- Nem vagyok rá kíváncsi, komolyan olyan nehéz ezt felfogni? – csattantam fel. Pont ez hiányzott már csak, hogy Tom is felbosszantson. Visszacsúsztattam a mobilt a zsebembe, mielőtt kiszúrja, hogy akartam valamit vele, és minden színészi képesség bevetése nélkül is a világ összes könyörgésével néztem rá. – Ments meg, Tom!

Barátom hosszan rágódott azon, hogyan tegye – egészen pontosan két cigi erejéig, majd bólintott, és magamra hagyott. Mivel a szünetből már csak két perc volt hátra, két dologban reménykedtem: Tom valami hihetőt talál ki, és Kris nem fog haragudni, amiért csak egy sms-t kap. Nem tudtam, meddig lesz ébren, de reméltem, hogy ezt még elolvassa, nem szerettem volna ugyanis, ha azt hiszi, átvertem, amikor megígértem, hogy este felhívom.

Ezután bevetettem magam a kamerák kereszttűzébe. És Stacey karmai közé… aki váratlanul meglehetősen tartózkodó pillantásokkal fogadott.

- Legyünk túl rajta – mondtam minden akaratom ellenére. Erre ő vett egy mély lélegzetet, de félve karolt belém. Nekiálltunk andalogni.

A kamerák végig követtek bennünket, valamit beszélnünk is kellett, de totál kiesett az agyamból, mit mondok, nyilván a szövegem volt az, de nem rémlett. Ennek ellenére senki nem állította le a felvételt. Mindenre felkészültem, egy meteorzáportól kezdve lavináig, mely megakadályozhatja Staceyt abban, amit tenni készül, de egy oldalpillantás után, melyet Tomra vetettem, sem lettem nyugodtabb.

Egyetlen természeti katasztrófa maradt hátra: Stacey. Aki alighogy odaértünk az ominózus jelenet színhelyéhez, szenvedélyesen körén fonódott. Én is szaggatni kezdtem róla a ruhát, majd elfordítottam magunkat úgy, hogy tényleg senki ne lásson semmit, és úgy tettem, mint aki élvezi, holott egyszerre rettegtem és undorodtam attól, amit a csaj beelőlegezett.

Lehunytam a szemem, mikor letérdelt elém a fűbe, és igyekeztem egy helyben maradni – hátha akkor nem lesz szükség ismétlésre –, de amikor a fenekemre csúsztatta a kezeit, felnyögtem. Elátkoztam a sorsot, ami erre a pályára irányított évekkel ezelőtt, sőt, azt is elátkoztam, aki feltalálta a mozgóképet, a kamerát, és még hasonlókat.

Éreztem, hogy Stacey az övemen matat, és már „vártam”, mikor gombolja ki a nadrágomat, hogy a lényegre térjen – bár szent meggyőződésem volt, hogy az életben nem fogja életre kelteni a testem, pláne nem így, itt és most –, de ekkor meglepő dolog történt.

Nem szabadított ki sem a nadrágból – valójában ki sem gombolta azt –, nem fogdosott meg, és a legfontosabb: nem vett a szájába. Csodálkozva bámultam le rá, így kívánta a szerepem is, leszámítva a csodálkozást, de nem történt semmi.

Újra futólag Tomra néztem, aki feltartott hüvelykujjal jelezte, hogy minden a tervei szerint megy, akármik is legyenek azok. Ezután boldogabban és határozottabban játszottam tovább, még arra is képes voltam, hogy a forgatókönyvben leírtaknak engedelmeskedve ugyanazon jelenet keretében Staceyt szemből egy padnak döntve hátulról megpakoljam. Illetve ezt lássa a kamera, mintha…

A következő szünetben egyből letámadtam Tomot.

- Ezt hogy csináltad? – kérdeztem hitetlenkedve. – Azt mondtad neki, hogy buzi vagyok? – Még ezt sem bántam volna, sőt, úgy voltam vele, szét is híresztelheti, ha akarja, legalább minden értem rajongó nő egy életre kiábrándul, és lesz egy kis nyugtom. Meg magánéletem. Hacsak Kristen nem hiszi el a pletykákat. Ez gondolkodóba ejtett, de aztán meggyőztem magam, hogy neki bármikor be tudnám bizonyítani, mennyire is vagyok hetero valójában, bár ezt már eddig is sejthette.

Mégsem ez történt, Tom egészen mást eszelt ki.

- Az túl átlátszó lett volna, nem.

- Akkor transzvesztita? – tippeltem tovább.

- Áh, azokra bukik… – legyintett. Meg sem lepődtem. – Azt mondtam, elkaptál valami undorító gombás fertőzést a legutóbbi csajodtól. – Ezen viszont igen.

- És elhitte?

- Nem – vont vállat. – De a jelek szerint nem akart kockáztatni.

Nem tartottam vissza az örömömet, megöleltem Tomot, aki persze szabadulni próbált, de sikertelenül.

- Hé, még engem is megfertőzöl, engedj már! – tiltakozott, mire mosolyogva szabadon eresztettem.

- Kösz, Tom. Nem is tudod, milyen hálás vagyok most ezért!

- Mondjuk, meghívhatsz egy sörre – felelte szerényen. Szívem szerint vettem volna neki egy sörgyárat, de féltem, hogy elbízza magát, így boldogan beleegyeztem, hogy amint vége a melónak, elmegyünk és iszunk egyet.

Előbb viszont még ki akartam használni a szünetből maradt öt percemet, hogy megnézzem, reagált-e valamit Kris az sms-emre. Reagált! A szívem hevesen vert, miközben megnyitottam az üzenetet. De semmi olyasmi nem volt benne, hogy esetleg hiányoznék neki, üres lenne az ágya nélkülem, vagy csak úgy… bármi ilyesmi.

Letörten elszívtam egy szál cigit, és úgy döntöttem, én igenis kockáztatok. Merészen elkezdtem pötyögni…

Magányos lesz az éjszakám nélküled! Legszívesebben bérelnék egy helikoptert, és azonnal iderepítenélek vele! Hiányzol, és fogalmam sincs, hogy fogom kibírni nélküled ezt a hetet… Alig várom, hogy leteljen, újra a karjaimban tarthassalak, és… A többit a fantáziádra bízom ;-) Jó éjt, szépségem!

…majd gyorsan elküldtem, mielőtt meggondolom magam, és törlöm az egészet. A szépségem szó elég idegen volt tőlem, tőle viszont nem! Semmilyen tekintetben nem találkoztam még ilyen nővel. Külsőleg és belsőleg egyaránt megigézett, és nem is akartam szabadulni már soha többé ebből a kába révületből, melyet minden egyes alkalommal éreztem vele kapcsolatban.

Felvételhez hívtak, úgyhogy nem várhattam meg, hogy vajon válaszol-e, de mivel jóval elmúlt éjfél, úgy gondoltam, lehet, hogy már alszik. Telepatikus úton is jó éjt kívántam neki, majd belevetettem magam az újabb jelenetbe.

(Kristen)

Mivel egyedül voltam, nem volt ki előtt szégyellnem, hogy elpirultam Rob szavainak olvastán. Pontosan ilyen sms-t vártam tőle elsőre is. Ezek szerint egy cseppet sem csorbított a felém irányuló érzésein az, amit elárultam neki magamról – vontam le a következtetést.

Egész testemben megremegtem, mikor egy másodpercre – a kérésének engedelmeskedve – a fantáziámra hagyatkozva belegondoltam, mit takarhat az a három pont az sms-ben. Egyre félelmetesebb hatásokat volt képes gyakorolni rám, még a távolból is. Sürgős szükségem volt hirtelen egy hideg zuhanyra, de azzal is csak ártottam magamnak – míg mosakodtam, azt képzelegtem, hogy ő simogat, így a rám zuhogó hideg víz lassacskán csaknem forrni kezdett.

Mégis vacogva másztam ki alóla, magamra kaptam egy alváshoz használt pólót, meg egy bugyit, és a telefonnal a kezemben vackoltam be magam az ágyba. A festéstől elment a kedvem, inkább álmodozni volt vágyásom. Az ágyneműn még érződött az ő illata, melybe most boldogan fészkeltem bele magam, és miután eleget szimatoltam, nekiálltam választ írni.

Ha nem félnék, hogy kirúgnak a munkahelyemről és a suliból, én magam kerítenék habozás nélkül egy helikoptert, vagy elindulnék gyalog is akár. Te is hiányzol, és várom, hogy visszaérkezz. Remélhetőleg addig sem hagyod magad elcsábítani perzselő vágyaid kielégítésének reményében… Annál én sokkal izgalmasabbal foglak várni… Hogy mivel, azt én bízom a te fantáziádra. A sajátomnak most szüksége van némi jégre. Szép álmokat! :-)

Ezt elküldve újra a párnába fúrtam az arcom, melyen előzőleg ő éjszakázott, és visszagondoltam a boldog, gyönyörteli órákra, melyeket itt töltöttünk el eddig. Meg a konyhámban. Valamint a lakókocsijában. És az autójában. Továbbá abban az öltözőben… Minden alkalom felülmúlhatatlan volt, mégis más, mindig egy kicsit valamivel több.

Eszembe jutott, milyen tapintatosan viselkedett előző éjjel a női bajom miatt. Bezzeg ő ilyesmire sosem volt tekintettel, még azt is felrótta sokszor, hogy nő vagyok. De nem akartam most rá gondolni, tovább akartam lebegni a boldogság hullámain, és sikerült is elűznöm a gondolataimból.

Egy fél órán át még ébren bírtam maradni, de Rob nem jelentkezett újra, gondoltam, biztos még tart a forgatás, úgyhogy nem vártam tovább, átadtam magam a szenvedéllyel teli álmoknak, bízva abban, hogy a másnap is ilyen hamar eltelik nélküle, meg az azutáni és az azt követő…

Azt viszont nem sejthettem, milyen érdekes és egyben félelmetes felfedezést kell tennem már rögtön reggel…