18. fejezet

Üdv mindenkinek! :)

A legutóbbi karácsonyi maratoni fejezet után most az alábbival kell beérjétek. Többre ma nem futotta. Aki tudja, mi van, az azt is tudja, miért nem.
Inkább nem mondok többet...

Kellemes olvasgatást! (L)
D.

18. fejezet (Rob)

Amint Kris kimondta, azaz eltátogta, mi a helyzet, habozás nélkül indultam el a nappali felé, hogy széttépjem a rohadékot, de az ajtajában – még mielőtt a szüleim vagy bárki észrevehetett volna – megtorpantam, és visszapillantottam kedvesemre. Hatalmasra nyílt szemekkel állt, még mindig az ajtóban, de innen távolabbról is látszott, hogy minden porcikája remeg a rémülettől.

Újabb egyetlen másodpercre volt csupán szükség ahhoz, hogy megváltoztassam a döntésemet. Visszaléptem hozzá, a karjaimba zártam, és a zsarolója életét egyelőre megkímélve úgy döntöttem, Krist menekítem ki mielőbb a veszélyzónából. Ő volt a fontosabb.

Olyan halkan fogtam meg újra a kabátjainkat, amilyen halkan csak bírtam, majd őt továbbra is magamhoz ölelve kiléptem vele a házból.

- Nyugodj meg, elmegyünk innen – közöltem vele, de csak egy reszkető bólintással felelt. Aztán szó nélkül követett a bérelt kocsiig, melyet a felhajtón hagytunk.

Egész az utcáig gurultam az autóval, ott adtam csak rá a gyújtást, és abba a hotelbe siettünk, ahol szobát foglaltattam magunknak. Nem akartam, hogy Kris zavarban érezze magát alig egy szobányira a szüleimtől. Ez főként az éjszakára vonatkozott, amikor nem éppen szűziesen feküdnénk egymás mellett.

Egyelőre visszafogtam az indulataimat, de már alig láttam a dühtől, miután magunkra zártuk a szállodai szobánk ajtaját. Hogy kerül ide az a rohadék? És mit akar? Hogy volt pofája a nővéremet is behálózni? Nem elég neki, hogy Kristent megfélemlítheti? Szerelmemre pillantottam, aki kicsire kucorodott a kanapé sarkába, és ijedt tekintettel figyelt engem.

Egyből odaléptem hozzá, és elátkoztam magam, amiért azóta nem foglalkoztam vele kellőképpen, amióta megtudtam, ki van nálunk.

- Jól vagy? – kérdeztem tőle halkan. Bólintott, de ezzel egy időben könnyezni kezdett. A karjaimba vettem, és addig ringattam, míg ki nem sírja magát. Vigasztaló szavak valahogy nem jöttek a számra. Fogalmam sem volt, mit tegyünk. – Felhívom a szüleimet, hogy mégsem látogatjuk meg őket – közöltem vele az egyik dologra vonatkozó döntésemet.

Erre megrázta a fejét, de már vettem is elő a mobilomat, és tárcsáztam anyámat. Sokáig sajnálkozott, de azt mondtam neki, hogy közbejött valami halaszthatatlan. Ha mégis ideérnénk még az ünnepek alatt, akkor értesítem. Ezután boldog karácsonyt kívántam nekik, majd leraktam. Most kifejezetten örültem neki, hogy direkt megkértem őket, ne jöjjenek elénk a reptérre, így senki nem tudta, hogy már itt vagyunk.

Kivéve Tomot. Őt is gyorsan felhívtam, hogy leadjam neki a drótot, de amikor rákérdezett, miért hazudjuk ezt, zavarba jöttem, és nem tudtam neki mit felelni. Krisre pillantva mégis kitaláltam, hogy kedvesem rosszul lett, és egyelőre a hotelben maradunk, de megkértem, hogy ettől függetlenül se árulkodjon. Ha Kristen jobban lesz, akkor majd hazamegyünk, de meglepetést akarunk okozni vele.

- Oké – felelte Tom kételkedve. Nyilván rögtön levágta, hogy nem egészen mondok neki igazat, de nem firtatta. Pedig nem hazudtam. Kristen tényleg rosszul lett. És én is.

- Legszívesebben ott helyben megöltem volna – engedtem szabadjára az indulataimat, itt és most csupán verbálisan. Ezt már csak Kris hallhatta, de nem reagált. Csak remegett. Voltak elképzeléseim, miket élhet át, amikor szemtől szemben találkozik össze vele. – Ne félj, itt nem bánthat téged – próbáltam megnyugtatni, de mintha olajat öntöttem volna a tűzre. Újra rátört a zokogás.

Sokáig tartottam a karjaimban, míg végül megint elfogytak a könnyei. Ezután kibontakozott a karjaimból, felállt, és a fürdő felé indult. Nem mentem utána, de figyeltem minden neszt, ami kiszűrődik. Közben pedig felhívtam a bátyját.

Mikor elmondtam Camnek a történteket, megdöbbent. Aztán rövid töprengés után beismerte, hogy elfelejtettünk egy fontos lépést, mégpedig azt, hogy akivel őt figyeltette, annak is járjon utána, hogy hova repül tovább Los Angelesből. Igaza volt. Ha ezt sejthettük volna, az biztos, hogy nem hozom ide Krist.

- De honnan tudta, hogy ti is ott lesztek? – gondolkodott hangosan Cam.

- Fogalmam sincs – feleltem. – Arról sem, hogy mit tud rólam, és honnan, de szerintem nem véletlen, hogy a nővéremmel kavar. – Ebbe csak most gondoltam bele jobban, ahogy kimondtam. A nővérem sincs biztonságban, sőt, ezt ki lehet terjeszteni a családomra.

- Megpróbálok utánajárni, ti meg addig húzzátok meg magatokat, bár a legjobb lenne, ha visszajönnétek.

- És a családom? Nem kéne figyelmeztetni őket? – kérdeztem, hátha tud valami okosat tanácsolni. Végtére is ő a szakmabeli…

- Ha figyelmezteted őket, esélyesebb, hogy valamelyikük viselkedése megváltozik, vagy véletlenül elszólják magukat, és akkor… – Nem kellett részleteznie, sejtettem, mit takarnak az „akkor” után következő ki nem mondott szavak.

- Nem hagyhatom őket itt így – ráztam meg a fejem határozottan, bár ezt ő nem láthatta.

- Beszélek az ottani kollégákkal, hogy figyeljenek rájuk, de ti gyertek vissza minél előbb.

- És bennük bízol? – osztottam meg vele a kételyeimet. – Ez a szemét is rendőr, mi van, ha itt is csak neki segítenek?

Kris bátyja erre nem tudott mit mondani. Végül belátta, hogy igazam van.

- Akkor odamegyek én, és kitalálunk valamit – ajánlotta, de nem akartam tönkretenni a karácsonyát. Kristentől tudtam, hogy a szüleiknél van a gyerekeivel. A tiltakozásomat viszont figyelmen kívül hagyta. – Holnapnál előbb nem hiszem, hogy menni fog, de igyekszem. Ti addig lehetőleg ne induljatok el város nézni.

Megállapodtunk benne, hogy mielőtt felszállna a gépre, még felhív, én pedig megígértem, hogy nem csinálok semmi hülyeséget, bár eléggé viszketett a tenyerem, hogy csak azért is ellássam a rohadék baját. Legalább egy kicsit, akármilyen következményekkel jár is.

Szerelmem még nem bújt elő a fürdőből, ezért egyelőre felfüggesztettem a gyilkolási terveimet, és az ajtóhoz lépve a nevén szólítottam. Megrémültem, amikor nem felelt, és már éppen be akartam nyitni, amikor ő maga lépett ki, a tekintetemet viszont kerülte.

- Minden rendben, kicsim? – húztam volna magamhoz, de nem hagyta. Bólintott egy picit, majd a táskájához lépett, és kivett belőle egy doboz cigit. Nem volt rossz ötlet némi feszültség-levezetés, úgyhogy csatlakoztam hozzá.

Míg dohányoztunk, őt figyeltem. Látszólag a gondolataiba mélyedt, a további, hogylétére vonatkozó érdeklődésemre viszont bólintással reagált. Fogalmam sem volt, mi jár a fejében, de amikor megkérdeztem, csupán vállat vont.

- Kris – szólítottam meg vagy hússzor is újra, míg végre rám emelte a tekintetét. – Te jobban ismered. Mi lehet a célja a nővéremmel? – firtattam, hátha ő tud valami magyarázatot ennek az elmebetegnek a viselkedésére.

A szemeiből olvashattam ki a választ, mert szóban nem nyilvánult meg valami miatt. Neki is az jutott eszébe, mint nekem. Valahonnan tényleg tudja, hogy van közöm Krishez, és így akart hátba támadni. Minket is, de elsősorban engem.

- Beszélnem kell vele – motyogtam, miközben eloltottam a cigimet, majd rögtön ezután kedvesem aggodalmas tekintetébe ütköztem. – Mi az? Muszáj megtudnom, hogy mit akar. – Ezt meg kellett volna értenie, de ahelyett, hogy helyeselte volna, hozzám lépett, és szorosan átölelt. – Nem hagyom, hogy még a családomat is belekeverje ebbe – súgtam a nyakába. – Valahogy le kell állítani…

Erre heves fejrázással felelt, majd elhúzódott, és ismét a táskájába nyúlt. Megdöbbentem, amikor előhúzott egy füzetkét meg egy tollat, majd írni kezdett…

(Kristen)

Képtelennek éreztem magam mindenre. Nem gondoltam volna, hogy ennyire letaglózó lesz majd, ha újra találkozom vele – talán azért, mert túl régen volt már példa erre, vagy azért mert most már határozottan úgy éreztem, máshoz tartozom. Borzasztó volt minden érzés, ami már ott, Rob szüleinek a házában átjárt. Pedig csak a hangját hallottam…

Ezerszer feltettem magamnak a kérdést, mit akarhat itt? A válasz egyértelmű volt. Valahonnan kiderítette, hogy Robbal komolyan együtt vagyunk, és így próbál visszavágni… A kép azonban nem állt össze. Hiszen ő elvileg Los Angelesben volt az utóbbi három hét alatt, előtte pedig csak egy hét plusz szabadsága volt. Akkor ismerkedett volna meg Rob nővérével? Túl kevés volt rá az idő… Vagy már jóval korábban?

Fogalmam sem volt, mit tegyünk, a gondolatát is gyűlöltem annak, hogy még itt sem lehet nyugtunk, sőt, megint egy város levegőjét kell vele szívnom, de nem volt más választásom. Hallottam, amikor Rob megbeszélte a bátyámmal, hogy maradunk. Féltette a családját, amit teljesen megértettem, én is aggódtam értük – még így ismeretlenül is. Ők még nem tudták, mire képes ez az elmebeteg.

Én viszont igen. És nem vettem be azt a mesét, hogy véletlenül éppen Rob nővérébe lett fülig szerelmes, mert ilyenfajta véletlen nem létezik. Mérget mertem volna venni rá, hogy ezt szánt szándékkal rendezte így, Robtól, illetve a nővérétől pedig arról is tudhatott, hogy mi idejövünk, bár az csupán egy nappal ezelőtt derült ki. Ő mégsem habozott ismét tönkretenni ezt az ünnepet. Egyre jobban utáltam a karácsonyt.

Egyetlen dolgot tehettem volna csak, hogy szerelmem családja biztonságban maradhasson, mégpedig azt, hogy feláldozom magam. Az összes idegszálam tiltakozott ez ellen, és valószínűleg Rob is ezt tette volna, ha megosztom vele a gondolatomat. Ezért hát nem is tettem.

Miután kibőgtem magam a vállán, majd pedig rendbe szedtem magam a fürdőben, valamennyivel jobban éreztem magam, de aztán Rob alaposan megijesztett, amikor közölte, hogy beszélni akar vele. Automatikusan nyúltam papírért és tollért, hogy közöljem vele, ne merje ezt megtenni velem, de alig kezdtem el írni, amikor kikapta a kezemből a dolgokat, és döbbenten nézett rám.

- Ne csináld ezt – kérte halkan. Pedig muszáj volt. Úgy éreztem, képtelen vagyok megszólalni. A torkomat azóta fojtogatta valami, mióta meghallottam a hangját. A kezemet nyújtottam az elcsent kellékekért, de Rob nem adta. Messzire hajította, majd magához húzott, és átölelt. – Megölöm, amiért ezt tette veled – suttogta dühösen, de így is kiérződött belőle a féltés és a szerelem.

Szerelem… Én szúrtam el. Tényleg nem szabadott volna ennyire belebonyolódnom ebbe a kapcsolatba Robbal. Most veszélybe sodortam őt, a családját… mindenkit. Inkább nekem kéne beszélnem vele.

- A bátyád holnap idejön, és kitalálunk valamit – mondta pillanatnyilag egyetlen vigaszom. Bólintottam, bár én nem akartam addig várni. Camet is féltettem. Bár talán ő ismerte a legjobban rajtam kívül. – Mondanál valamit a kedvemért? – nézett hirtelen a szemembe. Nemcsak nem bírtam, nem is tudtam, mit mondhatnék. A sajnálkozásomat, mely arra irányulna, hogy ők is belekeveredtek, úgyis elhárítaná, mást meg… mit mondhatnék?

Megráztam a fejem, és felkeltem az öléből. Hagyta, bár láthatóan nem szívesen. Rossz volt még tetézni a gondjait, de a sajátjaim sem voltak csekélyek. A bőröndömért nyúltam, hogy átöltözzem valami hálóruhafélébe, mert lassan esteledett és abban bíztam, talán, ha alszom, arra ébredek, hogy ez az egész csak egy borzalmas álom volt.

Rob rögtön felugrott, mikor látta, mi a tervem, és kivette a kezemből a csomagot – ő maga vitte a hálóba. Elővettem egy tőle lopott trikót meg egy szintén tőle lopott boxert, és a tusfürdőmmel együtt a fürdőszobába léptem. Levetkőztem, és épp beálltam a zuhany alá, amikor ő utánam jött. Anyaszült meztelen volt, nyilván már a hálóban levetkőzött.

- Nem baj, ha csatlakozom? – kérdezte édes mosollyal az ajkain. Nem bírtam nemet mondani. Lanyhán viszonoztam a mosolyát, és a mellkasára simítottam a tenyeremet. Ő erre elkapta a kezem, és végigpuszilgatta az ujjaimat, miközben a másik kezével a derekamnál fogva vont magához közelebb.

Az ujjaim után a csuklóm kapott puszikat, majd ugyanezt fogytatta a könyékhajlatomig, ezután a karomat a nyaka köré fonta, és a másik kezével is átölelt. A szája ekkor már a nyakamon járt, majd onnan a szám felé folytatta útját. Odaérve viszont habozott egy picit. Kinyitottam a szemem, hogy megtudjam, mi az oka erre. Rám várt. Megadta a lehetőséget, hogy eldöntsem, hogyan tovább.

Mivel az eddigi szeretkezéseink során egyetlen egyszer sem jutott eszembe az életemet jellemző alapvető rossz, most sem kellett soká tétováznom, hogy eldöntsem ezt a kimondatlan kérdést. Lábujjhegyre álltam, hogy további időhúzás elkerülése végett rögtön a szájára tudjam tapasztani az ajkaimat. Rob azonnal visszacsókolt, a keze pedig elindult a testemen.

Egyelőre az oldalamat cirógatta, még mindig kissé tartózkodva, és a csókja is inkább volt puhatolózó, mint szenvedélyes. Ezt hamar megelégeltem, ezért elvettem a nyakából az egyik karomat, és a hasáig végigsimítottam rajta. Odalent már nem volt gond megtalálnom, amiért az ujjaim indultak; kőkeményen feszült a teste a markomba.

Alighogy végigsimítottam rajta a tövéig, Rob szája zihálva vált el az enyémtől. A következő pillanatban mélyre fúrta belém az ujjait, aminek következményeképp az én lélegzetem is elakadt. Hát még, amikor mozgatni kezdte őket. Úgy éreztem, szétéget a vágy. Szerencsére felemelt közben, így a lábaimat a dereka köré tudtam kulcsolni, és a szája is elérhető közelségbe került.

Harapva követeltem belőle többet, mire a nyelvét a számba dugta, és az ujjaiéhoz hasonló cirógatásban részesítette az enyémet. Az én kezem sem tétlenkedett, így néhány konkrétabb mozdulat után szerelmem élvezetének váladéka a hasamra lövellt, de a csókot még ekkor sem szakította félbe. Az ő nyögéseivel keveredtek az enyémek, amint a simogatásától én is a csúcsra értem.

A ránk zúduló langyos víz megpróbált segíteni hevesen rohanó szívünk ritmusán, mégis sok csókra volt szükség, hogy Rob el bírjon engedni, én pedig lábra bírjak állni. Szerelmes mosolyok közepette mosdattuk le egymást, ami újabb előjátékká kerekedett. A törölközésre már nem pazaroltuk az annál sokkal édesebb perceket, és a jelenlegi gondtalanság élményét kihasználva a hálóba siettünk.

Rob rögtön magára akart húzni, de előbb még voltak vele terveim. Hanyatt döntöttem az ágyon és végigkóstoltam a testét. Az íze tovább hevítette iránta a vágyaimat, de egyetlen porcikáját sem akartam kényeztetetlenül hagyni. Ahányszor mozdult volna, hogy eggyé olvasszon bennünket, annyiszor kezdtem még hevesebben izgatni, így többnyire megadta magát. Kivéve akkor, amikor felsimítottam rá az óvszert.

Pont rá akartam ülni, de ő a derekamnál megragadott, és maga alá fordított az ágyon. Még fel sem eszméltem, de már bennem volt és szédítő lökésekkel repített a mennyország felé. Azt elérve csókunk ezúttal félbeszakadt és külön kiáltva örültünk a testünket egyformán rázó mámornak. A szenvedélyünk lecsillapultával sem húzódott el tőlem, inkább apróbb csókokkal borította be az arcom és a nyakam.

- Szeretlek – suttogta. Majd választ nem várva folytatta. – Nem hagyom, hogy bármi bántódásod essen. – Ezt nem kellett volna mondani. Ezt akartam ugyanis elfelejteni, és egészen eddig sikerült is. Pedig már majdnem viszonoztam a vallomását…

Ehelyett eltoltam magamtól és újra rám tört a lelkiismeret-furdalás, amiért belerángattam a zűrös életembe. Most meg már nemcsak ő szív emiatt, hanem a családja is, akiket ismeretlenül is sajnáltam azért, mert belekeveredtek.

Rob nem díjazta, amikor kihúzódtam alóla, azt még kevésbé, mikor fel is álltam az ágyról, és felvettem a korábban itt földre dobott ingét. Nemcsak összeráncolt szemöldöke árulkodott a benne is újra feléledő aggodalmakról, hanem az is, hogy rögtön utánam nyúlt, és a kezemnél fogva visszahúzott magához az ágyra.

- Ne csináld ezt, kérlek – nézett rám esedezve. – Tudom, hogy van hangod. Használd! És mondd el nekem, mi jár a fejedben? – Nem értette. És addig volt jó, amíg nem érti. Nem akartam őt megbántani, bár tudtam, hogy most is éppen azt teszem. – Nyilván az, hogy itt van – morogta –, de nem kell tőle félned többé…

Nem akartam, hogy meggyőzzön erről. Megráztam a fejem, és kihúztam a kezem az övéből. Aztán a lakosztály nappalijába mentem, hogy az erkélyen újra rágyújtsak. Rob itt felejtette kint a mobilját, ami most váratlanul csippent egyet. Önkéntelenül is odapillantottam, és komolyan megörültem annak, amit a kijelzőjén láttam.

A bátyám küldött neki egy sms-t, és a szövege rögtön fel is villant egy másodpercre. Az ő itteni hotelének a neve volt. Valamint a lakosztály száma…

(Rob)

Ha eddig azt hittem, ideges vagyok, tévedtem. Most voltam csak igazán az. Nem Krisre haragudtam, hanem a szituációra, amelybe keveredtünk, valamint arra a rohadékra, aki nemcsak a karácsonyunkat tette tönkre, hanem aki miatt szerelmem megint nem hajlandó megszólalni. Egyfajta belső, tán akaratlan védekezési reakciónak gondoltam a részéről, és nem nehezteltem rá emiatt, mégis rosszul esett, hogy most bennem sem bízik meg. Érthető volt, hogy senkiben, de mégis…

Mindazért, amit tett vele, legszívesebben lassan beleztem volna ki azt az őrültet, hogy aztán a saját bensőségeivel etessem meg, végül darabokra szaggassam és lehúzzam a vécén. Vagy valami hasonló.

Mégsem tehettem semmit, amíg Cam ide nem ér, megígértem neki, hogy nem csinálok semmi hülyeséget. Ennek ellenére örültem, amikor Kris után sietve megláttam, hogy sms-em érkezett és tőle. Annak a fickónak az itteni címe volt. Kedvesemre pillantva biztosra vettem, hogy ő ezt nem látta – épp kifelé nézelődött az erkélyről. Szerencsére legfelül voltunk, különben valószínűleg nem merte volna ezt megtenni.

- Rendelek valami kaját, biztosan éhes vagy – motyogtam a nyakába, miután hátulról átöleltem. Egy apró bólintással felelt. Megkockáztattam még egy kérdést. – Mihez lenne kedved? – Vállvonás. Lenyeltem egy káromkodást, és inkább megpusziltam a bőrét.

Ezután visszamentem a szobába, hogy rendeljek magunknak némi táplálékot. Negyedórán belül meg is hozták. Reméltem, hogy beletrafálok Kristen ízlésébe, de bár mosolyogva állt neki enni, hamar elment az étvágya. Igazság szerint én is valami másra vágytam. Őrá. Ennek ellenére visszafogtam a vágyaimat, hisz nem tudhattam, mennyire volna benne megint.

Merész dolog volt tőlem, amikor az előbb utánamentem a zuhany alá, de egyetlen percét sem bántam meg. És annak még ő sem. Legalább egy kis időre sikerült vele elfeledtetnem a gondokat. Magammal szintén. Most viszont ismét azon törtem a fejem, mitévők legyünk.

Nem jutottam semmire, még azután sem, hogy Kris elaludt a karjaimban. Nem szeretkeztünk megint, néhány csók után magamhoz öleltem, ő visszaölelt, én pedig hagytam, hadd pihenjen, mert meglehetősen fáradtnak tűnt, bár nyilván főleg lelkileg volt az. Sokáig ébren őriztem az álmát, hátha rémek fogják gyötörni, de ilyesmi nem történt, így kisvártatva én is elaludtam.

Később – valamikor az éj közepén – arra riadtam, hogy egyedül vagyok az ágyban. Azonnal felültem, és hallgatózni kezdtem, hátha Kristen csak a fürdőbe ment, de mivel onnan fény sem szűrődött ki, felálltam, hogy meggyőződjem erről. Valóban nem volt ott. És sehol a lakosztályban.

Ekkor már rég pánikoltam, az igazi rémület viszont akkor uralkodott el rajtam, amikor a hálóba visszasietve fel akartam öltözni, és utána eredni, akárhova is indult – reméltem, hogy látták a portán, vagy akárhol máshol; hazai pályán könnyebben mozogtam, így nem voltak kétségeim, hogy Londonban hamar megtalálom –, de az ágy szélén levő papírdarab egy pillanatra megállított.

Remegő kézzel emeltem fel, és hasonló állapotú gyomorral kezdtem el olvasni.

Ne gyere utánam, kérlek. Jobb lesz így, hidd el. Kimaradsz belőle te, és a családodnak sem kell félnie. Biztonságban lesztek, és ez a legfontosabb. Őszintén szerettelek, Rob. Köszönök neked mindent!

Háromszor olvastam el a sorokat, mire felfogtam, mit jelentenek – addig inkább nem akartam megérteni őket. Végül mégis egyértelműnek bizonyultak: odament ahhoz az őrülthez! A gyomrom minden eddiginél jobban görcsbe rándult. Nem fért hozzá kétség, mit kell tennem: azonnal utánamenni.

Újra elolvastam a szavait, és megakadt a szemem az egyiken: „szerettelek”. Múlt időben. Na, ez volt az, amit végképp nem bírt bevenni a gyomrom, egyből forogni kezdett, ahogy velem a világ is, és biztos voltam benne, ha épen és egészségesen találom meg Kristent, ezért még alaposan ellátom a baját. Esetleg valamilyen vízszintes és mindkettőnknek élvezetet adó formában, de… mi az hogy szerettelek???

Ha azt hiszi, hogy emiatt magamba zuhanok, és mély depresszióba esve itt maradok bánatban fetrengeni, hát nagyon nem ismer még engem. És baromi nagyot téved! De itt az ideje, hogy felvilágosítsam, nekem ő a legfontosabb ezen a világon, és ha életünk végéig bujkálnunk kell ezelől az idióta elől, hát akkor megtesszük! Vagy megölöm.

Miközben magamra kaptam pár ruhadarabot, hagytam egy üzenetet Camnek, hogy a húga épp a vesztébe rohan, nem ártana, ha odacsődítene ahhoz a szállodához néhány egységnyi kollégát a megbízhatóbb fajtából. Mire végeztem, meg is csörrent a mobilom. Először meglepődtem, hogyhogy Cameron ébren van éjnek évadján, aztán eszembe jutott, hogy odakint most nyolc órával korábban van.

- Elaludtam, nem vettem észre, mikor ment el. Ő már sokkal korábban aludt, azt hittem, reggelig fel sem ébred – mentegetőztem, mielőtt leszúrna, hogy engedhettem el. volt elég bajom anélkül is. Az aggodalom jelei egyre nyilvánvalóbban mutatkoztak meg rajtam. El is kereszteltem Kezdődő Őrületnek.

- Nyugi. Tudom. És azt is, hogy ahova ment, ott nem fog találni senkit. – Már a lifttel haladtam épp lefelé, de a szavai megleptek.

- Hogyhogy? – Azt hittem, Cam tud valamit, hogy a tetű esetleg elment valahová. A félelem mégis ismét belém költözött, mert a valahová talán épp Lizzy lakását jelenti…

- Csak nem gondoltad, hogy a valódi címét küldtem el neked? – nevetett fel halkan, mire még jobban összezavarodtam. Ekkor már a hotel mélygarázsában jártam, és a kulcsokat kapartam épp elő a zsebemből, de megdermedtem egy pillanatra. Aztán megkaptam a magyarázatot. – Sejtettem, hogy vagy te nem fogsz tudni megülni a fenekeden, vagy a húgom kezd majd magánakcióba, ezért hamis címet küldtem el. Az a patkány a város másik végében van éppen.

- Micsoda? – Közben sikerült kinyitnom a kocsi ajtaját, és behuppantam az ülésre, de még nem indítottam. – Kris hol van most? – Meg mertem kockáztatni, hogy ezt is tudja. Ha nem kerestem volna már hülyére magam a színészkedéssel, most nekiálltam volna lottózni a főnyeremény biztos tudatában, hisz ebbe is beletrafáltam.

Cam közölte, hogy Kristen még épp arra a helyre tart, amelyet szándékolt-tévesen üzent nekem, de jobban teszem, ha most maradok a helyemen, és megvárom, amíg visszatér.

- És ha nem jön vissza? Vagy ez a seggfej elkapja valahol a városban? – A rettegésem immár szüntelen volt. El is indítottam az autót, és lassan kihajtottam a parkolóból.

- Ne utána menj, ha már mindenképpen intézkedni akarsz – morogta egy sóhaj után vészmadárkodó beszélgetőpartnerem. Ezután megadta az ő címét is.

- Mi van, ha Kris mégis visszajön, és én nem vagyok itt? – kérdeztem az egyik, pillanatnyilag legjelentősebbet. Elbizonytalanodtam azt illetően, mit tegyek. Kristen után menjek, vagy ehhez a csúszómászóhoz rovart irtani, esetleg maradjak itt?

- Össze lesz zavarodva, de meg fogja várni, hogy te is újra odatévedj… ha még életben leszel akkor. – Ez kihívásnak hangzott.

- Annyira csak nem veszélyes – motyogtam, miközben már a városszéli legnagyobb szálloda felé igyekeztem. Nem ment nehezen, meglehetősen gyér volt a forgalom. Cam pedig elkezdte sorolni az általuk tanult ölési módszereket. Egyikhez sem kellett fegyver. Mire leparkoltam, komolyan eltöprengtem azon, ne várjam-e meg, hogy Kris bátyja is ideérjen.

- Mintha elcsendesedtél volna – kuncogott éppen. – Csak nem félsz tőle? – kérdezte nyájasan. Ekkor jöttem rá, hogy a látszat ellenére még mindig utál. És azt hiszi, hogy épp a vesztembe küldött. Na, majd én megmutatom neki, hogy mekkorát téved! – gondoltam.

- Kicsit sem félek – feleltem. – Viszlát, holnap! – tettem még hozzá, majd véget vetettem a beszélgetésnek.

Mivel Cam azt is elárulta, hányas szobát foglalja el éppen gyilkolási vágyam áldozata, nem vártam meg, hogy a portán felszóljanak neki, és ezzel felkészítsék a közeledésemre, inkább rögtön a liftek felé vettem az irányt. A hatodikra érve újra megcsappant egy kicsit az önbizalmam, de nemcsak Camnek akartam bebizonyítani, hogy rám bízhatja a húgát, magam miatt is pontot akartam tenni az ügy végére. De főleg Kris miatt.

Határozottan kopogtam be a 623-as szoba ajtaján. Többször meg kellett ezt ismételnem, mire meghallottam bentről némi motoszkálást. Aztán végre feltárult az ajtó, és ott álltam vele szemtől szemben. Ugyanolyan volt, mint azon a képen…


(Kristen)

Alig akartam elhinni, hogy rossz a cím, ahová jöttem. Nemcsak a szobában nem találtam éppen senkit, de a portán is azt mondták, hogy éppen nincs kiadva. Ekkor rákérdeztem a nevére – hangosan, mivel nem volt kedvem többé a némát játszani –, de kiábrándító választ kaptam. Ilyen néven sosem volt szobafoglalásuk.

Borzasztó dühös lettem a bátyámra, hisz ő írta ezt a címet Robnak. Vagy azért, hogy őt is átverje, vagy azért, mert sejtette, hogy ha meglátom, úgyis ilyesmire vetemedem, és meg akarta akadályozni, hogy találkozzam vele. Pedig így lett volna a legtisztább… Megkérdeztem volna tőle, mit akar, és megtettem volna, ha Rob és a családja ezzel felszabadulnak a jelenléte alól.

A számításaim mégis át lettek húzva, így nem volt más választásom – kideríteni nem tudtam, hogy ha nem itt, akkor hol szállt meg, mivel nem voltam ismerős a városban –, visszamentem inkább abba a hotelbe, ahol mi laktunk. A taxi fél óra múlva rakott ki előtte. Bíztam benne, hogy ha már úgyis balul sült el a tervem, akkor legalább Rob nem vett észre semmit az eltűnésemből, és nem csinál belőle gondot.

A helyzet azonban nem volt ilyen egyszerű. Már belépve tudtam, hogy valami nem stimmel. A neki írt üzenetem összegyűrve hevert a földön, alig kétméternyire tőlem. Már ebből is tudtam, hogy nincs, mégis benéztem a helyiségekbe, hátha. Úgy gondoltam, mivel ő is csak a hamis címet ismeri, biztos odament utánam, de ő sem fog ott találni senkit, így hamarosan visszajön.

A hamarosanból egy óra lett, majd kettő, végül reggeledni kezdett. A pirkadó fények még így télen is fájóan tűztek be az ablakon, de csupán pár pillanatig, aztán minden ködbe borult. A szívemben szintúgy. Egyre jobban aggódtam, mert fogalmam sem volt, hol lehet Rob. Többször próbáltam hívni, de egyszer sem vette fel, így délelőtt tízre már olyan szinten rettegtem, hogy csak a könnyeim záporozása jelezte – még nekem is –, hogy élek.

Ekkor hívtam fel Cameront.

- Kris? – döbbent meg a hangom hallatán.

- Hol van Rob? Tudom, hogy rossz címet adtál meg neki először, de azután? – Cam hamar túltette magát azon, hogy beszélek, bár sejtettem, hogy ki fog még faggatni majd ez ügyben, most egyelőre csak azt közölte, hogy ismer már annyira, hogy tudja, nem férek a bőrömbe, ha mások védelmezéséről van szó, csakhogy nem vagyok egy egyszemélyes hadsereg, aki legyőzhetetlen. – Hogy tehetted? – kérdeztem, mikor kimondta, hogy Robnak később megadta a helyes címet.

- Ő mégiscsak férfi, nem egy gyenge, rettegő nő. Szerintem boldogulni fog vele – tette hozzá kissé lekicsinylően és magabiztosan. Csakhogy Rob nem ismerte még azokat az aljas trükköket, amelyeket ő szokott alkalmazni.

- Dehogy öli meg – legyintett a képzeletemben a bátyám.

- Hat órája eltűnt – közöltem vele ekkor elcsukló hangon. – Legalább azt mondd meg, hova ment! – könyörögtem.

- Nyugi, nem lesz baja – felelte, ám éreztem, hogy ő is elbizonytalanodott. – Ha minden igaz, kintről vigyáznak rá páran, máris körbekérdezek, mi újság. – Legalább annyi esze volt, hogy odaküldött néhány embert, aki felügyeli az eseményeket. Kintről – ettől nem lettem boldogabb.

- Mondd meg, hol vannak – kértem ellentmondást nem tűrően, de nem kaptam rá választ. Ehelyett a befejezett beszélgetés búgó hangja szivárgott a fülembe.

Tűkön ülve vártam, hogy Cam visszahívjon, de én is percenként rácsörögtem. Mindannyiszor foglalt volt. Azután rágyújtottam, és egész testemben remegve vártam a fejleményeket.

Azonnal felkaptam a telefont, amint a megszólalt.

- Már rég nincs ott. – Nyilván Robra célzott.

- Hogyhogy? Hol van? – lélegeztem fel kissé. Talán élve jutott ki abból a szobából.

- Szerintem visszaindult hozzád, talán hamarosan megérkezik… – Még be sem fejezte a mondatot, amikor nyílt a bejárati ajtó.

Alig pillantottam oda, elakadt a szavam…


(Rob)

Valójában semmi sem úgy sült el, ahogy vártam. Kris életének megkeserítőjét felismertem ugyan, de nem úgy viselkedett, ahogy vártam. Kedélyesen beinvitált, mintha régi – és főleg jó – ismerősök volnánk, majd megköszönte, hogy felkerestem és közölte, hogy már várt engem.

Furcsa volt a közelében lennem, furcsa volt, amiket mondott és egyáltalán: az egész szituáció furcsa volt.

Kellemetlenül érintett, hogy szemtől szemben állok azzal a fickóval, aki valaha fontos volt Krisnek, és aki aztán annyi ocsmányságot tett vele, hogy szegény lány úgy döntött, egy életre elzárja magát a külvilágtól a némaságával. Ez a rohadék viszont úgy tett, mintha minden rendben volna. Sőt, azt kezdte ecsetelni, mennyire örül, hogy – a hajnali időpont ellenére – végre megismerhette Lizzy sokat emlegetett kisöccsét.

Krisről ekkor még nem esett szó, de én átláttam rajta.

- Szállj le a nővéremről! – mondtam a pondrónak. Egyelőre meg bírtam őrizni a hidegvérem, de a kezem már magától indult volna a nyaka felé, hogy halálra szorongassa azt.

- Ugyan, miért utálsz ennyire? – vigyorgott rám irritálóan. Úgy tűnt, még nem vette észre, hogy csak az alkalmat lesem, mikor ugorhatok neki végre. – Nem is ismerjük egymást.

- Én nagyon jól ismerlek – köptem felé a szavakat megvetően. És erre róla is lehullott a lepel.

- Csak nem a kis Kristen mesélt neked ezt-azt? – nevetett fel. – A csaj megrögzött hazudozó – folytatta könnyedén.

Ettől már komolyan készültem nekiugrani. Külsőre közel sem volt olyan félelmetes, mint azt képzeltem, úgyhogy nem voltak kétségeim, ki kerülne ki győztesen egy testi összetűzésből. A következő szavai viszont megtorpanásra késztettek.

- Fogadok, hogy téged is megetetett azzal, hogy néma. Aztán biztos kiderült, hogy mégsem az, holott épp azért gondoltad különlegesnek. De elveszett ez a varázs, amint kimondta: „félek”. – Nem bírtam moccanni a döbbenettől. – Persze eleinte megtiszteltetésnek vetted, hogy csak előtted szólal meg, és a bizalmába avat. Örültél ennek a kiváltságnak… Igaz? Ekkor nyilván azt is elmesélte, hogy retteg az előző pasijától, aki zsarolja, terrorizálja, stb., stb.

Pontos vázlatot kaptam arról, ami eddig velünk történt Kristennel. A kétségek mardosni kezdték a szívemet, amely még mindig érte dobogott, de a történetünket viszonthallva elbizonytalanodtam. Honnan tud ez ennyi mindent rólunk? Honnan tudja, hogy Kris beszél? Hiszen mindig vigyáztunk – ő mindig annyira vigyázott! –, hogy ez soha ne derülhessen ki…

A lelkem megpróbáltatásai azonban ennyivel még nem értek véget.

- Biztos vagyok benne, hogy más téren is lenyűgözőnek tartod – folytatta. – Például az ágyban. Én sem felejtettem el, milyen fergetegeseket keféltünk. Az összes barátnőm közül eddig ő volt a legodaadóbb… csak aztán meguntam a kisded játékait, és ejtettem. De a jelek szerint új áldozatot talált magának – pillantott rám célzatosan. – Lerí rólad, hogy belezúgtál, csak sajnos veled is azt fogja tenni, amit velem. Nincs véletlenül egy igaz, gyermekkori jó barátod, akivel megcsal a hátad mögött?

Eddig bírtam hallgatni a rágalmait. A következő másodpercben már a földön feküdt, majd nevetve felült, és az állát tapogatva nézett fel rám vigyorogva.

- Vártam már, mikor kezdesz kételkedni.

- Nem kételkedem. Ebben a játékban nem ő áll a rossz oldalon – közöltem vele megvetően. Szívesen bántalmaztam volna még tovább is, de ekkor újabb meglepő dolog történt.

- Mike? – hallottam egy női hangot a háló irányából. – Hol vagy? Minden rendben?

A nővérem volt az.

- Persze, szívem, máris jövök – kiáltotta vissza a féreg. – Minden rendben – tette hozzá. – Igaz? – nézett rám aztán. Már épp szólni akartam, hogy közöljem Lizzyvel, milyen egy undorító, aljas és önző szörnyeteggel feküdt össze, amikor Mike közölte velem a sajnos nyilvánvalót. – Nem fog hinni neked. Eljegyeztem.

A háló felé bámultam, de nem rontottam be, hogy kirángassam onnan Lizt, hisz ha szereti ezt az állatot – végtére is igent mondott neki –, akkor tényleg nem hinne nekem. Ettől függetlenül nem tartottam ezt még befejezett ügynek. Közöltem is Mike-kal, hogy jobb lesz, ha véget vet az eljegyzésének is, meg egyáltalán: szálljon ki az életünkből, de megint csak a vigyorába botlottam.

Ezután elhagytam a hotelszobát, és a parkoló felé iramodtam, hogy mielőbb visszatérhessek a saját szállodánkba, ahova remélhetőleg már Kristen is visszament, és beszélhessek vele egy s másról.

A kocsikulcsomat kerestem éppen, amikor neszt hallottam magam mögött a sötétben, de mielőtt megfordulhattam volna, a világ is elsötétült. Csak egy ütést éreztem a tarkómon, aztán jött a feketeség…

Fogalmam sem volt, mennyi idő múlva tértem magamhoz, de odakint már világos volt, az autómban ültem, és minden porcikám sajgott. A légzés sem ment tökéletesen, de még éltem. Arra tippeltem, hogy a bal csuklóm el is tört, mindenesetre irdatlanul fájt, mozgatni meg sem próbáltam, de a bordáim, meg több más csontom is. A visszapillantóba nem mertem belenézni, az alvadt vért így is éreztem az arcomon, az egyik szememre pedig nem láttam tisztán.

Egyből az agyamba villant Kristen, és hogy ha én így jártam, ő vajon biztonságban van-e. A mobilomért nyúltam – illetve oda, ahova azt tettem utoljára –, de nem találtam. Ekkor inkább a slusszkulcsot kerestem, ami szerencsére a helyén volt. Csak miután beindítottam a kocsit, jutott eszembe, mi van, ha még egy csinos bomba is ketyeg annak az alján – amolyan hab a tortára módon –, de nem robbantam, úgyhogy lassan kitolattam a parkolóból.

Olyan gyorsan hajtottam, ahogy ezt a reflexeim megengedték. Útközben felrémlett bennem Mike minden szava, amikről persze tudtam, hogy egytől egyig hazugság, mégis… Honnan tud rólunk ennyi mindent?

A kételyeim új erőre kaptak, de megkíséreltem lecsillapítani őket. Kris nem hazudott nekem. Szeret, és nem vert át! Méghogy ő… hogy képes lenne ezt mindenkivel eljátszani? Kizárt… Az pedig, hogy Tommal csalna meg… Tomnak mindig is tetszett, de…

Eszembe jutott, milyen jót derültek a repülőn is, amikor a múltkor Los Angelesbe tartva elmeséltük neki a Stacey-ügyet. Aztán ahogy a köztük zajló sajátos kommunikációt figyeltem később, mikor Tom a divatbemutatókról faggatta. Kris papíron válaszolgatott, de több alkalommal megajándékozta azzal a mosollyal, amelybe én is már sokszor beleszerettem. Valamint ide, Londonba jövet is, mintha…

A bizonytalanságom nőtt, sőt, szinte tökéletesen kiteljesedett, mire a hotelbe értem. A lift csigalassúsággal vánszorgott fel velem a folyosóig, ahol a szobánk volt, ott pedig remegő térdekkel igyekeztem mielőbb a lakosztályunkig jutni, hogy kiderítsem, mi a fene folyik itt valójában, de alighogy kinyitottam az ajtót, és megpillantottam bent Kristent telefonnal a kezében, elfogott a rosszullét, és újra sötétülni kezdett a világ…