16. fejezet

Sziasztok! :)

Hát.. öhm. Nem mondanék semmit. Bocs :D - csak ennyi. Nemcsak a történésekért, hanem a hosszért is :/

Puszi mindenkinek!!! (LLL)

Szil

16. fejezet (Rob)

Furcsa volt, ami Kris divatbemutatója után történt. Azt hittem, este még beszélhetek vele, de amikor smst küldött, éppen jelenetben voltam, és mire végeztem, már valószínűleg aludt. Amit küldött, meg sem közelítette azokat a forróakat, melyeket az előző nap során váltottunk, meg ma is. Válaszoltam neki, de még reggel sem írt vissza, amikor lejárt a műszakom. A délelőtt során kaptam csak egy rövid üzenetet, hogy jól van, de sok munkát sóztak a nyakába.

Nem azzal volt bajom, hogy ezt írta, hanem azzal, ahogyan ezt írta. Személytelenül és semmitmondóan. El is keseredtem, mert fogalmam sem volt, mi változott, de megpróbáltam utánajárni a dolognak. Felhívtam Nedet, aki megunta, hogy állandóan zaklatom és megadta a testőr közvetlen számát. Nem elhatározás, csupán aggodalom kérdése volt, hogy vagy negyedórán át faggattam eztán Jasont, mi történt előző estétől idáig.

Nem mondott semmi különlegeset, kivéve egy dolgot, ami gondolkodóba ejtett. Kris megígérte, hogy azzal az Isaackel viteti majd haza magát, ehhez képest taxival ment a lakásába a bemutatót követően. Arra jutottam, hogy ott kellett történnie valaminek, mert azt kizártnak tartottam, hogy elfelejtette volna a kifejezett kérésemet, de Jason erre nem tudott magyarázatot adni. És más sem.

Mivel Kristen azt írta, sok a dolga, nem akartam feltartani – déltől estig nekem is újra dolgoznom kellett –, de elhatároztam, hogy este juszt is kiszedem belőle, miért viselkedik velem ilyen… tartózkodóan.

Tomnak csak pár jelenete volt, és velem, úgyhogy könnyen kiszúrta, mi bajom van.

- Csak nem dobott a csaj? – kérdezte kíméletlenül, mikor szünetet tarthattunk. Biztos voltam benne, hogy Krisnek nem változtak az érzései – a testiek tuti nem, a lelkiek meg… azt nem tudtam, hogy állnak az ő részéről, de megráztam a fejem.

- Aggódom érte – feleltem.

- Ja. Én is félnék egyedül hagyni őt L.A.-ben, ahol egy falkányi másik pasas csaphatja le a kezemről. – Meghagytam ebben a hitben, bár zéró valóságalapja volt. Azt sem akartam, hogy megtudja, figyeltetem Krist, mégis véletlenül kiszaladt a számon egy árulkodó mondat.

- Van, aki vigyáz rá.

- Mi? – csapott le Tom, alighogy kimondtam. – Felbéreltél valakit, hogy figyelje? – Az elképedés összes jelét fel bírtam fedezni rajta. Rajtam meg biztos a rémület látszott.

- Csak… nem akartam, hogy baja essen – magyaráztam.

Tom úgy tett, mintha átlátna rajtam, de túl régóta ismertem már ahhoz, hogy tudjam, mikor blöfföl. Most épp blöffölt. Egyáltalán nem értette, miért béreltem fel bárkit, csupán azért, hogy Kris biztonságban legyen. Én viszont nem terveztem őt beavatni. Legnagyobb mázlimra nem is kérdezősködött többet, inkább a megsértődést választotta, mivel nem vittem túlzásba a közlékenységet.

- Pedig talán még segíteni is tudnék – vágta hozzám megjátszott-dühösen. Néhány másodperc kellett csak, hogy rájöjjek: a szerepe szerinti szöveget hallottam tőle a kívánt előadásmódban. Ha valaki nem ismeri úgy, mint ahogyan én, még el is hiszi neki a haragot.

Eloltottam a cigarettámat és utána mentem, vissza a díszletek közé.

Ez volt a mai utolsó közös jelenetünk, majd Stacey következett. Tom azonnal eltűnt, amint tehette, de előbb még odasúgott nekem egy mondatot emlékeztetőül, miszerint megígértem, hogy ma elmegyek vele csajozni és lehetőleg ne szívódjak fel sehová. A tiltakozásomra ügyet sem vetve közölte, hogy tízkor átjön értem a szobámba.

Piszkosul nem éreztem késztetést ma a mulatáshoz, főleg, mivel Krist továbbra sem bírtam elérni. Rengetegszer tévesztettem el a szövegemet, emiatt aztán mindent háromszor újra kellett venni.

Azt is hiába reméltem, hogy a nap végén a hotel felé menet el tudom kezdeni hívogatni a nőt, akit képtelen voltam kiverni a fejemből, és egyre jobban aggódtam érte, mivel Davidnek remek meglátásai voltak a mai pocsék alakításommal kapcsolatosan és ragaszkodott hozzá, hogy együtt menjünk vissza a hotelbe, hogy közben ki is fejthesse ezeket nekem.

Végül úgy döntöttem, bezárkózom előbb a szobámba, ahol már biztos nem zavar meg senki, és kihasználom a Tom tízre jelzett érkezéséig fennmaradó ötpercnyi időt.

Persze, hogy megint keresztülhúzták a terveimet.

Alighogy becsuktam magam mögött az ajtót, feltűnt, hogy valami nem stimmel. Valaki van itt… ráadásul a hálóban. Onnan szűrődött ki némi motozás, de már a nappaliban is égett egy-két gyertya. Az asztalon pedig pezsgő.

Lehunytam a szemem, és elhatároztam, hogy most tényleg istenigazából móresre tanítom Staceyt, de úgy, hogy többé a közelembe sem mer jönni, nemhogy hasonló dolgokra vetemedni. Miért nem hitte el, hogy nemi bajom van? – keseregtem magamban.

Elszántan indultam meg a hálószoba felé, odaérve viszont… földbegyökerezett a lábam.

(Kris)

Mivel az út alig pár percig tartott ide a reptérre, ami másodjára megnézve valójában csak egy alig teniszpályányi leszállópálya volt helikoptereknek, az elrablómnak fel sem tűnt a rémületem. Nekem meg az nem, hogy ki ő.

Most nem kellett repetáznom a látványából. Elsőre is felismertem. Csak még azt nem tudtam eldönteni, hogy sírva fakadjak, vagy felnevessek a megkönnyebbüléstől. Esetleg szájon csókoljam vagy felpofozzam Tomot, amiért majdnem szívrohamot kaptam a módszerétől.

- Gyere, mert Rob már így is ki van akadva rám – nyújtotta a kezét, amint kiszállt a kocsiból. Fogalmam sem volt, mit tervez, de mentem. Bárhová, csak el ebből a városból, ez az ő közeléből.

Ezzel egy időben a félelmeim is újra megnövekedtek. Ha ezt látta, akkor Tom élete is veszélyben van. Emiatt aztán én siettettem, hogy menjünk végre – szinte rángattam elrablómat a helikopterig, ami már csak ránk várt.

Rob tévedett. Az út San Franciscoba csak háromnegyed órát tartott. Tom egyenesen az ő szobájába kísért. Ahol már egy kész szerelmi díszlet fogadott: gyertyák, pezsgő… Hüledezni viszont nem volt időm, mert elkezdte sorolni a „feladataimat”.

- Na most. Van tizenöt perced, mielőtt megérkezik. Zuhanyozz le, öltözz át… – hülyén nézhettem rá, mert hozzátette: – Tudom, nem hagytam időt csomagolni – motyogta. – Akkor csak vetkőzz le… – mért végig elég zavaró pillantásokkal. Bele is pirultam. – Oké, én inkább most lelépek. Kellemes estét!

Még nem tértem magamhoz, de az ajtóból visszafordult, hogy újabb döbbenetet okozó tényt közöljön.

- Robnak holnap estig van kimenője. Beszéltem Kate-tel, azt mondtam neki, megbetegedtél, úgyhogy nem kell menned dolgozni. Este jön érted a helikopter, hogy visszavigyen L.A.-be. Addig együtt lehettek. – Ha tudtam volna beszélni – legalábbis előtte, aki még nem tudta, hogy tudok –, valószínűleg szóhoz sem jutottam volna.

Csak egy hálás pillantásra futotta, ami inkább tűnhetett rémültnek és zavartnak, mint hálásnak, de én igyekeztem. Az ajtó csukódása után körülnéztem, majd eszembe jutott, mit mondott Tom. Tizenöt percem van… Elindultam arra, amerre a hálót sejtettem, és abból nyílva a fürdőszobára is ráakadtam. Úgy döntöttem, ha már így alakult, és a szerepem is készen, nem fogok ellenkezni.

Míg nem túl hosszan folyattam magamra a vizet, elhatároztam, hogy nem fogom tönkretenni ezt az éjszakát azzal, hogy elmondom Robnak, nem tanácsos túl sokat találkoznunk, míg ő is ott van a városban, inkább meg akartam várni a holnapot. Addig is kimásztam a zuhanyzóból, és jobb híján az egyik szállodai fürdőköpenybe bújtam.

Ekkor hallottam meg a bejárati ajtó záródását – mintha Rob menekült volna valaki vagy valami elől –, fél percen belül pedig megjelent a háló ajtajában. Dühösnek tűnt, de leesett az álla, amikor meglátta, hogy én vagyok itt.

- Szia – súgtam neki. Akármi más történt is, hiányzott.

- Hogy kerülsz ide? – lépett közelebb. Lassan. Túl lassan. Őszintén szólva örömtelibb fogadtatásra számítottam.

- Tom rabolt el – vallottam be elbizonytalanodva.

- Elrabolt? – vonta fel Rob a szemöldökét csodálkozva.

- Igen, betuszkolt egy kocsiba, majd egy helikopterbe, és iderepített.

Ekkor végre felolvadtak eddig hűvös vonásai. Felemelte a kezét, és megcirógatta az arcom. Aztán a tarkómra siklottak az ujjai, míg másik keze a derekamon landolt, és még egy fél lépést téve felém magához húzott. A karjaim maguktól mozdulva fonódtak a nyaka köré. A másodpercnyi puhatolózó csók azonnal szenvedélyessé vált, amint a számba eresztettem kedvesem nyelvét.

Szorosan ölelt, mintha soha nem akarna elengedni többé – ugyanezt a hatást kívántam elérni én is nála.

- Azt hittem, haragszol rám, vagy történt valami… – suttogta zihálva, mikor egy kis időre eleresztett. Vagyis csak a csókot hagyta abba.

A történt valami rész stimmelt, de a haragszom az nem.

- Minden rendben – biztosítottam róla mosolyogva. A bizonytalanság szikrái azonban még mindig ott voltak az arcán. – Hiányoztál – súgtam, és illetlenül hozzádörgölőztem közben. Elégedetten nyugtáztam, hogy én is neki, legalábbis ami a hasamhoz feszülő keménységet illeti.

- Meddig maradsz? – nyögte Rob.

- Holnap estig – árulkodtam a tervekről. Több szóra, de még betűre sem maradt idő, olyan hamar csapott le ismét az ajkaimra. Eszem ágában sem volt tiltakozni.

Jó volt azt érezni, hogy nincsen semmi baj. Az ő karjaiban nem féltem a riasztó árnyékoktól sem, melyek az életem felett lebegtek minden borzalmas másodpercben. Most ez a borzalom eltűnt, miközben tovább csókolva egymást elbotorkáltunk az ágyig, ahol Rob leült a szélére, engem pedig szemből az ölébe húzott. Ezután már a combjaim közt érezhettem vágytól duzzadó férfiasságát, mely a testem nem kevésbé forró középpontjához simult.

A kezei a melleimre tapadtak – egyelőre a fürdőköpenyen keresztül, de aztán lesimította a vállaimról, hogy több bőrfelületem szabaddá váljon az érintése előtt. Az ajkaimtól elválva meg is kóstolta a nyakam, majd lejjebb haladt. Egy kicsit hátrahajoltam, hogy jobban elérje a mellbimbóimat.

A térdére támaszkodva merész ötletem támadt. Egyik kezemet felcsúsztattam Rob combjának belső felén, egész addig, míg el nem értem a célomat. Rekedt nyögéssel jutalmazta a tettemet, majd a hátamra kúszó kezével visszarántott, hogy a csókjával ismét elbódítson. Annyira azért még magamnál voltam, hogy a csípőm ütemes körzésével őt is őrületbe kergessem. Mégis csak néhány pillanatig tartott az kéjes kínzás, mert hirtelen hanyatt az ágyon találtam magam, ő pedig fölém hajolva csókolt tovább.

Hogy haladjunk is a vég felé – bár ez az „egy helyben ácsorgás” is kifejezetten izgalmas volt, sőt! –, gombolni kezdtem az ingét. A kezem viszont túlságosan reszketett, hogy ezt végig bírjam csinálni, valamint nem is arra figyeltem. Hanem szerelmem csókjára. Nem tudtam betelni vele. Nyelvünk féktelen táncot járt, időnként apró harapásokkal vegyülve, a testünk pedig teljesen összetapadt.

Már-már ott tartottam, hogy finoman megkérem, térjünk végre a lényegre, mert nagyon izgató volt ugyan ez a mámorító előjáték, főleg úgy, hogy már az ujjai is a szemérmemnél játszottak, alig vártam, hogy magamban érezhessem. Ő viszont ekkor megállt, a lélegzetét visszafojtotta és a szemembe nézett.

- Ugye már csinálhatunk ilyesmit? – kérdezte reménykedve. – Vagy csak meg akarsz gyilkolni?

Beletelt egy kis időbe, mire leesett, hogy mit akar megtudni, de aztán boldogan feleltem:

- Már elmúlt. Minden rendben.

Alighogy kimondtam, az én lélegzetem akadt el, ugyanis majdnem teljesült a kívánságom: magamban érezhettem, habár egyelőre csak az ujjait. Szaporán mozgatta bennem őket, hüvelykujja pedig a csiklómat dörzsölgette közben. Azt hittem, nem lehet jobb, mint a váratlanul rám törő gyönyör, de tévednem kellett.

Rob a szájával fojtotta el remegő sikolyaimat, majd amint a vergődésem alábbhagyott, kivette belőlem az ujjait és lenyalogatta róluk a nedveimet. A tekintete perzselő vágyat tükrözött.

- Ebből akarok még – suttogta, majd akarata szerint cselekedett.

Lejjebb kúszott az ágyon, szélesre tárta a combjaimat, majd további időpocsékolás nélkül nyalni kezdett. A korábbi gyors gyönyöröm helyett ezt lassan csinálta. Nyelve cirógatva elidőzött nőiességem minden apró redőjén, felszippantva róla az azóta is áradó vágycseppeket.

Félő volt, hogy a lepedő megadja magát a körmeimnek, így inkább az ágy támláját gyötörtem tovább, míg Rob velem tette ugyanezt.

A második orgazmusba beleszédültem. Testem édes kínjainak okozója még egyszer végigízlelt odalent, majd elégedetten mosolyogva felemelkedett, és míg én ernyedten tanulgattam újra, hogyan kell lélegezni, ő ledobálta a ruhái, majd… elindult a fürdő felé.

A kimerültségem ellenére ezt meglátva rögtön felpattantam, és elé állva – jobban mondva a fürdőszoba ajtajának támaszkodva – megakadályoztam a haladásban. Nem volt ellenére, újból simogatni kezdett.

- Ne merj most otthagyni! – figyelmeztettem még mindig zihálva. A testén nagyon is észrevehetőek voltak a visszafojthatatlan vágy jelei, nem is értettem, minek próbál ellenállni.

- Én még nem zuhanyoztam – mondta a leggyatrább kifogást, amit csak kitalálhatott volna. Megőrültem az illatáért. Ezt közöltem is vele.

- Isteni illatod van, de ha nem így volna, akkor is kívánnálak! – A tekintete megkérdőjelezte a beszámíthatóságomat, de legalább a tiltakozást elfelejtette.

Ehelyett az ajtóhoz szorítva felemelt és kitöltötte régóta erre vágyó testemet. Aztán úgy maradt. Az ajkamba harapva igyekeztem eltitkolni az örömöm sikolyát, mellyel őt üdvözöltem magamban mélyen. A csókja hallgattatta el ezt is, majd a csípőmbe markolt, és kijjebb húzódott, de csupán azért, hogy aztán teljes erővel visszatérjen belém. A vállaiba kapaszkodva fogadtam az ostromot, ellenállásra gondolni sem bírtam.

Mivel végre tökéletesen teljesült a kívánságom, addig akartam nyújtani a pillanatot, amíg csak lehet, ő viszont sebes tempóban repített bennünket a mennyek felé. Verejtékesen, remegve vártam a beteljesülést, melynek megérkezésekor mintha bomba robbant volna a bensőmben. Rob is ugyanabban a pillanatban élvezett belém.

Örültem, hogy megtart, még mindig az ajtónak döntve, mert tartottam tőle, a saját lábaim túl reszketegek lennének ahhoz, hogy állnom kelljen. Nem is kellett. Kedvesem magához szorítva lépdelt el velem az ágyig anélkül, hogy elhagyta volna a testemet. Még mindig kőkeménynek éreztem, így amint lefektetett, löktem egyet rajta, így én kerülhettem fölé.

A mellkasát végigsimítva moccantottam meg a csípőmet, mire erősebben markolta meg a combjaimat, és felsóhajtott. Ő is szaporán szedte a levegőt az imént történtek miatt, de engem nem bírt legyőzni benne.

Néhány apróbb, majd nagyobb mozdulat váltakozása után fölé hajolva a száját kezdtem ízlelgetni. Nyelvemmel körbesimítottam, mire kidugta a sajátját. Azonnal rávetettem magam, és izgalmas csókba bonyolódtunk. Közben egyre intenzívebben ringattam magam fölötte, és meg is éreztem közeledni az újabb megsemmisülést, de mielőtt Rob is elérhette volna, felült, és még az eddiginél is szaporább mozgásra késztetett.

Talán csak töredéknyi másodperc telhetett el az élvezetünk között, de utána sem engedtük el egymást. Azaz csak én nem őt, ő viszont leemelt magáról, és szitkozódni kezdett.

- Mi baj? – kérdeztem. Nem értettem, mi történhetett, eddig minden rendben volt.

- Nem védekeztem – nézett rám ijedten. Lassan tértem magamhoz az előzőek miatt rám telepedett bágyadtságból, de aztán nekiálltam nyugtatgatni.

- Nem lesz baj. Most… Biztos nem, nyugi – hajtogattam, mire pajkos fény gyúlt a szemeiben.

- Ha mégis, elveszlek feleségül – mondta, mire én lettem sokkal ijedtebb. Ezt látta is rajtam, és egyből lehervadt a mosolya. – Bocs, felejtsd el. – Azt hittem, megsértettem a reakciómmal, de máris közelebb húzódott, és gyorsan kilátásba helyezett egy közös zuhanyzást.

- Mehetünk – egyeztem bele. Az viszont nem ment ki a fejemből, amit mondott. És nem bírtam ki, hogy ne tisztázzam vele ezt a dolgot. – Rob… – kezdtem már a ránk zubogó víz alatt, bár erősen elterelődött a figyelmem, mivel ő éppen tusfürdőt nyomott a tenyerébe, majd szétkente azt a melleimen.

- Tessék? – kérdezte. Elfúló lélegzettel figyelte, ahogy megkeményednek a mellbimbóim az érintésére. Még el is mosolyodott. – Mi az? – nézett aztán a szemeimbe, és egy pusziért hozzám hajolt.

- Az előbb… amit mondtál… én nem akarok férjhez menni. Soha – nyögtem ki, mielőtt tovább kalandozik a figyelmem például az előttem karnyújtásnyira sem álló pompás férfitest felé.

- Oké, én sem akarok megnősülni – felelte mosolyogva. – Ha viszont teherbe esnél…

- Nem fogok! – tiltakoztam.

- Akkor ezt megbeszéltük. – Még egy csókkal is megpecsételtük ezt, majd viszonoztam neki a mosdatás élvezetének élményét, olyannyira, hogy a hab leöblítése után a törölközéssel már nem is bajlódtunk, vizesen ültetett fel az egyik fürdőszobai szekrény tetejére, és hatolt belém rögtön.

Aztán mögém pillantott, és leemelt onnan. Egy másodperc alatt megfordított, hogy szembe kerüljek a tükörrel, amelynek addig nekitámaszkodtam, és így hatolt belém ismét. Kezei a melleimre simultak, mialatt heves mozgással juttatott bennünket egyre közelebb a csúcshoz. Végig a nyakamat csókolgatta közben, amit most láttam is, nemcsak éreztem, egyik keze pedig elindult arrafelé, ahol egyesültünk.

Elég volt alig megérintenie testem legérzékenyebb, apró felületét, hogy a jobb combja, valamint a tarkója – ahol belé kapaszkodtam – piros csíkokkal legyen tarkítva a körmeim által. Ő viszont még nem végzett. Előredöntött a szekrényre, és végig a szemembe nézett a tükörben, míg önmagát hajszolta ugyanoda, amit én már többször bejártam. Az érzések intenzitásától pedig most is elkísértem.

Az utolsó pár lökésnél már azt a pontot figyelte, ahol eggyé olvadtunk, majd a fejét hátravetve, rekedt nyögéssel sült el bennem már sokadjára. Most is védekezés nélkül. Reménykedtem benne, hogy egyik kis magjának sem sikerült pontosan célba érnie, akkor ugyanis még bonyolultabbá válna az amúgy sem egyszerű életünk.

Ezzel most viszont még nem kívántam foglalkozni, vele annál inkább. Mielőtt visszavitt volna a hálószobába, hogy hasonlóképpen töltsük el az éjszaka hátralevő részét, kihúzódtam a karjaiból, majd elé térdelve a számmal takarítottam le róla szenvedélyünk elegyedett nedveit. Ennek következtében ismét életre kelt a nyelvem játékától, de csak a hálóig bírta ki, hogy ne tegyen újra a magáévá. Én pedig ezúttal sem tiltakoztam.

Valamikor az éj közepén járva már totálisan kifáradva feküdtem a karjaiban, amikor elmeséltette velem, hogy is volt ez a szöktetés. Elárultam neki, hogy Tom majdnem a frászt hozta rám, mert tökéletesen eljátszotta, mintha ő lett volna, de arról persze fogalma sem lehetett, hogy milyen félelmeimet valósítja meg ezzel a tettével. Nem is nehezteltem rá, Rob mégis kilátásba helyezett neki némi kínzást.

- Csakis azért fogja megúszni, mert szerzett nekünk egy csodálatos éjszakát – mormolta a fülembe halkan, majd meg is puszilgatta azt. – És napot. Este kell visszamenned, igaz? – kérdezte. – Kár, hogy nem maradhatsz…

- Éppenséggel szívesebben maradnék… – szaladt ki a számon, mire rögtön felfigyelt.

- Hogyhogy? – Aztán a saját kérdését válaszolta meg. – Történt valami? – Láttam, hogy elsápad, mire meg akartam nyugtatni, hogy semmi komoly, de persze nem hitte el.

(Rob)

Elakadt a szavam, amint megtudtam, hogy az a rohadék Kris közelébe merészkedett.

- Meglátogatott? – kérdeztem egyszerre rettegve attól, amit hallani fogok és dühösen, amiért az a rohadék pont akkorra időzítette, amikor nem lehettem vele.

- Nem. Csak a bemutatón volt ott – felelte. Egy cseppet sem lettem boldogabb. De ezzel rögtön a helyére is került a kirakó egy darabkája. Sőt, kettő.

- Tehát ezért mentél haza onnan taxival, és ezért nem beszélsz velem azóta. – Mérges lettem rá. – Direkt megkértelek, hogy szólj, ha felbukkan!

Na, azért őt sem kellett félteni.

- És mi a fenét tudtál volna tenni innen? – csattant fel. Nem tetszett, hogy máris veszekszünk, holott épp ellenkezőleg kéne, kiváltképpen az elmúlt szerelmes órák után, de még nem sejtettem, hogy a java csak ezután következik. – Várjunk csak… Te honnan tudsz arról, hogy taxival mentem haza? – húzódott el tőlem. Nem válaszoltam, de nem is volt rá szükség. – Te figyeltettél engem!

Nem akadályoztam, amikor felkelt mellőlem az ágyból. Gondoltam, hagyom, hogy megeméssze, aztán elmondom neki, miért tettem. Tagadni nem akartam, az felért volna egy hazugsággal, pedig ma már eleget hazudtam neki akkor, amikor azt állítottam, nem akarok megnősülni. Őt nagyon is szívesen elvettem volna, még akkor is, ha nem esik teherbe.

Először megrémültem ettől a gondolattól, de azóta ráébredtem, miért gondoltam ezt így. Mert visszavonhatatlanul beleszerettem. Megkönnyebbültem, amikor ezt bevallottam magamnak, Kris viszont elég egyértelműen a tudomásomra hozta, hogy jobb, ha ezt sürgősen elfelejtem.

Minden valaha tanult vagy rám ragadt színészi tehetségemre szükségem volt ahhoz, hogy elhitessem vele, eszemben sincs megházasodni. Baromi rossz érzés volt. Így viszont nem állt fenn annak a veszélye, hogy a kapcsolatunknak lőttek. Nem akartam többet, mint amennyit ő maga adni hajlandó. Kivéve, ha a testi épségéről van szó.

Most is csendben figyeltem, ahogy magára veszi az ingemet, majd előtúrja a nadrágomból a cigimet, és az erkélyre vonul. Én is felkeltem, és magamra kaptam a nadrágot, de még nem indultam utána. Előbb küldtem egy sms-t Cameronnak, hogy az ellenség valószínűleg Los Angelesben van, mert a húga – aki most velem van máshol – ott látta, és megkértem, nézzen utána, tényleg így van-e. Úgy döntöttem, ha így van, akkor semmiképpen nem engedem oda vissza Kristent.

Ezt követően már utána mentem, de megálltam az ajtóban, és onnan figyeltem szótlanul.

- Gyűlölöm, ha valaki minden lépésemet számon tartja – motyogta ingerülten. Minden szavát megértettem, de nekem is volt egy alapos indokom rá, hogy miért tettem. Azon kívül, hogy a szívem hogyan érzett iránta.

- Én azt gyűlölöm, ahogy ez a seggfej eddig bánt veled. De ezentúl másként lesz – léptem közelebb, de ha azt hittem, ezzel megnyugtatom, akkor tévedtem. Épp ellenkezőleg cselekedett: harciasan megpördült, és villámló szemekkel nézett rám.

- Mi lesz másként? – sziszegte. – Semmi sem lesz másként! Nem hagyom, hogy veszélybe sodord magad miattam!

- Látod, te is pont ezt csinálod – mutattam rá a valóságra, aztán bátran még közelebb mentem. Aztán a karjaimba zártam, és nem hagytam, hogy eltoljon magától. – Te engem akarsz megvédeni, de úgy, hogy közben saját magadat áldozod fel. Én meg téged akarlak megvédeni, ez viszont nem jár semmilyen áldozattal. Hagyd! Csak ennyit kérek. Hagyd, hogy segítsek! Nem vagy egyedül, Kris…

- Akkor is utálom, ha a hátam mögött intézkednek, ráadásul… valakit rám állítottál? Hogy tehetted?

- Sajnálom – feleltem a kitörésére, de nem állt szándékomban visszahívni az illetőt. És eszembe is jutott valami. – Várj csak, azt mondtad, téged Tom szinte elrabolt… Hol a francban volt Jason? Tőle is meg kellett volna mentenie téged.

- Ki az a Jason? – morogta Kristen, miközben elengedtem, és a szobába léptem a mobilomért. Cam visszaírt, hogy rajta van az ügyön, én viszont első körben Tomot hívtam, hogy megtudjam, mégis hogy képzelte ezt.

- A fickó, akit… „rád állítottam” – válaszoltam a szóhasználattól fintorogva Krisnek, míg arra vártam, hogy Tom felvegye. Végül álmos hangon beleigenezett. – Említettem ma, hogy valaki vigyáz Krisre. Hogy sikerült megszöktetned? – vágtam a közepébe.

- Mi van? – Azon csodálkoztam, hogy Tom ilyen korán alszik, hisz még alig múlt hajnali fél három, de azon kevésbé, hogy nem érti, miről beszélek. Megismételtem. – Ja, felhívtam a te Ned haverodat, ő árulta el, hogy mi a helyzet, és megadta a pasas számát, én meg beszéltem vele, és…

- Oké, kösz – tettem le a hívást. Ned húzását sem díjaztam, de mivel jól ismerte Tomot, elnéztem neki ezt a baklövést. Tudtam, hogy idegennek sosem árulna el ilyesmit. Aztán elmeséltem Krisnek is, hogy lettünk átverve. De legalább nem Jasonön múlt az, hogy egyáltalán: egy ilyen emberrablásszerű dolog sikerült.

- Sajnálom, hogy nem szóltam róla – mondta váratlanul, miközben a karjaimba bújt, és a derekamat átölelve hozzám simult. Örültem, hogy belátta, nekem igenis fontos, hogy szóljon ilyesmiről. Nem viccből aggódtam érte. Egyáltalán nem…

Ő cigizett az előbb, én viszont nem, így kivezettem az erkélyre, ahonnan nemrég visszatértünk, és az ölembe ültettem, míg elszívok egy szálat. Egyből összekucorodott rajtam, és bár a közelsége ismét erősen élesztgette a vágyaimat, láttam rajta, hogy hosszú, és minden bizonnyal stresszes napja volt, úgyhogy hagyni akartam aludni, amint visszamegyünk a hálóba. Előbb viszont még volt neki némi mondanivalóm. Vagy inkább kérésem.

- Szeretném, ha itt maradnál, és majd együtt mennénk vissza, ha véget ér itt a forgatás.

- Nem is tudom – ásított egy aprót. – Kate csak a holnapi szabadnapomról tud, mert Tom azt mondta neki, hogy beteg vagyok.

- Akkor holnap majd azt mondjuk, hogy még mindig lázas vagy – ajánlottam a legkézenfekvőbb megoldást.

- Hadd aludjak rá egyet, jó? – kérte erre, majd puszilgatni kezdte a nyakam. Ez veszélyes volt.

- Ha belátható időn belül aludni akarsz, akkor ezt most fejezd be… – Persze már késő volt. az elmúlt órák alatt csillapodott ugyan az „éhségem”, de ő bármikor rá bírt volna venni egy kis repetára.

- De ha egyszer jó az ízed – nézett a szemeimbe, majd a számra, és végül azt is megízlelte. Egyetlen csókjával levett a lábamról. És immár nemcsak a testem lángolt érte, hanem bevallottan a szívem is. ezt viszont nem volt szabad megtudnia.

Miután eloltottam a cigit, a karjaimban vittem az ágyig, de már majdnem aludt, mikor a párnák közé fektettem. Óvatos puszikkal kísérten gomboltam ki rajta az ingemet, és húztam is le róla. Majd a saját nadrágomat és levettem, hogy semmi ne álljon köztünk akadályt, hadd simulhassunk össze teljesen. Kris a korábbi nézeteltérésünk ellenére szorosan ölelt át, én pedig sokáig hallgattam még a lélegzetét, miközben gondolkodtam.

Amikor ma megpillantottam a szobámban, először el sem hittem, hogy tényleg őt látom, és nem csak a képzeletem ver át. Közelebb lépve már biztos voltam benne, hogy csakugyan nem délibábot látok, hanem ő az! Az elmúlt másfél nap tartózkodó viselkedését azonban még mindig nem értettem. Azt hittem, ki tudom majd szedni belőle, miért volt olyan, amilyen, ehelyett szenvedélyes órákat töltöttünk együtt, és csupán annyit mondott, hogy minden rendben.

Később kellett megtudnom, hogy valójában mennyi minden nincs rendben. Ha sejtettem volna, hogy az az állat ismét a városban van, valamilyen ürüggyel megszököm innen, és inkább rá vigyázok amott. Ezzel kapcsolatban már csupán annyit tudtam tenni, hogy magam mellett tartom. Az élete és a testi épsége mindennél fontosabb volt a számomra. Ő maga. Ahogy volt.

Szerettem volna mégis bevallani neki, mi is az oka annak valójában, hogy ennyire féltem őt, de nem mertem. Nem mertem kimondani, mert fogalmam sem volt róla, mikor lesz elege abból, hogy ennyire aggódom érte, valamint a magam módján meg is óvom, és zavar el emiatt, csak azért, mert ő is félt engem. Ez olyan képtelenségnek hangzott, hogy épp ezért volt esélyes, valóra válik.

Nem akartam, hogy valóra váljon. Megcirógattam kedvesem arcát, és percekig csak benne gyönyörködtem ezután. Olyan féktelen örömhullám öntött el attól a ténytől, hogy magamhoz ölelhetem, hogy attól tartottam, csupán egy álom az egész és mindjárt felébredek. Egyedül. De az ölelése nem álom volt. Ahogy az sem, amikor álmában a nevemet motyogta.

- Szeretlek – feleltem rá halkan.

Nem hallhatta, hiszen aludt, de engem boldoggá tett, hogy legalább így kimondhattam. Számomra is furcsa volt, mint minden új érzés, melyet azóta tanultam, hogy őt megismertem.

Egy ideig még őt nézegettem – sosem bírtam volna megunni a látványát –, majd követtem az álmok birodalmába, bár az igazit éberen éltem át.

Reggel nem volt mellettem, mikor felébredtem, de mivel abban biztos lehettem, hogy estig San Franciscoban marad – és ha rá tudom beszélni, tovább is –, nem estem rögtön pánikba. Felkaptam magamra egy boxert, és elindultam megkeresni. Az erkélyen találtam rá. Most is az én ingemet viselte. Neki sokkal jobban állt, mint nekem, és voltak sejtéseim, mit (nem) visel alatta…

Egyből a karjaimba emeltem a székből, amelyen ücsörgött kávét szürcsölve, és vele együtt ültem bele vissza.

- Jó reggelt – suttogta boldogan csillogó szemekkel. Szerettem, amikor így néz rám. Nem is kellett erőlködnöm, hogy viszonozzam, sőt, egy csókkal még alá is támasztottam, milyen jó is a reggel.

Aztán elcsakliztam a kávéját, és belekortyoltam, bár láttam, hogy nekem is hozatott.

- Mit szeretnél ma csinálni? – kérdeztem aztán. Én a magam részéről ki sem engedtem volna a szobából, de nem tudhattam, ő mit szeretne. – Városnézés? – ajánlottam.

- Ne – rázta a fejét, és közben elkezdett mocorogni rajtam. Túl izgatóan. Azaz úgy, ahogy szokott. Minden mozdulata, rezdülése az én vágyaimat is nyomban felkeltette. – Maradjunk inkább itt – simította rá a kezét bármire készen álló testrészemre.

- Jó – nyögtem. Nem kellett soká győzködnie, elég volt pár határozott kézmozdulat. Aztán legnagyobb döbbenetemre nagyjából kiszabadított az alsónadrágból, majd felállt rólam, szemből visszaült az ölembe, és egyből magába vezetett.

A nyakamat átkarolva nyögött fel halkan, míg én levegőt venni sem bírtam. Forró volt, lágy és síkos. Alig mozdult, csak ült rajtam, egyedül az izmaival játszott velem. Hitetlenkedve néztem a szemeibe. Egészen elképesztő dolgokat bírt csinálni velem. De így akkor én sem siettem el semmit.

Kigomboltam a rajta levő ing két gombját, mely a leeséstől óvta azt, és a melleire simítottam a tenyeremet. A mellbimbói már kőkeményen várták az érintésemet, majd a nyelvemet. A nyakán végighúzva újra megközelítettem aztán az ajkait, és míg csókba forrtunk, megfogtam a csípőjét, és egy kicsit feljebb emeltem magamon. A csók elnyelte a nyögésünket, de ezt követően már ő mozdult magától. Egyre gyorsabban.

Hálát adtam a vakszerencsének, amiért majdnem a legfelső emeleten volt a szobám, és az erkélyek közt is elválasztó fal akadályozta a kilátást, mert nem szívesen osztottam volna meg senkivel azt, ami éppen történik. Csak magamnak akartam a látványt, amelyet szerelmem tárt elém magából, valamint a kéjt sem akartam megosztani – még vizuálisan sem senkivel –, amelyet éppen átéltünk.

Persze a védekezésnek megint lőttek, de ez újra az utolsó pillanatban villant belém, mielőtt elélveztem volna. Kristen a nyakamba harapott, mikor a csúcsra ért, majd megremegve omlott a karjaimba.

- Így még jobb a reggel – ziháltam, és puszikkal borítottam az arcát. Nem engedtem még felállni, élveztem, hogy egyelőre egyek vagyunk. Ő sem sietett szerencsére.

Még elszívtunk így egy-egy szál cigit, és csak aztán vonultunk be lezuhanyozni, ahol ismét egymásba feledkeztünk.

- Lehet, hogy nem ártana felkeresnem egy nőgyógyászt – motyogta kicsivel később, miközben törölgettem. Ez megint eszembe juttatta, hogy nem vehetem feleségül, hisz ő nem akarja. Nem feleltem erre semmit, inkább elképzeltem a gyermekünket. Aztán túlságosan elérhetetlennek tűnt a kép, és elhessegettem.

- Még van egy-két telefonálnivalóm, de aztán a tied vagyok – mondtam, miután egy fürdőköpenybe burkoltam.

- Oké – mosolyodott el, és addig visszament az erkélyre gyönyörködni a kilátásban.

Az első hívásom a bátyjának ment. Igyekeztem úgy beszélni, hogy Kris ne tudhassa, kivel teszem azt. Megtudtam, hogy az a rohadék tényleg Los Angelesben van. Elárultam Camnek, hogy tegnap Kristen eljött hozzám San Franciscoba, és egyetértett velem abban, hogy ne engedjem vissza oda egyedül. Ő megpróbál addig valakit ráküldeni a pasasra, hogy őt is kövessék, és tudjunk minden lépéséről. Így nem érhet majd meglepetésként egy esetleges látogatása.

- Sosem gondoltam, hogy valaha ezt fogom mondani – morogta kelletlenül. – De örülök neki, hogy veled van. – Engem is megleptek a szavai, de jól estek. – Vigyázz rá! – jött aztán a parancs is. Boldogan engedelmeskedtem neki.

- Bízhatsz bennem – ígértem.

Kértem ezután egy ruhatisztíttatást Krisnek, mivel Tom úgy rabolta el, hogy csomagolni sem volt ideje szegénynek – elhatároztam, hogy beszélek a fejével még erről –, és aztán Kate következett. Őt nem bírtam egyszerűen elérni, mert nem tudtam a közvetlen számát, de végül sikerült. Felvázoltam neki, hogy Kris még betegebb lett, és pihenésre van szüksége, ha lehet, akkor engedje el még egy pár napra.

- Persze, megoldjuk nélküle, úgyis előre dolgozott. – Szerencsére nem volt ellene kifogása. Viszont őt sem ejtették a fejére. – Várjunk csak… Te nem San Franciscoban vagy éppen?

- De igen – mondtam tétován. Ezt elszúrtam – gondoltam, mégis megpróbáltam kimenteni magam. – Ma szabadnapom volt, így tegnap este visszarepültem meglátogatni őt, akkor tudtam meg, hogy beteg. És mára sem javult.

- Ó. – Mázlim volt, hogy nem firtatta tovább. – Akkor vidd el orvoshoz, nem szeretném, hogy komolyabb baja legyen, és természetesen pihenhet, amennyit csak szeretne.

- Kösz, Kate.

Miután leraktuk, és épp megkönnyebbülten felsóhajtottam, mert ez is ki lett pipálva, kopogtak. Tom volt az. Beengedtem, és igyekeztem, hogy ne szóljak úgy Krishez, hogy arra hosszan kelljen felelnie, csakis bólintással. Tom reggelit is hozott, így a teraszon mind nekiálltunk falatozni.

Nemcsak a két szék miatt ültettem megint az ölembe Kristent, hanem mert minél közelebb akartam tudni magamhoz. Tom is elég nyíltan bámulta őt. Ez nem tetszett, de mivel előző este nekem akart és tett jót, nem estem neki emiatt. Amíg csak nézi, addig nincs gond.

- Azért ez egy durva húzás volt tőled – néztem dühösen barátomra.

- Láttam, mennyire le vagy már rongyolódva, úgyhogy csak szerettem volna egy kellemes estét szerezni neked – vigyorodott el. Aztán Krist kezdte méregetni. Meg számba vette a harapásokat a nyakamon. – Ahogy látom, sikerült is. – Kedvesem elpirult, és kicsit szorosabban bújt hozzám.

- Sikerült, de legközelebb ne tégy ilyet – kértem még mindig neheztelve egy cseppet.

- Oké – ígérte. – De elmondhatnátok, miért is kell testőrnek vigyáznia rá – bökött Kristen felé. Ez volt az, amibe nem igazán mertük beavatni. A védelmezett tekintete is gyanakodóvá vált.

- Mert félek, hogy valaki lecsapja a kezemről – védtem ki a támadást. Tom felnevetett, de láttam rajta, hogy lesz még folytatása ennek a kérdezősködésnek. Egyelőre viszont abbahagyta.

Szerencsére nem maradt sokáig, de mielőtt elment, még figyelmeztetett engem, hogy hétkor jön Krisért a helikopter, hogy visszavigye L.A.-be, mi pedig ma kilenckor megint forgatunk, aztán egy mindentudó vigyor kíséretében eltűnt.

- Még mindig nem akarom, hogy visszamenj – közöltem ekkor kedvesemmel. – Beszéltem Kate-tel, és elengedett – avattam aztán be abba is, amit intéztem. – Még két napig marad a stáb, aztán úgyis hétvége, majd együtt visszautazunk – kérleltem.

- Nem is tudom – felelte bizonytalanul. – Nem bujkálhatok örökké – nézett rám megint azzal a beletörődő tekintettel, amelyet akkor láttam rajta, mikor arról a szemétről mesélt.

- Nem is kell. Majd én vigyázok rád! – feleltem. – Nem szeretnélek egyedül hagyni – húztam magamhoz. Még épp időben nyeltem le az ehhez szánt „többé” szócskát. Nem akartam megijeszteni az érzelmeimmel.

- Egy feltétellel – fintorodott el, miután egy csókkal is győzködni igyekeztem.

- Mi az?

- Hadd ne kelljen ott lennem a forgatáson…

Ebbe szíves örömest beleegyeztem. Én sem akartam őt kitenni semmiféle támadásnak Stacey részéről.

(Kris)

Mivel Rob mindent elrendezett Kate-tel, nem volt más választásom, mint maradni. Ez egy cseppet sem volt ellenemre, sőt! Kifejezetten örültem neki, hogy nem kell otthon „várnom”, ő mikor bukkan fel megint, de az még boldogabbá tett, hogy Robbal lehetek. Haragudtam rá, amiért önkényesen elkezdte irányítgatni az életemet, mert ő is ezt tette régen, és nem kértem többé az ilyesmiből.

Ezt persze nem lehetett megértetni vele, így a szerelmes délutánt követően, mikor forgatni indult, szinte rám parancsolt, hogy ne nyissak ajtót senkinek, ne menjek sehová, sőt, lehetőleg ne is létezzek. Amint feltűnt neki, mennyire nem tetszik ez a fajta viselkedése, megpróbált rajta finomítani…

- Aludj addig. Ha visszaértem, egész más ötleteim lesznek – adott egy sokat ígérő csókot is.

…de hiába. Bár az egész napot átszeretkeztük, most is perzselően hatott az érintése, de a módszereiért még mindig nem rajongtam. Mégis megígértem neki, hogy jó kislány leszek, és semmi olyasmit nem teszek, amit ő sem tenne. Ettől nem lett boldogabb, úgyhogy az ígéret második felét „ami bajba sodorhat”-ra módosítottam.

Nehezen, de ezután magamra hagyott. Én sem engedtem el könnyen. Már most hiányzott, emellett pedig rettegtem attól, hogyha ő is megtudja valahonnan, milyen kapcsolat van Rob és köztem, annak nem lesz jó vége. Hirtelen megörültem annak a testőrnek, aki még otthon a nyomomban volt. Rob leírása alapján már azt is tudtam, hogy ezt a férfit láttam a stúdióban. Akkor is éppen rám vigyázott.

Ha majd együtt visszatérünk, mindkettőnkre vigyázhat, mert volt egy olyan érzésem, hogy nem sok magányos pillanatom lesz a jövőben. Amit nem bántam, mert imádtam vele lenni, de nem voltam benne biztos, hogy helyes dolog-e ilyen közel engednem magamhoz. Ő elég hamar cselekedni fog, amint rájön, mi van köztünk, pláne, ha egy helyen lakunk majd és amíg Robnak ez a filmje el nem készül, ugyanott dolgozunk is…

A stúdióról eszembe jutottak az egyéb munkáim, amelyeket le kell mondanom a „megbetegedésem” miatt. Hogy ne húzzam ki a gyufát önként választott fogvatartómnál, előbb azt ellenőriztem, hogy a tőle kapott telefonomon van-e internetkapcsolat. Isaackel e-mailben kommunikáltam, ezért írnom kellett neki valahonnan. Rob vagy direkt, vagy véletlenül, de sikeresen egy olyan készüléket választott, amellyel ezt is meg tudtam oldani.

Írtam tehát Isaacnek, aki szinte rögtön válaszolt is, hogy semmi gond, lemondja a másnapi bemutatót, valamint jobbulást kívánt. Ezután lejelentkeztem a bátyámnál is, aki ugyancsak a számítógépnél ülhetett épp, mert tőle is azonnal érkezett a válasz.

Furcsán normálisan írt Robról, ami rögtön felkeltette a gyanúmat, és rá is kérdeztem, hogyhogy nem utálja már? Talán valami idióta pasiszolidaritás miatt, de nem árulta el, mikor lettek puszipajtások, csak ködösített, tippjeim azonban akadtak. El is határoztam, hogy ennek még utánajárok, amint Rob megfelelő közelségben lesz ahhoz, hogy ne bújhasson ki a válasz alól.

Addig is megvacsoráztam – még azelőtt rendelte nekem, hogy itt hagyott volna –, majd lezuhanyoztam – ő ugyanis a késése elkerülése okán megtiltotta, hogy vele tartsak –, ezután írtam neki egy sms-t, abban bízva, hogy a pár forró sor kellően ki fogja zökkenteni a munkából, végül lefeküdtem.

Aludni persze nem bírtam. Elgondolkodtam rajtunk. Főleg rajta. Nem értettem, minek kínlódik velem, hisz egy ilyen kaliberű pasi, mint ő, akárkit megkaphatna, akit csak akar. Valamelyest hízelgett ugyan a dolog, de nem jósoltam hosszú jövőt a kapcsolatunknak. Hiába értjük meg egymást olyan jól az ágyban és ágyon kívül is, hiába ejtett rabul a személyisége is, nemcsak a teste, hiába érzem magamat egésznek mellette, ez nem lehet soha egy tartós valami.

Mindemellett pedig hiába próbál most vigyázni rám, hiába igyekszik, hogy ne kelljen többé félnem tőle, az életünk, a munkánk túlságosan is különbözik ahhoz, hogy ez sokáig működjön. Házasodni meg eszem ágában sem volt. Ahogy hál' Istennek neki sem.

Bíztam benne, hogy az előző éjszakai és ma reggeli felelőtlenségünk is következmények nélkül maradt, mert most tényleg nem hiányzott volna még egy nem tervezett gyerek is. Délután már odafigyeltünk, hogy ne érhessen meglepetés, de előtte…

Elhatároztam, hogy amint visszaérünk Los Angelesbe, felkeresem a nőgyógyászomat, és felíratok vele valamit teherbeesés ellen. Eddig nem éreztem szükségesnek, hisz nem volt senki olyan az életemben, akivel napjában többször is lefeküdnék, és eleinte Robbal sem így terveztem, de így alakult. Amit egyáltalán nem bántam, viszont még mindig tartottam tőle, hogy csúnya vége lesz ennek a történetnek.

Nem hittem benne, hogy megfelelő mennyiségű pénz és egy testőrgárda lenne a megoldás az alapproblémára. Megfájdult a fejem és ma már nem akartam többet rá gondolni, ezért újra megpróbáltam elaludni – ezúttal sikerült.

Reggel Rob puszijaira ébredtem. És valami förtelmes bűzre, de az szerencsére nem belőle áradt. Sőt, ő vizes volt és jó illatú, mintha most zuhanyzott volna. A szemeimet kinyitva meg is bizonyosodhattam erről, de a szag olyannyira zavaró volt, hogy eltoltam magamtól, mielőtt rosszul leszek.

- Mi a fenét érzek? – néztem körül. Erre felnyögött és sóhajtva felállt mellőlem.

- A ruhám – morogta, és a fürdőbe ment, ami nem volt elég messze a szobától ahhoz, hogy ne áradjon be onnan minden, aminek nem kéne. – Stacey volt olyan kedves és „véletlenül” rám öntötte a parfümjét – mondta a bejárati ajtó felé menet. A látványa elterelte a figyelmemet; csupán egy apró törölközőt viselt a dereka köré csavarva – így nyitotta ki az ajtót, és szórta elé a cuccait. Mire visszaért hozzám, a tömény szag távozott, ő pedig ismét mellém feküdt. – Most már megkaphatom a reggeli csókomat? – kérdezte esedező hangon.

Stacey újabb gyerekes húzásának nem örültem, de Robnak nagyon, így természetesen megkaphatta a reggeli csókját. Amely hamarosan szeretkezésbe fordult. Szinte egész délelőtt egymás kényeztetésével voltunk elfoglalva, csak délben másztunk ki az ágyból, amikor arra is alkalmam nyílt, hogy megtudakoljam tőle, mi ez az ő váratlan összehaverkodása a bátyámmal.

Az volt az egyetlen szerencséje, hogy nem tagadott le semmit, bevallotta, hogy tényleg beszélt vele egy-két dologról – nem kellett megkérdeznem miről, vagyis kiről –, de csakis az én védelmem érdekében. Nem vesztem össze vele emiatt is, egyetlen dologra azonban megkértem.

- Ha vannak még ilyen ötleteid, akkor kérlek, legközelebb ne a hátam mögött intézkedj.

- Megígérem – fogadkozott ünnepélyesen, én pedig ezt a békát is lenyeltem.

Nagyra értékeltem és borzasztóan jólesett, hogy így törődik velem, de nem szerettem volna, ha túlzásokba esik.

Békülés gyanánt különféle élvezetekben részesített, a végére elfogyott az utolsó darab óvszer is, amit előző nap szerzett. Ekkor volt hajlandó aludni csak egy pár órát, mielőtt újra forgatni kellett mennie, de ezt is úgy tette, hogy közben engem ölelt.

Amint este magamra hagyott, már nyíltan faggattam ki Camet, mit tud, mennyire kell rettegnem majd otthon. Sajnos nem szolgált jó hírekkel.

Még egy hétig tart a szobafoglalása a Four Seasonben. Úgyhogy örülj, hogy valaki vigyáz rád közben. Én most nem tudnék odamenni, anyuék már karácsony előtt számítanak rám és a gyerekekre. Te idén sem jössz?

Kár volt ezt megemlítenie. Tudhatta, hogy a baleset óta – amely szintén karácsonykor történt – nem ez volt a kedvenc ünnepem, és mivel azzal az esettel az egész további életem igen erősen meg lett határozva, most sem szándékoztam megünnepelni, ahogyan évek óta sem. Megírtam neki, hogy ne számítsanak rám, de boldog mindent mindenkinek, majd jó éjt kívántam neki, és lefeküdtem.

Délután csak Rob pihent, de én nem, így hamar elnyomott az álom.

A másnap kissé rohanósan és aggódósan telt. Csak reggel élvezhettük egy kis ideig egymás közelségét, aztán indult a gépünk vissza Los Angelesbe. Rob valahogy elintézte, hogy nekem is legyen jegyem a gépen, így az egész stábbal együtt utaztunk. Stacey persze nem állta meg, hogy piszkálódva egyszer meg ne jegyezze, hogy ő a helyemben vigyázna a nemi beteg pasimmal, de mikor erre – papíron – rákérdeztem, és Tom elmesélte, mi is volt az alapszitu, velük együtt mulattam a csajon.

A földet érés után egy kocsival mentünk egészen hazáig – ami jelen esetben Rob házát jelentette. Már most görcsbe rándult a gyomrom a tudattól, hogy még egy hétig rettegnem kell, hacsak nem történik valami csoda, de nem volt más választásom, mint itt lenni.

Tom felajánlotta, hogy majd vigyáz a házra – neki is teljesen egyértelmű volt, hogy Rob hozzám költözik, hát még kedvesemnek, aki habozás nélkül összedobált pár holmit egy sporttáskába, és mentünk is át hozzánk, nála körülnézni sem volt időm, de a pár pillanat alatt, amíg ott tartózkodtunk, feltűnt, hogy egy igazi legénylakásról – vagyis inkább házról – van szó.

Kicsit féltem attól, hogy ezentúl minden pillanatban együtt leszünk, ezért fel is állítottam a szabályokat. Első körben megparancsoltam neki, hogy ne merje betenni a lábát a műterembe anélkül, hogy előtte engem megkérdezne, vagy én is ott lennék. Volt egy-két dolog, amit nem szívesen mutattam volna meg neki. Megígérte, hogy nem teszi, de a kíváncsisága rögtön feléledt. Nem volt nehéz elterelnem a figyelmét: vetkőzni kezdtem.

A másnapunk még szabad volt, de hétfőn már muszáj volt ismét munkába állnunk. Mivel addig nem mozdultunk ki, esély sem volt találkozni vele, ekkor viszont a torkomban dobogott a szívem, míg a stúdióba nem értünk. Ráadásul ma délutánra kaptam időpontot a nőgyógyászhoz is.

Rob el akart lógni velem, de a rendező hisztizni kezdett, így abban állapodtunk meg, hogy otthon találkozunk, és ne féltsen, a testőr úgyis végig a nyomomban lesz – időközben személyesen is megismertem egy köszönés erejéig, de inkább távolról akart követni, hogy a rám leselkedő veszélyeknek se tűnjön fel a kíséretem.

Kate-nek azt „mondtam”, hogy az orvoshoz kell mennem kontrollra, így simán elengedett. A dokinál nem is történt semmi lényeges, felírta a gyógyszert, amit rögtön ki is váltottam, sőt, a hazaút is zökkenőmentesen zajlott, a házba érve viszont, ahol a lakásom volt, megdöbbentő dolog történt.

Éppen a postát vettem ki a postaládából, amikor megpillantottam valami nyugtalanító és rettentőmód kiakasztó dolgot a levelek között…